2016. június 28., kedd

53.rész-Széldárda

 -Érdekes ez a Triple Stryke. Honnan is ismered?-kérdezte Valka, miközben vizet öntött egy kancsóba nekünk.
-Egy régi jegyzetet találtam róla Bork irataiban.
-Én is átnéztem, de nem volt benne ez a sárkány.
-Akkor lehet, hogy azóta írta bele valaki-vontam vállat Willow válaszára.
-Komolyan háromféle mérge van?-kérdezte a lány ámulva.
-Bizony! És mindegyik nagyon erős. Egyesek szerint a Triple Stryke felér egy Éjfúriával.
Erre Willow megállt az írásban, és becsukta a Könyvet.
-MICSODA??!!
Felnevettem, majd átvettem a szénceruzát. Ittunk egy keveset, majd végre befejeztük. Le is kellett rajzolni, de azt is meglett egy óra alatt.
-Kész-nyújtóztam ki magam.
-Akkor most mit csináljunk?-kérdezte a szőke
-Nem tudom, de nekem el kell mennem. Fogalmam sincs, mikor találkozunk legközelebb, de otthon szükség van rám. Holnap nagy nap lesz...
-Menj csak-tette Valka a vállamra a kezét.-Ha készen állsz visszatérni, mi itt leszünk.
-Köszönök mindent-mondtam, majd megsimogattam a sárkányokat.
-Szia Sugár! Viszlát Felhőugró!-szóltam nekik, de a Viharszelőnek, csak a szárnyát simítottam meg, mert elég nagy volt.
-Avokádó, indulhatunk!-pattantam rá, majd megcéloztuk a végtelen eget.

Nem hiszem el még mindig, hogy mi volt ez...miért adta vissza a Szemet? Lehet, hogy komolyan gondolja? Menj már, Trixi, pont ő? Nem fogok még egyszer megbízni benne. Már értem, miért ilyen ellenséges a csapdászokkal Avokádó...fájdalmat okoznak testileg-lelkileg. Elég nagy folt esett az önérzetemen, amikor hittem annak a barbárnak. Többször nem fogok ilyen hibába csúszni...!

Na mindegy...mint mondtam, holnap egy nagyon nagy nap lesz számomra. A ballagásom...bizony! Vége van nyolc évnek, és vár minket a középsuli. Odin szerintem lenézett ránk, mert Dorcival szerencsére egy suliba sikerült a felvételi, mindketten töri szakra megyünk. Bár itt egy kis bökkenő...Dan is ebbe az iskolába jön...csak ő más szakra. Csak remélni tudom, hogy az a távirányító elfeledtette vele a látottakat, különben nagy slamasztikában vagyok...
De azért elég kemény műanyagból volt...

Nemsoká hazaértünk Magyarországra, és a két sárkányomat az erdőben kellett hagynom.
-Holnap este találkozunk!-futottam el.
Otthon az első dolgom volt, hogy lefeküdjek aludni. Másnap reggel a telefonom csörgése ébresztett.
-Igen?-vettem fel álmosan.
-Jó reggelt, álomszuszék. Akkor mehetek?
Jó Thor, erről teljesen megfeledkeztem!
-Hát...ööö...mennyi idő alatt érsz ide?
-Tíz perc.
-Oké, akkor tíz perc múlva-tettem le a kagylót, majd villámgyorsasággal pattantam ki az ágyból. Ilyen gyorsan még sosem ettem, vagy csináltam bármit. Mire mindennel kész voltam, már kopogtak is.
-Gyere, nincs sok időnk!-húztam be Dorcit az ajtón.
-Nyugi, jövök én magamtól is!
-Jól van, na!-engedtem el, de aztán ő kapta el a karomat és rohant fel velem az emeletre. Már rajtunk volt a ballagóruha, csak a hajunk volt hátra.
-Mi a kívánság?-kérdezte a személyi fodrászom.
-Nekem mindegy, csak legyen benne valamilyen fonat-válaszoltam. A fonott haj annyira hozzám nőtt, hogy már rosszul érzem magam nélküle...
-Parancsolj!-fordította a székemet a tükör felé pár perc, vagy nem tudom mennyi idő múlva.
-Ez gyönyörű!-mondtam. A hajam göndörítve és leengedve volt, de egy kis része befonva hozzácsatolva díszelgett a frufrumból.
-Most te jössz!-cseréltünk szerepet. Neki is hasonló lett a frizurája, mint nekem. Elvégeztünk még néhány simítást, majd indultunk az iskolába.

*    *    *

Elkezdődött a műsor. Már az elején könnyek szöktek a szemembe, de próbáltam leplezni azokat. Nagyon jó barátaim lettek az évek során a többiek. Először a fiúk mondtak verset, majd vegyesen, később a lányok. Mindenki kapott egy vörös rózsát a kezébe, és tarisznyát az oldalára. A végén együtt mondtunk el egy búcsúszöveget, majd átmentünk a kapun. Ott kezdtek azok a krokodilkönnyek leperegni az arcomon.
-Köszönök mindent, remélem találkozunk még!-öleltem meg az épp felém jövő Ritát, majd sorban mindenkit. aztán az osztályfőnöknőkhöz mentem, akivel szintén folytattuk a gesztust.
-Sok szerencsét, Réka!-mosolygott rám, és megint megborzongtam a név hallatán. Nem szeretem, ha így hívnak...
-Köszönöm, tanárnő!
-Hát akkor...szia?-jött egy inkább kérdő mintsem kijelentő mondat a hátam mögül. Összerezzentem, mikor rájöttem, ki a hang tulajdonosa, majd filmbe illő lassúsággal megfordultam.
-D-dan? D-de mi egy s-suliba megyünk...
-Igen, tudom. Komolyabbra fordítva a szót, beszélnünk kell!
Végem van. Temessenek el Hibbanton, szórjanak szét virágszirmokat körülöttem, és a sírfeliratom lehetőleg Réka helyett Trixi legyen!
-Mégis miről?-kérdeztem, mintha fogalmam sem lenne róla.
-Ne itt, és ne most.
-H-hanem?-kérdeztem.
-A vasútnál.
-Mi?! Miért ott?!
Túl közel van az erdőhöz...csak vagy negyven méter!
-Mert miért ne?-kérdezett vissza.
-De nekünk közös ebéd lesz, és...
-Akkor utána. Mondjuk ötkor?-ajánlotta fel, majd meg sem várva a választ elsietett az öccséhez.
-Remek -.-"

Ahogy fél ötöt ütött az óra, már, a sínek mellett is voltam. Ez egy eléggé elhagyatott hely, csak a vonat halad át. Görcsösen szorítottam ökölbe a kezem. Ránéztem az órámra...mindjárt öt! Akkor vettem észre egy darab papírt egy fa ágára tűzve.
"Jó vicc volt, az erdőbe gyere!"
-Egyszer esküszöm, hogy...! Argh!-morogtam.
Csak ne találkozzanak, csak ne...!
Itt még sorompó sem volt, így gyorsan körülnéztem, és mivel a vonat áthaladásának legkisebb esélye sem állt fenn, gyorsan átmentem a síneken, majd beszáguldottam az erdőbe. 
-DANIEL STONE!!! JOBB HA ELŐJÖSSZ, VAGY!-kiabáltam, hogy Avóék észrevegyék, és még idejében elrepüljenek, ha eddig nem tették.

-Vagy mi?
-Fuh...ne csinálj ilyeneket!-fújtam ki magam, mivel még mindig nem voltam a toppon a plazmabomba után.
Felnevetett, mire felemeltem az öklöm.
-Jó, nyugi! Akkor beszéljünk...-kezdte-Mit gondoltál, meddig tart, amíg rájövök?!
-*nagy levegő* Én nem tudom...hogy miről...beszélsz-mondtam Hablaty hangsúllyal.
-Dehogynem! Beavathattál volna a kis játékodba!-mondta összehúzott szemöldökkel.
-Mégis milyen játékba?
-A sárkányokéba...
Nagyot nyeltem.
-Na jó...sajnálom, de gondolom érted, hogy titokban kellett tartanom, mert...
Nevetésben tört ki.
-Ömmm...nem vagy...mérges?
-Mérges? Hiszen erre vártam! Jó ideje tudni akarom, ki az a titokzatos lovas, és itt van! Sejtettem, hogy te vagy az!
-Várj...mi?! Te tudtad?-vesztettem el teljesen a fonalat.
-Nos...mondjuk úgy, hogy nem csak neked vannak titkaid!
Oldalra billentettem a fejem, mert nem értettem.
-*sóhaj*Akkor azt hiszem az elejétől kezdem. Egy este az erdőben kószáltam, mert az öcsém kizárt a házból... Hangokat hallottam, ezért figyelni kezdtem. Nem hittem a szememnek, mikor egy Szörnyennagy rémséget láttam meg...és vele valakit! Aztán...semmi! Mintha köddé vált volna! Nem láttam többet. Egyszer-amikor neked is írtam-nyomokat találtam, és egyből tudtam, hogy hozzá tartozik, de nem mertem kerek perec leírni, mert dinkának tartottál volna...
-De ahhoz nem kell lábnyom!-szakítottam félbe.
-Igazán köszönöm, Réka! Szóval tudtam, hogy az ő nyomai, de biztos akartam lenni benne, és mivel te is elég nagy sárkányszakértő vagy, a te  segítségedet akartam kérni...
-Akkor mégis miért mondtad azt, hogy farkasnyomok?
-A sárkányok titkát nem szabad továbbadni...vagy de?
-Megbízható embereknek igen-válaszoltam morogva.
-És akkor jött az a sárkány, és...ő volt az! És ott voltál te, és egész végig olyan furán néztél, és...rájöttem, hogy te  vagy a lány.
-Huh...de akkor miért ájultál el, ha láttál már sárkányt?
-De nem szaladt felém, mintha meg akarna ölni, és akkor nem volt ilyen közel, és... rájöttem, hogy ki a lovas...miért, te hogy reagáltál először?!
-Hát...-kezdtem visszagondolva-Teljesen lehidaltam, de nem ájultam el...pedig szerintem közel jártam hozzá.
-Jó, tudni :D Aztán arra emlékszem, hogy valami irdatlanul fáj, majd otthon ébredtem fel.
-Hoppá...biztos akkorát estél, hogy beverted a fejed, vagy nem tudom...-húztam össze magam, és próbáltam megállni egy vigyort.
-Réka...mégis mióta tudsz a sárkányokról?!
Most már nincs visszaút!
-Már közel két éve-mondtam, majd elkezdtem mesélni a történetemet. sokszor közbeszólt, vagy éppen tátott szájjal hallgatta. Mondjuk a titkomról még neki sem mondtam semmit...és nem is akarok.
-Wáó! Na ne, ezt csak most találtad ki!-ámult.
-Fogadjunk?
-Legyen!
Füttyentettem egyet. Nem telt bele pár perc, sárkányhangok hallatszódtak, majd leszállt mellénk a rémem és a Szörnyennagyom. Megsimogattam mindkettőt.
-Nos, úgy tűnik én nyertem-dörzsöltem össze a tenyeremet.
-A-ha...
-Nyugi, semmi hirtelen mozdulat!
Avokádó morogni kezdett, én pedig a fejére tettem a kezem.
-Látod, meg akar enni!-ment hátrébb Dan.
-Dehogy! Csak mint mondtam, sok ember bántotta már...és nem igazán szereti az idegeneket. De majd megszok. Hé, kislány, ő barát!
"Nem is tudom..."
"Adj neki egy esélyt!"
"Csak miattad...de ha valami gyanúsat csinál, megsütöm vacsorára!"-mondta a tekintete, én pedig felnevettem.
-Ne félj!-mondtam a fiúnak, megragadtam a karját, majd lassan közelítettem a sárkány fejéhez. A kettő lassan összeért.
-Sz-szia.
-Avó, ő itt Dan. Dan, Avokádó-mutattam be őket egymásnak.
-Te komolyan egy gyümölcsről nevezted el a sárkányodat?!
-Aha. Ő pedig Fanta-mutattam a rémre, aki egyből összebarátkozott a sráccal.-És mivel én nyertem a fogadást, beszélj csak arról a titokról, amit az elején kezdtél mondani!
-Na jó...gyere!-indult el valamerre, mi pedig hárman utána. Egy idő után egy barlang előtt álltunk meg.
-Nem is tudtam, hogy erre vannak barlangok!
-Halkan...-mondta.
-Maradjatok itt!
Ahogy beléptünk, nagyon meglepett a látvány: egy sárkány feküdt benn. Egy sikló!
-Micsoda?! Mit keres itt egy Siklósárkány?-kérdeztem suttogva.
-Megsebesült, itt találtam rá pár napja. Nagyon szenved, aggódom érte.
-Szegény pára! Én talán tudok segíteni. Szabad?-kérdeztem, mire bólintott.
-Szervusz! Mi a baj, nagyfiú?-kérdeztem, mire egy nyögés volt a válasz.-Nagyon csúnyák a sebek. Mégis kivel harcoltál?-kezdtem simogatni, majd kimentem a nyeregtáskához.
-Mit csinálsz?
-Egy kis éjfúrianyál majd megoldja a problémát-vettem elő az üvegcsét. Volt egy adagom Fogatlantól, meg egy Sugártól, de abban már gyógynövények is voltak. Egy sárkánymentőnek mindenre fel kell készülni. Elővettem a másodikat, és elkezdtem lekezelni. Pár perc múltán kész is voltam.
-Ezzel megvolnánk. Sokat kell pihennie. Mikor evett utoljára?
-Hát...tegnap csempésztem ki neki egy kis sült halat.
-Jó, akkor most eszik. Avokádó, kérlek fogj nekünk egy pár halat! Fanta, tudnál ebbe egy kis friss vizet hozni a patakból?-adtam neki  oda egy kulacsot. Mindkettő  bólintott, majd elmentek a dolgukra.
-Úgy látom, a sárkányaid szeretnek, ha így megteszik neked ezeket...
-Szoros a kapcsolatom velük...és én is nagyon szeretem őket.
Nemsoká megjött a szállítmány.
-Tessék-etettem meg lassan, amíg Dan nyugtatta, majd inni is kapott. Úgy látom, van köztük kapcsolat...
-Kész. Na és mondd, van már neve?
-Bizony!-mosolygott.-A neve Széldárda, igaz, pajti?
-Rawk...-morogta egy kicsit nagyobb életkedvvel.
-Pár nap múlva jobban is lesz.
A másik két tűzhányó is odakuporodott hozzá.
-Ismerik egymást?
-Lehet, mivel ők mindig itt vannak, ha nekem iskola, vagy valami más van. Talán csak aggódnak a fajtársukért.
-Köszönöm...Réka.
-Nincs mit. De kérlek, hívj Trixinek...
-MI?!
-A másik világban mindenki így ismer...így olyankor hívj inkább így, ha szabad kérni, már nagyon megszerettem.
-Hát...oké...
Holnap még ránézek. Sziasztok. Szervusz, nagyfiú!-köszöntem el, majd kijöttem.
-Este repülünk majd egyet, de még van egy kis dolgom.
-Roarr!-'mondták' egyöntetűen.

*     *    *

-Ezt nem hiszem el!-estem be Dorcihoz.-Dan emlékezett! És el kellett mondanom neki, és...
-Na ne! Tudtam, hogy keresni kellett volna még valamit a neten.... Hogy fogadta?-kérdezte, miközben leültetett az ágyára. Elmeséltem neki mindent, majd együtt visszamentünk az erdőbe a sárkányainkért. Szélnyíró bár nem volt ott, mert az a hely leginkább az én 'istállóm', de nemsoká ő is megjelent.
-Na, kész vagy?
-Abszolúte!-pattant fel a nyeregbe.
Amint a tengerhez értünk, belenyúltam a vízbe. Már késő volt, a tenger pedig hűs. Keringtünk egymás körül, és ahogy már az ismerős szobrokat pillantottuk meg, a szirtekhez érve szlalomozni kezdtünk.
Hmm...talán nem is lesz olyan rossz, ha lesz még egy sárkánylovas haverunk!




Sziasztok! Nos, én nem ballagok, csak a történet szerint, szóval részvétem azoknak, akik viszont igen. :D 
A másik pedig az, hogy a Dan és hibbant sziget, és az én blogom eltérő történetű, csak néhány dologban egyezik, csak ezt ő nem írta ki valamiért XD
Megütöttük az 5000(!!!) oldalmegtekintést, amit nagyondenagyon köszönök! Remélem tetszett a rész, sziasztok!
Valaki álmos...vagy unott.

UI: Nektek hogy tetszett az RTTE?

2016. június 25., szombat

LINK

Sziasztok!
Ezen az oldalon fenn van mind a  13 rész angolul:
http://kisscartoon.me/Cartoon/DreamWorks-Dragons-Season-5
És most megyek, és megnézem :D *tenyérdörzsölés*

2016. június 23., csütörtök

52.rész-Szabadulási technikák

Sziasztok!
Bocsánat, hogy nem hoztam ezt a részt eddig, pedig tudom, hogy egyesek a meggyilkolásommal fenyegettek XD
Egyszerűen nem volt ihletem a felénél tovább megírni, mert most "suttogom" a második évadot, és azzal voltam elfoglalva, meg itt volt a sorozat is...
Nem tudom miért 23.-ára írja ki ezt a részt, nem engedte módosítani...
De ti nem a panaszkodásomra vagytok kíváncsiak, hanem az új részre, úgyhogy jó olvasást! :)


*Rikó szemszöge

Miután felpakoltak mindent a hajókra egy új és minél távolabbi helyet kezdtünk el keresni, ahová a lovasok nem találnak el. Nyertünk, de nem tisztességesen. Az ő alfájuk nem hipnotizálta volna a sárkányokat...
Drákó csalt...

A lányt bedobták egy cellába, és otthagyták. A zárka nagyon kicsi volt, épphogy elfért benne. Most már a nevét is tudom...Trixi...legalábbis az a másik lány így szólította. Ő is itt van, de messzebb innen.
Mindenki lemondott róla, de én nem. Én tudom azt a titkot, ami talán még Vigonak és Drákónak is elkerülte a figyelmét...de ez most nem lényeg. A rácsok előtt ültem és a gondolataimba merültem.
Csalódtam a vezérünkben...na jó, ezt nem merném akárkinek a szemébe mondani, de akkor is!
És én nem hittem el neki, amikor ezt mondta...!
Furcsa, de...mintha védeni kart volna...egy ellenséget. Például az első találkozásunkkor, amikor közel a vízbe estem, de ő elkapott. Pedig majdnem megöltem a sárkányát...
Miért? Miért mentett meg? 
Tudtam, hogy valamit tennem kell...de az volt a legokosabb, ha várok. Ha a legenda igaz, akkor túl fogja élni. Persze, hogy túléli, hogy aztán legyőzhessen!
Vagy talán mégsem...

Ahogy ültem ott bamba képpel egy gúnyos hangot hallottam:
-Mit ülsz itt?-szólt ide egy srác. 
-Szemmel tartom-válaszoltam.
-Egy halott lányt?
-Bármi megtörténhet...
-De kötelességtudó lett itt valaki! Bezzeg mikor harcos kell a gátra...-röhögött fel.
-Nevess csak...-morogtam, és szerencsére nem hallotta meg.

Nekidőltem a hajó oldalának.
Fáj ha így beszélnek, de én tényleg igyekszem! 
Lehet, hogy tényleg csal egy púp vagyok a hátukon, amit el kell távolítani?

*Trixi (tudatalatti) szemszöge*

Egy robbanás...és a földön vagyok. 
Érzem, hogy vonszolnak, de nem tudok védekezni.
Érzem, hogy kiáltanak, de nem tudok válaszolni.
Ez lenne a vég?
Nem így képzeltem...Valójában nem is gondolkodtam ilyeneken. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar eljöhet.
Sötét van...sajog az egész testem. Olyan, mintha ki akarnának tépni belőlem egy darabot...
Ne! 
Vissza kell kapnom a szabadságom...hogy küzdhessem magam a végsőkig, és repülhessek! Hogy azokkal lehessek, akik fontosak számomra...
Én élni akarok!
Minden részem megfeszül...látom, már látom a fényt!

Lassan kinyitottam a szemem. A plafont figyeltem, amíg megszoktam a világosságot, és nem volt ismerős...
Mégis hol vagyok? 
Ijedtemben fel akartam ülni, de nem tudtam. Amint megmozdultam erős fájdalom hasított a mellkasomba, ami egy felszisszenést követve visszahúzott az eredeti pozíciómba.
-Ez hihetetlen!-szólalt meg valaki, de nem vettem ki kicsoda.
-M-mi az?-kérdeztem erőtlenül.
-Azt hittük meghaltál-jött közelebb.
-Hát n-nem.
Körbenéztem, és eléggé lehangolt a tudat, hogy egy hajón vagyok...király! Ezek szerint ez a fiú egy csapdász. Ránéztem, és Rikót láttam magam előtt.
-M-mit akarsz? Menj m-ár in-nen!
-Nem!-válaszolta.
Furcsa...nem emlékszem, hogy ennyire határozott lenne.
-És miért nem?
-Mert csak-vont vállat.
Oké, ez felettébb furcsa!
-Mit ak-arsz?-kérdeztem.
Lesütötte a szemét, ami már nem volt olyan határozott.
Összeszedtem minden erőmet, hogy felüljek, legalábbis ez volt a terv. Nem jutottam el odáig.
-Vissza!-suttogta.
-Azt majd én eldöntöm! Ki vagy t-te, hogy...
Már értettem a célzást. Valaki közeledett. Úgy tettem, mintha még mindig kómában lennék. Egy férfi volt, aki Rikóval beszélt. Nemsoká elment, mire ismét felültem.
-Hallott valamit?
-Lehetséges.
Összehúztam a szemöldököm, majd úgy néztem rá.
-Ne gondold, hogy megint csőbe húzhatsz!
-Hogy érted?
-Gyanús vagy-feleltem.
Felsóhajtott. Valami bántotta, de mint az esküdt ellensége nem igazán furdalt a kíváncsiság. Elment valahova, és nem is jött vissza.
Remek, most már teljesen egyedül vagyok...Mi lehet a többiekkel? Ki nyert? Willow és Valka jól van?
A szemem sarkából megláttam valami csillogót. Nehezen a rácsokhoz húzódtam, hogy jobban szemügyre vehessem. Elég közel volt ahhoz, hogy kinyúlva elérhessem.
-Egy kulcs?!-néztem furán.-Hogy került ez ide? Biztos, hogy eddig nem láttam!
Eszembe jutott, hogy bele kéne próbálni a zárba...
*KATT*
-Sikerült!
Lassan kinyitottam az ajtót. Feltápászkodtam, de ahogy el akartam indulni megremegett a lábam, és majdnem összeestem. Kerestem egy biztos pontot a falban amiben megkapaszkodtam és úgy botorkáltam ki.

Nagyon fájt mindenem, de igyekeztem nem gondolni rá. Ahogy láttam a nagy csatahajó belsejében lehettem, ami sokkal másabb volt, mint egy egyszerű vadászhajó, amit már sokszor megjártam. Hangokat hallottam, ezért behúzódtam egy fal mögé. Várakoztam egy kicsit.
Sárkányok!
Előjöttem a búvóhelyemről. A látvány elborzasztott: megláncolt sárkányok mindenhol...Hirtelen egy aggodalmas gondolatom támadt: talán Avokádó is itt van? Vagy Fanta?
Lassan lépdeltem előre, de nem láttam a két szeretett szárnyas gyíkomat.
-Hozzátok a fenevadot!-jött valamerről.
Fedezéket kerestem magamnak, ahonnan láttam mire készülnek. Kinyitottak egy ketrecet, ahonnan kivonszoltak egy megkötözött sárkányt. Na de várjunk, az ott nem Sugár?! Éjfúria sárga szemekkel...Elkapták...
Bármit is tett, nem az ő bűne volt. Segíteni fogok neki, csak rá kéne jönnöm hogyan. Szívesen odarohantam volna és behúztam volna párat azoknak a némbereknek, de reálisan kellett gondolkodnom: sérült vagyok, nehezen mozgok, túlerőben vannak, és nincs nálam fegyver...
Sugár lopva rám pillantott, és kikerekedett a szeme. Mutattam neki egy kézjelet, ami azt jelentette: Minden rendben!
Boldognak tűnt, és engedelmesen ment a szíját tartó férfiak után, nehogy leleplezzen. Szegény...

Ismét a ketreceket fürkésztem. Jajj ne, mi van, ha már csináltak velük valamit?!
A kulcsra néztem, majd egy megkötözött Világrémére, majd gondoltam próba szerencse. Nem volt jó bele.
-Visszajövök értetek!-suttogtam, majd elmentem.
Nyögéseket hallottam valamerről. Lassan mentem, hogy bírjam a tempót.
-Tr...trixi?!-hallottam, mire felállt a szőr a hátamon.
-Willow!-szaladtam a rácsokhoz, ami persze nem jött össze, de ez most mellékes.
-Hát jól vagy? Én annyira s...
A mutatóujjamat a szám elé tettem, ezzel jelezve, hogy halkabban. Bólintott. Ott is kipróbáltam a 'csodafegyvert', és láss csodát: egy nyikorgással kinyílt.
-Ezt hogy csináltad?-kérdezte, miközben megölelt.
-M-egfojtasz!
-Ne haragudj!-engedett a halálos szorításon.
-Találtam a cellám mellett-mutattam meg neki.
-Szerencse-vont vállat.
-Igen, de most sietnünk kell! Sugárt elvitték!
-Micsoda?! Hová? Kik?-ijedt meg.
-Gyere!-fogtam meg a karját és húztam magam után.

Úgy siettünk, ahogy csak tudtunk, mire egy nagy terembe értünk.

Elrejtőztünk, és figyeltünk. Sugár megláncolva állt középen, és nem messze tőle...nem hittem a szememnek...A SÁRKÁNYSZEM???!!!
-Hogy kerül az ide? A nyeregtáskában volt!-mérgelődtem.
-Talán kiesett. Nem láttam itt a sárkányodat.
Nagyot sóhajtottam erre. Jó érzés, hogy legalább ő jól van.
-De ez nem azt jelenti, hogy nincs is itt, ki tudja?
-Kösz a nagy semmit!
-Szívesen!
-Psszt!-mutattam előre.

-Mivel nálunk van ez a szerkezet, megtalálhatjuk a legtávolabbi fészkeket is-kezdett beszélni egy férfi, akit nem ismertem.
-Hmm...tüzet!
-Gyerünk, te mihaszna!-vágott rá Sugárra valaki egy ostorral. Willow ijedten és meredten nézett előre.
-Megmentjük!-fogtam meg a karját. Fájón bólintott, és tovább figyeltünk.
Sugár nem volt hajlandó együttműködni, ezért megint bántották.
-Nem bírom!-készült odarohanni, de lefogtam.
Aztán Rikó szólalt meg idegesen:
-Hisz a lovasa is itt van, ő tüzelésre tudná késztetni!
Mindenki nagyot nézett, köztük mi is.
-A kölyöknek igaza van. Keressétek a Haddock lányt! Ti négyen nézzétek meg a Holgersont!
-Igenis!
Mindenki elszaladt, csak a fiú maradt ott. Egyenesen felénk jött.
-Nem volt jobb búvóhely, igaz?-kérdezte hirtelen.
Előmásztam, és arra készültem, hogy felpofozzam a pimaszsága miatt. Mi történt itt?! 
-Tudtad, hogy itt vagyunk?-kérdezte Willow.
Sugár felmordult.
-Kislány, hát jól vagy?-szaladt oda hozzá.-Kérlek bocsáss meg nekem! Nem a te hibád volt!-simogatta meg.
-Hol van a sárkányom, Rikó?-léptem oda fenyegetően tartva egy botot, amit a földről vettem fel.
-Ott!-mutatott ki az üvegen, ami ablakként funkcionált. Kívül egy sárkány repült.
-AVÓ!!!-siettem oda. A tenyeremet az üvegre tettem, ő pedig odafújt egy kis tüzet.
-ELTŰNTEK!!! MEGSZÖKTEK!!!-hallatszott messziről.
-Most mit csinálunk?-kérdezte a lány.
-A régi viking B terv.
Ahogy körülnéztünk, már kezdtek megérkezni az előbb kiment fiúk. Rikó felkapta a kardomat (nem is vettem észre, hogy ott van...), és felém tartotta.
-Soha nem győzhetsz le!-kiáltotta.
Összehúztam a szemöldököm. Az előbb mégsem támadott meg...
-Mit csinál?-súgta nekem a szőke.
-Nem tudom...azt hiszem megint át akar verni-mutattam egy kézjelet Avónak, aki a hajó tetejéhez repült és bombázni kezdett.-Ó, és ezt mégis miből gondolod?!-csaptam a fiú felé a bottal.
-Kapjátok el!-harsogta Eret.
Abban a pillanatban a hajó megdőlt, és mindenhonnan sárkánykiáltások hallatszódtak.
-MI EZ???!!!
-Hogy ez?-vigyorogtam-Ez a sárkánysereg aki értünk jött!-léptem előre.
-A hadseregeteknek legalább fele itt van! Az nem létezik-mondta a Gyilkos 2 vezetője.
-Bocsánat, de ki kell, hogy javítsalak: én sereget mondtam, egy sereg sárkányt, akik egyszer már a bizalmukba fogadtak. Nem nyugszanak, amíg porig nem rombolnak mindent!
-A katapultokhoz!-utasította a többieknek Eret.-Veled viszont most végzek!-vette elő a kardját, ám arra nem számított, hogy amíg én lefoglaltam őt, Willow egy kis eldugott helyre vitte Sugárt. Azóta már biztosan kész vannak a láncok leszedésével, és mindjárt itt lesznek...
Megláttam az eldobott kardom. Nem érdekelt, mennyire fog fájni, elfutottam érte és felvettem.
-Hagyd őt békén-hangzott egy kiáltás, majd egy plazmabomba-robbanás.
-Willow!-szóltam boldogan.
-Siess! Vár már rád valaki!-válaszolta, mire valami megbökött.
-Avokádó!-öleltem meg a Szörnyennagy rémséget.
"Úgy aggódtam miattad!"
"Tudom, de semmi bajom. Erre viszont most nincs időnk! Van mit égetni ezen a hajón!"
"Azt hittem már sosem mondod ezt!"-vigyorodott el, majd felmásztam a hátára. A Sárkányszem már nem volt az előbbi helyén, így még egy gonddal számolni kell. Kirepültünk a levegőbe, ahol láttuk, hogy a hajó már lángokban áll.
-Valka!-hebegtem, ahogy megláttam a nőt Drákóval harcolni. Felhőugróra egy háló tekeredett. Vérdung már majdnem lenyomta Valkát, amikor eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad segítek valahogy.
A földön megláttam egy jó nagy siklótüskét, és felkaptam. Amint elég közel értünk, és szerencsére Drákó háttal állt nekem, fejbe dobtam vele, ezzel elvonva a figyelmét.
-Ezt azért, amiért meg akartál ölni!-ugrottam le.
Ezt kihasználva Valka is megrohamozta, és szintén a fejére mért egy erős csapást a botjával, ami azt eredményezte, hogy Drákó leesett a vízbe. A Gnúvad biztos megmentette...
-Trixi!
-Valka, több száz sárkány van odabenn!
-Ezt nem hagyhatjuk. Gyerünk, Felhőugró!-szedte le róla a kötelet, majd elrepültek.
-*sóhaj* Akkor most mi jövünk!-ültem fel a nyeregbe, majd elszáguldottunk.
Mivel nem igazán tudok most harcolni, így Valka után indultunk. 
-Fedezz minket, pajti!-siettem be a ketrecekhez.
Ő az egyik oldalról, én a másikról kezdtem a ketrecnyitást, ami annyiból állt, hogy egy vasdarabbal kifeszítettem az ajtókat.
-Mondtam, hogy ne hagylak cserben!-simogattam meg a Világrémét, akivel még előzőleg találkoztam.
Az utolsó viszont teljesen más zár volt: az anyaga a gronkelvasra emlékeztetett, és az egész rács fedve volt vele. Biztos, hogy volt ott benn valami, mert hangos morgás hallatszódott.
-Nyílj már ki!-kezdtem rángatni, és minden egyes mozdulatnál felszisszenni. Akkor jött a felmentősereg: Fanta és Sugár szétrobbantotta, és nagy meglepetésünkre egy ilyen sárkány állt előttünk:
Nem tűnt barátságosnak.
-Mi ez?!-kérdezte Willow ijedten.
-Egy Triple Stryke!-válaszoltam.-Jobb ha eltűnünk!
-Honnan tudtad?
-Olvastam egy régi jegyzetben-válaszoltam, mikor kiértünk.-Nagyon veszélyes! Később elmondom.
Avokádó valamiért ellenségesen fordult felém, de amint megláttam, hogy csak én vagyok, lenyugodott.
-Mi a baj, kislány?
-Ravoarr!-rázta meg a fejét.
-Trixi, visszavonulunk!-mondta Willow, és az égre mutatott.
Valka épp összeterelte a sárkánycsapatot, még épp időben, mert a Gnúvad még nem jött elő. Nem voltunk készen egy nagyobb harcra.
És így visszaindultunk a jéghegybe...
A Sárkányszem nélkül...

*     *     *

Pár óra múlva hazaértünk. Ahogy leszálltunk, én szó szerint leestem a nyeregből, de egy sárkány elkapott. Ahogy felálltam Sugár bűnbánó tekintetével találtam szembe magam. A fejére tettem a kezem.
-Nem a te hibád volt. Te sosem bántanál-simogattam meg, mire boldogan összenyalt.
-Ne már, srácok!-szóltam rájuk, amikor már Avó és Fanta is becsatlakozott-Mégis hogy mossam ki ezt?!
Valka nevetve kihúzott alóluk, majd megölelt.
Aztán Willow jött felém.
-Jó, hogy itt vagy!
-Én is örülök neki!-mosolyogtam rá, majd ő is megölelt.
Beszélgettünk egy ideig, majd bejelentettem, hogy ki kell pihennem a napot. Mindenki benne volt, mert ők is elfáradtak, és a két kis sárkányommal elmentünk az alvóhelyünkhöz. Avokádó nyeregtáskájában tartottam a pokrócokat, így abban kezdtem keresni. Ám amit először megláttam, az teljesen más volt: egy fekete bőr tasak. Gyanakvóan kivettem, és jobban megnéztem.
-Ez nem az enyém!
Éreztem, hogy van benne valami. Az viszont nagyon meglepett, ami benne volt.
-MI?!
A Szem volt benne...
-Mégis h...?
Egy papírfecni volt mellette. Ahogy szemügyre vettem, rá volt írva valami:

"Remélem már nem hiszed, hogy át akartalak verni!" 

2016. június 17., péntek

NYÁR VAN!!!!

Sziasztok! Végre itt a nyár! ^.^
Már nagyon izgatott vagyok! Mostantól két-három naponta lesznek részek (legalábbis megpróbálom úgy hozni). Mindenkinek kellemes szünetet kívánok, élvezzétek, hogy nincs suli :D

Ezeket a képeket tavaly nyáron készítettem, és tudom, hogy nem a legjobbak, (még akkor kezdtem el használni a jelenlegi képszerkesztőmet) azért remélem tetszenek :)


~TrixiDragons

2016. június 11., szombat

51.rész-Élet és halál között

Na jó Drákó, most az egyszer felülkerekedhettél rajtam, de jobb ha megjegyzed, hogy még ezzel sem tudtál teljesen eltávolítani az utadból!



Sokkolt minket a tény, hogy így bedőltünk a csapdászoknak...na de mindegy, ennek is meg kellett történnie már egyszer, hisz általában mi tévesztettük meg őket. Az a lényeg, hogy visszaszorítsuk az ellenséget!
A Gnúvadunk épp kitört a menedékéből.
Az embereket támadta jeges leheletével, látszólag hatásosan, mert a gonoszok hátráltak.
-Itt az alfa. most kezdődik a csata!-hallottam meg a messzeségből Vérdung rekedtes hangját, amitől mindig végigfut a hideg a hátamon.
Ott volt minden hajó...kivéve persze az a négy nagy anyahajó, amit kilőttünk. Nagyon sokan voltak...de mi is. Jó esélyünk volt a győzelemre, már ha igazán odatesszük magunkat.

Valka egyből kapcsolt, és hatalmas botját forgatva mondta a sárkányainknak, hogy mit tegyenek. Elkezdték kinyitni a csapdákat. Hmm...úgy tűnik még sincsenek itt olyan hosszú ideje... Tűzbombákkal semmisítettük meg a hálódobáló gépeket. Furcsa ezt mondani, de jó volt hallani, ahogy az emberek 'bosszankodnak' az odaveszett tárgyaik miatt.
-Mi ez?!-kiáltotta Drákó megint.
Persze nem válaszoltam, mivel nem is tudtam. Az alfánk kötött le.
Egy olyan hangot adott ki, ami az őt követő sárkányokat arra ösztönözte, hogy még inkább ellenálljanak. Legalábbis én azt hittem...utána gondolkodni kezdtem. Mi van, ha magukkal hozták azt a másik Gnúvadot is?  
Tudom, hogy amikor legutoljára láttam azt a sárkányt, akkor vízben volt. A tenger felé repültem, hogy körülnézzek. A víz gőzölgött és bugyogott, így már biztos voltam benne, hogy csak a megfelelő jelzésre vár, és kitör a mély mederből.
-Kislány, vigyázz!-kiáltottam, de nem figyeltünk, ezért egy háló foglyai lettünk. Amilyen gyorsan csak tudtam elővettem a tőrömet, és a kötelet kezdtem szétkaszabolni. Ám mikor sikerült, és fel akartunk repülni, valami lefelé húzta a nyerget. Értetlenül fordultam vissza, és Drákó rusnya képével találtam szembe magam.
-Hová szaladsz?-kérdezte önelégült vigyorral, amit kedvem lett volna letörni.
-El tőled!-mondtam hangosan.
Akkor egy hatalmasat rántott a botjával a nyergen, és én elvesztve az egyensúlyomat a földre kerültem. Avokádó dühösen morgott a férfira és elém állt. Láttam rajta, hogy bármelyik percben képes lenne akkorát sebezni, hogy elmenjen a kedve attól, hogy rángasson...
-Nem fogsz több gondot okozni, Holgerson...
-Kicsoda?-kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Ugyan...azt hiszed elhitetheted velem, hogy nem tudsz semmiről? Ennél kicsit okosabbnak hittelek.
-Na ide figyelj! Nem tudom miről hadoválsz, de nem is érdekel. Bármennyire is igyekszel, NEM kaphatod meg a sárkányainkat!
-Ó, igen?-vigyorgott-Akkor ehhez mit szólsz?-fordult el, majd furcsa ordítást hallatott. Már sejtettem mire készül. Pár másodperc múlva a tengerből előbukkant a Gnúvad.
Ezt nem hagyhatom!-futott át a gondolat az agyamon.
Tudtam, hogy valahogy el kéne vonnom Drákó, vagy az alfája figyelmét, már csak az a kérdés hogyan. Körülnéztem, és felkaptam a földről a tőröm, ami akkor eshetett el, amikor én is, majd beledöftem Drákó bal vállába.
-MI?!-néztem nagyot, mert a penge még bőrt sem ért...ilyen erős lenne a köpenyének az anyaga?!
Felém fordult, majd felnevetett. Levette a köpenyt, és megláttam, hogy tömör fémből van az egész karja. Ez egy kicsit megrendített, de elértem amit akartam: megszakadt köztük a kapcsolat, és nyertem vele némi időt. Felpattantam Avóra, és felszálltunk, miközben imádkoztam, hogy ne rántson el megint. Szerencsére ez nem történt meg.

A két alfa sárkány párbajozni kezdett, mivel a Drákóé fenyegetően közeledett a Királyhoz. Nem aggódtam, hisz a mi alfánk sokkal erősebb, így a rabul ejtett sárkányokat igyekeztem kiszabadítani. Körbenéztem a csatatéren. Sok íjász volt, és olyanok is, akik a csapdákra felügyeltek, amik megint csak különfélék voltak. Volt, amelyikben egy láncolt sárkány volt, az odavonzza a még szabadokat, hogy segítsenek rajta. Van, ami egyszerre öt hálót is ki tud lőni, és még ki tudja!

-Mutasd meg, mit tudsz!-veregettem meg a hátasomat, majd ráhajoltam a nyakára, hogy könnyebben tudjunk siklani a levegőben. Avó tűzbe borult, ami nem égetett meg, hisz a gronkelvas masszívan tartotta magát. Sok támadás ért minket, de hellyel közzel kikerültük mindet.
Nehéz volt látni, hogy mennyi sárkány esik áldozatul...de hiába, be kellett látnom, hogy velünk csak három ember van, velük pedig több száz, vagy ezer...igazán aggódni kezdtem.

Épp egy sikló köteleit oldoztam el, mikor egy őrjítő kiáltást. Idegesen keresni kezdtem a hang forrását, és a látvány még jobban elborzasztott: Az alfák heves harcában a mi Királyunk szerzett egy mély sebet...de híven hatalmas erejéhez próbált tovább harcolni a fájdalom után is, és biztos voltam benne, hogy nagyobb baj is lesz, ha nem fejezik be nagyon gyorsan. Kapkodva, de végül elmetszettem a foglyot tartó szíjat, majd villámsebességre ösztökéltem Avokádót, aki ugyanolyan érzésekkel szárnyalt, hisz nagyon szerette az alfáját. Willow is ott volt a közelben, így vele beszéltem először:
-Mi történik?!-kérdezte, mivel a jéghegy másik oldaláról nem sokat látott.
-Baj! Sietnem kell! Tartsd a frontot, és bízd rám Drákót!
-MI?!-kerekedtek ki a szemei.-Te NEM mehetsz oda! Vele nem bírhatsz el még te sem!-mondta erőteljesen.
Tudtam, hogy valahol igaza volt, hisz az a manus egy egész sárkányhadsereget irányító őrült! De muszáj...
-Ne becsülj alá!-mondtam egy sunyi mosollyal-Ez az egyetlen esélyünk! Valkának ott kell maradnia!-mutattam a nőre, aki épp a két gigászt akarta kibékíteni látva a sebet (akkor értünk látótávolságba)-Neked pedig harcolnod...Sugár egy Éjfúria, távolharcos, mi közelről bombázunk...
-Akkor sem!-vágott a szavamba-Ez egy...!
-Igen, az. Vigyázok magamra!-tettem hozzá, majd egy nagy levegőt vettem, és elkezdtük megközelíteni a köpenyes férfit, miközben Willow kiáltásait lassan elfedte a csatakiáltások szüntelen zaja...

*Willow szemszöge*

Elment...
Hirtelen elmosolyodtam. Igaza volt, Sugárral talán nagyobb sikereket érhetünk most el.
-Sugár, plazmabomba!-mutattam egy csapdára, ami néhány másodperc múlva már nem volt más, csak por és hamu.
-Szép volt!
Egyre több és több sárkányt oldoztunk el, és sokat robbantottunk, és úgy éreztem, hogy van remény...hogy lesz még nap, ahol Drákó végre megfizet...A nyilasokat látva én is elővettem az enyémet, és gondoltam nyeregből lövök párat az új nyilaimmal...
A jéghegy alsó részén repültünk csak pár méterre a földtől.
Épp egy fémketrecet készültünk rommá tenni, amikor egy furcsa erő lenyomott minket a földre...zuhanni kezdtünk, de nem soká le is értünk. Pár másodpercig ijedten próbáltam összerakni mi történt, de aztán megláttam mi lett a vesztünk: egy épp kipattanó nyílvető csapott el minket, pedig mi csak mellette repültünk el. A sárkányom megrázta magát, de nem tudtunk felszállni. Lépteket hallottam magam mögül, mire elővettem egy kisebb fegyvert, és egy gyors fordulattal támadóállást vettem fel. Ám amikor megláttam, ki az a kezem leengedett.
-E...ethan?-hebegtem meglátva a bátyámat, akinél egy fejsze volt. Lenéző pillantásokat vetett rám, majd arrébb tolt, és Sugárhoz ment.
-Az Éjfúria elfogja nyerni a vezérünk tetszését...-mondta gúnyosan, mire a hátasom majdnem beleharapott...és én csak némán álltam ott...aztán megráztam a fejem.
Sugárt nem hagyom!
Felé szaladtam, hogy valahogy ellökjem onnan. Az utolsó pillanatban felém fordult, és a fejszéjével kivédte a támadásomat. Nevetni kezdett.
-Sosem változol, hugi...
-Menj el!-szóltam a sárkányomnak elkerülve Ethan mondatát. A fúria elég érthető pillantásokkal fejezte ki, hogy nem fog így tenni.
-Siess...-féltettem, mert tudtam, hogy a bátyám tényleg képes rá, hogy bántsa...
Egy idő után rájött, hogy igazam van. Egy sárkány önszántából sosem hagyna magára, ha jó vagy hozzá, de ő tudja, hogy ezzel egyedül is képesnek kell lennem megbirkózni. Elrepült tovább lőni, amíg én ott maradtam a fivéremmel...

-Miért csinálod ezt? Miért akarod elrontani az életed?!
-Hallgass...-mordult fel.
-Akkor mondd a szemembe! Mondd, hogy ezt akarod!-kiáltottam.
-Jobban teszed, ha nem járatod feleslegesen a szádat. Egy szó, és láncra vernek!
Kikerekedett szemekkel kérdeztem:
-Képes lennél bebörtönöztetni a saját testvéredet?-kezdett a szemem könnyezni...megint.
-Megtagadtad a családunk évezredes törvényét, akárcsak MINDENKI, aki a szigetünkön Haddocknak nevezi magát. Nem vagy a testvérem...
Ez fájt...igazán fájt. Egy percig csak bámultam magam elé, de nem hagytam annyiban.
-Én tagadtam meg?! Talán azzal volt a baj, aki meghozta azt a törvényt! Mi legalább békében élünk, és nem vagyunk gyilkosok!
-És ők? Nem emlékszel, mit tettek Pléhpofa feleségével?!-ordította.
-VALKA ÉL ÉS VIRUL!!!-harsogtam túl, mire megrezzent és hátrahőkölt.
-M-micsoda?
-Jól hallottad, egy ujjal sem bántották!-folytattam.-Rá kellene jönnöd, ki van veled, és ki ellened. Én itt vagyok, Ethan! Azok után, amiket tettél én itt vagyok, és várni fogok rád, ameddig csak kell...
-Hazudsz!-lökött a földre.-Csak nagynak akarsz tűnni a törzsfő előtt!
-Az a törzsfő az apánk! Ha tudni akarod, miattad vagyok itt! Nem érdekel a hírnév, nekem a testvérem kell, aki régen voltál! Aki megvédett mindentől és annyira szeretett engem...
-Az az Ethan nincs többé!
Felálltam és próbáltam közeledni hozzá.
-De igen, tudom, hogy legbelül ugyanaz vagy! E-ethan, kér-lek!-kezdett elcsuklani a hangom.
Mondani akart valamit, de hirtelen az ellenséges Gnúvad hangját hallottam meg. Láttam, ahogy Drákó a botjával hadonászik, és odahívja magához. A sárkányom is itt volt...
Jajj, ne!
Sugár!
Trixi!
A következő pillanatban már rohantam is feléjük...


*Trixi szemszöge*
(Visszamegyünk az időben addig, amikor Drákó felé indultam)

Hatalmas gyorsasággal közeledtünk a köpenyes figurához.
-ELÉG!!!-üvöltöttem már messziről, mire a fejét felém fordította.
-Megint te?-kérdezte egy csepp érdeklődés nélkül.
-Hagyd ezt abba! Hagyd az alfánkat!-ugrottam le a nyeregből.
-És mégis miért tenném?
-Ha a Király meghal, az egész világ élete felfordul. A sárkányaid sem szolgálnának téged!-mondtam őszintén.
-Hmm...okos...talán félreismertelek.
A botját megragadva még kitartóbb harcra utasította a Gnúvadját.
-NE!-léptem elé.-Tedd le!-kiáltottam.
-Adj rá egy jó okot!-forgatta tovább.
-Nem csinálhatod ezt! Mit ártottak ők neked?!-húztam össze a szemöldököm.
A férfi ekkor rám nézett, mi pedig Avokádóval kihasználtuk, hogy a figyelme leakadt a nagy sárkányról. A fejével a két küzdőfél felé bökött, én pedig a kezemet ökölbe szorítva tettem egy mozdulatot, amit a zsarnok nem láthatott.
"Vigyázz magadra!"
"Te is! Ha nekem két halálig harcoló alfát kell kibékítenem, neked el kell bánnod egy egyszerű emberrel!"
"Ez egy őrült! És te nem leszel egyedül!"
"Bízom benned!"-mondta a tekintete, mielőtt szárnyra kapott, hogy segítsen Valkának.
Na igen, bíznom kell magamban!
-Elvettek tőlem mindent!-nyomta meg az utolsó szót.
-Mégis mit? 
-Az egész falum odaveszett! És én is közel álltam hozzá...-csatolta le a fémből készült karját...
Oké, már tudtam, hogy hiányzik egy végtagod, ez nem lett volna szükséges!-gondoltam, és fintorogva elhúztam a számat.
-Árva lettem miattuk!-kontrázta.
-Ismerek olyat, aki a kezét és a lábát is elvesztette, mégis megbékélt!-céloztam a kovácsunkra.
-Sosem élte át azt a fájdalmat, amit én!
Csak magára gondol...
Ekkor egy morgó Éjfúria lépett mellém. A fejére tettem a tenyerem. Kicsit megnyugodtam, hogy legalább egy sárkány van mellettem, ha már Avó és Fanta is a gigászoknál van...De mi lehet Willow-val?
-Próbáld meg elfogadni!-mondtam gúnyosan.
-Minden sárkány meg fog fizetni...
-Vagy inkább te fogsz!-és mint egy sárkány, én is morogni kezdtem.
-Ó, igazán?-vigyorgott-Hadd mutassam meg, mekkora erőm van!-kiáltotta el hirtelen magát. A fegyverét-már ha annak lehet nevezi-ismét a levegőbe emelte, mire az ő alfája megmozdult, és abbahagyva a harcot a gazdája hívószavára válaszolva felénk lépdelt. Gyanakodva hátrébb léptem, a fúria pedig mellettem hegyezte a fülét.
A nagy valami lassan ideért.
-Ezt a sárkányt én irányítom...
-Nem teheted! Ő egy szabad lélek, mint te vagy én!
-Én parancsolok neki!-visszhangzott. A távolban láttam, ahogy Valkáék a sérült Királyt orvosolják.-És az, akinek az alfa engedelmeskedik....-vette elő a botját, és először a Gnúvadra mutatott.
-...az minden sárkány ura!-tartotta most az Éjfúriára.
Ijedten láttam, hogy valami nagyon furcsa történik. Nem, a csata még mindig zajlott, de már lassabban, más volt a baj. Sugár rángatózni kezdett, és olyan volt, mintha valami át akarná venni az elméje felett az irányítást.
-S..sugár, mi a baj? Mi történik?!
Drákó sárkányára néztem, akinek összeszűkültek a pupillái.
-Ne! Ne bántsd őt! Pajti, küzdj ellene!-próbáltam nyugtatni.Meg akartam simogatni, de elkapta a fejét.
-Nem ér semmit! Ő már az enyém!-mondta, mire a sárkány még egyszer összehúzta magát, majd felemelte a fejét.
Bocsánat a minőségért, de csak ezt találtam
 -Ne...-suttogtam.
-És most...végezz vele!-szegezte rám a 'pálcát'.
-MI?!
És mint derült égből villámcsapás, Sugár felém fordult. A pupillái neki is akkorák voltak, mint egy macskáé...Közeledni kezdett, mire én teljesen leblokkoltam, nem tudva mit tegyek.
-N-ne!-hátráltam.
Gondolkodni kezdtem, ami nagyon nehezen ment tekintve, hogy mindjárt pirosra sütnek...
Valahogy sikerülnie kell!

"Ha hisszük, 
 Hogy nem veszíthetünk,
 Még a hegyek is megmozdulnak
Ebben bízok,
Ez az életem,
Ez a mi csatakiáltásunk!"

 -Kislány! Én vagyok az, Trixi! Nem ismersz meg?
-Nem akarlak bántani!
Ismét nem figyelt. A távolból kiáltásokat hallottam, de azt nem tudtam pontosan, hogy kié. 
-VALAKI!!!-ordítottam torkom szakadtából.
-Ne tedd ezt! Elég legyen! Térj már magadhoz! SUGÁR!!!
Láttam, hogy már csak pár méter, és elérem a jéghegy falát, ami zsákutca, nincs menekvés. Feszülten néztem a hátam mögé.
-TRIXI!!! SUGÁR!!!-zengett valamerről.
Erős szorongás fogott el, mert tudtam, hogy már nincs idő. A kiáltások halkultak, Sugár szájában pedig egy erős plazmabomba izzott. Elértem a jeget. Nagy levegőt vettem. Sárkánymorgás is szűrődött.
Bocsáss meg, Avokádó!-gördült le egy könnycsepp a szememből, amit a stressz és a félelem formált. A tény, hogy egy dühöngő örült mit tehet egy békés állattal...és én egy ilyen ember miatt leszek áldozat...
Az utolsó, amit láttam egy lilás fény volt, majd éreztem a pokoli fájdalmat, amitől összerogytam a földön...
*Külső szemszög*
 
 -NEM!!!!!-sikította Willow. Nem soká elérte a hátasát, és a barátját, aki már nem válaszolt. Kapkodta a fejét köztük, majd a lányhoz sietett.
-TRIXI!!! VÁLASZOLJ!!! NEM HALLOD???!!!
Ám válasz nem jött. 
Pár másodpercre rá egy Szörnyennagy rémség szállt le, aki habozás nélkül a gazdájához rohant. A morgásai és a nyüszítése tökéletes képet adtak arról, hogy mekkora fájdalmat érez. A fejével bökdösni kezdte, azt remélve, hogy felkel, és elmondja a megszokott "Nem kapsz halat, amiért felkeltettél, rossz sárkány!" mondását, de nem. Nyalogatni kezdte, és már az sem érdekelte, ha Trixi nem szereti, ha nem lát a nyáltól. Nem értette, miért nem kel fel. Csak sejtette...és az elég volt.
Willow a vállait kezdte rázni.
-KELJ FEL!
Már a Rettenetes rém is ott ült a havon. Mindenki le volt sokkolva a történtek miatt. Még néhány csapdász is, akik pont abban a pillanatban értek oda. Egyedül Drákó szólalt meg diadalmasan és ördögien:
-Háh! Itt fekszik az utolsó Holgerson! A klán egyetlen utódja is odaveszett!-nevetett gonoszan, és ezt várta el a többiektől is. Volt, aki beadta a derekát, de egy fiú csak állt, és nem tett semmit. 

És én egy ilyen embernek hittem! Ennek szolgálok!-cikázott a fejében. Az egész teste remegett.

Az égből egy páncélos lovas kémlelte, mi történik. Nem szállhatott le, meg kellett őriznie a hidegvérét. Ő tudta, hogy a lány nem akarná, hogy miatta hagyják nyerni az ellenséget. Mégsem tudott elmozdulni...

Az Éjfúria megrázta magát, majd ismét a régi lett. Értetlenül nézte, ahogy gazdája az Avokádóé felett sír. Mi ez a lehangoltság? Közelebb baktatott, de Willow elkergette onnan.
-Tűnj innen!-ordította, mire az ijedt sárkány elszaladt. Bele a csapdába...
-Kapátok el!-kiáltotta Rychon, és a legénység rávetette magát a gyászolókra.
-ERESSZETEK!!!-hallatta hangját a szőke,, aki úgy érezte, hogy egy nap alatt sosem történt vele ennyi tragédia...Egy napon vesztette el a bátyját, a sárkányát, és a szinte már legjobb barátját...Megláncolták, és elvitték.
Ám Avokádó körülállta társa testét és védelmezte. Fanta biztonságba repült, de ő sem hagyta annyiban. Amikor már kimerültek, mégis elmentek...mert tudták, mi zajlik a tömlöcben...és így még talán segíthetnek.

"A feladás szélén állsz,
 Tudod, hogy én is érzem,
 Nem fog sokáig tartani,
 Mert én veled vagyok.
 Hozd a tüzet, 
 Hozd, a füstöt,
 Hozd az esőt...
 Talán elhajolunk, de el NEM törünk!" 
-Főnök, vele mi legyen!-bökött egy férfi Trixire.
-Hozzátok!
-De uram, halott! Senki nem élne túl egy plazmabombát!
-Tegyétek amit mondtam!-harsogta. A lányt megkötözték, pedig nem tudta volna kiszabadítani magát, és tömlöcbe vetették...
-Mi nyertünk!
-Drákó, nem kéne leroha....-kérdezte valaki.
-Megkaptuk amiért jöttünk! Horgonyt fel!

"Nem győzhetnek le,
 Ha megálljuk a helyünket,
 Ha élünk, 
 Ha halunk,
 Elhallatjuk a csatakiáltásunkat!"

2016. június 9., csütörtök

Interjú Zolival

Sziasztok!
Akik olvasták a múltkori cikkem, azok ismerik a Dan és hibbant sziget nevű blogot. Az írójával készítettem egy pár kérdéses interjút, hogy ezzel is népszerűsíthessem a blogját. Lehetséges, hogy ő is készít velem egyet, az pedig az ő oldalán lesz.

1. Mi inspirál a blogíráshoz?
Hát te inspiráltál a blogíráshoz, ott a suliban titokban elmondtad, hogy írjam be a blogod címét. Megszerettem az ötletet, és úgy gondoltam, hogy miért is ne? Azután az első blogommal komplett katasztrófa lett az egész!

2. Mikor döntötted el, hogy blogot akarsz írni?
Hát gondoltam, hogy ha te leírod, hogy gondolod bele magad a kedvenc témádba, gondoltam beleírom magam az enyémbe. Ez első próbálkozásra besült, de a mostani úgymond "aktív" blogom, egész jól halad.

3. Mióta érdekel az ÍNAS világa?
Nem tudnám megmondani. Egyszer hittan órán megláttad azt a táblán hogy HTTYD, hiccup, meg egyebek, csak én tudtam még rajtad kívül, hogy mit jelent, azóta tiszta beleestem a fanságba, (Főként azért mert eleinte azt hitted, hogy tényleg fan vagyok) de már előtte is érdekelt. (Jut eszembe HTTYD 1!!)

4. Mi a kedvenc sárkányfajtád és miért? 
Ez most komolyan kérdés volt? Siklósárkány, azért, mert főként tüskével támad, és jól néz ki. Ne próbálj belőlem szilárd tényeket kicsikarni, mert tudod, hogy nem tudok semmit!

5. Körülbelül hány részesre tervezed a történeted?
30 részes lenne egy évad, eddig 3 évadot gondoltam, de lehet, hogy még egy-két évadot fogok rajta húzni. Abban biztos lehetsz, hogy nyáron két részenként lesznek a különkiadások!

6. Mi a kedvenc shipped (OTP-d)? 
Dassica, ha a HTTYD-s érdekel akkor Trikó!

7. Miért pont Daniel Stone/Szikla Dániel?
Hát az első blogomra próbáltam neveket, és kijött hogy Dan (Mivel eleinte angolnak indult a blog) és valami vezetéknevet is ki kellett ötlenem, (és mivel az agyam úgy működik hogy fogaskerék-fogaskerék-
fogaskerék-stb.) Valami egyszerűre törekedtem. Így jött a Stone. Dan Stone, vagy Daniel Stone. Azután el kezdtél azzal szivatni, hogy Kő Dani, azután amikor bele akartál rakni a tiedbe, eszedbe jutott, hogy "Kő.... akkor már miért nem Szikla Dániel? Az még jól is hangzik!"

8. Széldárda hím, össze fog jönni Viharbogárral?
Úgy tervezem.

9. Milyen más blogokat ismersz, és miért ajánlanád őket az olvasóidnak?
Semmit. És az első blogomat sem ajánlanám még neked se!

10. Miért pont egy telefont vágott hozzád a "tolvaj", amikor a távirányító köztudottan nagyobbat üt?
Gondolj bele! Mi az, amit ha hozzá kell valakihez vágni, legelőször a kezed ügyébe kerül? És amúgy is. A "tolvaj"-nál nem volt tartalék távirányító, csak Dorci laptopja! XD

11. Nincs több kérdésem, csupán annyi, hogy élvezted-e a válaszolgatást?
Nagyon! Sőt! Ha akarsz, még valamikor máskor is meginterjúvolhatsz engem!


Vigyázz, mert még bejöhet!


Nos, köszönöm, Dan!
A Dassica Dan másik blogjából való (a nevéből látszik, hogy ő az egyik tagja), a Trikó meg...az én blogomból van, ide inkább nem írok semmit. Micsoda fantázia! XD

Remélem tetszett az interjú, és nemsoká kész leszek a következő résszel. Egy kicsit drámai lesz...

2016. június 5., vasárnap

50.rész(!)-A csapdászok cselesek...

 *Rikó szemszöge*

Drákó tájékoztatott minket arról, hogy miképpen is fog lezajlani a támadás. Már elég késő volt, így a csatahajón körüljártam a ketreceket, hogy minden fogoly megvan-e, majd úgy döntöttem elmegyek aludni, de előtte persze jelentenem kellett Eretnek. Ásítva igyekeztem a kapitány sátrához a kikötőben. Végre megláttam, majd be is akartam nyitni, de hangokat hallottam bentről. Tudom, hogy nem dicséretes dolog megzavarni két ilyen fontos ember beszédét, hát úgy döntöttem, hogy kinn megvárom, amíg végeznek. Nem tudtam kivenni a hangokat, de nem is érdekeltek...aztán Vigo újból arról a lányról kezdett el beszélni, akinek még mindig nem tudom a nevét, pedig már elég rég óta állunk harcban egymással...
-Ismét csatlakozott a két másik lovashoz-mondta Rychon.
-Igen, de ez nekünk csak jó. Így hármat ütünk egy csapásra!-válaszolta Eret.
-Hmm...Azért ne rohanjunk ennyire előre. Talán van tervük ellenünk. Nem engedhetjük őket megint nyerni. Ez a mi diadalmunk lesz!-felelte Vigo, az új vezető.
Ezek után a térképnél mutogattak, hogy merre hány csapdászegység kerüljön, legalábbis azt hiszem.
-Ide helyezünk ötven embert, de kelleni fog egy kapitány is.
-Miért nem teszitek meg azt a Rikó gyereket?-kérdezte az egyikük. Nagyot dobbant a szívem, még akkor is, ha éreztem egy kévés gúnyt a hangjában.
Mindhárman felnevettek, ami nagyon furcsa volt számomra. Pont Rychon mondta, hogy nagy jövőt lát bennem, akkor mégis mi ez?
-Azt a kölyköt? Arra sem képes, hogy magára vigyázzon!
-Haha! Jobb lenne, ha valahol kitennénk, még a végén megöli egy sárkány...!
Micsoda? Miért beszélnek így rólam?
-Jó vicc volt! Csoda, hogy még bírja, pedig harcra képtelen!-válaszolta Eret, majd ismét kiröhögtek...
Azt hittem rosszul hallom...
Bús és fájdalmas arccal vettem el a kezem a sátor oldaláról, majd elkullogtam onnan...Teljesen megdöbbentett ez a beszélgetés! É-én tényleg azt hittem, hogy...
Nem akartam többet hallani, tökéletesen elég volt. Kezdett megvilágosodni előttem valami, amit nem gondoltam, hogy valaha is megfog:

A lánynak talán mindvégig igaza volt...de miért akart rajtam segíteni?


 *Trixi szemszöge*

Másnap kora hajnalban rám várt Willow a jéghegyben. Amikor megérkeztem, -jobban mondva érkeztünk, hisz felvérteztem magam néhány sárkánnyal is- már csak ő volt ott.
-Szóval ők lennének?-kérdezte a lány.
-Bizony, a Kristálysárkányok! Hoztam pár szelíd példányt, és itt van a legnagyobb is közülük.
Ezután a lány összebarátkozott az újakkal.
-Nagyon erősnek tűnnek ezek a tüskék!-simogatta meg az egyiket.
-Kristályból vannak. Éjszaka bütyköltem egy-két dolgot azokból az elhullajtott tüskékből, amik a barlangban hevertek. Szerintem egy fát is képes lenne kettészelni!-dobtam neki egy szekercét, aminek kékes kristályból volt az éle. Megforgatta a levegőben.
-El kell ismernem, szép darab! Van más is?
-Persze! Gondoltam rád!-adtam át neki egy tegezt, amiben ugyanilyen anyagból volt a nyilak hegye.
Elmosolyodott, majd megköszönte.
-Lassan mennünk kéne, Valka már biztosan elért a szigetre.
-Meg kell várnunk a levelet.
Willow fejbe csapta magát, majd helyeselt. Pár perc múlva megjött Fanta, akitől azt az üzenetet kaptuk, hogy indulhatunk. Összetereltük hát a sárkányokat, majd megkértük Sugárt és Avokádót, hogy tolmácsoljanak, hisz ők már ismerték a tervet.
Aztán a fészek a mi vezetésünkkel elindult a Magas-szoroshoz, ami az Angolna-sziget és a jéghegy között helyezkedett el.

-Akkor tehát beszéljük át még egyszer!-repültem be a lány mellé.
-Rendben. Valka a szorosba szorítja az Angolna-szigeti hajókat, mi pedig ott megtámadjuk őket.
-Körülbelül hányra számítsunk?-kérdeztem.
-Hmm...nem tudom. ahogy Valkát ismerem, sok lesz ott.
-Igen...nagyon szívén viseli a sárkányokat...

Beszélgettünk még egy ideig. Mióta elmondta nekem a titkát elég jóban lettünk. Amikor megérkeztünk, elkezdtünk elhelyezkedni. Úgy kell elképzelni, hogy két oldalról több kilométeren keresztül sziklák kerítik be a tengert, amik nagyon magasak, és nincsenek túl távol szélességben. Jó, ha egy hajó átfér rajta, és ha ott rajtuk ütünk, akkor csak ezekre a kiszögellő 'hegyekre' tudnak felkapaszkodni, menekülni nem. Mindkét oldalra küldtünk sárkányokat, én a jobb, míg a másik lány a bal oldalon várta az érkezőket. Nem telt bele fél óra, kiáltozásokat hallottunk. Egyből fülelni kezdtünk. a hajókon csapdász-szimbólum volt, pont mint a Drákóé, innen tudtuk, hogy ők azok. Most azonban nem a megszokottak közeledtek, hanem négy teljesen más nevű, és elég nagyok voltak.
-GYORSAN, KI INNEN!!!
-LŐJETEK!
-A KATAPULTOKHOZ!!!-ordítottak az emberek, akiket az éjjeli tolvaj és még jó néhány szárnyas gyík üldözött. Willowra néztem, aki szintén rám, majd egyszerre bólintottunk. Rajtam volt a páncélom, és Avón is az övé. elég rossz érzésem volt. Lehajtottam a csuklyámat, majd még ennyit szóltam a hátasomhoz:
-Avokádó, nagyon vigyázz magadra! Nem hiszem, hogy itt elkaphatnak, de nem akarom, hogy megint elválasszanak minket! Bármi is történjék, óvatos légy!
Megnyalt, és nyugtatóan nézett rám. Igaza volt: semmi baj nem lehet. Megveregettem az oldalát, majd megsimogattam.

Visszaszámoltunk ötig, majd a szőke lánnyal egyszerre a kürtjeinkbe fújtunk.
Elővettem a kardom, és a hajóra mutattam vele. ez egy jel volt a sárkányok részére, hogy támadhatnak. Én is elindultam, és elhallattam egy harci kiáltást.
-TÜZET NEKIK!!!
Avó engedelmeskedett, és egy megcélozta a hozzánk legközelebb lévőt. Az emberek kiugrottak belőle és a sziklafalban próbáltak menedéket keresni. Leugrottam róla, és megláncolt sárkányok után kezdtem keresni, de hirtelen egyet sem vettem észre. Abban a pillanatban azonban leesett a fejemről a kendő, és egy erős húzást éreztem hátulról.
A Hablatyos részt ne nézzétek!
-Áh!-jajdultam fel. Egy lánynál tipikus, hogy az fáj, ha meghúzzák a haját, pláne ekkora erővel!
-Eressz!-kiáltottam az ismeretlen fazonnak.
-És ha nem?
-Akkor kénytelen leszek kiszabadítani magam...-vigyorogtam rá, majd fütyültem egyet, és amíg az erősítést vártam, addig a vállammal állba löktem a férfit, aki elkapott.
Nem mondom, hogy nem fájt, de kárpótolt az, hogy kiszabadultam.
-Hoppá! Ugye nem fájt?-kérdeztem elégedetten, és mielőtt felugrott volna felpattantam a hajón épp leszálló Havasra, a Hólidércre, akit magunkkal hoztunk.
-Indulás!-reppentünk fel.-Köszi a mentést, de azt hiszem, innen visszatérek az eredeti helyemre-köszöntem meg, majd oldalra fordulva zuhanni kezdtem a tenger felé. Pár méterrel fölötte Avokádó a jelzés szerint alám repült, így már a nyeregben is voltam!

A négyből két hajó már égett, azokból is egy süllyedt el. A harmadik már jobban fel volt szerelve hadianyaggal, és már röpültek is felénk a hálók. Mindet kikerültük, de akkor megláttam, hogy Sugár belegubancolódott egybe. Ismét füttyszót hallattam, és most a Rettenetes rémem termett mellettem.
-Gyerünk, kispajtás, rágd el a köteleket!-intettem az Éjfúria felé, mire pillanatok alatt odaszárnyalt, és próbált segíteni.
-Mutassuk meg, mit tudunk!-súgtam oda a Szörnyennagynak, aki egyetértően horkantott. Pár másodperc múlva mi is becsatlakoztunk, de nem volt nehéz dolgunk, mert érkezett néhány segítőkész Forrkatlan, akik kilyukasztották a hajó oldalát.
-MI?!-kiáltott egy csapdász, és igyekezett elmenekülni az 'ádáz bestiák' haragja elől, ami elég vicces volt számomra.
Hála Fantának, Willowék kiszabadultak. A lány a hüvelykujját felmutatva jelezte, hogy egyben van, majd elindultak a negyedik úszó fatákolmányhoz.
-Ügyes vagy!-vakargattam meg gyorsan a rém állát.

Megpillantottam Valkát, ahogy körültekintően vezette a rajtaütést, és irányította a sárkányokat.
-Nyerésre állunk!-néztem szét felülről.
-Odinnak hála! De még van egy hajó!-hívta fel a figyelmem, mintha az enyém lelankadt volna.
-Tudom, csak tettem egy kis kitérőt!-"tisztelegtem" a két ujjammal, majd ismét belevetettük magunkat a dúló harc hevébe, habár már nem igazán volt rá szükség: a többi sárkány és a másik csuklyás lovas elintézték helyettem is.

-Mi az, hogy nélkülem csináljátok?-kérdeztem ál-dühösen a szőkétől.
-Szép volt, kislány!-simogatta  meg Sugárt, mintha elkerülte volna a fülét a kérdésem.
-Jó' van akkor!-repültem arrébb.
-SIKERÜLT!!!!
Az összes sárkány ujjongott. Még néztük, ahogy a hajók elsüllyednek, és az emberek a falon húzódnak meg. Jó volt a győzelmünket ünnepelni. Nemsoká a jéghegy felé vettük az utunkat, de még bennem volt az a rossz érzés, ami az elején is.

-Nem gondoljátok, hogy ez gyanús?-kérdeztem a hazaút közben.
-Mi?
-Én egy rab sárkányt sem láttam...
-Most, hogy mondod-kezdte Willow-én sem. Ez furcsa! Az ilyen hajókon mindig találni!
-Ez nekem is szemet szúrt, és ahogy felülről láttam, nem is küzdöttek igazán...mintha direkt hagytak volna nyerni minket!-mondta Valka.
Gyorsan egymásra néztünk, majd én Avóra, aki érdeklődve kereste a szemkontaktust velem.
-Tudtam, hogy valami nincs rendben...-szorítottam ökölbe a kezem, és már kezdtem sejteni, mi is történt. -Mennyi sárkányt hagytunk a hegyben?
-Csak a Királyt-felelte a nő.
-Hátulról támadtak...-meredtem a távolba, ahol már láttuk is, hogy Drákó serege már rég rombolta a fészek burkát...

Egy gyors bejelentés

Sziasztok!
Ne ijedjetek meg, nincs szünet, se "nem lesz rész eddig és eddig...", csak szeretnék tenni egy bejelentést:

Van egy jó barátom, akit a blogomban Szikla Dánielként ismertek (persze ez nem az igazi neve), aki csinált egy saját HTTYD-s fanblogot, amiben én is benne leszek.  Én már hallottam egy kevés (na jó, nem kevés) spoilert, és nagyon jónak ígérkezik a történet! Itt a linkje: http://daneshibbant.blogspot.hu/
Remélem benéztek hozzá :)

UI: A rész készül, remélem készen álltok egy kis csavarra! :D (Ezt a sajátomhoz írom, mert ebbe a szövegbe még Dan is belekavarodott!)