2016. május 30., hétfő

49.rész-Azért vannak a jó barátok...

Ülök a Jéghegy egyik kis 'szobájában', és nem akarom elhinni, amit megtudtam...Pedig igaz. Túl sok a jel!  
Állj, gondoljuk végig még egyszer!
Először is: Hablaty igenis a legjobb sárkánylovas. Ez eddig hibátlan. Az édesanyjáról annyit tudok, hogy kiskorában elrabolta egy sárkány...de ez lehet véletlen is! Erről meg kell majd kérdeznem. Az apja utálja a sárkányokat? Már nem, de simán kitagadta a fiát, amikor rájött Fogatlanra. De akkor ezek szerint...Willow és Hablaty...UNOKATESTVÉREK???!!! Odin szakállára...
Viszont azt már én is észrevettem, hogy Willownak pont olyan zöld szemei vannak, mint Hablatynak, sőt, mint Pléhpofának...Ahj! És még titokban is kell tartanom előtte! Nem fogom bírni. Nem soká hajnalodik, ha nem szerzünk tudomást betolakodókról, akkor egy-két órát vagy Hibbanton, vagy a Kristály-szigeten töltök majd.

A gondolatmenetem ezzel lezárult.
-'Reggelt, kislány!-simogattam meg Avokádót, aki boldogan mordult fel erre. Aztán össze-vissza nyalt, majd kiszaladt.
-H-hé! Hová mégy?-kacagtam fel, majd siettem utána.
Amikor megláttam, már visszafelé száguldott, és volt nála valami. Ahogy jobban megnéztem, egy fakéreg darabja volt, és volt benne egy lábnyom, meg egy karomnyom. Rájöttem, hogy azok Avokádóhoz tartoznak.
-Ó, kislány! Köszönöm!-öleltem át.-Mit szólnál, ha benéznénk egy kicsit a Kristálysárkányokhoz? A tüskéik nagyon jól jönnének a harcban.
"Nincs akadálya, csak előbb kapjam meg a reggelimet!"
-Hogy te mindig csak a hasadra gondolsz!-nevettem fel, majd kirepültünk az éppen zajló etetésre. Nem tudom, de az előző éjszaka óta nem tudok ugyanúgy nézni Valkára...

Miután Avokádó teletömte a bendőjét, ellátogattunk Hibbantra, ahol egy ismerős vikinget sem láttam.
-Ó, csak ne csináljatok valami hülyeséget!-mondtam félhangosan sejtve mire készülnek. Aztán a semmiből előtűnt Takonypóc mosolyogva.
-Ömm...jó reggelt! Mi ez a nagy üresség?
-Neked is jó reggelt! Áh, még eléggé korán van, ennyi az egész.
Teljesen meglepődtem.
-Ennyi? Semmi szépségem, vagy ilyenek?-néztem furán.
-Ma van a te napod, és nem akarom elszúrni!
Azt hiszem, mégis szeretem ezt a napot, még akkor is, ha csak egyszer van egy évben.
-Hát, köszi!
Akkor jött elő a többi barátom, és egyből lerohamoztak.
-Trixi!
-Szia!
-BOLDOG SZÜLINAPOT!!!!!!-ugrottak a nyakamba.
-K-köszi, de megfojtotok!
-Ja, bocsi!-mentek távolabb.
Mindenki az arcomba nyomta az ajándékát.
-Levegőt!-könyörögtem.-Áh, most jobb! :)
-Boldog Szülinapot!-adott a kezembe Dorci egy kis dobozkát, majd sorban mindegyikük valamit. Hablattyal próbáltam kerülni a szemkontaktust, amit csak remélni tudok, hogy nem vett észre.
-Gyerünk, nyisd ki!-mosolygott rám Astrid.
-Hát jó!-jöttem izgalomba én is, majd lehúztam a szép díszes csomagolást. Először a szőke barátnőmé akadt a kezem ügyébe, és egy hasonló ruházatot kaptam, mint az övé. Pont olyan karvédőt, csizmát, annyi különbséggel, hogy más volt a színük. Ezt fel kell próbálni!
-Köszi!!!-öleltem át.
Hablaty egy szütyőben adott valamit. Kibontottam és egy furcsa bőrruha volt benne. Tele leszek ruhákkal!
-Majd megmutatom mit tud!
-Rendben, kíváncsi vagyok! :D
Dorcitól egy nyakláncot kaptam, ami Pengeostor-tüskével volt díszítve. Tökéletesen megy páncélomhoz! Takonypóc egy jakpitét (?) nyomott a kezembe, amit az anyukájával sütött. Az ikrek ugyebár nem beszámíthatók, úgyhogy valamilyen robbantó-cuccot adtak nekem. Hmm...ha jobban belegondolok, ennek még hasznát vehetem!
Végül, de nem utolsó sorban Halvértől egy sisakot kaptam, amit tudtam, hogy nem fogok felvenni, mivel egy 'kicsit' nagy volt rám. Aztán elmagyarázta, hogy ez dísz, így eldöntöttem, hogy kerítek majd neki egy előkelő helyet. Nagyon örültem, hogy nem felejtették el.

Ünnepeltünk még egy ideg, ami kicsit meglepett, mert mindenki teljesen normális volt...még az ikrek is...vagyis nagyjából. Utána eldöntöttünk, hogy játszunk egyet. Kimázoltuk magunkat, no meg a sárkányainkat, és szóltunk a törzsfőnek, hogy hívja össze a falu népét. Körülbelül tíz perc múlva már a rajtvonalnál álltunk. Mindenki olyan boldog volt! Még én is...de csak félig. A szívemet mardosta a gondolat, hogy nekem el kell mennem, itt kell hagynom ezt a népet, hogy megvédjek egy másikat. Persze, ez így nem hangzik olyan rosszul, de ki tudja, mi fog történni!

-VIGYÁZZ!
-Hé, Trix!-súgta oda Hablaty- Ne hidd, hogy kesztyűs kézzel bánunk veled!
-KÉSZ!
-Nem is számítottam másra!
-Gyere utánam, ha vége!
-Igenis, igazgató úr!
De még mielőtt moroghatott volna egy sort, kimondták a "RAJT!"-ot, így heves verseny vette kezdetét. És most Dorci is beszállt! Most először! Nagyon izgatott volt, de hamar belejött.
-Háh!
A barátnőm az orrom elől kapott fel egyet, majd száguldott vele a kosarához.
-Ezért még számolunk, kisasszony!-kiáltottam.
-Hiszi a piszi!-hallottam vissza.
Hirtelen észrevettem két épp elbújni próbáló bárányt, akik közül az egyik nemsoká Avokádó karmai közt találta magát. Bevágtuk, majd mentünk a következő szállítmányért.
-Hány van?-repült be mellém Astrid.
-Három. És neked?
-Négy!-vigyorgott, majd el is tűnt a szemem elől.
-Aha, nekem is!-láttam meg még egyet, és visszafelé még megpendítettük az egyik szélsárkányt.
Astriddal és Hablattyal holtversenyben négy bárányunk volt, Dorcinak három, akárcsak Takonypócnak. Halvérnek kettő, és az ikreknek egy.
-Végső kör!
A kürt megszólalt, így tudtam, hogy a fekete bárány jön.
-Gyerünk kislány, még megnyerhetjük!-lódultunk neki.
A Szörnyennagy rémségem kitárta a karmait, hogy elkaphassa az állatot, de akkor egy nagy fekete valami csusszant el előttünk.
Felnéztem rá, majd nevetve megcsóváltam a fejem.
-Én megmondtam!-süvített a szembe szélbe a féllábú fiú hangja.
-Rosszul jársz, Haddock!-mondtam, de mindjárt meg is változtattam a véleményem. Az Éjfúria sebesen száguldott a kosarak felé, csak épp nem a sajátjához. A bárány Astridéban (!!!) landolt, ezzel győzelmet hozva neki.
-...Ezzel tizennégy! Astrid nyerte a versenyt!-mondta be Pléhpofa a tömegnek. Mindenki ujjongott, én pedig úgy éreztem, hogy ez volt az igazi szülinapi ajándékom.
-Vuhúúú!-élvezte ki Astrid a diadalát, majd leírt egy pacsi-kört, én pedig Hablattyal célba vettem a végtelen eget.

-Állj! Állj meg! magyarázatot követelek!-szóltam utána. Kicsit lelassított, ekkor pont a tenger fölött voltunk, és Hibbant még látható volt a horizonton.
-Mégis mire?-kérdezte.
-Szerinted?! Mi volt ez?
-De mi?
-Hát hogy bedobtad neki!
Felvonta a szemöldökét.
-Semmi nem volt! Vagy valami rosszat csináltam?-lett ideges.
-Azt nem mondanám, de rajtad tartom a szemem! :D-vigyorogtam rá.-Szóval miért is vagyunk itt?
-Hát...-vakarta meg a tarkóját-Kísérleteztem egy kicsit, és elég jól sikerült., így neked is készítettem egyet.
-Erre gondolsz?-vettem elő a furcsa ruhát.
-Pontosan! Gyere!-indultak meg. Nagyon izgatottnak tűnt, így én is az lettem. Az út közben lemostam magunkról a festéket.

-Itt jó lesz!-fékezett be egy szigetnél, és leszálltunk.
-Ha te mondod-vontam vállat, majd leugrottam a sárkányom hátáról.
-Innen nem messze van egy barlang, vedd fel!-mutatott a ruhámra.
-Mi van?! Ezt nem lehetett volna otthon?!
-Akkor nem lett volna meglepetés! Amúgy meg a sziget teljesen elhagyatott, csak néhány sárkány van itt, tehát csak ketten vagyunk emberek. Én addig itt maradok Fogatlannal. Ugye pajti?-simogatta meg.
-Oké, oké!!-mondtam, majd elindultam megkeresni azt a barlangot, amiről mesélt.
Elég nehezen, de sikerül magamra rángatni azt a valamit.
-Miből van ez?-nyöszörögtem.-Na végre! Mehetünk vissza.

-Szerinted tetszeni fog neki?-hallottam meg a fiú hangját, majd Fogi izgatott moraját.
-Ömm...ennek így kell kinéznie?-léptem elő.
Összehúzta a szemét.
-Igen, csak ezt itt...-jött mellém-így kell-fordított el a karomon valamit. Most vettem csak észre, hogy volt rajta egy kés, iránytű, és még rengeteg dolog, na meg rajta is volt egy ugyan ilyen!
-Wáó! Ez egy modern utazótáska!-nevettem fel.
-Nem vicces! Tessék, ez még a tied!-dobott ide egy sisakot.
-Ez tök menő!-forgattam meg-Te csináltad?
-Aha. Örülök, hogy tetszik, de most már ideje indulni!
-Biztos...
Felszálltunk a levegőbe, a felhők fölé.
-Miért ilyen magasra?-kérdeztem.
-Itt!-mondta, mintha nem is hallott volna.-Figyelj! Ez egy amolyan repülős-szerkó, amivel siklani is lehet a sárkány mellett...
-KOMOLYAN??!! Miért nem ezzel kezdted?-vágtam a szavába.
-...viszont le kell másznunk a nyeregből. Mehet?
-De mégis hogy?
 -HABLATY!!!!
-Vuhúúúúú!!!
-AHJ! Ömm...akkor most...én?-kérdeztem meg a sárkánytól, mire biccentett.
"Nem tudom, de miért ne?"
-Igazad van! Egyszer élünk! :)
Én is levetettem magam, és az áramlat nem soká a fiú mellé sodort.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-Mi tartott eddig?
-Ha elmagyaráztad volna...
Lassan megláttam a tengert.
-Akkor most úszunk, vagy mi lesz?
Megfogott két kötélszerű valamit a lábán, majd meghúzta. Én is így tettem, és egy szárnyhoz hasonló bőrredő pattant ki a ruha hátsó részéből.
-Hűűűű!-ámultam.
-Ugye milyen szép?-kérdezte-Még húzd ki azt a pöcköt!-fogott meg valamit a mellkasán, amitől szó szerint 'vitorlát bontott'.
-Ez...ez...ESZMÉLETLEN!!!-kiáltottam előre neki.
-Az! Mindig is tudni szerettem volna, milyen érzés repülni!
-Én is!-mondtam őszintén, hisz kiskoromtól szerettem volna szárnyakat...
Épp a felhőrengeteg alatt siklottunk, és nagyon elszomorított, hogy nem tudom megérinteni...Avokádóra néztem, akinek furcsa volt, hogy 'sárkány lettem', de gondoltam, majd megszokja. Új hobbi! :)

Egy kicsit repültünk még, majd visszamentünk az előző szigetre. A fiú megmutatta, hogy kell a bőrt lehámozni magamról és visszaakasztani.
-Nem is rossz így elsőre!-mondta a sisakja alatt, ami eltorzította a hangját. Szó szerint olyan volt, mint egy ajtó nyikorgása.
-Hát...köszi! A mestertől tanultam!-löktem oldalba.
-Nem kell megköszönnöd!
-Nem is akartam.
-Miért?
-Ahj, vedd már le ezt az izét!-nyúltam a sisakjához, de arrébb lépett.-Rosszabb vagy, mint amikor Bélhangos fürdik!
-Oh, tényleg?!-kérdezte, majd levette a fejfedőjét:
-Na jó, annyira talán nem.
-Na azért!
Nem tudom miért, de minden rossz érzésem elszállt egy kis időre. Jó volt egy kicsit úgy nevetni Hablattyal, mint mielőtt elkezdődött volna ez a nyomasztó helyzet...
-Mit nézel annyira? Van rajtam valami?-kezdte el lesöpörni magát.
Elvigyorodtam, mire egy félő pillantást kaptam.
-Nem szeretem, ha így nézel!-kezdett el hátrálni.
-Hmm...-a sziget peremére ért, és ijedten nézett le a mélybe. Én megböktem egy kicsit, (TÉNYLEG csak egy kicsit!), mire leesett...
-MI?! SEGÍTSÉÉÉÉÉÉG!
-Rajtad van a szerkód, nyisd ki!-kiáltottam le neki.
-DE ÍGY NINCS LENDÜLET!!!
-MIIII?! VÁRJÁL, JÖVÖK!!!
Avokádó hátára pattantam, és felszállásra ösztökéltem, majd le a mélybe...sikerült elkapnunk, mielőtt beleesett volna a tengerbe.
-Bocsi!-húztam össze magam.
-Na jó, most az egyszer elnézem neked, mert most vagy 14, de ez az első és az utolsó ilyen alkalom!-mondta, de a hangján tükröződött, hogy azért nem haragszik rám annyira.
-Micsoda megtiszteltetés!-mondtam szarkasztikusan.
-Az bizony, érezd kiváltságnak!
Nyelvet öltöttem rá, mire elkezdte játszani a hattyú halálát:
-Mi ez, kérem? Én annyit fáradoztam ezért a napért, a hibáidat is megbocsátom, és te így viselkedsz!
Rám jött a nevetés, de próbáltam visszafojtani.
-Mert én megtehetem!-húztam ki magam.
Erre ő vékonyra változtatta a hangját, és ezeket mondta: (ezt most képzeljétek el! :D)
-Ó, igen, miért ne? Én vagyok a nagy Trixi Dragons! Jobban szeretek harcolni, mint levegőt venni! A legjobb szórakozás, ha bolondot csinálok magamból, vagy a barátaimból, mert én megtehetem!-fejezte be a mondókáját, majd meghajolt, mintha egy művészi előadást mutatott volna be. Ekkor már nem bírtam, és kitört belőlem, átragadva Hablatyra is.
-Ni csak, ki beszél!-kezdtem most én mély hangon-Ki akarna Trixiről diskurálni, mikor itt vagyok én, Harmadik Hablaty! Ó, én vagyok a nagy sárkánygyőző, boruljatok földre a lábaim előtt! Ó, hupsz, csak egy lábam van, de kit érdekel, akkor is!-mutogattam hozzá.

Már a könny is majdnem kifolyt a szememből, ugyanis ehhez még hozzájött Fogatlan és Avokádó, akik a fogócskázás közben fellökték azt a szerencsétlen fiút. Fél perc múlva már muszáj volt tudatnom vele, hogy még mindig a földön van.

-Nem akarsz felkelni?-kérdeztem.
-N...*nevetés*nem tudok!
-Mi az, hogy nem tudsz?!
-Segíts!













-Köszi!
-Rád káros a röhögés!-csóváltam meg a fejem.
-Miért lenne?-kérdezte.
-Elveszi a mozgásérzékedet!
-Próbálj meg egy lábbal élni!
-De nagy ötlet, okostojás!-böktem meg.
-Hé, engem te ne bökdöss, én vagyok Harmadik Hablaty!

*     *     *

A nap már lemenőben volt. A peremen ültünk és néztük.
-Hé...
Felém fordította a fejét.
-Köszi mindent...ez egy jó szülinap volt!
-Ezért vannak a barátok, nem?-mosolygott rám.
Ekkor Avó is simogatásért könyörgött, így egy időre csend volt közöttünk, amit kicsivel később én törtem meg.
-Mesélj csak nekem arról a bárányról!


Halihó! ^.^
Habár a szülinapom szerdán volt, úgy gondoltam kell most a harc előtt egy nyugisabb rész, így összemostam a kettőt. Remélem tetszett!

Sárkányos Szép Napot! (vigyázzatok, ez a macsek figyel minket!)

2016. május 22., vasárnap

48.rész-Titkok tengere

EI: (előirat) Egy 'kis' világvége hangulat a vége felé, de úgy éreztem, hogy ennek most kell kiderülnie. Azért remélem tetszeni fog. Még egyszer bocsánat a késésért, és jó olvasást!



Dan-nel nem tudtuk, mit kezdjünk. A szigetre mégsem akartam vinni, és Dorci valószínűleg most otthon volt. Avokádót elbújtattam egy nagy fa mögé, és az ájult fiúval becsöngettem.
-Jövök...jövök már! Nem hallja, ne csengessen, nyitom már!-szólt ki, és el is felejtettem, hogy a csengőn hagytam a kezem.
-Igen?-nyitott ajtót.
-Szia!-köszöntem erőlködve.
-Ez meg ki?-nézett a srácra.
-Hosszú történet!-nyögtem.
-Várj, segítek!
Együttes erővel bevittük a fiút, és letettük a kanapéra.
-Fuh!-törölte meg a homlokát.-Szóval?
-Kövezz meg, de meglátta Avokádót!
-MI?!-az álla a piros szőnyegükig esett-Jó édes bébi Thor a szélviharban! Mégis hogy?!
-Hát...az úgy volt, hogy küldött egy üzenetet, hogy valami nyomot talált, ami kiderült, hogy Avóé.
-Ácsi, ácsi! Ismered egyáltalán?
-Igen, egy régi barátom. De ez most nem lényeg! Mit kezdjünk vele?
Megvakarta a homlokát.
-Hmm...egy perc!
Felszaladt az emeletre, majd egy-két perc múlva a laptopjával tért vissza.
-Mit csinálsz?-kérdeztem.
-Megnézem, hogy lehet kitörölni valaki emlékeit.
Ettől hitelen egy akkora röhögőgörcs jött rám, hogy majdnem leestem a fotelből.
-Mi olyan vicces?
-Se-se..mmi! XD
-Nem...nem...aha! Na várj...Imperio! Nem, az Harry Potter...mit keres itt a Harry Potter?
-D-dorci! Fel fog ébredni!
És valóban, Dan a szemét nyitogatta.
-Nem! Még nem szabad!
-R-réka, hol va-
Azt vágtam hozzá, ami legelőször a kezembe került, vagyis egy távirányítót. A fiú visszaájult, így fellélegezhettünk.
-Huh, közel volt!
-Ühüm...nem találok semmit ebben a vacakban!-lökte arrébb a laptopot.
-Nem csodálom! Haza kéne vinni...-morfondíroztam.
-Jó ötlet! Hol lakik?
-Ömm...Kazinczy-tér 36., ha jól emlékszem.
-Akkor gyerünk!

A srácot hazavittük, szerencsére senki sem volt otthon. Lefektettük az ágyára, majd uccu neki!

*      *     *

Hibbanton gyorsan felkapkodtuk a páncélunkat, majd őrült sebességgel indultunk el a jéghegy felé. Már éreztem, ahogyan szétfeszít a stressz, a düh, de még inkább a harci izgalom. A kardom az oldalamon lévő hüvelyben lógott, és olyan volt, mintha a pengéje tűzforró lenne...vagy csak én voltam teljesen ideges. Avokádó is gyorsabban fújtatott alattam, és a szokásosnál is sebesebben siklott a levegőben. Ezzel a sebességgel hamarabb elértük az úti célt, de egy hajót, vagy megláncolt sárkányt se láttam. Berepültünk az alagútszerű bejáraton, és amikor beértünk, hangokat hallottam. Egy sárkány sem cikázott, hanem megfeszülten várakoztak valamire...

Lepattantam a hátasomról, de odabenn sötét volt. Elővettem egy lámpást (mindenre felkészültem).
-Lennél szíves?-kértem meg a sárkányomat, aki adott egy kevés tüzet.
(Bocsánat a képminőségért)
-Ki van ott?-süvített egy ismerős hang a levegőben.
-Drákó Vérdung! Szerinted?-válaszoltam unottan.

Akkor felgyulladt az összes fáklya, és egy csuklyás lány termett előttem. Egy ideig zord tekintettel néztük a másikat, majd lassan megindultunk egymás felé. Két méterrel tőle megálltam, és ő is ugyanígy tett.
-Mit keresel itt?-kérdezte szúrósan.
-Hívtatok, hát jöttem.
-Ha csak ez az oka, akkor jobb, ha el is tűnsz innen. Mi itt az életünkkel játszunk, nem szórakozunk, mint egy kisgyerek!-vetette oda félvállról, majd elfordult és visszaindult. Tudtam, hogy ez ismét egy próba.
-Addig jó volt a segítség, amíg nem álltam a sarkamra, ugye? Amíg nem akartatok kivonni!-vágtam vissza, mire ismét szembeállt velem.
-Te panaszkodsz?! Befogadtunk, és megmentettünk téged!
-Senki nem kért rá!
Avokádó morogni kezdett, de nem soká le is csitította magát.
-Gyerekek, kérlek, ne most marjátok egymást, amikor legalább magunk közt békét kéne őriznünk!-jött elő Valka kérlelő tekintettel.
Rá már egy cseppet sem haragudtam, hisz tudom, hogy csak jót akart nekem. Na de Willow! Oké, végül is meg akart menteni, meg bocsánatot is kért, de hogy...Jobban belegondolva miért is fújok most rá?
Nagy levegőt vettem, majd rámosolyogtam a nőre.
-Igazad van, ennek nem most van itt az ideje!-válaszoltam.
Ő is elmosolygott, majd megöleltük egymást.
-Bocsáss meg, amiért elmentem-mondtam őszintén.
-Már rég megtettem. Tudom, hogy te vagy a legmegfelelőbb ember a feladatra, egyszerűen aggódtam érted.
Biccentettem.
-Miért jön Drákó?-kérdeztem komolyra véve a figurát-És hol van?
Erre Willowtól jött egy mélyről jövő sóhajtás.
-Komolyan gondolta, amit a levélben írt. És...látott minket a kikötőben...-mondta a lány nehézkesen.-Nem kellett volna utánam jönnöd!-mondta, de most nem éreztem gúnyt a hangjában.
Bólintottam, de azért hozzátettem:-Neked meg nem kellett volna kitörnöd.
Viszonozta az előző gesztusomat.
-Mindegy. Most nem egymásban kell a hibát keresni, hanem megakadályozni, hogy eljussanak idáig!
-Igazad van, Trixi! Valamelyikőtöknek van ötlete?-kérdezte az asszony.

Bementünk abba a kis terem-részlegbe, ahol a Sárkányszemet szoktuk használni. Letettem egy jégszilánkra.
-Nem tudjuk, hogy merre vannak a hajóik-mondta a szőke lány.-Ki tudja, merre mentek azóta.
Gondolkodni kezdtünk.
-Mutasd a térképed!-szóltam neki, mire elővette.

A sisakos jelek a csapdászok táborait mutatták. A legtöbbet jól ismertem, kivéve egyet. Rámutattam a papírra:
-Még nem jártunk a Keleti sárkányfészeknél.
Amikor kimondtam, Avokádó izgatottan lökött meg, amit furcsálltam, és a térképet kezdte figyelni.
-Mi az, pajti?
-Rawr!
Az előbb említett helyet kémlelte.
-Te ismered azt a szigetcsoportot?
Hevesen bólogatni kezdett, mégis szomorkás volt az arca.

*Avokádó szemszöge* 

Hirtelen minden emlék előtört bennem. Az otthonom! Legalábbis az volt...amíg azok a némberek fel nem dúlták...és el nem elüldöztek minket onnan. Jól emlékszem, hogy majdnem otthagytam a fogam Kampóval együtt. De megúsztuk...megúsztuk, hogy utána mégis elkapjanak, és annyit szenvedjek! A sérült barátaim...ezért nem tudtam sokáig megbízni egy emberben sem!

*Trixi szemszöge*

Úgy látom, valami rossz emlék fűzi oda!-gondoltam magamban.
Inkább nem firtattam, majd később újra felvetem.
-Jó. Szerintem először is az Angolna-szigetre kell elmennünk, mert ott biztosan vannak néhányan.
-Már ha nem ijesztettük el őket múltkor-vigyorgott.
-Ott a pont. Onnan el kell csalnunk őket...
-Miért?-kérdezte Valka-elég messze vannak innen.
-Túl közel van Hibbanthoz. Nem akarom, hogy bajuk essen.
először Willowra néztem, aki egyetértően bólintott, de a szemem sarkából azt is láttam, hogy a nő falfehér lett.
-Jól vagy, Valka?
-P-persze. Folytassuk!

Végül kész lett a terv: egy helyre szorítjuk őket, és ott jöhet az a rész, amit csak úgy hívok: Kabumm!

*     *     *

Willow egy szigetre repült Sugárral, hogy kicsit körbeszaglásszon. Úgy döntöttem, utána megyek, hogy megbeszéljem vele a dolgokat. Nem telt bele sok idő, míg egy kis szigeten tüzet láttam, körülötte pedig két ismerős figurát. Lassan leszálltunk. A lány világvége hangulattal faragott valamit, és kicsit meglepődött, amikor meglátott minket.
-N-nem találtam semmit-pattant fel zavartan.
-Én sem-húztam el a számat.-Leülhetek?
-Ja...ömm...persze. 
Kényelembe helyeztem magam egy farönkön, és beállt egy kínos csend. Én az ujjaimmal babráltam, és félig a tábortüzet (*-*) néztem, ahogy ő is. A sárkányok tőlünk távolabbra feküdtek.
-Szóval...bocs, hogy olyan durva voltam, egyszerűen...-kezdtük teljesen egyszerre, mire egymásra néztünk, és felnevettünk.
-Nem kellett volna belekontárkodnom a dolgodba. 
Furán nézett a szemembe.
-Ez most komoly? A nagy Trixi Dragons bocsánatot kér?
-Ez nem gyakori, érezd magad megtisztelve-válaszoltam.
-Hát, kösz. És...én is sajnálom. szerintem rosszul indítottunk. Már az elején elég mogorva voltam veled.
-Vettem észre-feleltem.-Nagyjából összeraktam a képet.
-Milyen képet?
-Hogy mi is a bajod valójában. De megértem, ha nem akarsz beszélni róla. Mindenkinek vannak titkai, amit inkább magában tart, ezt én tudom a legjobban.
Láttam, hogy csak mered, ezért én is visszaszegtem a fejem.
-*nagy levegő* A szigetemen, ahol élünk, békét kötöttünk a sárkányokkal. Volt egy hatalmas vita apám és egy másik sziget törzsfője közt, aki valójában a fivére volt. Ő sosem tudta volna elfogadni azt, hogy a népe ilyen 'szörnyű fenevadakkal' paktál-kezdte hirtelen.
-Gyűlölte a sárkányokat, mert egy elragadta a feleségét, ezért egyedül kellett felnevelnie a fiát. A harcuk azzal végződött, hogy el kellett költöznünk onnan, így kerültünk a mostani lakhelyünkre. Még csak úgy egy éves voltam.-tartott egy kis szünetet, de nem szóltam közbe, mert tudtam, hogy folytatni fogja.
-Kiskoromtól fogva sárkányok között éltem. Mindig is csodáltam őket-mosolyodott el-Tíz múltam, amikor találkoztam Sugárral. Az Éjfúriákat halott fajként ismertük, de aztán jött ő...és ő lett a legjobb barátom.
Én is mosolyogtam ezen.
-Van egy bátyám...
Itt felfigyeltem.
-...nagyon szeretem őt, még most is. Mindig együtt játszottunk, és úgy vigyázott rám, mintha egy kincs lennék. De aztán...valami megváltozott. Neki sosem volt sárkánya, de nem is akart magának. A nagybátyjára ütött. Amint meghallotta, hogy mi is történt azzal a szerencsétlen nővel, elkezdett furán viselkedni. Kerülte őket, még Sugárt is. Aztán egyszer láttam, hogy megpróbál megölni egyet...-a szemei könnyesek lettek. Szipogott egyet, majd tovább mesélt.
-Velem is egyre durvább lett. Gonoszkodott, egyre többet szökött el otthonról. Azt hittük, menyasszonya van, így nem faggattuk róla. Nekem kezdett gyanús lenni a dolog...és igazam lett. Csapdásznak állt, vadászott rájuk-gördült le egy könnycsepp az arcán-Láttam, ahogy egy hosszú fekete hajú férfival beszélgetett. Drákó volt az...Hallottam mindent. Észrevettek, és nem tudtam elmenekülni, elkaptak, de ő kihozott onnan. Azt reméltem, hogy végre önmaga lesz, de nem. Megfenyegetett, hogy bántani fogja Sugárt, vagy akár engem is, ha csak egy szót is merek szólni a szüleink-nek...
Hallottam, ahogy elcsuklik a hangja. Eltakarta az arcát a tenyerével, és hagyta, hogy a könnyek zápora lehulljon a szeméből. A vállára tettem a kezem, hogy nyugtassam egy kicsit. Nagyon megsajnáltam szegényt. Még a sárkánya is elszontyolodott, de ő sem tudta megvigasztalni a gazdáját. Pár perc múlva ismét megszólalt.
-Azt m-mondta, hogy elárult-tam a cs-családot! H-hogy a bácsikánk n-nem lenne büsz-ke rám!
Egy kicsit abbamaradt a zokogása még néhány percen belül.
-Végül anyámék is rájöttek. Egy nap nyomtalanul eltűnt, semmit nem hagyott maga után. Elment...azóta keresem őt. Megesküdtem, hogy nélküle sosem térek vissza...Aztán találkoztam veled a támadásnál. És a többit már tudod-fejezte be a történetet.

Csak üresen néztem ki a fejemből. Menny rosszat és mennyi fájdalmat átélt már ez a lány! Hogy én mennyire félreismertem!

Átkaroltam, mire a vállamra hajtotta a fejét, és sírt még egy darabig. Mindent kiengedett, ami a szívét nyomta. És én meghallgattam.
-Úgy fáj, Trixi!
-Elhiszem. Nagyon sajnálom, ami veled és a bátyáddal történt. Viszont, ha egyet tanácsolhatok: vigyázz vele! Engem is meg akart sebezni, amikor azt hitte, hogy te vagyok.
Biccentett a vállamba.
Felálltunk.
-Köszönöm, hogy meghallgattál. Jól esett elmondani valakinek.
-Nincs mit! Erre valók a...barátok.
Ez után megölelt.
Viszonoztam. Azt hiszem most már nem igen lesz konfliktusunk. Érthető, hogy így reagált egy idegen lovasra.
-Most már mindent értek!-mondtam, amikor szétváltunk-Csak egy dolog nem akar megvilágosodni...
-Mi?
-Valkának van egy fia?
-Igen.
-De...miért nincs vele?-kérdeztem értetlenül.
-Nem mer visszamenni. Fél, hogy reagálna a falu, ha meglátnák. De már ezen sokat gondolkodott mostanában, mivel azon a szigeten végül mégiscsak békét kötöttek a sárkányokkal.
-Komolyan?! Ez fantasztikus!-Apropó Fanta, kelleni fog a kisöreg!-Akkor végre együtt lehetne a családjával!
-Bizony!-válaszolta.-És a fia a szigetvilág legjobb sárkánylovasa!
Én csak legyintettem.
-Mi az?-kérdezte.
-Van egy nagyon jó barátom, akit Hablatynak hívnak. A Sikoltó Halálnál már találkoztatok. Ő teremtett békét Hibbanton vikingek és sárkányok között. Őt senki sem tudja felülmúlni!
Sunyi mosoly jelent meg az arcán.
-Tényleg?
Összehúztam a szemöldököm, majd csak annyi jött ki a torkomon:
-TE JÓ ÉG!!!!!

2016. május 15., vasárnap

Szörnyen-szörnyen sajnálom!!!

Sziasztok...
El sem hiszem, mennyire elhanyagoltam a részírást, és erre nincs mentségem, csak az talán, hogy ezen a héten 2 nagy vizsgám is volt (mindkettő sikerült szerencsére :)), na meg szerencsésen konfirmáltam. Most már rendesen lesznek részek, és a következő epizódnak a fele már kész is van. Köszönöm a megértéseteket! :)
Ennyire szép napot nektek! ^.^

2016. május 5., csütörtök

47.rész-Régi barát, régi ellenség

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ennyi ideje nem volt rész...Nincs mentségem, talán csak annyi, hogy beteg is voltam, meg pótolnom kellett...
Jó olvasást! :)




Hála Odinnak, végre befejeztük a falu építését, és hirtelen fogalmunk sem volt, hogy mit kezdjünk a szabadidőnkkel. Végül az lett a vége, hogy egy kicsit máshogy alakult a nap, mint ahogy terveztem...

Egy reggelen boldogan ébredtem magyarországi házamban, és már akkor azon gondolkodtam, hogy ma mit csinálhatnánk a srácokkal. Hamar felöltöztem, fogat mostam, majd leügettem az emeletről a konyhába, hogy harapjak valamit. Elővettem egy kiflit, és falatozni is kezdtem, de nem ettem sokat, egyből álltam is volna fel az asztaltól, de...:
-Nem, nem! Ma itthon maradsz, vendégeket várunk!
A hangulatom egyből a padlóig süllyedt anya szavaitól.
-MI?! Miért? Kiket?-kérdeztem vissza.
-Gerda néniék jönnek ma ebédre.
Egyből elfintorodtam. Gerda néni egy komoly nő, aki mindig szépen öltözködik, de igazán mogorva is tud lenni, és mindig úgy éreztem, hogy nem igazán kedvel attól függetlenül, hogy anya nagynénje...A szomszéd városban laknak, és nem sokszor járnak ide, de akkor itthon mindennek patyolat tisztának kell lenni, vagy különben!
-Anya, ne már!
-De igen! És jobb ha nekilátsz kitakarítani a szobádat, mert pár óra, és jönnek!
-Nem tudtam, hogy az én szobámban fogunk ebédelni-forgattam meg a szemem, mire anyától kaptam egy "ennyit igazán megtehetsz, sosem vagy itthon" arcot, mire egy hatalmasat sóhajtottam, és a lábamat jó hangosan csapva a padlóhoz visszavánszorogtam a lépcsőn.

Miért?! Miért ma?! Annyi mindent találtam ki! Egy kis gyakorlatozás Avokádóval, vagy repülni Dorcival...ugyanis már ő is nyeregbe pattanhat Szélnyírón, és eljött az ideje a beavatásának is...mert hát még szép, hogy sárkánylovas lesz! Egy sárkányverseny is milyen jó lett volna...Ahj, a hátam közepére se kívánom most azt a nőt!

Nekiálltam sikálni mindent, persze nagyon egykedvűen...tudom, hogy Avokádóért nem kell aggódnom, talál magának halat, de azért szerettem volna vele lenni. Ezen gondolkodtam, mikor hirtelen megrezzent a telefonom a zsebemben (mert hol máshol lenne takarítás közben), mire körülbelül két métert ugrottam a hirtelen ijedtségtől. Elővettem, és meglepődtem, amikor egy chat-üzenetet jelzett ki, de nem akárkitől...

Danitól, az évfolyamtársamtól. Kiskorunk óta jó barátok voltunk, ám mostanában keveset beszéltem vele, itt az év vége, és mindketten idén végzünk... Na meg persze Hibbant sem mellékes...

Szia, rég beszéltünk!-írta.
Gyorsan válaszoltam neki.
Szia, igen...
Mit csinálsz?-kérdezte.
Nagytakarítás... :'(
Oh, részvétem. Itt vagyok az erdőben, és találtam valami nagyon furcsát!
A szívem megállt egy pillanatra. Hisz Avó biztosan ott van, mi lesz, ha megtalálta?!
Az erdőben?! Mi?!
o.O Nem fogod elhinni! Farkasnyomok!
Egy kicsit megnyugodtam. Dani ugyanolyan sárkányfan mint én, vagyis egyből legépelné, ha látott volna egy Szörnyennagy rémséget...Másrészről farkasmániás, és minden egyes lábnyomról azt hiszi, hogy egy olyan állaté.
Biztos csak egy kutyáé!-válaszoltam.
Nem, komolyan! Most biztos vagyok benne! Nézd meg, ha nem hiszed el!
Attól tartottam, hogy véletlenül egy sárkány lábnyomára bukkant, így leviharzottam anyához, és ennyit mondtam:
-Vészhelyzet! Vészhelyzet!!!
Anya felnevetett.
-Talán nem találod a felmosót?
-Anya, ez most komoly!
Elmosolyodott a magyarázásomon.
-Kitakarítottál?
-Igen-húztam ki magam, remélve, hogy elhiszi.
-Na jó, mehetsz. Majd azt mondom, hogy a barátnődékkel vagy kirándulni.
-Köszikösziköszi!-ugrottam a nyakába, és a következő percben már az ismerős helyre futottam.

Nem telt öt percbe, és már az erdőben is voltam.
-Dani! DANI!!-kiabáltam.
-Buh!-ugrott ki egy fa mögül, én pedig hátraestem.
-ÁÁÁ!!!
Kitört belőle a nevetés.
-Nagyon vicces, igazán!-ugrottam talpra, majd vállon vágtam.
-Hé! Nem tehetek róla, ha ijedős vagy! És amúgy is, nem szeretem ha így hívnak!
Karba tett kézzel és morcos képpel néztem rá, mire VÉGRE bocsánatot kért.
Dani anyukája angol, és szeret ezzel felvágni. Például negyedik óta Daniel Stone-nak kell szólítani a valódi Szikla Dániel helyett...
-Gyere, megmutatom!-kezdett el rohanni, én meg utána. Ismerve őt, tudtam, hogy nemsoká beérem. Így is lett. Befékezett, és a földre mutatott. Az tényleg nem egy farkasé volt...Nem tudom, hogy ebből mit látott ki, de én pontosan tudtam mi az a Sárkánykönyv rajzaiból:
 Elhúztam a számat.
-Jó, tudom, hogy nem pont olyan, de lehet, hogy...
-Dan [Den], már megbocsáss, de nem hinném, hogy ez egy...
-De akkor mi?-nézett értetlenül.
-Halvány lila gőzöm sincs...
-Nézd, arra vezet!-mutatott egyenesen előre, és bármennyire nem akartam, muszáj volt vele mennem...

*Avokádó szemszöge*

Trixi nincs itt...
Nem, ma biztosan nincs iskolában, hiszen szombat van...
Lehet, hogy valami bajba keveredett?
Á, nem hinném, hogy itt bárki bántaná...
De akkor hol lehet? Meg kell kapnia az üzenetet...

Egy hangot hallottam, jobban mondva kettőt. Az első nagyon ismerős volt, a lovasomét ismertem fel benne. A másik viszont teljesen új volt. tudtam, hogy el kell rejtőznöm, nehogy észrevegyen. Hallottam, hogy beszélgetnek, így fülelni kezdtem.
-Merre jártál mostanában? Szinte soha nem látni téged.
-M-mi? Mindig ott vagyok a suliban!-válaszolta Trix idegesen.
-Jó, de nem egyszer láttalak már sérülten, meg egyből sietsz el órák után...Mi van veled?
-Hát...ömm...izé...semmi, nincsen semmi, csak...
-Ajh, mondd már el!-türelmetlenkedett.
Ahogy a lány megoldást keresett a problémára, meglátott engem. Intett, hogy bújjak el, de ami nálam van, az nem tűr halasztást.
Megráztam a fejem. Láthatta, hogy valami nagyon nem oké...
Elkezdtem futni feléjük, remélve, hogy ez a másik ember nem fog figyelni...

*Trixi szemszöge*

MIT CSINÁL?!
Nenenenenene!
Mutogattam neki, hogy maradjon ott, ahol van, de nem hallgatott rám. A heves gesztikulációmat Dan is észrevette, mire rám nézett, majd megpróbálta megkeresni, kinek magyarázok...

Pechemre meglátta...meglátta Avokádót...

-MI A JÓ THOR?!-kiáltott fel, majd puff, elájult.
Remek...
-Kislány, mit művelsz?!-rivalltam rá a hátasomra, aki bökdösni kezdett, és a nyeregtáska felé akart terelni.
-Most már rájött! Nagyon jól tudod, hogy...!
-Rarrr!!!-morgott, amivel egy kicsit meglepett...valami itt nincs rendben...

A nyeregtáskához nyúltam...nem tévedtem. Volt benne egy darab papír. Kivettem, és ez állt benne:
Megfagytam...
Támadnak...
De miért most? Már biztosan látták, hogy nem vagyok az éjjeli tolvajjal. Vagy talán ez a csali? Vissza akarnak ugrasztani?

Egyből tudtam, mit kell tennem. Felpattantam rá, jelezve, hogy segítünk, de megállítottam a hátasomat, mielőtt fölreppenhetett volna.
-Nem hagyhatjuk csak így itt...-mutattam Dan-re, és nem tudtam, mit tegyek. Avokádó megbökte a tenyeremet.
-Igazad van, pajti!-vakargattam meg, majd valahogy felpakoltam a fiút a hátára.
-De ő nem jön velünk...majd Dorci vigyáz rá...legalább nem nekem kell beavatnom...-mondtam, de még mindig ideges voltam a történtek miatt.
-Gyerünk, mutassuk meg nekik!
És már hasítottunk is...De nekem egy dolog lebegett a szemem előtt: Drákó még mindig engem akar...




UI: Szeretném megköszönni Daniel Stone-nak, azaz Zolinak, hogy elfogadta a szereplési ajánlatomat. Ő egy valós barátom karaktere. Köszi! :)