2016. április 24., vasárnap

46.rész-Többet ér egy sárkányélet

Ahogy beöltöztünk az új "ruhánkba", teljesen felismerhetetlenek voltunk. Szerencse, hogy ez egy nagyon könnyű fém, így nagyon sok helyen be tudtam magunkat borítani vele. A következő éjszaka leple alatt kirepültünk, és az Angolna-szigetre mentünk, amit onnan ismerek, hogy rajta volt Willow térképén.

Így, hogy csak ketten vagyunk az én hűséges társammal, már felgyorsíthatjuk a dolgokat. Az volt az eredeti terv, hogy addig fosztjuk meg a csapdászhajókat a zsákmányuktól, ameddig csak lehet, és ha megtaláljuk az új menedékhelyüket, akkor átállítjuk a sárkányaikat a mi oldalunkra, és száműzzük őket a szigetvilágból...Igen, nagyjából ez a tervem, de én nem leszek ennyire kegyelmes. Bosszút akarok...bosszút, amiért annyi mindenkit bántottak. Az meg a másik, hogy jó lenne tudni, hogy ki az a férfi, aki annyira el akar kapni, és miért.
Ennél a szigetcsoportnál láttam egy-két lehorgonyzott hajót, gondoltam átfésülöm őket. Embereket is láttam, akik TÚL ismerősek voltak, de azért közelebb merészkedtem, és próbáltam kihallgatni őket. Még szerencse, hogy rendesen feltérképeztük a körülöttünk lévő helyeket.

-Közlegény?-hallgatott ki egy fiatal srácot eret, akit eddig nem ismertem. A többi a Gyilkosról körülöttük állt.
-Szolgálatára! A nap folyamán nem találkoztunk sárkányrablókkal, sikerrel ejtettünk foglyul egy Viharszelőt és három Siklósárkányt.
-Köszönöm. Látjátok, több ilyen emberre lenne szükségünk!-veregette meg a vállát-Köszöntelek a fedélzeten!
Úgy láttam, új tag lépett be, amit nem nehéz megérteni, mert néhány hete az egyik emberük csúnyán eltörte mindkét lábát...Higgyétek el, ahhoz semmi közöm nem volt!
-Hozzátok őket ide!-utasította őket Rychon, és ezek szerint a Király is itt volt.
kikerekedett szemekkel figyeltem, ahogy elővezették a megláncolt rabokat. A Viharszelőnek sérült volt az egyik bal szárnya, mégsem figyelt rá oda senki.
-És ezzel én mit kezdjek?-mutatott rá gúnyosan-Csak annyit ér, amennyit az a Szörnyennagy, amit a vízbe dobtak a múltkor.

Úgy éreztem, hogy szétrobbanok, és most nekimegyek a nagydarab férfinak. Nem érdekel, ha elkapnak, de egy sárkányról sem beszélhet így senki, az enyémről meg főleg nem!

Avokádó próbált visszafogni a szárnyaival, de tudtam, hogy ha nem kéne elővigyázatosnak lennünk, már rég hagyta volna, hogy szétkapjam őket, na meg persze besegített volna. Feszülten figyeltem, ahogyan leszedik a rabláncot, és röhögni kezdenek azon, ahogy a szárnyas gyík igyekszik eliszkolni, de nem megy neki túl könnyen. Volt hátsó szárnya, de az elsők nélkül az nem ér sokat. Valamennyire mégis sikerült evickélnie a levegőben, ami egy kevés megnyugvással töltött el, de nem sokáig:
-Mit csináltok, most elmegy?!
-Lőjétek le!-legyintett Eret, majd ismét nevetésben tört ki.
Ne!
Hát ennyit ér egy sárkányélet...Amelyik nem engedelmeskedik, vagy nem elég jó munkaerő, annak befellegzett...milyen elvetemültek és ellenségesek tudnak lenni az emberek!
Már készítették a fegyverüket, és láthatóan könnyű célpontot találtak maguknak. Minden izmom megfeszült, ahogy eltökéltem, hogy megakadályozom a gyilkos lövést. A Viharszelő rákapcsolt, de a fájdalmai nem hagyták felgyorsulni. 
-Nesze, ezt lődd le!-vágtam oda gúnyosan, amikor előtörtünk, és egyből támadásba lendültünk. Egyikük sem ismert fel, amiért még egyszer hálát kell adnom Odinnak, de most fontosabb dolgom is van ennél.
-Mi a...?!
-Sárkánylovas!!!
-Emberek, kapjuk el!!!
Elpattant az utolsó idegszálam is, pedig nagyon is tisztában voltam vele, hogy ezt nem szabadna. Nem bírtam volna végignézni, hogy bántják ezt a szegény állatot...
-Ki vagy te?!
-Ellenség!!!
-A katapultokhoz!
-Mit akar ez itt?!
Nem válaszoltam. Sikerült egy "kis" feszültséget keltenem, és a félhold fénye mellett csak a fáklyáik álltak rendelkezésre, hogy lássanak.
-Az éjjeli tolvaj!-kiáltotta az egyik észkombájn. Végül is ez most pont a képbe illik.
Már érkeztek is a kötelek, és itt meg kell említenem a másik erényét ennek az új páncélnak: elfedi Avokádó erőteljes színeit, így a sötétben is nehezebb észrevenni minket, így pár méterrel mellettünk süvítettek el. A sárkány is segített nekünk, már amennyire tudott. A megfelelő pillanatban szétváltunk, én leugrottam, és elvágtam a köteleket, kihasználva, hogy senki nem tudta, hogy a földön kéne engem keresni.
-Siessetek, menjetek innen!-suttogtam, de e helyett ők is beszálltak a buliba.
Visszapattantam a nyeregbe, de hirtelen nem vettük észre, hogy egy vaslánc tekeredik körénk, ami elkezd lehúzni a földre. Egyre több és több talált el minket, és már kezdtem felkészülni a legrosszabbra.
Nem! Nem hagyom! Minket nem győznek le ilyen könnyen!


"I put my armor on,
Show you how strong I am,
I put my armor on,
I show you that I am!"

Elkezdtem lefejteni magamról, és annyi sikert értem el vele, hogy letoltam a hasamig. Nehézkesen kimásztam alóla, mivel rajtam csak egy volt, és lecsúsztam az egyik láncon megfogva azt. Leérkezve megrúgtam a nagydarab manust, aki ott volt, és ettől egyből elterült. Mindegyik elengedte a köteleket, és engem próbáltak lefogni, de így Avokádó kiszabadult, és egyből segített nekem. Nem tartott sok ideig, amíg elszöktünk s ismét "láthatatlanná" váltunk. Sárkánymorajt hallottunk, és észrevettünk egy csomó rab állatot, akik megkötözve voltak az egyik hajón.
-Mentsük meg őket, kislány!


"I'm so powerful,
I don't need batteries to play,
I'm so confident,
Yeah, I'm unstoppable today!"
                                       
-Ott vannak, tüzeljetek!-ordította valaki.
-Aha, jönnek már...-sóhajtottam fel, és már megint kerülgettük a támadásokat.
A három Sikló visszalövellt rájuk, ami minket elfedett a szemük elől.Amikor végre elértünk odáig, egyből azt néztem, hogyan segíthetnék.
-Vacak!-morogtam, mert sehogy sem sikerült a dolog.

Egyre hangosabban hallottam a kiabálást, és rájöttem, hogy kezdenek bekeríteni a csapdászok. Avó a helyett, hogy rájuk rivallt volna, odajött mellém, hogy megvédjen. Elővettem a kardomat, és már jobb ötlet híján azzal akartam kiszedni őket. Nagyon furcsa dolog történt: ahogy rávágtam vele a láncra, az kettétört. Nem emlékeztem, hogy a fegyverem ilyen erős, ez...ezt nem vártam. Na mindegy.
Kiszabadultak, és nekimentek a felénk tartó embereknek, ezzel lefoglalva őket. Ám ezzel minket is elszigeteltek a menekülés esélyétől, mert jóformán megmozdulni sem tudtunk a tömegtől.

Néhányan átjutottak a sárkányfalon, és már futottak is felénk. Akkor viszont egy másik lény tűnt fel a hajók mellett.

















Mit keres ez itt?-kattogott a fejemben. A kis incidens óta nem láttam, és nem hinném, hogy keresni akartak volna engem. Egyedül volt a sárkányával. A legénység őt kezdte üldözni, így ki tudtunk repülni onnan, fel a levegőbe.
Nem mentem el, maradtam. Követni kezdtem a csuklyás lovast, aki ügyesen manőverezett sárkányával a hálók között. Egy majdnem eltalálta, de még idejében odaértünk és elégettük. Fénysebességgel suhantunk észak felé, ahol a Viharszelőt találtuk meg a földön feküdve. Ott volt vele a három Sikló is. Leszálltam ellenőrizni, hogy jól van-e, és meglepetésemre nem volt velem ellenséges. Egyből engedte, hogy megsimogassam, biztosan látta, hogy megvédtem a lövéstől. A sárkányok felvették a hátukra és elvitték onnan.

Tudtam, hogy itt az ideje lelépni, így mivel a sziget a másik irányba volt, vettünk egy éles fordulatot, és hazafelé vettük az irányt. Azonban felém szárnyalt a másik lovas, akivel egymásra néztünk, amikor elhaladt mellettem...
...és az alatt a fél másodperc alatt is láttam, hogy megismert...
-Willow...-suttogtam magam elé, és addigra már messze értünk a kikötőtől.

2016. április 17., vasárnap

45.rész-Tökéletes védelem

A sziget határánál találkoztunk össze.
-Miért erre jöttél?
-Így ide követnek minket, már ha egyáltalán jönnek. Menjünk tovább, itt nem maradhatunk!
-Keresztül vezetjük őket az én szigetemen??!!
A lány ledermedt.
-Ez a te szigeted? De hiszen itt harcolnak a sárkányokkal!
-Már másfél éve nem. És most nem vagyunk felkészülve egy háborúra.
Furcsa, hogy ennyire meglepte...egészen elsápadt!
Vártunk egy-két órát, de nem láttunk senkit. Nemsoká megindultunk vissza, és meglepetésünkre nem követtek minket. Na mindegy, csak siessünk!

Ahogy biztonságos távolságba értünk, elővettem a Szemet, aminek igazából semmi értelme nem volt, csak meredtem rá.
Hol Willowra pillantottam, hol Avokádóra. Körülbelül félútig csend uralkodott rajtunk, amit a lány tört meg:
-Figyelj, én...sajnálom, hogy olyan rideg voltam veled, csak...
-Semmi baj...-válaszoltam sóhajtva-Azt hiszem ez most a legkisebb gondunk, szóval felejtsük el.
-Rendben...

Amikor visszaértünk, Valkától kaptuk a hegyi beszédet, de szerintem még mindig jobb, hogy tudjuk, mit akarnak.
-Tehát most te vagy a célpont. Nem tehetünk ki ilyen veszélynek. Add vissza a Sárkányszemet, és menj, amíg nem késő!-mondta a nő, de én ellenkeztem.
-Nem!
-Trixi!-szólt rám, és kinyújtotta a kezét.
-Nem! Nem fogom...Ha akarnak tőlem valamit, úgyis megtalálnak. Nem érdekel, hogy veszélyesek, már olyan közel vagyok! Egy lépés, semmi több. Meg fogom tenni...
-Fogalmad sincs, mit csinálsz!
-Nagyon is van! Bosszút állok azért, amit velünk tettek. Csak azt kapják, amit jogosan megérdemelnek!
-Kérem a Szemet!
-Na és attól, hogy nálad van, még ugyanúgy engem fognak keresni! Jól hallottam, két hetük van. Semmi nem változik...Így borul minden!
-Bocsánat, Valka, de Trixinek igaza van-kapcsolódott a vitába Willow-Ő kell nekik. Van nála még valami, ami után kutatnak...
-De ötletem sincs, hogy mi-fejeztem be-És csak azért, mert nálad lesz, én ugyanúgy megyek majd utánuk! Veletek, vagy nélkületek, de bevégzem, amit elkezdtem! Gyerünk, kislány!-pattantam fel Avóra, majd visszafelé vettük az irányt.

-Most mondd meg, kislány, miért nem bíznak bennünk?
Válaszul csak mordult egyet.
-Hát...úgy tűnik, most már csak ketten vagyunk...csak te meg én. De te sohasem mondanád, hogy hagyjam az egészet...te hiszel bennem-vakargattam meg a nyakát, amit egy jóleső morajjal jutalmazott, vagy éppen helyeselt a mondanivalómra.

















A szigetre visszaérve ismét egy nehéz nap elé néztünk: a csapat fele, vagyis Takonypóc, Halvér meg az ikrek az istállókat kezdték helyrepofozni, a többiekkel pedig fegyvereket éleztem, meg nyergeket, bőreszközöket csináltam a műhelyben. Mondhatom, hogy semmi kedvem nem volt hozzá a kis incidensem miatt Valkával, úgyhogy egész végig ezen járt az eszem. A viking férfiak és nők sorra hozták be kardjaikat, hogy megélezzük őket, amikor váratlanul megérkezett az a Sárkánylovas, amelyik egy Gronkel hátán lovagol.

-Halvér, te mit csinálsz itt? Neked az istállóban kéne lenned!
-Tudom, de Bütyök nagyon rosszul van!-sétált mellé a hátasa, aki-mit ne mondjak-eléggé ramaty állapotban volt.
-Mi történt?-adtam oda az éppen a kezemben lévő pörölyt Astridnak.
-Nos hát...tegnap este egy kicsit elragadtattuk magunkat...
Furán néztem rá.
-Szóval sokat evett. Azóta ilyen?-vettem szemügyre szegény párát.
-Igen. Nagyon aggódom miatta!
-Mi a baj?-jött ki Hablaty.
-Bütyök telezabálta magát, és rosszul van-magyaráztam el.
-Hmm...-vizsgálta meg a fiú-Mondd, a sárkányod csikis?
-Igen, nagyon is, de miért kérdezed?
A srác kotorászni kezdett egy kosárban, majd egy madártollat vett elő.
-Szerinted ez használni fog?-kérdeztem kíváncsian, ahogy a sárkányhoz közeledett.
-Hát, csak egy módon tudhatjuk meg!-válaszolt, majd lehajolt a Grigolin hasához, és megcsiklandozta. Bütyök nemsoká rázkódni kezdett, és elkezdett...lávát okádni (?)
-Ömm...ez normális?
Az egész kovácsműhelyt ellepte a forró anyag, csoda, hogy nem kapott lángra minden.
-Na jó, azt hiszem, mára bezárt az üzlet!-mondtam elhúzva a számat.
-Mi folyik itt?-kérdezte Dorci, és utána jött ki a többi három viking.
-Láva, nem látod?-kapta vissza.
-Azt én is látom!
-Ez belőle jött ki!-mutattam a Gronkelre.
A barátnőm hátrálni kezdett, mire elesett egy rossz kalapácsban.
 -A csudába!
Felállt, és kifutott a hátsó ajtón, és mi is kikecmeregtünk valahogy. Elővettem egy kanalat (mert nálam az is van) és kimertem a folyadékból egy keveset. Lassan megszilárdult és egy fehér fémes anyag maradt vissza.
-Hmm...érdekes.
Ez benne volt a sorozatban, ha jól emlékszem. Ez egy nagyon tartós fém, ami könnyű, mégis éles.
-Mi lehet ez?
Elmagyaráztam nekik, amit tudok.
-Szóval kardot is lehetne csinálni belőle?
-Szerintem igen-válaszoltam, majd vállat vontam.
-Ki is próbálhatnánk!
Néhány perc múlva egy használható darabbal tért vissza a kovácsunk, és mosolyogva lengette a fegyvert.
-Nem is rossz!-dobta Astridnak.
-De hisz alig nyom valamit!-nézett a lány értetlenül.
-Az lehet, de elég masszív.
Az öreg feltartott egy régi széklábat, mire a penge kettévágta!
-Hűűűű...
-Tudjátok mit? Szerintem ezt ne mutassuk meg az ikreknek!-mondtam a csodálkozás után.
-Szerintem se!-nevettek fel a többiek.
-Ezt fel kell jegyeznünk! Ki gondolta volna, hogy ilyet is tudnak a Gronkelek!
Hát én biztos nem...:D
 -A falubeliek hamar le fognak csapni rá...mégis mit etettél vele?-kérdezte Hablaty a szőke fiútól.
-Hát...ömm...nem tudom!-adta fel.
-MI?!
-Nem figyeltem...le voltunk sújtva a sok munkától!
-De hisz csak fél napig dolgoztunk-vontam fel a szemöldököm.
-...Akkor is!
-Akkor minden követ ki kell próbálnunk!-csapta össze a tenyerét Dorci.
-Menjetek, nekem úgyis fel kell takarítanom...-cserélt mancsot, mi pedig megkerestük a sárkányainkat, akik épp egy elszaladt csapat birkát kergettek vissza a helyükre. Felültünk rájuk és izgatottan indultunk a felfedező utunkra.
-Melyik szigeten voltatok?
-A Kristály-szigeten. Nagyon finom bogyók vannak ott!
-Szóval nem csak ő falt be annyit...-mosolyogtam a kisit nagydarab barátomra.

Nemsoká meg is érkeztünk, és lementünk a partra, ahol a múltkor aludtunk. A kezembe vettem egy darab mészkövet, ami nem használt, mert a sárkány visszaköpte a követ. Aztán próbálkoztunk gránittal, és egyéb alapanyagokkal is, de semmi nem használt. még a homokot is kipróbáltuk (?!), de nem kaptuk meg a megfelelő eredményt. Közben rájöttem, hogy azok a bogyók tényleg nagyon jók, úgyhogy én a félútnál lemaradtam, amikor át készültünk menni a másik partvonalra. Avokádó finnyáskodó tekintettel kísérte, ahogy eszek.
-Próbáld ki!-adtam neki egy marékkal, amit megkóstolt, aztán rám köpte. Telis-tele volt az arcom lila foltokkal, és összehúzott szemöldökkel kezdtem el dorgálni.
-Pfúj! Rossz sárkány! Nesze!-szedtem le a kezemmel magamról és ráfröcsköltem.
Akkor már ő sem volt rest és elment valahova, amíg én tovább falatoztam. Néhány perc után vigyorogva megállt előttem, én pedig gyanakvó ábrázattal figyeltem rá. Lassan elfordítottam a fejem, és pont amikor lespriccelt volna vízzel elugrottam egy fa mögé.
-Háh! Mellé!
Akkor pedig feldöntött és úgy fürkészte az arcomat. Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, mire a szájában maradt vízzel szépen megöntözött, aztán elrepült.
-Megállj csak!!!

Sajnos nem sikerült több ilyen "izét" előállítani, este még benéztem Bélhangoshoz. Már sikerült feltakarítania, és a fém ott pihent egy kupacban a földön. Erről eszembe jutott egy ötlet, és kértem belőle. Bevittem a szerszámokkal együtt egy adagot és páncélt kovácsoltam belőle, és a melegnél a ruhám is megszáradt.
-Nem is rossz!-fogtam a kezembe a már kész tákolmányomat, és fel is próbáltam. Mivel nem volt láncingem (ami nem is kell), így egy barnás felsőt vettem alá, meg egy szürke nadrágot. Az volt a célom, hogy ebben a cuccban minél felismerhetetlenebb legyek, hogy ne tudják meg a csapdászok, ki vagyok, így valamivel az arcomat is takarnom kellett. Találtam egy anyagdarabot, ami elég nagy volt ahhoz, hogy csuklyát csináljak belőle, mint a Willowé.
Tényleg nagyon könnyű és egyszerűen megmunkálható volt, és amíg volt bőven, addig Avónak is készítettem egy védőréteget. Egész éjjel dolgoztam rajta, de megérte. Ahogy végeztem, felvettem az új szettet. A kürtömet az oldalamra kötöztem. Na, ha most látna valaki, nem találná ki, hogy én vagyok Trixi Dragons!
-Tökéletes...

2016. április 12., kedd

44.rész-Willow titka

Ahogy végeztünk másnap estére az aznapi tennivalónkkal, egyből loholtunk a jéghegybe Valkához és Willowhoz.
-N...nagy baj van!-ugrottam le hűséges sárkányom hátáról, és akkor láttam meg Johannt is.
-Hallottuk!-nyújtotta át a jelzőkürtömet a lány.
-Trixi kisasszony! Azt hittük, elkapták önöket!
-Nem, Johann. A szigetemen van egy kis kavarodás-válaszoltam a férfinak, majd kitekertem a pergamenlapot, és olvasni kezdtem.:
"Jobban teszitek, ha nem ártjátok bele magatokat a dolgainkba. Még egyszer a hajóink körül látok egy sárkánylovast, és örökre elbúcsúzhattok a fészketektől, meg a bolond gyíkjaitoktól.
          Drákó Vérdung"

 Lassan felemeltem a fejem, hogy láthassam a reakciókat. Pont az volt, amire számítottam.
-Drákó komolyan azt hiszi, hogy ennyivel megfélemlíthet minket? 
-Nem hiszem-kezdtem-Szerintem tudja, hogy nem ér el vele semmit.
-De akkor mégis miért küldte ezt az üzenetet?-érdeklődött a hajós barátunk.
-Készül valamire!-szorítottam ökölbe a kezem.
-Ezt nem nézem tétlenül!-mondta Willow dühödten, majd Sugárra pattanva elszárnyalt.
-Willow, várj! Állj meg!-iramodtunk utána-WILLOW!
Nemsoká sikerült a közelébe férkőztünk.
-Trixi, ez az én ügyem! Maradj ki belőle!-hajtotta le a csuklyáját, majd megcélozta az eget.
-Mi az, hogy a te ügyed?!-csattantam fel és száguldottunk utána. Megragadtam a karját, de nem esett le a hátasáról-Szerintem mind a négyen benne vagyunk, és nem hősködnöd! 
-Mit tudsz te?-mondta gúnyosan, amit nem igazán értettem.
-Neked mi a bajod?!-emeltem fel a hangomat.
-Eressz! Ne üsd bele az orrodat abba, amihez semmi közöd!-tépte ki a kezét az enyémből, majd eltűntek.
Mekkora egy bunkó! Nem tudom, miért kell itt adni a menőt. Persze, majd ő megmutatja! Az egyesség NEM erről szólt!
Összeráncoltam a szemöldököm, és gyorsulásra ösztökéltem volna Avokádót, ha nem éreztem volna, hogy egy kéz pihen a vállamon.
-Nyugodj meg, nem tudja, mit csinál. Csak remélni tudom, hogy nem keveri bajba magát.
Elhűlten néztem hol Valkára, hol a páros irányába, de nem értettem az egészet.
-Utol kell érnünk őket!
-Egy Éjfúriát?-tette fel az ésszerű kérdést.
-De...Mégis hová megy?
Ő is utánuk tekintett, és csak kis idő múlva válaszolt:
-A saját feje után...mindegy. Nem nyugszik, amíg el nem éri, amit akar.
Ezen elgondolkodtam. Talán a csípős éjszakai levegő, vagy ez a furcsa kitörés következtében jutott eszembe egy emlékfoszlány. Amikor Willowtól kérdeztem, miért utálja annyira a csapdászokat, még néhány hónapja.:
"-...A testvérem miatt, de inkább hagyjuk ezt..."
"-Haza nem...megígértem, hogy nélküle sosem térek vissza."
Tudtam, hogy nem mondd el valamit, de nem is firtattam, biztosan magánügy. Már jó ideje érdekesen viselkedik egy srác körül aki az egyik hajón rakodó és lövész. Ismét lejátszódott bennem az a két mondat, amíg össze nem raktam az egészet. Meg akartam kérdezni a nőtől, hogy valóban ez a fiú-e a testvére, de nem tudtam biztosan, nem mondok-e ezzel valami rosszat. Visszamentünk a megszokott helyre.

-Tervet kell kieszelnünk. Ha Drákó tényleg akar valamit, azt meg is próbálja megszerezni, akár komolyan vesszük a fenyegetését, akár nem-kezdett bele az eredeti témába.
Johannal mindenféle ötletet felvetettek, de nem tudtam igazán odafigyelni. A szőke lányon gondolkodtam, meg azon a fekete hajú fiún. Így minden értelmet nyert! Emlékszem...valamikor úgy három hete:

~Visszaemlékezés~

Épp én voltam őrségben, hisz egy ideje éjszakánként mindig ügyel valaki arra, hogy az ellenség ne háborítson bennünket. A horizonton lassan feltűnt egy hajó. Egyből visszarepültem a leshelyemről, felkeltettem, és tájékoztattam Willow-t és Valkát. Azóta, hogy beléptem közéjük, sokat harcolunk Drákó seregeivel, mi kiszabadítjuk a rabjaikat. 
Az Éjfúria repült elől, mögötte én, majd az idősebb asszony után a hegy összes sárkánya, kivéve a Gnúvadot. Tüzet nyitottunk, ők pedig hálókat küldtek ránk. Lefogtak egy pár példányt, akiket siettünk visszalendíteni a csatába.
Willow és Sugár mozdulatlanul repdesett a levegőben, ami több volt, mint furcsa. 
-Willow! Gyere, segíts!-kiabáltam a lánynak. 
Erre én kaptam egy-két lövedéket, de mindet kikerültük szerencsére. Láttam, hogy még mindig Avokádó az egyetlen társaságom. Akkor használtuk először a legújabb taktikánkat: Avó elkezdett felmászni a hajó oldalán, én pedig a nyakán felosontam, így már a fedélzeten is voltam. Akkor szedtek le egy Pengeostort. Amint feljutottam, szembe jött velem egy srác, akit hamar legyűrtem. Megláttam Eretet, a hajó kapitányát (a legtöbbször ez a két hajó jön mifelénk: a Király és a Gyilkos 2.), így befordultam egy doboz mögé, hogy ne vegyen észre.
Kikukucskáltam, és láttam, hogy nem figyel. Kaptam az alkalmon, elosontam a leláncolt sárkányokhoz, hogy segítsek rajtuk. A csuklyámon keresztül nem látták, melyikük vagyok. Rosszkor voltam rossz helyen: egy fekete hajú srác, aki közel 17 lehetett elkapta a vállamat és rántott rajta egyet.
-Hiányoztam, hugi?
Megpróbáltam kirúgni alóla a lábát, ami nem sikerült. Akkor szállt le Sugár.
-Ethan, hagyd őt békén!-vette le a fejét fedőlepelt, hogy láthatóvá váljon az arca.
-Oh, te vagy az?!
Willownál csak egy kis tőr volt, mert íjjal szokott harcolni, mégis nagyon jól forgatta. Erre a hangzavarra feltűnt az egész legénység, és egyből le akartak szerelni minket.

Végül kitörtünk és nyertünk velük szemben, de nem értettem a lány viselkedését.

~Visszaemlékezés vége~

Hát ezért szólított a húgának! A sötétben nem vette ki, hogy a másik vagyok...Igen, most már biztos vagyok benne...Az a fazon a testvére. Tehát, ez a srác egy közveszélyes sárkánytolvaj, akinek bivalyerős a szorítása. Ha vele olyan barbár módon akart bánni, akkor ki tudja mi lesz most, ha találkoznak?!
-Trixi, minden rendben?-kérdezte a nő.
-Nem...nem! Már hogy lenne rendben, mikor ma senki sem őrködik?! Lehet, hogy most támadnak!
-Igazad van, erről teljesen megfeledkeztem!
-Indulok!
Előtte Valka még jelentőségteljesen a szemembe nézett, egy amolyan "semmi trükk, maradj a helyeden!" nézéssel, amire nem válaszoltam, csak elindultam. 

Láttam, hogy Hibbant felé indult, remélem, hogy eltévesztette az utat. Mi lesz, ha azok a némberek a szigetem közelébe jönnek? Baj...Nagy baj...
De nem, nagyon messze voltak, egy másik szigetcsoport körül találtam rá három rabhajóra is. A két ismerősön egyforma szimbólum díszelgett, de a harmadik máshogy nézett ki.
Szövetkezhetnek valakivel? 
-Maradj közel!-suttogtam.
-Raaarr!
Lopózni kezdtem feléjük. Az egész "kikötő"-nek a középpontja egy sátor volt. Az egyik árnyékos helyen kiszúrtam egy sárga szempárt, ami egy Éjfúriához tartozott. Nyilván a fiú után kutattak. Odarepültünk hozzájuk.
-Hát itt vagy!-mondtam halkan.
-Mit keresel itt?!
-Ha tudni akarod, téged! Nem hagyhatjuk, hogy valami őrültséget csinálj, hisz most így is nagy a baj, nem kell még rákontráznod!
-Nem kellett volna idejönnöd!
-Tényleg, te akarod megmondani nekem, hogy mit csináljak?!
-Ccccsss!-fogta be a számat.
Valaki kijött abból a sátorból. Nem ismertem az embert. Tüskés vállvédőt, innen úgy tűnt, hogy kemény bőrruházatot visel, és a hátán volt egy jókora kard.

 -Mester, mi a parancs?-lépett oda hozzá...Rikó? A sötétben nem vettem ki könnyen. Meggyújtottak egy lámpást, így megláttam az arcát.
 -Tartsuk készenlétben a tűzbiztos ketreceket és a tüzelőegységeket. Ide fognak jönni...előbb, vagy utóbb.
-Miért jönnének? Hisz nem is tudják, hogy itt rejtőzünk...
-A bátyám szerint van eszed...hát mutasd meg! Miért ne jönnének? Drákó üzenetét nem fogják sokba nézni, és ellenőrizni akarják, hogy készülünk-e.
Megdermedtünk. Ez a fickó érti a dolgát, azt meg kell hagyni. Csendben hallgatóztunk tovább:
-Azt hiszik, nem tudjuk, hogy annál a viking fruskánál van a Szem...
Csikorgatni kezdtem a fogaimat idegességemben.
-Milyen viking?-nézett a fiú értetlenül.
-Mintha nem tudnád! Az a lány, akivel valahogy meggyűlt a bajod az utóbbi időkben.
-Nála van a Sárkányszem?-nézett nagyot.
-És nem csak az...hanem valami más is, ami nekünk kell-elkapta a fiú gallérját, és felemelte-Két hetetek van. Hozzátok elém élve, vagy halva. Mehetsz!-engedte el, mire a fiú leesett.
Nem tudom, milyen tárgyról beszélt, hiszen nálam csak a Szem van. Összenéztünk Willowval, mindketten lesújtva. Engem akarnak...
-Menekülj!-súgta-Siess!
-Dehogy megyek! Nem adom meg magam egy ilyennek!
-Mi ez?!-nézett fel az a furcsa pasas.
-Menj!
Sugárral kiszáguldottak a biztonságot adó helyről, és nagy erőkkel tüzelni kezdtek. Tudtam, hogy mennem kell, mert meg kell óvnom a tárgyat. 
-Tüzet neki!
Ebből baj lesz? Mit csináljunk???!!!
Aztán a fúria az égben cikázva elindult a jégheggyel ellentétes irányba, vagyis...HIBBANTRA??!!
Kisettenkedtünk utána, és nem vettek észre...azt hittem. Gyorsan magához hívott a gravitáció, valaki a hátamra vetette magát. Hamar kapcsoltam, megfordultam, és megrúgtam a hasát.
-Ahh!-nyögött fel, de én már nem bántottam a szerencsétlent. 
Felpattantam Avokádóra, majd villámgyorsan elszeleltünk.

FÉLÉVES SZÜLINAP!!!!!

El sem hiszem, hogy a blog fél éves lett! Nagyon köszönöm nektek ezt az időt, hisz ha ti nem bátorítotok, akkor már a harmadik rész után abbahagytam volna. Ez igazából nem vicc! Mikor megláttam Draggg Dragongem kommentjét, az adott nekem löketet, hogy igen, ennek az egésznek van értelme. Köszönöm! :D De mindenkire igaz, hogy a kedves hozzászólásaitok nélkül sehol sem tartanék! Remélem eljutok az egy éves évfordulóhoz, de az még a jövő zenéje...Köszönök mindent! :D

2016. április 11., hétfő

43.rész-Kristálylények

Előszó:
Igen, ahogy a cím is mutatja, ez egy különkiadás, köszönetképpen ezekért:

  • Az öt feliratkozóért
  • A nézettség meghaladta a 3000-rt!
  • A blog féléves születésnapja holnap lesz! (április 12.) :'D Odinra, ez aztán hosszú idő! De nekem még rengeteg ötletem van, és eszem ágában sincs abbahagyni az írást.
  • Megvolt a 40.rész!
  • Több, mint 50 cikk lett közzétéve
  • És a kedves és bátorító kommentekért, amiket TŐLETEK kapok! Nem is gondolnátok, milyen sokat jelent egy-egy "Várom a kövit", vagy "Jó rész lett!" nekem! :')

Köszönöm!


Tudom, az jött fel, hogy mi lenne, ha megnéznénk az ÍNAS-t együtt, de rájöttem, hogy ez most nagyon nem passzolna ide. Először is, az én történetemben a kiképzés előtt összebarátkozott Fogatlan és Hablaty, és előtte repültek már együtt, másrészről ha Astrid és Hablaty most látja a közös részeiket, akkor már most rájöhetnek, hogy mindketten szeretik egymást, de egyenlőre még nem szeretném összehozni őket. És már az is furcsa lenne, hogy a végén már én is ott voltam, meg egyéb ilyen apróságok...(pl.:csók se volt a végén) Szóval remélem ez is tetszeni fog nektek, és azért tartott ilyen sokáig megírni, mert az egészet újra kellett kezdenem. Ezért elnézést kérek és...


Jó olvasást!:


Napokig a Suttogó Halál után pakoltunk, rakodtunk, sőt, még házakat is építettünk. Sokszor még éjszaka is segítettünk valakinek, így nem sok pihenésünk volt. Már pár napja arról sutyorogtunk titokban, hogy milyen jó lenne lazítani egyet valahol...messze innen. Még Hablaty is benne lett volna a dologban, mert mint a törzsfő fia, neki is rengeteg volt a dolga. Mondanom sem kell, miután a szökött sárkányaink visszajöttek, egyből nem találták a helyüket, így még a maradék házakat is szétrombolták. Hogy úgy mondjam, egyikőnknek sem volt háza jelenleg, én pedig inkább maradtam a barátaimmal, mint kuksolni otthon, így az arénába kapkodtunk össze néhány meleg szőrmét és takarót, hogy mi ott fogunk aludni. Rossz azoknak, akiknek nincsen lakhelyük, de mi elvoltunk valahogy, csak szörnyű fáradtan.
Korán keltettek minket a vének, hogy kezdődik a nap. Megdörzsöltem a szemem, majd összeszedve az energiámat én is kiindultam a többiek után. Ásítozva pakoltuk a szálfát, én Halvér mellett hordtam kedvetlenül.
-Igazán kijárna nekünk egy kis nyugalom!-kezdtem "lázadni".
-Ne...*ásít* nekem mondod?-kérdezte a jobb oldalamon jövő fiú.
Nagy nehezen elcipeltük a Nagyteremig, ahol lepakoltunk, és mentünk Pléhpofához a hírrel. És hogy miért nem a sárkányaink hátán hordtuk a fát? Mert őket befogták más munkára! Hihetetlen, hogy még ennyi jó sincs a dologban!
-Itt a következő szállítmány!-jelentettük ki egyhangúan, mögöttünk pedig kettesével felsorakozott a banda, mivel egyszerre két fő ment együtt. Csak azért érdekelt, ki-kivel van a nagy félálomban, mert Takonypóc Dórival ment...
-Hmm-dünnyögött a vezér-Jó, elég lesz mára.
-B-bocsánat...rosszul hallottam? Azt értettem, hogy elé...-pislogtam a meglepettségtől.
-Azt hiszem, hogy tarthattok egy kis szünetet.
Szörnyen megörültem, és persze a jókedvtől már teljesen kijózanodtam.
-Mennyi szünetet kapunk?-érkezett meg Hablaty izgatottan.
-Holnap délig gyertek vissza-mondta egyszerűen, majd elsétált.
Holnap délig?! Én azt hittem, hogy egy jó húsz perces pihenőt tartunk, de úgy látszik, hogy Odin megkönyörült rajtunk!
-Hallottátok, srácok?!-néztem hátra.
-Mondd még egyszer, nem akarom elhinni!-válaszolta bágyadt képpel Fafej.
-Akkor, mit csinálunk?
Mind vállat vontunk, majd a féllábú fiú állt elő egy ötlettel:
-Elmehetnénk egy szigetre.
Szigetre, szigetre...Jó, de milyen szigetre?
-Hát...majd keresünk egyet.
Ebben megegyeztünk. Mi vikingek vagyunk, még holtfáradtan sem alvással töltjük az időnket!

Fél óra múlva indultunk.
-Áh, ez már annyira hiányzott!-dőltem hátra a nyeregben.
-Nekem is!-követett sorra mindenki.
Kemény izomlázam volt, amitől nem gondoltam, hogy valaha is vissza tudok majd ülni.
-Az ott egy hajó?-hallottam meg Kőfej hangát, amitől felpattantam. Az nem lehet, ma én voltam a soros!
-Az ott Kalmár Johann!-mondta Dorci, és leszálltunk a szigetre, ahol megláttuk.
-Hablaty úrfi!-örült meg a férfi.
-Johann, mit keresel itt?-kérdezte.
-Ó, micsoda balszerencse! Utoljára akkor történt ilyen velem, amikor húsz éve egy pénzéhes fűúr rendelt tőlem egy...
-Johann!-szóltam a férfira, akivel gyorsan egymásra néztünk, és egyből tudtam, hogy komolyan beszél.
-Mi történt?
-Barbárok! Majdnem elsüllyesztették a hajómat! De elsodorta az áramlat, így itt ragadtam...
Ettől féltem...
A barbárok...nos hát...kitalálhatjátok, hogy kiknek a fedőneve...
-Mégis mikor?!-kérdeztem idegesen.
-Úgy egy órája-válaszolt.
-Akkor gyere velünk!
-Várjatok! Nem kéne körülnéznünk előbb? Talán itt rejtőznek!-javasoltam.
-Igazad lehet, Trixi! Gyorsan fésüljük át a terepet.
Miután eltűntek, Johannhoz fordultam.

-Egyet sem láttunk!
-Az lehetséges, de...
-Melyik hajó volt?
-Kettő jött...A Király és a Gyilkos 2.
-Sejthetnek valamit...-vakartam meg a fejem-Talán rájöttek, hogy információt szállítasz nekünk!
-Igazad lehet! Nagyon összehangoltak voltak...
Avokádó morogni kezdett, én pedig nyugtatásképpen végigsimítottam a fejét.
-Bármilyen fenyegetés?
-Ezt dobták utánam-adott egy tekercset a kezembe.
-Semmit nem találtunk!-szállt le Takonypóc, mire gyorsan a nyeregtáskámba tettem a papírt.
A kezébe nyomtam a kürtöm.
-Tudod, mit kell tenned!-sziszegtem, mire biccentett.
-Mi sem!-válaszoltam Takonynak, majd sorban a többieknek.
-Ne haragudjatok, de nekem itt kell maradnom. Egy kedves ismerősöm nemsokára a segítségemre siet!
-Ide?-kérdezte Astrid.
-Bizony ám, Astrid kisasszony. Ez egy igazán hosszú történet! Akkor kezdődött, amikor...
-Minden jót, Johann-repültünk el a távolba.
Úgy döntöttem, hogy majd csak este nézem meg. Igazából remélem, hogy semmi rosszat nem tartalmaz, de ebben kételkednék.


-Ahhoz mit szóltok?-mutatott rá Hablaty a huszonhatodik szigetre, ha jól számolom.
-Nem jó! Túl kicsi!-nyavalyogtak az ikrek.
-Az előzőkre is ezt mondtátok!-akadt ki Astrid.
-Mert azok sem voltak elég nagyok!
-Nem mindegy, hol töltjük a napot?-morogtam.
-Nem, nagyon nem mindegy, Trixi!-válaszolt flegmán Fafej.
-Akkor vezessetek ti-adta fel a fiú.
-Juhúú! Miénk a vezetés! Akkor...az ott!-mutatott rá arra a szigetre, amit az előbb leszóltak.
-De...azt az előbb...mindegy!-csaptam fejbe magam.

Leszálltunk, és végignéztünk az új földön.
-Nem is rossz...az ikrekhez képest-mondtam.
Azok ketten összefejeltek.
-Tényleg...egész jó!-helyeselt Dorci.
Ház nélkül képzeljétek el!



















Ahol leszálltunk, ott láttunk egy széles hasadékot, amit hegyek, dombok fogtak körbe. Siklósárkányok és Gronkelek repültek fölöttünk a szivárvány minden színében. Minden növény szép zöld volt, és valójában tágas helyre leltünk.
-Na, hol verjünk tábort?-kérdezte a csapatkapitány, mire egy kis idő után a partvonalra esett a választás. Lepakoltuk a kis motyónkat, majd elhatároztuk, hogy felfedezzük a területet. A rémeinket ott hagytuk, hogy őrizzék a tanyánkat, és a többiekkel bemasíroztunk egy erdős részre. A levelek között beszűrődött a napsugár, amitől mindenkinek jó kedve lett, és fütyörészve keresgéltünk valami új után. Ahogy így mendegéltünk, egyszer csak eltűnt a talaj a lábam alól, és pár másodpercnyi zuhanás után Hablattyal együtt egy veremben találtam magam.
-Mi ez?!
-Jól vagytok?-kiabálta le Dorci.
-Kutya bajunk!
Az üreg bejárata nagyon meredek volt, már attól féltem, hogy Suttogó Halál vájat, de ez jól láthatóan
valami más volt.
-Hogy másszunk ki innen?
-Várj, megpróbálom!-ajánlkozott a fiú.
-Műlábbal?!
-Jobb ötlet?
-Nincs!
A srác felkapaszkodott, de egy-két lépés után visszaesett.
-Ahj! Vacak!
-Én megmondtam...
-Ne mozduljatok innen, hozunk kötelet!-mondta Halvér.
-Szerinted mégis hova mennénk?! De hiszen nem is hoz...!
Mindenki szétszéledt valamerre, és persze nem hallottak minket.
-Szerinted mennyi idő kell nekik ahhoz, hogy észrevegyék, hogy nem hoztunk kötelet?!
-Ezeknek? Néhány óra...Inkább nézzünk körül!
-Nem rossz ötlet!
Elkezdtünk beljebb menni, de egy idő után vaksötétben haladtunk. Hátrálni kezdtem, mire nekimentem valakinek.
-ÁÁÁÁÁÁ!!!!
-ÁÁÁÁÁÁ!!!!
-Ja, csak te vagy?-fújtam ki a levegőt, amikor rájöttem, hogy csak a féllábú barátom ijesztett meg véletlenül.
-Keresnünk kéne valami fényt...*puff*
-Hablaty?!
-Áu!
-Mit csináltál?
-Nekimentem valaminek...
-Várjál, segítek.
Elkezdtem keresni a kezét, hogy felhúzzam, de egyszerűen nem találtam, a levegőbe kapkodtam.
-Hol vagy?
-Én itt! Te hol vagy?
-Hát...itt!-válaszoltam értelmesen.
-De hol az az itt?
-Itt!
Tíz perc után találtuk meg egymást, de már nem tudtuk, merre megyünk.
-Merről jöttünk?
-Nem tudom.
-Akkor...arra!-adtam ki a vezényszót, mire egymásba fejeltünk.
-Na jó, most már menjünk!-fogtam meg a fájó testrészemet, majd sikeresen megindultunk...valamerre. Hála Thornak, már biztonságban vitt minket előre a lábunk. Aztán valamit láttam megcsillanni. A fénye halvány volt, és kékes színű.
-Az ott mi?-suttogtam.
-Fogalmam sincs...menjünk közelebb!
Pár méterre merészkedtünk közel. Akkor már jobban látszott, mi is van előttünk.
-Olyan, mint egy kristály.
Akkor a kristály elüvöltötte magát (?), majd szárnya kapott, és elrepült (??).
-Mi a...?
Olyan fülsüketítően mondta a magáét, hogy az nem igaz! Ahogy egyre inkább dühöngött, úgy lett fényesebb is. Fél perc múltán egyre több ilyen lény csatlakozott, és már közel megsüketültünk, amikor feltűnt mögöttünk a banda lámpásokkal, és a furcsaságok elmenekültek.
-Mik voltak ezek?
-Olyanok voltak, mint a sárkányok!-tanakodtunk.
-Igen...de ilyet én még nem láttam!
-Tudjátok mit jelent ez? Felfedeztünk egy új fajt!-mondta Hablaty örömtelien.
-Meg kell szelídítenünk egyet!
-Jó, de mégis hogy?
-Te vagy a sárkánymester, mondd meg te!-mondtam neki.
-Nem vagyok sárkánymester! És szerintem legjobb lenne, ha halat adnánk neki.
-Na, ugye!
Takonypóc táskájában találtunk egy füstölt tőkehalat, amit a fi a kezébe vett, és lassan odadobta egynek, ami nem futott el előlünk. Körülbelül akkora volt, mint egy Fürge Fullánk, csak szárnyakkal, Siklósárkányhoz, vagy Szörnyennagy rémséghez hasonló fejjel és azokkal a fénylő pikkelyekkel, és nem volt fullánkja sem, vagy olyan nagy karmai. A farka tüskés volt, de tényleg inkább egy drágakőre hasonlított. Az a példány pirosas színekben pompázott, de furcsamód inkább halványodott. Ebből arra következtettünk, hogy nyugodt, mert akkor színes, ha valaki felbőszíti. Elfogadta a halat, majd Hablatynak dörgölőzött.
-Sikerült!-makogtunk hátrébb.
Békésebbnek látszott, mint a társai. Szép állat volt. Egy halk, mély, morajló hangot adott ki, mire előjött a többi. Akkor már azok is barátságosabbnak mutatták magukat, talán rájöttek, hogy nem akarunk bajt, vagy hallgattak a fiatalabb példányra.
-Mi legyen a nevük?-kérdezte Halvér kíváncsian.
-Hát...lenne egy ötletem!-mondtam-Mit szólnátok a Kristálysárkányhoz? Pont olyanok, mint egy kristály.
Mindenki beleegyezett, és továbbmentünk a barlangrendszerben. Egy jegesebb helyet is láttunk, és kezdtem attól félni, hogy ez a sziget kapcsolatban lehet a Gleccser-szigettel, de egy helyen véget ért az út, és csak lefele vezetett tovább.

Amikor kikászálódunk az üregből ettünk egy kicsit, majd rajzolni kezdtük az új fajt. Elhatároztuk, hogy amikor csak lesz időnk, tanulmányozni fogjuk őket, és tanítjuk is majd a sárkányokat, talán még repülhetünk is velük! A szép felszínből arra következtettünk, hogy ezek a teremtmények nagy szerepet játszhatnak az itteni életben. Hála az ikreknek, egy teljesen új világot találhattunk...úgy tűnik ez is eljött. Megvacsoráztunk, tábortüzet gyújtottunk (*-*), mert már későre járt, majd lefeküdtünk aludni.
ár Fogatlan is szunyókált a gazdájával,
amikor felültem Avokádó hátára, és elsuhantunk, hogy megnézzük a tekercset. A sejtésem beigazolódott, nagy slamasztikában vagyunk!