2016. augusztus 26., péntek

63.rész-Hogyan rabold el a másik hasonmását?

Először is: Nagyon köszönöm nektek a 8000+ oldalmegtekintést...komolyan, néhány résszel ezelőtt még 6000 volt, egek! Nagyon köszönöm mindenkinek! :)
Nagy valószínűséggel az iskolakezdés előtt már nem lesz rész, szóval jó tanulást mindenkinek!
Jó olvasást!


*A csapdásztáborban


Egy lány suhant el két ketrec között. Végül megállt egy Gronkelé mellett, és figyelte. Egy ideig meredten néztek egymásra, majd a lány lassan kinyújtotta a kezét, ami lassan összetalálkozott a sárgás sárkány pikkelyes bőrével.
-Jól van, pajtás. Látod, nem is olyan rossz-mosolygott.
-Khrm...-köszörülte meg a torkát valaki. A lány megdermedt, minden izma megfeszült.
-Megzavartam valamit?-kérdezte egy hang. Kifújta a levegőt, és elmosolyodott.
-Igen, de...ettől eltekintve is eléggé megijesztettél-mondta.
-Oh, nem volt szándékos-vakarta meg a tarkóját.
Hátrafordult az őt tetten érő fiúhoz, aki fülig érő szájjal, és csillogó szemekkel figyelte. Mindketten mosolyogtak. Néhány másodperc múlva a srác körülnézett, majd miután megbizonyosodott arról, hogy nem figyeli őket senki sem, egy gyors mozdulattal magához húzta a lányt, és megcsókolta.
-Tudod, hogy nem szeretlek itt látni. Menj haza-mondta szelíden, amikor elengedte.
-Ethan...tudod, hogy nem teszem! Nem foglak itt hagyni...
-Nem akarom, hogy bajba kerülj miattam. Csak azt kérem, hogy biztonságban tudhassalak. Nyisszanton tudnám, hogy nem fenyeget veszély!-érvelt.
-De nem megyek haza nélküled.
-Olyan vagy, mint a húgom-csóválta meg a fejét.
-Lehet, hogy ezért jövünk ki jól-kuncogott.
-Nos, ezt nem tudom. De kérlek...-nézett rá szinte könyörgő szemekkel.-Ha Drákó rájön, hogy...!
-Shh!-csitította a lány.-Nem fog, hidd el, vigyázok magamra. Én vagyok az, akinek itt aggódnia kéne. Nézd meg ezt a helyet! Mi a jó ebben?
-Itt önmagam lehetek. Senki nem zavar meg azzal, hogy készüljek, mert egyszer én leszek a vezető...senki nem szól le, vagy piszkál. Itt a magam ura vagyok-sóhajtott fel.
-És a családod?
-Willow úgysem hagy békén, apám nem hinném, hogy keresne, és...te...
-Mert én már családtag vagyok?-kérdezte cseppet meghatottan.
-Mindig az leszel. Csak ezt a többiek még nem tudják-kuncogott.
-Akkor miattam-fogta meg a kezét, és felemelte.
-Hidd el, érted tűzön-vízen is átvágnék, de meg kell találnom a helyem a világban. Kérlek, ne félts ennyire-tűrte félre a lány egyik hajtincsét, aki felsóhajtott.
-Te mit tennél a helyemben?
-Ugyanezt, csak...kétszer ilyen keményen.
-Hajnalodik, jobb ha megyek. Mindjárt őrségváltás-sütötte le a szemét egy pillanatra.
-Légy óvatos. Ne lássanak-mondta ki a végszót. Még egy szoros ölelés, és egy búcsú választotta el a lányt attól, hogy a táborból óvatosan kilopózva a sárkányát hívja. Másodpercekkel később egy világoskék (akárcsak a szeme színe) Világréme ereszkedett le, a viking a nyeregbe pattant, majd el is tűnt, mire a Nap első sugarai megvilágították a rémséges helyet.


*Trixi szemszöge*


A reggelem körülbelül ugyanúgy alakult, mint az előző annyi különbséggel, hogy most Avokádó kapott egy nagy vödör hideg vizet a nyakába, hogy érezze a szeretetet a tegnapi kis ébresztése után. Loholtunk az arénába.
-Sziasztok, késtünk?-estünk be lihegve.
-Ömm...nem, nem hiszem-kuncogott Hablaty, mivel még csak ő volt benn.
-El sem hiszem!-csaptam össze a tenyereimet örömtelien.
-Trix, mi történt két napja?-változtatott hirtelen témát. Láttam, hogy komolyan kíváncsi rá.
-Oh, ha arra gondolsz...ideje már visszatérnem-vigyorodtam el, mire ő csak felvonta a szemöldökét.
-Csak óvatosan, nem akarlak megint megmenteni-öltött rám nyelvet.
-Te megmenteni? Csak rontottál a helyzeten! Egy emberrel többet kellett "irányítani"! Sőt, csak nagyobb bajt csináltál!-böktem mellkason játékosan.
-Tényleg? Na és ki könyörgött segítségért, há?-bökött vissza.
-Én nem könyörögtem!
-De bizony!
-Nem, sosem!
-Dehogynem!
-Valld be!
-Soha!
-Nem vagyunk idióták, hogy ezen veszekszünk?
-De, kicsit-vettem lejjebb a hangerőn. Meredtünk egymásra egy darabig, majd felnevettünk.
-Ó, és...mi volt az Dorcival tegnap?
-Hogy az...nos, az igazság!
-M-micsoda? Trixi, te miről...? Astrid sosem...-hajtotta le a fejét egy kis idő után.
Kíváncsian oldalra fordítottam a fejem, és nagy szemekkel néztem rá.
-Astrid mi nem?-kérdeztem.
-Ő sosem szeretne belé...
-Ömm... jó reggelt!-jött be a szőke lány a kapun. Láthatóan zavart volt egy kicsit.
-Neked is!-köszöntünk vissza. A fiú megragadta a karomat, és minél messzebb akart húzni a jövevénytől.
-Mi az?
-Szerinted hallott valamit?
-Hablaty, ez nyilvánvaló-mondtam egyszerűen.
-Ahj!-túrt bele barna hajába.-Ez nem jó!
-Hablaty, hé! Örökké ezt fogjátok csinálni?-váltottam komolyabbra.
-Mit?
-Hogy kerülgeted, ő is téged, úgy tesztek, mintha csak jó barátok lennétek, közben pedig az egész csapat tudja, hogy több van köztetek ennél!-húztam össze a szemöldökömet, és tettem csípőre a kezem. A fiú csak nézett ki a fejéből. Tudom, hogy tiltakozni akart, méghozzá hevesen, de azt is, hogy ebben az esetben tényleg igazam van. Nem kelhet vele versenyre, ő is érzi, és Astrid is, erre a nyakamat tenném, ha kellene.
-Trixi...
-Csak...gondolkodj el ezen. Nem prédikálni akarok, de...
És természetesen az ikrek pont mellettünk csapódtak a falba.
-Mindegy-forgattam meg a szemem.-Megyek, szólok Avokádónak, hogy ne perzselje meg Fafejet-jelentettem ki, majd az elmondottak szerint is cselekedtem.
A csapat már teljes létszámmal pakolni kezdett. Néhány napra eltűnünk Hibbantról (reményeim szerint többre is), így szereztem takarót, meg egyebeket.
-Gyerünk, banda!-adta meg a vezényszót a féllábú vezetőnk, de a hangjából is éreztem, hogy erősen el van mélyülve. Na, az úton majd ellehet magával...
Hogy meddig repültünk? Sokáig...és amikor azt mondom, hogy sokáig, akkor tényleg. Nagyon. Sokáig...mert természetesen mindig meg kellett állni valaki miatt, meg vagy hatszor fordultunk vissza, mert Buzgó a szigeten ragadt, és Csirke eltűnt...
Hogy ki az a Csirke? Nem akarjátok tudni...Fa beszerzett magának egy társat, akivel körülbelül megegyezik az IQ-szintje...oké, ez gonosz volt, de komolyan...ki tart kiskedvencként egy tyúkot?!
Azon gondolkodtam hogy mit fogunk csinálni ott... Ideje lenne ellenőrizni néhány dolgot. Kibővíteni a térképem, levezetni a noteszembe a Sárkányszem részletes működését... és akkor Hablattyal is tudok beszélni, ha nem is erről.
Igen, a fiú sokszor besegít nekem ilyen helyzetekben, ő a sárkánymester, jobban ért a pikkelyesekhez. Oké, lovasként én sem állok messze tőlük, nagyon nem, de így legalább ő is érzi, hogy nem titkolózok, és bízom benne. A kapcsolatunk ha lehet mondani még jobb lett azóta, hogy közösen szenvedtünk anno, mindent megbeszélünk. Tudunk együtt nevetni, szakadni a röhögéstől, meg ilyesmi. Mint két idióta kisgyerek, akik egymás haját tépik. Igen, ez a ránk illő leírás.
-Föld hívja Hablatyot! Vétel!-kuncogtam, ahogy berepültünk melléjük.
-Ja, ömm...igen, persze.
-Mi igen?-vontam fel a szemöldököm.
-Amit mondtál az előbb.
-Nem tettem fel kérdést.
-Oh...
-Csak nem elbambultunk egy kicsit?
-Dehogy...na jó, de...-válaszolta.-Ott a Perem!
És elénk tárult a sziget. A hibbanti sárkánylovasok legnagyobb, legféltettebb titka. A Sárkányperem. Ez egy amolyan klub helység, mindenkinek van saját háza, úgy díszíti ki, ahogy a kedve tartja, és elvileg nem szabad a máséhoz nyúlni (hangsúlyozom ELVILEG, mert hát...vannak, akik a szabályszegésre születtek). Sok új fajta él a közelben, akiket már be is vezettünk a Sárkánykönyvbe.
-Végre itt vagyunk! Ugye milyen jó, Csirke?
Az állat kotkodácsolt egyet.
-Fa, jobb ha sietsz, falusi lányként tudom, hogy ez azt jelenti, hogy tojá...
-Hogy boldog!-vágott a szavamba.
-Nem, Fa, azt jelenti, hogy...
-Trixi, Csirkét csak én értem! Csak. Én!
-Jó, akkor ne csodálkozz, ha valami a markodba esik-gúnyolódtam, majd megcéloztam a házamat. Kinyitottam az ajtót, aminek a külsejére egy lila Tüzes osztályú szimbólum volt festve. Egyből ki is szaladtam köhögve.
-Nincs mese, ki kell takarítanom -.-"
Seprűt, lapátot elő, aztán hajrá...nos, szembetalálkoztam néhány ijesztő méretű pókhálóval, amit nem akartam látni, de amikor a gazdáját is megpillantottam, ismételten elhagytam a lakosztályomat.
-A-avó s-segíts!-nyöszörögtem toporzékolva. Morrant egyet, besétált, és szénné égette a bestiát.
-Köszi, pajti!-simogattam meg, majd a Főházba mentünk, ahol gyülekeztek a bandatagok.
-Trixi, mi tartott eddig?-kérdezte a féllábú karba tett kézzel.
-Megküzdöttem egy betolakodóval.
A sárkányom unott arccal pislogott.
-Oké, nem egyedül...
Ismét ugyanaz a fej.
-Jó, Avokádó megküzdött egy betolakodóval-vallottam be, majd leültem enni egy keveset. Jól esett a sült hal, amit időközben a két siklólovas hozott.
-Jó. Ma pihenünk, aztán majd meglátjuk.
A csapat feloszlott, volt aki lyukat robbantott a falba, aki betömte, aki nézte...
-Hablaty, segítenél egy kicsit?
-P-persze, miben is?
Intettem a fejemmel. Ő biccentett. A házam felé sétáltunk szótlanul. Becsuktam az ajtót magunk után, hogy ne jöjjön be csak úgy akárki.
-Miben lehetek a szolgálatodra?
Elővettem a Szemet, és letettem az asztalomra.
-Az az igazi?
-Igen. A hamis most a csapdászoknál van.
-Nem rossz!-dicsért.
-Tudod, hogy Willow is benne volt.
-Igen, tudom.
-Jó. A másikban az a pláne, hogy megbütyköltem, hogy rossz helyszíneket, és értéket mutasson. Okozunk nekik egy kis fejtörést.
-Ühüm-dönnyögött.
-Azoknak a helytelen jelöléseknek a nagy része itt van. Hasonlítsuk össze.
-Jó, rendben. Mivel kezdjük?-kérdezte,
-Fogatlan, megkérhetlek?-néztem kedvesen a fúriára, aki jólesően felhorkantott, majd halvány fényt varázsolt nekünk.
-Jó, rendben-nyitottam ki a könyvecskét.-Tehát Éjfúria. Olvasnád, kérlek?
-Természetesen. Támadás 15...
-Támadás 12...
-Gyorsaság 20...-folytatta.
-Gyorsaság 24...
-Miért feljebb vitted?-jött a kérdés.
-Így kevesebb esélyt látnak elkapni a sebessége miatt, nemde? És amúgy is...mert csak! Hadd kavarodjanak össze.
-Te tudod. Páncél 18...
-Páncél 20.
-Tűzerő 14...
-A másiknál 10.
-Lövések száma 6.
-Lövések száma 4-mutogattam az ujjammal.-Oké.
-Olyan radarral rendelkező sárkányfaj, amivel képes a sötétben kiszűrni, hogy vannak-e a közelében.
-Ezt benne hagytam. Szerintem ennyi elég. Avokádó?
-Ravoarr!-lépett a fúria helyébe, és ugyanígy az értékeket kezdtük ellenőrizni.
-Támadás 15...
-Támadás 14.
-Gyorsaság 16...


*Eközben*


A sziget túlsó felén kikötött egy hajó. 
-Rakodjunk!-kiáltotta el magát a vezetőjük.
A legénység lesietett.
-Várjatok...érzek valamit!-szagolt a levegőbe.-Egy Siklósárkány közeleg. Fegyvereket elő!

Astrid sétálni indult a sárkányával. Erősen gondolkodott. Fél mondatot csípett el két barátja beszélgetéséből, de neki hetekre elég gondolkodni valót adott. Hablatyon járt az esze.
"Ő sosem szeretne belém"-visszhangzott a fejében.
És ez fájt neki legbelül. Miért gondolja ezt a fiú? És miért vívódik ő most ezen?
Viharbogár oldalba bökte a szőkeséget.
-Nincsen semmi baj, kislány-nyugtatta egy erőltetett mosollyal. Nem akarta, hogy aggódjon, amiért neki kéne. A sikló szimatolni kezdett. Valami nem volt rendben.
-Mi az, kislány?
A sárkány elindult egy irányba, a gazdájával szorosan a nyomában. Megállt.
-Lábnyomok?
Idegenek voltak számára. Ráadásul egy hónapja senki nem járt közülük a szigeten.
-És még frissek! Ki lehet itt?-suttogta. Ő is tudta, hogy ez nem jó. Egy bokor megrezzen. Baljós jelek. A lány fölszállt a hátasára, hogy az égből nézzenek széjjel.
-Látsz valamit?
Egy morgás volt a válasz.
-Gyorsan, szálljunk le!
Egy szikladarab mögé telepedtek, és figyeltek. Egy hajót pillantottak meg. Néhány ember állt előtte. Íj, és valami furcsa színű nyíl volt mindegyikük kezében.
-V-vadászok?-hebegte.
Elől egy furcsa bajszú férfi állt, kék karddal a hátán. A tekintete fagyos volt.
-Ha meglátjátok, egyből jelezzetek!
-Értettem, főnök!-válaszolta legelőször egy lány, akit Astrid még csak akkor vett észre. A vezetőjük körbekémlelt. Végül a felé a kőhalom felé fordulva maradt, ahová a lovas, és az állata lerepült.
-Ott vannak!-mutatott egyenesen előre. Astrid nem tétovázott, Viharbogárra vetette magát, és ismét a levegőbe szálltak. Elkövettek egy végzetes hibát: nem egyből eltűntek a horizonton, mint ahogy kellett volna, hanem tüzet küldtek az ellenségre.
-Lőjétek le!
-Gyerünk, kislány!
Tüskék érkeztek Ryker lába elé. Erre ő dühödten a saját kezébe vette az irányítást: célzott, és lőtt.
-Áh!-sikoltott fel. Két nyíl is érkezett, az egyiket sikeresen kivédte, ám így a másik mélyen a combjába fúródott. A fájó végtagjával törődött, kihúzta belőle a hegyes fegyvert, és nem figyelt arra, hogy a sárkányát is megsebesítették.
-VIHARBOGÁR!!!!!
Ereszkedni kezdtek. Mintha Viharbogár nem lett volna a maga ura. A repülése megbénult, nem menekülhetett. Astrid másodpercekkel később a csapdászok lábai előtt találta magát.
-Sárkányt megkötözni!
-NEM!-állt elé a szöszi védekezésképpen.
-És a lányt is! Hofferson, szép trófea lesz a húgicája mellett!
Annyi fegyveres ellen nem tudott védekezni, és akárhogy küzdött, erősebbek voltak nála. Annyira erőt vett rajta a félelem, és az idegesség, hogy az elméje is elborult. Jelezni is képtelenség volt...és nem is akarta, hogy belekeveredjenek a srácok...
...főleg nem Hablaty...

A foglyokat a fedélzetre szállították.
-Felszállás!
A lány a vezér felé fordult, ám elindult az ellenkező irányba. Körbetekintett, majd gyorsan leemelte fejpántját, és egy fa kiálló ágára akasztotta. Ezután csatlakozott a legénység többi tagjához, és a táboruk felé vették az irányt.

2016. augusztus 25., csütörtök

Vége van a nyárnak...

Halihó!
Ez a nap is itt van, amikor sajnos ki kell jelentenem, hogy a cím teljesen igaz. Lassan (nekem jövőhét csütörtökön) kezdődik az iskola, ami előreláthatólag az előzőnél tanévnél is jobban leszívja majd az agysejtjeimet, mert nagyon kemény lesz számomra. De ne legyetek szomorúak, lesznek itt úgynevezett hétvégék, amikor minden blogger gőzerővel gépeli az öt napig fogalmazódó következő részt :D
Nem tudom, hogy milyen időközönként jön a folytatás, de ígérem, hogy rendszeresen jönnek a fejezetek majd. Ha kicsit csúsznak, gondoljatok arra, hogy ha megöltök, nem tudom megírni a befejezést, aminagyonsokáleszdeénmárkitaláltamazutolsószóigyay!
Élvezzétek ezt a pár napot, és mindenkinek élményekkel teli iskolakezdést kívánok!
~TrixiDragons

2016. augusztus 23., kedd

62.rész-Emlékek

Remek ébredésem volt. Valaki (hadd ne célozgassak) egészen véletlenül fejbe küldött egy vödör jéghideg vízzel.
-Ha. Felébredtem. Ezért. Még. Kapsz. Bolond. Sárkány!-tagoltam a szavakat, és már felkészültem, hogy szépen kipihenhetem magamat, de ááá, ugyan már, Trixi az életben nem fog rendesen aludni egyet! Vége van a laza másfél évnek. Éreztem, hogy néz...de miért néz?!
-Ne bámulj!-szóltam rá. Percek után sem hagyta abba, és már kezdett egy "csöppet" idegesíteni.
-Ne bámulj már!-morogtam, és fejbe dobtam egy párnával, ami egy puffanással célt ért. nem baj, így is vizes volt. Ezt a játszmát én nyerem meg!
Morgást hallottam. Elvigyorodtam.
-Légy jó kislány, és hagyj még aludni egy kicsit-mondtam kedvesebben. Látszólag bejött, azonban a következő pillanatban egy farok lerántott az én hőn szeretett ágyamról, és a földön elterülve farkasszemet néztem azzal, aki így hátba támadott.
-Most boldog vagy, te túlméretezett gyíkocska?-kuncogtam. Avokádó elvigyorodott. Megragadtam a fejét, ő pedig felemelkedett egy kicsit, így állásba húzva engem.
-Nos, köszönöm. Hány óra van, kérem, hogy őkelme már az ágyból rángat?
A sárkány lesétált az ajtóig, én pedig követtem. Kinéztem, hogy a nap állásából megmondhassam a választ a saját kérdésemre.
-Mmm...igen, majdnem elaludtam.
A Szörnyennagy olyan fejjel nézett rám, mintha ő okozta volna ezt a nagy hőstettet.
-Nem tudom, hogy te hogy vagy ilyen hiperaktív, mikor majd' egész éjjel azon a szigeten tébláboltunk...
"Én csak vártam, te szórakoztál azzal a semmirekellővel"
"Oh, elnézést a kérdésért"-forgattam meg a szemem, és a halas kosárhoz nyúltam. A zaj, amit okozott, egyből lereptetett egy Rettenetes rémet az emeletről. Felkuncogtam, és reggelit adtam nekik. Jó volt végignézni így rajtuk. Ha belegondolok, hogy másfél éve majdnem elveszítettem őket...az szörnyű lett volna...
Megráztam a fejem. Kikergettem a negatív dolgokat belőle, és arra koncentráltam, hogy ne késsek el a suliból, mert akkor lemaradok a fő attrakcióról...vagyis a "Hogyan éljük túl Takony hányingerkeltő megjegyzéseit"-ről, aminek természetesen az egyik főszereplője vagyok...jobban belegondolva jobb lenne aludni még egy keveset, de itt AZT SEM LEHET.

Ahogy a két hüllő végzett a hal betermelésével, már az aréna felé is tartottunk. Néhány ismerős felém köszönt, amit viszonoztam, mert azért mégsem lehetek bunkó. Elhaladtunk a kovácsműhely mellett...Bélhangos...
Ő is ott volt, amikor egy hét kóma után kinyitottam a szemem.


*Visszaemlékezés*

Minden csupán egy sötét űr volt a fejemben. Aztán hirtelen fény töltötte be a világomat. Felnézve a megszokott fa plafonomat láttam meg, így már tudtam, hogy a hibbanti házamban lehetek. Körbe akartam nézni a szobán, amikor ismerős hangok voltak. Másodpercekbe tartott, amíg rájöttem, hogy kik is vannak mellettem. Egy szőke hajú lány zöld szemekkel, egy ugyanilyen színű bajszú férfi, és még egy páran a bandából...majdnem mindenki. Aztán eszembe jutott. A harc, a nyíl...a robbanás! Azt akartam kérdezni: "Mi történt? Hogy kerültünk vissza? Nyertünk?" de nem akartam erről társalogni a skacokkal. Szólásra nyitotta a számat, de hang nem jött ki belőle. A nyakamon pedig volt valami...azt hiszem merevítő.
-Trixi!-ugrott hozzám Dorci.
Tehetetlenül néztem rájuk. Mindenem gyenge volt, és a fejem iszonyúan fájt, nem tudtam csinálni semmit.
-Nyugodj meg, nem tudsz beszélni...súlyos agyrázkódásod volt-mondta a fekete barátnőm.
-Nem csak beverte a fejét?
-De igen, elég erősen-válaszolta nekik...Willow?
Nagy szemekkel néztem a lányra. Ő rám mosolygott, majd az ágyam másik részére telepedett.
-A harcos betegszabadságra ment?-kérdezte.
Csak apró mosolyom villanásával tudtam jelezni neki, hogy "Ne szórakozz, de ha innen felkelek, ezt behajtom rajtad"
-Nyilván tudni szeretnéd, hogy mi történt.
Aprót bólintottam. Mindenki megbizonyosodott arról, hogy rendben vagyok, átadták a jókívánságaikat, amik nagyon meghatottak...bármennyire is lököttek, de melegszívűek...még Takony sem nyaggatott, csak elhallatott egy "Jobbulás, Trix!"-t. Kimentek a szobából, de Bélhangos azt mondta, szóljunk, ha befejeztük. A szőkeség biccentett a férfinak, és ketten maradtunk. Ő a sárkánymentő itt, szabályszerű, hogy ő tudja elmondani, hogy mi volt pontosan.
-Nos...remélem, hogy nem túl ködösek az emlékeid-nézett rám fájón.
Üveges tekintettel kísértem minden mozdulatát. Éreztem, hogy igenis azok, de a nagyra részre emlékszem. Összébb húztam a szemem ezzel jelezve, hogy folytassa.
-Az megvan, hogy berohantál Hablatyért, igaz?
Hablaty! Istenek, vele mi történhetett?!
-Csapda volt, rátok robbantották a hajót...a vízben találtunk rátok. Fogatlan úszott veletek. Mindketten ájultak voltatok.
Akkor ugrott be, hogyan is menekültünk meg...legalábbis nagyjából...
Mikor megláttam egy ketrecbe vetve a fiút, akkor egyből segíteni próbáltam rajta...robbanást hallottam...és mellettünk is termett Fogatlan...
-Ha az a fúria nincs, mindketten halottak lennétek...
Kinyílt az ajtó. A fekete sárkány jött be rajta, és körülnézett. Hálás tekintettel fogadtam a hüllőt. Hozzám sétált, lassan, szinte attól félve, hogy megzavar, és megszaglászta a kezemet, amit néhány másodperc múlva a fejére helyeztem. A szemeim könnybe lábadtak, ahogy egy nagyon erős fájdalom hasított a fejembe...

Na, akkor jutott eszembe egy körülbelüli emlék...ahogy a már börtönéből kihozott Hablaty felnyög: "T-trixi...a-azok a hordók!" És megláttam...gyorsan odaugrottam...puskaporral voltak töltve. Hirtelen megértettem Vérdung szavait.
"Hablaty, siessünk, vagy itt helyben meghalunk!"-ragadtam meg a karját, és a kijárat felé igyekeztem vele.
"Nézd!"-állított meg. A hangok erősödtek. Sercegés, pattogás...
"Nem jutunk ki!"
"Muszáj!"-kiáltottam.
Minden gyorsan történt. A lyuk, amit a fúria csinált, nem volt elég ahhoz, hogy mi is biztonságosan kiférjünk. Elmém elborult, éreztem, hogy másodpercek választanak el a haláltól.
"Sajnálom, hogy miattam kell..."
"Gyere, gy-gyorsan!"
A sárkánya masszívan tűzálló szárnyai közé rántott be engem, majd később ő maga is menedéket talált, az állat összegömbölyödött, hogy nekünk ne eshessen túl nagy bajunk, és várt. Aztán minden felerősödött, és egy hatalmas energiahullám suhant át a hajón. Hablaty akkor már nem reagált semmire. Meg akartam rázni, de már nem volt idő. Fogatlant is kibillentette az egyensúlyából, és így a szárnyának az a része, ami engem rejtett, valami szörnyen kemény fémnek ütközött, amivel engem is magába zárt az eszméletvesztés.

Az emlékképek mint egy film peregtek le előttem. ötletem sincs, hogy meddig burkolózhattam a gondolataimba. Willow megértő pillantásokat vetett rám.
-Sikerült visszahozni benneteket Hibbantra, még időben. Egy hete vagy kómában. Nagyon aggódtunk érted...-mondta komolyan. Biccentettem. Egy kérdés kavargott bennem, amit minden erőmmel szerettem volna feltenni, de ahogy a fejem megsérült, a hangszálaimat irányító rész is megbénult egy kicsit.
-A csatát elvesztettük...
Nem ez volt az, de leengedtem a kezem. A tekintetemet lefüggesztettem a lányéról, és tanácstalanul, szörnyen fájón pásztáztam a szobámat.
-De örüljünk, hogy élve megúsztátok!
Megúsztuk?!-pillantottam ismét rá.
-Legalábbis te már jól vagy...
Kikerekedtek a szemeim.
-Hablaty még mindig nem ébredt fel. Nincs nagyon komoly baja, de sokat kapott...-mondta, miközben én lassan felültem az ágyamon. Nem mondtam semmit. Szorosan átöleltem a lányt, aki látszólag meglepődött, de mégsem hiszem, hogy túlságosan váratlanul érte a dolog. Egyszerűen meg akartam köszönni neki, hogy kitartott, hogy nem hagyta magát, mikor elrabolták...hogy harcolt, és akkor ott volt velem...
Egy pikkelyes leheletét éreztem közben magamon. Avokádó aggodalmasan fürkészett, majd amikor elengedtem a lányt, a mellkasomba nyomta a fejét. Remegő kezekkel most őt szorítottam magamhoz.
-Még most vetted észre, hogy itt van?-kuncogott halkan.
Nem figyeltem rá. Egy rém is megtalált. hiányoztak azok a lények, akik a sötétséget mindig elnyomták, fényt hozva az életembe. Bármilyen szórakozott, vagy néha már kicsit megdorgálandók is voltak, de az enyémek. Az én két bohókás sárkányom.
-Eddig is itt voltak ám, el sem mozdultak mellőled! Még a halat is alig fogadták el...
Felsóhajtottam, és közelebb fészkelődtem hozzájuk. Fejemet a Szörnyennagyéra hajtottam. Pár perc múlva elengedtem őket. Nyeltem egyet, majd lassan felálltam. Megszédültem, majdnem visszaestem az ágyamra, de egy Éjfúria megtartott.
-Nem pihennél?
Gyengén megráztam a fejem, és még egy sárkány támogatásával eltornáztam magam az ajtóig. Tudni akartam, hogy Hablaty jól van-e. Bélhangos nem sokkal volt távolabb tőlem akkor, de megengedte, hogy mozogjak, hisz az jót tesz...biztos, nem orvos vagyok, hanem sárkánylovas. Átsétáltunk a Haddock-házba (ekkor már sárkányháton ültem, úgy baktattunk végig a falun), hogy láthassuk a srácot. Benyitottam, ám nagyon meglepett az, amit láttam.
-T-trixi!-kapott a szájához Valka, és szinte futott hozzám.-Hát jól vagy, nincsen bajod?
És én csak azt kérdezgettem, hogy mit csinál itt...persze magamban. Hogy lehet, hogy ebben a házban van. És...és...mellette Pléhpofa állt! Megdermedtem, és a szememmel ugráltam közöttük. A nő végigsimította az arcomat, majd átölelt.
-Köszönöm...-suttogta a fülembe. Kicsit érzelmes hangulatba kerültem ettől. Örültem, hogy Valka ismét a családjával van...már ha ez így igaz. Volt egy megérzésem, hogy ez nem a végleges visszatérése. Nagy levegőt véve felsegítettek az emeletre. Hablaty egy szőrmébe takarva aludt...vagyis kómában volt.
-Gothi azt mondta, hogy rendbe jön.
Leültem mellé. Ismét könnyes lett a szemem. Mert amit értem tett, az...felfoghatatlan...ő egy igaz barát, talán már túlságosan is az.
És ott maradtam, csak nézte őt, és vártam. De arra várhattam...még hét idegőrlő napig. Mert csak akkor ébredt fel...
-H-hablaty!-kiáltottam fel.-Visszajött a hangom!
De nem annak örültem annyira...hanem, hogy visszakaptam a barátomat, akinek ennyit köszönhetek...akit ezek után sokkal inkább meg fogok becsülni, jöjjön bármilyen jövő...mert vannak, akik ezt megérdemlik, és ő egy ilyen személy.
Aztán, végül együtt lábadoztunk. A srácok rengetegszer látogattak mindkettőnket, és azt kell mondanom, hogy komolyan vették az egészet. Akkor azt hiszem minden átértékelődött bennem. Örültem, hogy ott vannak nekem.
Néhány hét, és ismét repülhettünk. megtehettem volna hamarabb is Avóval, de meg akartam várni a fiút vele. Az egy fantasztikus repülés volt, sosem felejtem majd el...
Azt hittem, hogy az élet nem is lehet tökéletesebb, de...
Akkor Valka készülődni kezdett...
-Miért mégy el?-kérdeztem. Késő éjjel volt. A nő sóhajtva fordult felém.
-Mert még nem végeztem el a feladatomat...
-Milyen feladatot?
-Meg kell védenem a sárkánykirályt-válaszolta nehézkesen.
-De...miért? Miért kell...? Ő az alfa, és...!
-Tudom. De feladatom van, Trixi...évek vannak még hátra...vigyáznom kell rá, és minden sárkányra, amíg a sárkányharcos vissza nem tér.
-S-sárkányharcos?-kérdeztem felvont szemöldökkel, és karba tett kezekkel.
-Ezt nem értheted-indult a kijárat felé.
-Akkor magyarázd el!-rántottam vissza a kezét. Nem akartam én tiszteletlen lenni, de tudni akartam, miről beszél.
-*sóhaj* Az emberek várnak valakire...akinek segítenem kell. Akkor megszűnik majd a sárkányvadászok rémuralma, és a Vérdungoké is. De Drákó él, és amíg serege van, addig nem hagyunk sok esélyt kibontakozni neki...
-N-neki?
-A sárkányharcosnak.
-Hát ezért küzdünk ellenük? Ezért a sok vér, a csata?
-Én ezért harcolok. De te vajon miért?-simított meg, és tartott egy kis szünetet.-Köszönöm, hogy hála neked, ismét találkozhattam a családommal, még ha a fiam idegennek hisz is... Ha az istenek nekünk kedveznek, akkor néhány év, és nem kell már elmennem...
-Miért ennyi titok és sejtelmesség?-kérdeztem.
-A világ kegyetlen, Trixi, ezt te is tapasztaltad. De nem úgy ismertelek meg, mint aki most beéri ezzel, és a vereséggel.
-Nem is fogom!-szorítottam ökölbe a kezeimet.-De most minden olyan kusza.
-Tudom...de te képes vagy felállni-mondta.
-És fel is fogok...már számát sem tudom, hogy miért kell elégtételt vennem...de ezúttal...ezúttal, óh, igen! Már sokkal megfontoltabb leszek! Még egyszer nem fognak ki rajtam ilyen könnyen! A csapdászok nem ejthetnek át többé...más lesz, más leszek. Más, de sokkal erősebb!
Összehúzta a szemöldökét.
-Akkor te ezért küzdj-tette a vállamra a kezét, majd még néhány szó után kilépett az ajtón...


*Visszaemlékezés vége*


Végre elértük az arénát. A többiek ott sorakoztak, szerintem csak rám vártak.
-Nicsak, hétalvó!-köszöntöttek messziről.
-Háhá, nagyon vicces!-forgattam meg a szemeimet nevetve.
Hablaty fejével intett. Bólintottam. Már sejtette, hogy mi lehet a fáradtságom oka, nem firtatta.
-Na, ha megvagyunk, akkor ma mindenki a harcot gyakorolja.
Engem ez igazán izgalomba hozott, mivel, ha még nem találtátok volna ki, egészen oda, meg vissza vagyok a fegyverekért.
-Állvány a szokott helyen-mondta ki a végszót, mire mi rárepültünk a harci eszközökre.
Na, ki legyen a mai ellenfél?
Végül a sors Astridhoz terelt, akivel egy igazán kemény, de hihetetlenül izgalmas harcban volt részem. Védtük egymás ütéseit, küzdöttünk, és ez az, ami a kómás fejembe életkedvet varázsolt. Teljesen normális tinilány, nemde?
A srácok már fogadást kötöttek ránk, de nem érdekelt, mi nem büszkeségből csattogtattuk a szekercénket/kardunkat, hanem csak, mert kedvünk volt hozzá.
-Egy tyúkot Astridra!
-Két korsó jaktejet Trixire! 
-Skacok, minden rendben?!-kérdezte Hablaty, mintha komplett idióták lennének a drágák.
-Igen! Te kire fogadsz?
-Senkire!-emelte fel védekezésképpen a kezeit, amennyire a szemem sarkából láttam.
-Miért? Szerinted kinek van nagyobb esélye?
-Ötletem sincs, mindketten ügyesek.
-Áh, Astrid jobb!-kiáltotta be Fa, mire vicsorogva ütöttem egy nagyot. A lány csak vigyorgott.
-Vagy mégsem?-volt most Astridon a sor, hogy azt tegye, amit én. Nem bírtunk egymással, egy, vagy két óra múlva lógó nyelvvel estünk össze a földön.
-Ne adjátok fel! Trixi, tovább, tudod, hogy mennyit költöttem rád?!-dühöngött Takonypóc.
-N-nem, deh nem is éhrdekel!-lihegtem.
Halvér felsegített, Astridot pedig Hablaty. Dorci odabattyogott hozzám.
-És tudod, hogy én mire fogadok?
-Mire?-suttogta vissza.
-Hogy ezek ketten-mutattam a gerlepárra-össze fognak jönni.
-Tudod mit? Arra én is!-öklöztünk össze.
Éreztem, hogy a fiú meghallott valamit, mert lángvörös arccal fordult felénk.
-Ti ketten! Ne pusmogjatok nekem, irány a fegyvertartó!
-Igenis, főnök!-kuncogtunk.
-Nem. Vagyok. Főnök!!!
-És kezdődik -.-" -adtam fel, majd engedelmeskedtem a "parancsnak".





UI: Sziasztok! Elnézést kérek a késésért, de van az a sajnálatos dolog, mikor jön az ihlet, de piszkosul, de nem ahhoz, amihez kéne...de a lényeg az, hogy ez is megvan :D Remélem tetszett a rész, sziasztok!
Elköszönési gif (ha már a részben nem volt):

2016. augusztus 15., hétfő

61.rész-Ez aztán az éjszaka!

*Külső szemszög*


Éjszaka volt. Csípős, hideg éjszaka. Abban az időben a nem fázós természetűek is jobb szeretett volna a meleget árasztó tűz mellett tartózkodni, vagy a szőrmebundájuba takarózva aludni az igazak álmát. Na, de vikingek vagyunk, foglalkozási ártalom!
Ha ez időtájt szétpillantunk a nyílt tengeren, akkor bizonyára csendességre számítunk. Azonban ez sem stimmelt akkor. Egy nagy hajó horgonyzott le éppen, hogy rakományt, fát, egyéb nyersanyagokat szerezzen a nem túl messze lévő szigetről. Egész barátságosnak tűnik így elsőre, ám hadd közöljek egy tényt: csapdászhajó volt...
A fedélzeten lévők leengedtek egy csónakot. "Ma ő a soros, hátha talál valami ehetőt!"-hangzott. Végül egy alak foglalt helyet benne, az evezőkhöz nyúlt, és megcélozta a szigetecskét. Nem volt túl nagy, nem ígért nagy reményeket, de be kellett érniük vele. A csónak közelített a parthoz, lassan elérte. Az emberünk kiszállt belőle, és körbenézett. Először egy termetes fát pillantott meg, gondolta felmászik rá, hogy jobban belássa a helyet. Így is tett, pár perc múlva már a magasból figyelt. Olyan dolgot pillantott meg, amit egy nagy valószínűséggel lakatlan szigeten nem szokás: fényt. A fiú akaratlanul is lemászott, és elindult az irányába. Felkészült rá, hogy talán egy vad sárkány barlangjából pislákol, így önvédelem céljából magához vette a szekercéjét.

Eközben fentebb egy másik árnyékba burkolózó alak figyelte őt. Ő nem a hajóról jött. Ahogy messzelátójával kivette a mozgó alakot széles vigyor terült szét fedett arcán. Ám nem akarta, hogy észrevegyék. Aki látogatni jött, előbb az mondjon "Jó Napot!". Behúzódott hajlékába, és várta az idegent. Lépteket még nem hallott, de mégis úgy tett, mintha a legkevésbé sem számítana valakire. Táskájában pakolt, matatott, és elővett belőle valamit. Ahogy szemügyre vette, ismét csak vigyorgott. Egy fehér ronggyal letakarta, hogy ne látszódjon, mi az, és a barlangja egy kiálló kövére helyezte.

Eközben a fiú vágta maga előtt a magasra nőtt aljnövényzetet, -ami pechére nem egyszer megszurkálta- és egyre inkább közelített a világossághoz. Hajtotta előre a kíváncsiság. Lassan, de biztosan már a kőfalat érintette a kezével. Egy pillanatra megállt, és közelebb emelte magához fegyverét. Akkor márt tényleg tudni akarta, mi várja odabenn. Nagy levegőt vett, és besétált. Ám nagy meglepetésére nem egy fészekre való sárkány, hanem egy másik figura volt ott, testalkatából ítélve egy saccolva vele egykorú lány. Az gyorsan megfordult a tengelye körül, és hátrahőkölt, látszólag nem számítva egy árva lélekre sem ilyen késői órán. Egy valami azonban furcsa volt a fiúnak: nem ijedt meg... 
-Elnézést a kellemetlenségért, nem számítottam rá, hogy találok valakit ezen a szigeten-mondta, és már indult is volna el, de a lábai mégis földbe gyökereztek. A figura volt az, ami megállította. Gesztenyebarna* szemei egykedvűen meredtek rá, arcát sötét csuklya fedte, még a testtartása is ismerős volt valahonnan...mégis, a szemei! Valahonnan nagyon jól ismerte őket... Ez adta meg a löketet ahhoz, hogy jobban megnézze a lányt. Az egész öltözéke sötét volt, néhol egy-két barna, vagy szürke szín is megjelent benne. Teljesen átlagosnak mondható, de...miért takarta az arcát?
Nem furcsa ez egy kicsit? Barna szemek, a csuklya...
Ugyan! mindenki tudja, hogy meghalt a robbanásban...! Nincs rá esély, hogy túlélte volna...!
A fiúnak kikerekedtek a szemei. A kard volt az, ami végképp beigazolta volna helyes gondolatmenetét, és miután a hüvely is stimmelt, másra már nem tudott gondolni, mint hogy egy régi ismerős áll vele szemben...
-A-azt hiszem, jobb, ha megyek...-rázta meg a fejét, hogy kizökkenjen, és a kijárat felé indult, de nem bírta megállni, és még visszaszólt.
-Bocsáss meg a t-tolakodásért, de nem ismerlek valahonnan?
A lány felvonta a szemöldökét. Tekintete már nem volt olyan unott, inkább kíváncsi. Hátat fordított a jövevénynek.
-Az könnyen meglehet, csapdász...
A hangja...a srác teljes mértékben megvolt győződve az igazáról. Nem tudta, mit kéne mondania, vagy hogy kell-e egyáltalán valamit. "Talán jobb lenne elfutni!"-szántotta át elméjét a gondolat, de ezúttal sem ment neki. Túl kíváncsi volt.
A lány visszafordult. Most pedig szemrehányást tükröztek íriszei. Igen, tuti, hogy ő az...
-Úgy látom, nem látnak itt szívesen-jegyezte meg. Ezt nem csak arra a helyzetre, hanem a kettejük viszonyára is értette. A lány karba tette a kezeit.
-Mondja ezt az, aki ismeretlenül rám tör az éjszaka kellős közepén.
-Igen, ez igaz...-helyeselt.
-Hát jó. Segíthetek valamiben, vagy eltalálsz innen magadtól is?-váltott gúnyosabb hangnemre. A fiú összehúzta szemöldökeit. Igen, régen nem mert volna ilyet tenni vele...de az emberek változnak, formálódnak. Ahogyan ő is.
-Nincs értelme rejtegetni magad...tudom, kivel állok szemben.
Ismét csak egy szemöldök-felrántás volt a válasz.
-Azt hiszed, hogy tudod. Még csak nem is sejted, ki vagyok. De, talán igazad van-nyúlt az anyaghoz, és lassan lehúzta, ezzel láthatóvá téve arcát. A fiúnak el kellett ismernie, hogy tényleg... változott. Nőiesebb vonásai voltak. Haja bal vállára omló. Valami különleges volt benne, az egész lényében. Így már megértette azokat a szemeket...amikben még mindig látszott a büszkeség, az elszántság...
-H-hogy élted túl a r-robbanást?-halkult el a végén, ahogy felidézte magában az emléket.
-Úgy, ahogy az összes többi kis terveteket...elég gyors voltam.
A srác hallgatott. Egy része nem akarta elhinni, hogy tényleg életben van.
-Gondolom itt rejtőzik a többi lovas is valahol...-nézett rá komolyan.
Amaz hümmögött.
-Látom, kezdesz logikusabban látni. De közölnöm kell veled a fájdalmas tényt, hogy a lovasok akkor sem jönnének ide, ha én magam hívnám őket.
Hangja szigorú volt, mintha rejtetten azt súgná "Ne hozd fel a témát!". Ő mindent feldolgozva csak bólogatott.
-És...még miért élek?-kérdezte kínjában. Ismerte, az első adandó alkalommal elszelné a fejét a nyakától. A másik vállat vont.
-Időt sem hagytál ahhoz, hogy megöljelek a buta kérdéseidtől. Akkor most én jövök! Mit keresel itt?
-Ömm...csak...pár dologra volt szükségem-válaszolta.
-Mint például?
-Fára, és valami ehetőre...
-Áh, szóva...
Folytatta volna, de egy hangos, rémisztő zaj szakította félbe. Legalábbis egyiküknek kissé inába szállt a bátorsága tőle.
-Mi volt ez?
-Nekem Éjfúriának tűnik-válaszolta a lovas.
-Így...ilyen egyszerűen?-hitetlenkedett.
-Miért, mi más lenne?-vágott vissza.-Nincs olyan sárkány a földön azokon kívül, ami ilyen hangot ad ki!-indult el a lány.
-Mit művelsz?
-Szerinted? Mondjuk megnézem, mit csinál egy vad fúria a szigetemen. Te pedig-nézett végig rajta fintorogva.-Jobb, ha szeded a sátorfádat. Nem legyél itt, mire visszajövök-mondta, majd elszaladt. Ám amikor beért a sűrűbe, ahol tudta, hogy már a srác nem látja, visszafordult, és egy közelebbi fa törzséhez simult. Fülelt. Tudta, hogy egy helyben áll. Aztán tovább, és tovább lopózott, lassan belátott a barlangba. Feszült figyelemmel kísérte a betolakodó minden mozdulatát.
A fiú felsóhajtott, és kifelé indult, ám valamit meglátott a szeme sarkából. Az a valami egy fehér lepellel volt lefedve, és valamiért nagyon felkeltette az érdeklődését. Körbenézett, és bár nagyon jól tudta, hogy nem lenne szabad, de közelebb férkőzött a tárgyhoz.
-Ez az, közelíts csak!-motyogta maga elé.
Bámulta egy ideig. Nem mozdult, de végül levette az anyagot. Hátrált két lépést, mivel nem hitte el, amit látott.
-Hogy kerül ez ide?!
A lány mindeközben önelégült vigyorral kémlelte még mindig. A Sárkányszem kitűnő választás volt!-gondolta magában. Várt. A fiú nem tudta, mit tegyen. A kezével érte nyúlt, de egyből vissza is húzta.
-Nem leszek tolvaj...sok minden vagyok, de az nem-mondta halkan, de elég hangerővel ahhoz, hogy a másik meghallja.
-Mit hadoválsz? Még jó, hogy az leszel!-bosszankodott.
Látott még esélyt. Ismét arra fordította magát, és nézte a gondosan elkészített szerkezetet. Ellépett. Látszott, hogy vacillál, de végül csak megcsóválta a fejét, és kiment a barlangból.
-Ahj, Odinra!-csapta magát fejbe a lány.-A kénköves ménkű csapna beléd!-morgott.
Ebből a csapdász egy szót sem hallott. A másik irányba indult valami használható anyagért. Lehetett hallani a jellegzetes hangot, amit akkor szokás, ha épp kivágnak egy fát...biztos vitt fejszét is...A lány pár mély levegővel megnyugtatta magát. Bement a barlangjába, és a kezébe vette a Szemet. ez után a partra sietett, mint egy rejtőzködő állat, a sötétben, és a csónakban kezdett turkálni. Fél szemével a jövevényt kémlelte, de egy éppen kidőlő fa elég biztosíték volt számára, hogy van ideje. Két nagyobb zsákot különböztetett meg. Az egyikben némi faanyag volt, a másikból kikandikált pár darab gyümölcs, amik honosak erre felé. A csuklyás elhatározta, hogy keresztbe tesz: tőrét előkapva lyukat vágott mindkettőn, és úgy fordította őket, hogy a tenger felé nézzen az üreg...ennyit bőven megérdemelne, még ha nem is követett volna el semmit ellene...
-Ezért majd megráncigálják!-mosolygott magában. Pár perc múlva léptek zaját hallott, ám még nem tűnt fel a betolakodó. nem habozott, a fehér lepedővel bevont tárgyat a szőrmebunda alá helyezte (mert miért is ne lenne az egy csónakban...), majd tovább állt. Ismét figyelt. A srác hátán hozta a szerzeményét, és bepakolta. Körbeszaglászott, majd megvizsgálta a zsákokat. Ismét a környéket pásztázta.
-Okos...-húzta össze a szemöldökét.-A végén kiderül, hogy alábecsültem őt!
-Ennyivel nem jársz túl az eszemen...-vigyorgott most a fiú, és gyorsa megoldotta a problémát.
A rejtőzködő morgott. Lerítt, hogy könnyen ki lehet hozni a sodrából, és akkor...na, akkor kell gyorsan kereket oldani. Ám az esze már a következő mozdulaton járt. Előlépett, szívbajt hozva a másikra.
-Te még mindig itt vagy?!
-Váh! Hé, mondtam, hogy kell egy s más...
-Én pedig, hogy nem tűrlek meg sokáig. Öt másodperced van eltűnni!
-Ja, hogyne. Kösz a pazar vendéglátást!-ugrott be az apró hajóba, és evezőit előkapva az anyahajó felé igyekezett. A lány nem kicsit meglepődött ezen a határozottságon, ami egyébként nem volt eddig a srácra jellemző...de karba tette a kezét, és elmosolyodott: a terve sikerült.
Miután már a vadász eltűnt a horizonton, a lovas is elindult. A barlangban összeszedett minden tárgyat, összepakolta, és futni kezdett. A legsűrűbb, legbenőttebb részhez ért. A bokrok megrezdültek, ami vészjósló jel lehetett volna számára, de nem tágított. Ugyan, őt nem olyan fából faragták! Na meg pontosan tudta, kivel áll szemben. Ismét gyorsított a tempóján, amíg hirtelen le nem zuhant a szakadékból...pár másodperc után már a nyeregben pihent. Felsóhajtott, majd megsimította Szönyennagy rémsége nyakát. Várt. Susogás. Megérkezett.
-Mit is vártam tőled!-érkezett meg egy másik csuklyás lovas, egy fúria hátán.
-Na igen, jöhetnek a bókok!-kuncogott fel.-Ti is jókor csináltátok. Ha minden ilyen sínen megy akkor a csapdászok már nem okoznak bajt sokáig...
-Úgy legyen! Na, menjünk!-intett fejével az újonnan érkezett.-Vagy te magyarázod ki, miért késtünk!
-Á, ugyan! Csak átvertem valakit, akinek nagyon rég visszajár. És tudod mit? Nagyon élveztem!














A két lovas eltűnt a horizonton.






UI: Sziasztok!
Ez lett volna az első rész az új évadból, gondolom rájöttetek a szereplők kilétére (Igen, tényleg képes kivágni egy fát!). Igen, sok kérdés maradt még megválaszolatlanul, hisz vajon hogy élte/élték túl a robbanást? A következő részben választ kaptok! Remélem tetszett, és igen, az a bizonyos lovas még mindig képes leszedni bárki fejét XD Tudom, nem lett hosszú rész, de külső szemszögből ennyi tellett tőlem XD Viszont írásra!

*Nem hiszitek el, de fél óráig álltam a tükör előtt, és veszekedtem még annyit apával a szemem színén...a barátaimmal (Ady, Argusson, Munkácsy) kiegyeztünk, hogy poshadt gesztenye színű, nem vicc! Hát, jó ez így! XD

2016. augusztus 14., vasárnap

Ti kérdeztek, mi válaszolunk!

Sziasztok! Nos, itt vannak a válaszaitok a ti kérdéseitekre, sikerült ismételten összeboronálni a csapatot :D
(Megjegyzés: az évugrás után vagyunk)
Köszönöm a kérdéseket!

Kledirn kérdései:

1. Trixi, hogyan ismerted meg az ÍNAS világát?

Trixi (író): 2010-ben láttam az első filmet a mozikban. Tetszett, de nem kötött le annyira, mint most. aztán képbe jött a sorozat, a második film...és már teljesen megszállott vagyok! :D

2. Trixi, miután befejezed ezt a blogot, a Suttogókat, és a közös blogunkat, tervezel újat nyitni?

Trixi (író): *gondolkodik* Nem, újban nem gondolkodok. Volt egy régi ötlet a Miraculous-höz, de nem fogom megvalósítani. Meg ugye a varázslótanoncos/Ínasos szösszenet, amit Hangoutsban említettem, de a válaszom nem.

3. Trixi, mi a véleményed jelenleg Rikóról?

Trixi: *felpattan, látszólag csak úgy forr a vére* Micsoda kérdés ez? Az a patkányzabáló, dzsuvafejű fél ork a leghitványabb ember az egész szigetvilágban! Hogy a tűz égesse meg azt a nyomorultat, és nyelje el a feneketlen óceán! Ó, hogy szabdalná szét egy hatalmas sárkány, ássa el magát az az áruló pokolfajzat!!! *kardjával hadonászik, mintha épp harcolna*

4. Rikó, mi a véleményed jelenleg Trixiről?

Rikó: T-trixiről? Nos...az biztos, hogy nem kicsit forrófejű, és...minden. De egyre jobban azt érzem, hogy félreismertem őt. Hinnem kellett volna neki, amikor segíteni akart...tudom, hogy elvesztettem a bizalmát, de...igyekszem majd visszaszerezni! *elszántan*

5. Valka, miért nem mondod el Hablatynak, hogy te vagy az édesanyja?

Valka: *kicsit összehúzza magát, látszik, hogy már a kérdés is rossz kedvet varázsol neki* N-nem tehetem...sosem b-bocsátaná meg azt, amit elkövettem...nem, még nem...de egyszer az is eljön! De ebbe félek belegondolni...

6. Hablaty, mégis miért dobtad be Astridnak a birkát anno egy versenyen?

Hablaty: Háááát...*tarkóvakargatás* Mert miért ne? Nem volt semmi különösebb oka, ha jól emlékszem...egyszerűen csak...na!
Trixi: *háttérben egy "Hiccstrid, Hiccstrid, oi, oi, oi!" feliratú zászlót lenget*

7. Takony, ha meg kéne csókolnod egy lányt a csapatból, ki lenne az? 

Takonypóc: Nem kérdés, Trixi lenne az! *bájgúnár vigyorral húzódik hozzá*
Trixi: Na jó, én most megyek, és kiadom magamból a reggelit! *undorodva kisétál*
Takonypóc: Olyan menő csaj...de lehet, hogy nem ő lenne az *suttogja a végét*  

8. Hablaty, hogyan képzeled el az anyukádat?

Hablaty: M-miért kérdezed ezt? *lehajtja a fejét, szomorú* Nos...fogalmam sincs...miután anya meghalt...nem tudom, milyen egy anya...de szeretném tudni. Biztosan gondoskodó, és...ahogy hallottam, nem egy konyhatündér, de...akkor is, bármilyen, szeretném, ha egy nap kiderülne, hogy mégis él!

9. Avokádó, mennyire bízol Trixiben?

Trixi: *mosolyog, igazán boldog*
~Avokádó: Az elején nem ismertem, és egyből szénné égettem volna, de ez a furcsa emberke elnyerte a bizalmamat. Az első pillanatok nehezek voltak, de azóta úgy érzem, igazán összekovácsolódtunk. Annyi mindenen mentünk keresztül az elmúlt majd' három évben, hogy már gondolkodás nélkül rábíznám az életem. Már nem hagynám el sohasem! Örülök, hogy ő a társam *a fejét Trixi ölébe dörgöli*
Trixi: Igen, én is *vigyorog, mert sejti, mit mondhatott*

10. Hablaty, mit gondolsz arról, amit Trixi elmondott?

Hablaty: Trixi furcsa...nagyon...furcsa! Igen, elég sok bajba keveredik, és én is miatta, de...ez az ő élete! És én tisztelem azt, hogy ennyire elhivatott valamiben. Nem haragszom rá a titkaiért, de azért jobb, ha vigyáz a burájára, vagy összeakasztjuk a bajuszt! *vigyorogva, félig Trixinek*
Trixi: Bajusz...*kuncog, és egy tincs hajat a szája fölé tuszkolva bajszot "kreál"* És én örülök neki, hogy így gondolja. Ja, és nincs bajszod!
Hablaty: Neked sincs!
Trixi: Dehogy nincs! Nem látod? *még mindig parodizál*
Hablaty: Igen, de én meg tudom növeszteni! *simít végig az orrától a nyakáig*
Trixi: Oké, te nyertél! *röhög*

11. Dorci, meglepett, hogy a lovasok hivatalosan is maguk közé vettek? 

Dorci: Nem kicsit! Nagyon boldog és meghatott voltam annak idején! Nagyon nagy érzés! Tényleg...fontos embernek éreztem magam!

12. Trixi, mennyire bízol a rád váró küldetés sikereiben?

Trixi: Hmm...*elhúzza a száját* Nem tudom, mennyire lesz sikeres a tervem, de nem adom fel, bármennyire is kutya idők jönnek. Túl sok sérelmet kellett már átélnem, hogy föladjam az álmaimat...ezúttal nem fognak ki rajtam!

13. Astrid, szerinted Hablaty miért neked dobta be a fekete bárányt anno?

Astrid: *vállvonás* Biztosan csak kedveskedni akart. De valójában ötletem sincs, azért kedves gesztus :)
Trixi: *még mindig lengeti a zászlót*

14. Takony, mi az első dolog, ami Dorciról eszedbe jut? 

Takonypóc: Nem is tudom...n-nem jut eszembe semmi! Miért ilyen fontos neked, hogy mit gondolok Dorciról?! *láthatóan zavart*

15. Astrid, nem zavar, hogy Trixi ennyire jóban van Hablattyal?

Astrid: *nagyon nagy szemöldökfelvonás, kidülledt szemek* M-miért kéne zavarnia???!!! Ha barátok, akkor barátok, mi ezen a különös? Ők inkább a rossz testvérpár megtestesítői, mint bármi másé, ha engem kérdezel...de miért kéne zavarnia? *értetlen*

16. Trixi, ha meg kéne csókolnod egy fiút, ki lenne az?  

Trixi: *néz, néz...még mindig néz...* Hááát...senki azok közül, akiket ismerek...nem! Ha nagyon rá lennék kényszerítve, akkor Fanta lenne az! *a rém a vállán ül, Trixi megvakargatja az álla alatt, Trixi felkuncog* De miért kérdezed? Neked talán van javaslatod?
(Lehet gondolkodni ship néven XD)

17. Fanta, mit gondolsz Rikóról?

~Fanta: Kaptam kérdést, kaptam kérdést :D *boldogan ugrándozik* Kicsit furcsállom, hogy Trixi ennyire szidja, szerintem még ő sem gondolja komolyan, hogy ennyire rossz...ezzel azt próbálom mondani, hogy ahogy én megismertem Rikót, ő egy jó ember, csak könnyen befolyásolják, és kicsit kevés az önbizalma. Nem láttam másfél éve, csak távolról, ötletem sincs, milyen lehet most. De szerintem ő is érzi legbelül, hogy nem helyes, amit tett.

18. Avokádó, Trixi nem mondta el neked, mit jelent a neved?

~Avokádó: *értetlen fej* Nem, miért...tudnom kéne valamiről?!
Trixi: *kerüli a szemkontaktust, fütyörészve a másik irányba fordul* 
 ~Avokádó: TRIXIII!!!! Mondd el, mondd el!
Trixi: *hallja a morgást* M-mi az, kislány...? Ömm...n-nem kell tudnod.
~Avokádó: Odin nevére, ha egyszer kiszedem belőle! *huncut vigyor*

19. Hablaty, Trixi, éltek még?

Hablaty&Trixi: Nem, dehogy, ugyan már! *egyszerre, gúnyosan*


Love Emma kérdései:

1. Mi inspirált a történeted elkezdéséhez?

Trixi (író): Sok blogot olvastam, ám egy sajátba mindig is tartottam belekezdeni. aztán végül egy szép vasárnap délutánon eldöntöttem, hogy én csak azért is megcsinálom, mert nagyon szeretném tudni, mit gondolnak az írásaimról és az ötleteimről az emberek. És, itt vagyunk most! :D

2. Szoktál úgy érezni hogy abba akarod hagyni a blogod?

Trixi (író): Nem, nem igazán. Olyat éreztem már (a másik írása után), hogy annak több értelme van, és talán nem tudom majd kivitelezni, de ilyen alkalmakkor ismét megcsapott az ihlet szele. Az a helyzet, hogy túlságosan beleélem magam Trixi szemszögébe, és magába a történetbe, és már nem tudnám félbehagyni.

3. Valka mit éreztél amikor megláttad Hablatyot?

Valka: V-vegyes érzelmeim voltak. Egyrészről szívfacsaró volt, másrészt fantasztikus, hisz...az én egyetlen fiam él, és virul ennyi év után! Annyira hiányzik...

4. Hablaty a közeljövőben megtudja hogy Valka az anyja?

Trixi (író): Nem, még addig jócskán van idő, tudod, ideghúzás :P

5. Takony te most pontosan kibe is vagy belezúgva?

Takonypóc: Trixibe, ki másba? *szájelhúzás, gondolatba mélyedés*

6. Trixi,Valka és Willow használtátok már a sárkányszemet?

Trixi: Még szép!
Valka: Igen, természetesen!
Willow: Bezony ám!

7. A banda többi tagja is be lesz avatva a dolgokba?

Trixi (író): Hát, a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, de az is tud szaladni ;) (alias, még egy ideig biztosan nem, de egyszer ki kell derülnie...)

8. Hablatyék megnézik majd a filmeket és/vagy a sorozatot?

Trixi: Hát...ott lennének kiakadások...nem hiszem XD

9. Trixi láttad a második filmet és a sorozatot is vagy csak az első filmet? (A történet beli Trixire gondolok)

Trixi: VAN MÁSODIK FILM????!!!!
Trixi (író): Nem, nyugi, nem illik bele a sztoriba! Nincs!
Trixi: Huh...akkor oké!
(Megjegyzés: A sorozatnak sem illik bele minden eleme, így nem a válasz...a legtöbb részre)

2016. augusztus 12., péntek

Trixi és Hibbant-sziget 3. évad beharangozás

Sziasztok!
*előző rész kommenjeit olvasva* Vudubabák?! Nyugi, mindenki nyugodjon meg, nincs rájuk szükség!
Véget ért a második évad. Szeretném mindenkinek nagyon megköszönni a rengeteg támogatást, a bátorító kommenteket, és a 7000+oldalmegtekintést. Remélem, hogy a történet ezek után is elnyeri majd a tetszéseteket!

3. évad: Ki a Pokolból...

Ezt a címet adtam az elkövetkező 30 résznek. 
Ugyebár mindannyian ismerjük a mi hősnőnket, na meg azt a semmirekellő csapdászt, akit gondolatban jó néhányszor vasvillával kergettünk végig a tengeren? Hát igen...ha ők ketten egy légtérbe kerülnek, akkor vagy veszekedés, több órányi marakodás, vagy totális káosz áll be. Eltelt másfél év...

Másfél éve, egy lányról azt hiszik, hogy halott. Másfél éve minden Vérdung temeti a Holgersonokat...Másfél éve már, hogy ő megváltozott. 
De mi történik, ha kiderül az igazság? A Vérdungok aljas terve után fel lehet még lélegezni? Van, akinek semmi nem lehetetlen? Van, aki képes áldozatokat hozni a céljaiért, az álmaiért?
Ismerünk egy ilyen személyt...aki sosem adja fel. Elvették a becsületét, a fényt a szeméből...de ő feláll, és küzd, hogy azt visszanyerje. Hogy a régi hírében, és fényében tündökölhessen! Előáll megannyi tervvel, amivel Drákó hatalmát gyengítheti, miközben legbelül ő is változik...sokkal határozottabb, és ravaszabb lesz. Mert ez a vérében van...DE!

Akkor mi lesz, ha egy új ellenség, és egész csapata tűnik fel a színen? Ha bármennyire is szeretne, egyedül nem képes megbirkózni vele? Mi lesz, ha segítségre szorul? És mit tesz, amikor kiderül, hogy kit akarnak még eltenni láb alól...?
És ha beüt a ménkű, és a fenti két ellenséges szereplő csak egymásra számíthat? Lehet még menteni azt, ami szertefoszlott? Képesek félretenni régi sérelmeiket, hogy ezzel magukat mentsék? 
Van esélye bizonyítani egy árulónak?
Képes felejteni egy büszke sárkánylovas?
A válaszom talán, de ahhoz nagy dolgokat kell véghezvinni. És hogy miért? Mert a bizalmat nem ingyen adják...

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket. Egyébként átadtam Habinak a jókívánságokat... XD Ó, és még valami! Emlékeztek erre a részre:

Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok rá!
~A néhai TrixiDragons

2016. augusztus 11., csütörtök

60.rész-Áldozat a barátságért (ÉVADZÁRÓ!)

EI: Bocsássatok meg a késésért, egymásra találtunk az ikertesómmal XD Mindenki tegye félre a fegyverét, nem szeretném, ha kinyírnátok itt az évadzáró után! Habár...van rá esély, nem is kicsi...Ez után nemsoká érkezik az új évad előzetese. Jó olvasást! :D




*Drákó tábora*

Egy óra telt el, és a sereg készült az utolsó Holgerson elfogására. A csapdákat előkészítették, ha kellett, megjavították, és a befogott sárkányokat is előkészítették a csatára. Hogy miért ekkora munka egy lányért? 
-Mert ő kell nekünk! Addig nem lesz mindent elsöprő a Vérdungok hatalma, amíg egyetlen parazita is van még közülük!-morgott az éjfúriabőr köpenyes vezér az egyik hajó vezetőjének, aki minden bizonnyal új volt, és még nem tudta a járást errefelé...
-A szöszivel mi legyen, uram?-ugrott le egy ketrecről Eret.
-Hagyjátok gyengülni még egy kicsit...lassan végzünk vele. Majd ha a társa is megérkezett. Hé, te ott! Ne csak bámuld azt a sárkányt, hanem hozd már ki!-ordította el magát Drákó, majd szaporán a Gnúvadjához igyekezett.

Eközben Rikó egy régi, poros iratot tanulmányozott.
-Nem, ez nem az...ez sem...-lapozott.
A lövedéknek, amivel Willow-t lőtték eszméletlenre, a vége világos-lilás volt. Rikó pontosan tudta, hogy az egy erős méreg, és sietnie kell, ha el akar érni valamit.
-Na végre!-állapodott meg a megfelelő irománynál, és gyorsan olvasni kezdte. Olyan volt, mint amire számított, csak legalább ezerszer olyan rossz. Két lövedék képes végezni az áldozattal...Willow már kapott egyet. A fiú nagyot nyelt.
-Lássuk a gyógyírt...-suttogta, lopva hátrapillantott, hogy ellenőrizze, egyedül van-e. Miután megjegyezte a hozzávalókat, igyekezett gyorsan el is készülni vele, de nagy baj nem történt, csak egyszer rontotta el...amin ő maga is meglepődött. A tálat a kezében szorongatva, és még hozzá lopakodva szökött be oda, ahol a szőkét fogva tartják.
-Akkor...lássuk!-emelte fel egy kicsit a földre rogyott Willow fejét, hogy meg tudja itatni vele. Minden jól ment, a lány arca kezdett kicsit természetesebben, és egészségesebben kinézni. A fiú megkönnyebbülten felsóhajtott, hogy sikerült, amit tervezett.
-Nagyon gyorsan hátrálj öt lépést a húgomtól!!!-ütötte meg a fülét. Rikó valósággal kiügyetlenkedte a kezéből a tálat, de még idejében elkapta, mielőtt kárba ment volna a gyógyszer. Felismerte a hangot.
-E-ethan?! Ömm...ez nem az, aminek...
-Még is mit művelsz vele?!-lépett felé, akárcsak egy vadállat, ami épp fel akarja öklelni. Félrelökte, és a szöszihez lépett.
-É-én se-semmit, csak megnéztem, hogy...
-Ó, igen?-mutatott a kis fatálra.
Csudába...miből is gondoltam, hogy megúszom...-gondolta magában.
-Add csak ide!-kapott érte a Haddock, és alaposan megnézte magának.
-Hmm...megtudhatnám, miért akarod megmenteni?
-Ne mondd, hogy te nem akarod...
A fiú felsóhajtott.
-Menj innen...majd...én befejezem...-mondta Ethan. Rikó összehúzta a szemöldökét, mivel igazán nem várta ezt...de nem ellenkezett. Ez családi ügy, ő nem szólhat bele. Gyorsan távozott. Ethan a húgához lépett.
-Mindig mindenhol ott vagy...igaz?-mosolyodott el. Egy kis habozás után megitatta vele a maradékot.-Jobb, ha nem keresel...csak rosszabb lesz...téged már nem akarlak elveszteni.
Ahogy végzett, ő is elment, hogy ellenőrizze a katapultokat. Viggo mellé sietett.
-Most mit teszünk, uram?
-Várunk...pihenj, katona!-intett neki, majd elment Drákó irányába.
A szürkület pedig vészesen közeledett...


*Trixi szemszöge*


-Kész!-mondtam. Gyorsan összeerősítettem még egy-két dolgot, majd felpróbáltam az új védőruhámat. Igazából csak felturbóztam a régit Hablaty segítségével. A csuklyámon gronkelvas darabkák védtek, erősebbé tettem a vállvédőt, és tanulva a hibámból a mellkasomra, és a hátamra is tettem néhány lemezkét.
-Hogy festek? Elég halálos?-sétáltam a másik két ember elé.
-Az...az jelent valamit, ha engem kiráz tőled a hideg?-kérdezte Hablaty.
-Ja, gondolom ezt vehetem bóknak-vigyorogtam a csuklya alatt.-Valka, a sárkányok?
-Nincsenek messze-tekintett le a nő a szirtről, ami alatt erősen bugyborékolt a víz.
-Áh, vagy úgy-tettem karba a kezem.
-Egy fújás, és itt van minden lény a hegyből. Már csak a megfelelő időre várunk, Trixi.
-Rendben...
-Akkor mi a terv?-kérdezte a fiú.
-A terv...? Amíg én elvonom a figyelmüket, menjetek Willow-ért. Egy valamit viszont ígérjetek meg-mondtam.
-Mit?
-Ha...engem elkapnak, akkor siessetek el Willow-val...hagyjatok hátra.
-Trixi...!
-NEM! Majd egy következő alkalommal...nem fognak megölni. Akarnak tőlem valamit, csak...csak tudnám, hogy mit. És tudni akarom, mi az...Valka, kérlek vigyázz a Szemre.
-Biztosan ezt akarod?-kérdezte Valka komolyan.
-Nem, Trixi, ezt nem csináljuk! Erről nem volt szó.
Felsóhajtottam.
-A harcom a csapdászokkal...az egyikőnk halálával fog végződni. Ez megakadályozhatatlan. Bármelyik csapat is fog elesni, így kell lennie. Érzem a zsigereimben. Csak azon kell mesterkednem, hogy ne én legyek az, aki csütörtököt mond...
Ezek után a szemeikbe néztem.
-Nem értem ezt az egészet, de...de remélem, hogy nem te leszel az-tette Hablaty a vállamra a kezét.
-Akkor kereshetnél új embert a sárkánysuliba-kuncogtam.
-Nem azért. Hanem mert a barátom vagy. És csak hogy tudd, nem fogunk hátrahagyni.

"And I could give you my devotion,
'Till the end of time,
And you will never be forgotten,
With me by your side"

-Ne is próbáljak veszekedni veled, igaz?-mosolyogtam rá.
-Jobb, ha nem teszed.
Bólintottam, majd megfordulva a távolba néztem.

"I've got nothing left to live for,
Got no reason yet to die,
But when I'm standing in the gallows,
I'll be staring at the sky"

-Induljunk...-mondtam egy kis gondolkodás után.
Mindkettő biccentett, sárkányainkra ülve pedig ismételten a tábor felé siettünk.

Esteledett...épp akkor kezdett, amikor a határhoz értünk.
-Adjatok egy kis időt!-kértem őket.
-Vigyázz magadra!-szólt utánam mindkettő. Biztatóan mosolyogtam.
-Mikor nem vigyázok?-kérdeztem pimaszul.
-Erre nem kellenek példák, nagyon remélem...-válaszolta Valka.
-Jó, az...az csak véletlen volt...mindegy, most megyek.
Avokádó szorosan jött mögöttem. Megálltam, és füleltem. Hangokat hallottam. A sárkányom egyszer csak megbökött, pont, amikor támadást szítottam volna a fiúk ellen.
-Mi az, kislány?-suttogtam.
"Azt ajánlom, hogy ne gondold komolyan, amit ezelőtt mondtál, mert..."
Mosolyogva végigsimítottam színes pikkelyeit.
-Ne félts engem...nem adom meg magam olyan könnyen. Fogjuk mi még együtt szelni az eget, ígérem!-fejeztem be. Hirtelen sárkányrobaj, csatakiáltások, és lövések zaja rázta föl az idilli pillanatot.
Észrevettek!-szalad át a gondolat a fejemen. Lépések...közelednek...az összes más zaj távolodik...
Egy kicsit megnyugodtam, ám lábak koppanása még mindig hallható volt. Néhány másodperc után az elhalkult.
-Huh...pajti, nézz körül, hol vannak a legtöbben!
-Roar!-mordult fel engedelmesen, majd óvatos mozdulatokkal, és hangtalanul fölszállt az égbe. Én pedig persze azért idegeskedtem, hogy ne vegyék észre...
-Okos sárkány!
Én viszont már nem voltam olyan okos. Ismét felerősödtek a lépések hangja, ám megfordulni már nem tudtam. A következő pillanatban kötél tekeredett a derekam köré, és húzást éreztem. A fejemet hátra kaptam. Egy férfi állt mögöttem, nem lehetett huszonötnél több.
-Eressz el!-indítottam meg az öklömet, ám nagy meglepetésemre elkapta a másik kezével.
-Ha megnyugszol, hamarabb szabadulsz!-készült egy ütésre most ő.
-Nem jellemző rám!-dühöngtem, és amíg egy rúgással elvontam a figyelmét, gyorsan elvágtam a köteleimet.
-Nem szabadulsz meg olyan könnyen!
-De te sem!-készültem elővenni a kardomat a hüvelyéből.
-A Holgerson kard...-röhögött.
-Mi van? 
Mindenki kezdi a Holgersonozást...Mi az egyáltalán?!
-Na, most megfeneklett a nagy tudásod? Azt hittem, Agenor szülöttjeit egy kicsit keményebb fából fara...
A férfi hirtelen egy elég érdekes pofát vágott. (kb. Mint Flynn rider az Aranyhajban, miután megtámadta a serpenyő...) Nem tudom, hogy grimasz volt, vagy hasonló, emellett pedig egy nagy koppanás/csattanás zavarta meg a mondókáját. Támolygott egy kicsit, majd egyenesen előre esett, rá a csizmámra...
Fölkaptam a fejem.
Ezzel meg mi a jó Thor pörölye történt?!
Távolabb tőlem, kicsit a mögött, ahol ez a fazon állt, egy másik figurát ismertem föl. Hevesen lélegzett, arca kipirult volt az ütéstől, és egy jó nagy pajzsot tartott a kezében. Na, akkor hittem, hogy rosszul látok, el kell mennem a szemészetre, vagy egyebek, de nem...
Nem szóltam semmit, ahogyan Rikó sem. Miért mentett meg? Miért tesz ilyen dolgokat?!-záporoztak a gondolataim.
Farkasszemet néztem a sráccal. Hátrálni akartam, menekülni a helyzettől, de nem tudtam. A tekinteteink összefonódtak, nem volt menekvés számomra. Fogalmam sincs, mennyi ideig álltunk ott...szótlanul...nem volt , ami akkor leírta volna a helyzetet. Végül is...csak megmentett az, akit én a Valhalla legmélyére kívánok...Megráztam a fejem, még mindig értetlenül. 
A teret közöttünk a semmiből tűz töltötte be, és megérkezett a drága sárkányom. Ordítozás hallatszódott...sikeresen észrevették. Eléggé rosszul vette ki az eseményeket, mivel hát...Rikónál fegyver, én pedig meredten, szinte már ijedten állok.
Lángba borította magát, és rátámadt. Egyből kapcsoltam, ám elborult elmémtől nem figyeltem, hogy eléggé megégethetem a kezem. Utána rohantam, megragadtam a két szarvát, és a meglepetés erejét használva a földhöz nyomtam. A sárkányom nem tudott reagálni. Eloltotta magát, én pedig felpattantam a hátára. Még utoljára a fiúra néztem, majd arra ösztönöztem Avokádót, hogy szálljunk fel.

A levegőben megráztam a fejem, hogy kitisztítsam, és csak a harcra tudjak koncentrálni. Bevallom, nem volt könnyű...de mi az?
-Koncentrálj, Trixi!-fordítottam a figyelmem Drákó armadája felé. Telihold volt. Elé kormányoztuk magunkat, és ismét egy kis fényt csalt ki magából Avó, hogy feltűnőek legyünk. Ekkor már nem a nyakán ültem, mint addig, hanem a hátán, és a szárnyai végébe kapaszkodtam. Térdeltem, ugyanis ott is páncél véd, így nem sülök pirosra. Egy pillanatra minden szem ránk szegeződött.
-Drákó Vérdung!-kiáltottam.-Hol vagy? Én betartottam az ígéretem. Állj készen megmérkőzni a lovasokkal!
Jól láttam, hogy vigyorogva a katapultokhoz, más nagy fegyverekhez lépnek.
-Látom, látom, Trixi Holgerson! De ne aggódj, vártunk már rád!-hozták egyenesbe azokat. Hálók, nyílzáporok tömkelege indult meg felénk. Ügyesen manővereztünk, ám elkerülte figyelmünket néhány nyíl. Mire észbe kaptam, nagyon közel értek hozzánk. Ám mielőtt nyársra szúrhattak volna bennünket, egy plazmabomba süvített el mellettünk, nem kis fülcsengést okozva...Fogatlanra számítottam, de nagyot tévedtem.
-WILLOW!!!!!!-kiáltottam fel őrült hangosan a boldogságtól, ahogy kivettem szőke haját. Körben forogtak, és épp felrobbantottak egy kisebb hajót. Kürtszó rázta meg még jobban a csatateret, megjelent a két másik lovas, meg még legalább ötszáz sárkány, na meg a Gnúvad, aki eddigre már teljesen felgyógyult.
-Gyerünk, Fogatlan!-segítettek be.
-Akkor már mi, is!-iramodtunk neki a robbantgatásnak. Igaza van az ikreknek, ez tényleg...fenomenális érzés!
Ekkor előkerült az ellenséges alfa is, és elkezdtek mérkőzni...ezúttal viszont biztos volt, hogy nem lesz olyan könnyen vesztünk. Rengeteg sárkányunk volt, és egy rabot nem lehet olyan erőre kényszeríteni, mintha szívből csinálná...szabadon! Néhány másodpercig teljesen elbíztam magam, de aztán visszarángattam magam a valóságba.
Még nem nyertünk, még bármi történhet!
Amikor ismét észrevettem a fúriát, aminek rendesen megvan mindkét faroklapátja, utánuk eredtem. Egyszerűen látni akartam, hogy jól van.
-Willow!-szóltam utána. Mosolyogva fordult meg a nyeregben.
-Trixi! Csak nem hiányoztam?-kuncogott.
-De, igen, ha tudni szeretnéd!-tértem ki egy felénk lőtt kő elől.-Nem bántottak?
-Hát...mondjuk úgy, hogy már összeforrtak a sebeim-kacsintott. 
-Kifejtenéd bővebben?-szálltunk mellé.
-Kisegített valaki...csak tudnám, hogy ki...
-Már téged is?-kérdeztem szemforgatva.
-Miért, téged?
-Ömm...részletkérdés! VIGYÁZZ!!!-szóltam neki, hogy térjen ki a felé tartó háló útjából.
-Hű, kösz!-tartotta föl a hüvelykujját.
-Nem is örülsz? Még egy meglepetés vendéget is tartogatok neked!-kuncogtam, majd a reakciót meg sem várva elsiettünk. Meg akartam keresni Drákót, és egyszerűen porrá égetni azt az...esztétikusnak nem nevezhető fekete fürtös fejét...

-Avokádó, tűz! Szép volt!-néztem egy elrohanó alak után, akit megpörköltünk. De valamiért megfogott, és rátapadt a tekintetem. Egy lány volt! Tizennyolc körüli...világoskék szemei még megcsillantak. Mit keres itt egy lány? Csapdász ruha, biztosan ide tartozik. Annyira elbambultam, hogy nem vettem észre Vérdung közeledését, már csak azt, hogy egy erős ütés éri a fejemet, én pedig szédelegve leesek a nyeregből. Nem ájultam el Thornak hála, de rendesen meglepődtem.
-Drákó!-sziszegtem, és megfeledkezve a bajomról fölugrottam. Ő csak vigyorgott.
-Hogy élik túl a szüleid ezt a szégyent?-nézett végig rajtam, mire összehúztam a szemöldökömet.
-Mégis miről beszélsz?! Honnan ismered a szüleimet?! Mit tudsz róluk? Mi ez az egész?!-zúdítottam rá. Mindeközben előhúztam a kardomat, de már nagyon furdalt a kíváncsiság...először a Holgerson izé...aztán az az Age-micsoda, és most a szüleim is?!
-Tehát élnek?-húzta össze a szemöldökét.
Hülyén néztem, az egyszer biztos.
-Miért...talán halottnak kéne lenniük...?
-Igen, legalább tíz éve. De kösz az információt, ez még hasznos lesz...remélem megszakad majd a  szíved, mikor rájössz, hogy ezzel küldted halálba őket!
-Mégis miről...?!-csaptam felé, de kivédte a botjával, amivel az előbb fejbe kólintott. Rúgtam egyet, amit már nem várt ennyire, de az arca nem mutatott fájdalmat. Meglökött, és a mögöttem lévő árbocnak nyomott, a botját a nyakamhoz szorítva.
-Tudod mi a te gyengéd? Hogy erősnek képzeled magad, amikor az egyetlen, amire képes vagy, egy nyavalyás gyík megülése! Ahogy mindenki a családodból!-nyomta hozzám közelebb...már nem kaptam levegőt...a kardom a földön hevert, ám arra nem számított, hogy tőrt is hordok magamnál. Elővettem, és védekezésképp belé szúrtam. Feljajdult, a mellkasához kapott ezáltal elengedve engem.
-És tudod, hogy mi a te gyengéd, Drákó? Hogy alábecsülöd az ellenséged!-rúgtam meg. Kicsit gyengének éreztem magam az oxigénelvonás után, de ez még eltalálta. Felkaptam a fegyveremet, majd levetettem magam a főhajóról, és elkapott egy Szörnyennagy rémség.
-Hol voltál eddig?
"Hívott a kötelesség...vagyis a Gnúvad"
-Áh, én Drákóval küzdöttem...sűrű a program!
Hányszor fog még megütni a guta a mai napon? Eddig ez volt a második!
-Trixi, jól vagy?-kérdezte Felhőugró lovasa.
-Nem de...ez most nem az a pillanat, ahol leereszthetek!-mondtam elszántan. Tudtam, hogy szükségem lenne egy alapos fejmosásra saját magamtól, de számítanak rám...és ez hajtott előre.
-Drákó kilőve...
-Miért?-kérdezte a nő.
-Nem hinném, hogy megöltem, de a tőröm benne maradt...mindegy! Hol vannak a többiek? Ugye nincs bajuk?-kérdeztem még mindig lihegve, mivel nem láttam őket.
-Minket keresel?-jött az ismerős fiú hangja, mellette pedig Sugár, és a lovasa voltak.
-Már nem! Úgy látom összeismerkedtetek.
-Igen, lehetséges...de mit ácsorgunk még itt? Nézzétek!-mutatott fel hirtelen ijedten Willow. A Gnúvadok nagyon elvadultak, és olyan erővel támadták egymást, hogy összezúztak egy, vagy két hajót...
-Meg tudjuk békíteni őket?-kérdeztem Valkára nézve.
-Remélem igen. Gyerünk, Felhőugró!-veregette meg a Viharszelő nyakát, majd egy nyaktekerő fordulattal a két alfa felé igyekeztek.
-Ügyesek...mennyi ideig tanulták ezt?-kérdezte Hablaty.
-Legalább tizenöt-tizenhat évig.
-Az...szép...
-Az! Na, gyerünk, fúriások!
Értem én, hogy nem fenyegetett minket közvetlen veszély, de nem állhatunk egy helyben, mégiscsak egy csata kellős közepén vagyunk!
Felégettünk egy katapultot (megérdemelte, majdnem lelőtt minket), és keresztbe tettünk néhány fogolyban reménykedő vadásznak. Úgy tűnt, a mi alfánk áll nyerésre, a rab sárkányok nagy része kitört, és a mi oldalunkon harcoltak fogva tartóik ellen. Tagadhatatlanul túlerőben voltunk.
Ez a nagy felkészültséged, Vérdung?

Hárman egy irányba tartottunk.
-Nézzétek!
Egy bébi Szénkarmot pillantottam meg. Félénken az anyját kereste. Épp mondtam volna, milyen édes, amikor megláttam, hogy vadászok tartanak felé...szám szerint kettő. Fegyvert fogtak rá.
-Ezt nem hagyhatjuk! Gyertek, srácok!-indult meg Hablaty.
-Kezdesz ráérezni a sárkánymentésre!-bókolt neki az unokatesója, de több szó nem esett köztünk. Pár méterre a hajó fedélzetétől leugrottam, és védelmezően álltam az aprócska sárkány elé.
-Ne merészeljétek!
-Úgy bizony! Én a helyetekben nem tenném!
Én lenn voltam, az Éjfúriások pedig a levegőben fenyegetőztek.
-Tűnj el! Ha nem mégy el onnan, akkor keresztüllövök rajtad!
Az a fazon nem biztos, hogy tudta, hogy Drákó számára értékesebb vagyok, mint egy bébisárkány.
-Tegyél próbára!-tártam szét a karjaimat.-Ne félj, kispajtás, nincs baj!-nyugtattam a picit.
Nem hittem el...az a fafejű (ezer bocs, Fafej!) íjat vett elő, a másiknak meg intett, hogy jelentsen. Képes lett volna komolyan meglőni. Ám én nem mozdultam. Sziklaszilárdan álltam, és vártam, mi lesz.
-Még dönthetsz!-illesztette be a nyilat.
-Nem ijedek meg egy csapdásztól!
-Hát jó, te akartad...
A szúrós végű vessző megindult felém. Nem fogtam fel, hogy ez ténylegesen megtörténhet. Minden olyan gyors volt...lepergett előttem az életem. Tudtam, hogy nem menekülhetek. Lecsuktam a szemem.
-TRIXI, MENJ ONNAN!!!!! GYORSAN!!!!! TRIXI!!!!!!
-TRIXI!!!!
-RAVOARRRRR!!!!!!!
Hablaty levetette magát a nyeregből, és felém rohant.
-Hablaty, mit művelsz?! TŰNJ INNEN!!!!
Végül elért, és félre lökött. Ám hallottam, hogy a fegyver célt ért. Hablaty megdermedt mellettem. Furán néztem rá. Nem kaptam lövedéket, az ijedtségen kívül semmi bajom nem volt. Szemhéjai lecsukódtak egy pillanatra, arca éles fájdalomról tanúskodott. A fiú néhány másodperc múlva összecsuklott. A számhoz kaptam.
-H-hablaty, NEEEE!!!!
A levegőt hevesen kapkodtam, és térdre rogytam mellette. A tekintetem a hasába fúródott hosszú nyílvesszőre terelődött.
-N-ne...
-HABLATY!!!!!-érkezett mellém Willow.-Óh, ne! Ne, ne, csak ezt ne!
-Hablaty...-hebegtem a nevét tehetetlenül. Egyszerűen sokkban voltam, hihetetlen űrt éreztem.-M-miért cs-csináltad?-folyt le egy könnycsepp az arcomon. Aztán még egy...és még sok...A fiú eszméleténél volt, de a beszéd nem ment neki...
-Csináljunk már valamit!!!
Willow a kürtjébe fújt. Az éjjeli tolvaj lassan megérkezett. Na, az volt még a fáklyás menet...
-Hablaty!-sietett ide a nő.-Mi történt? Mi ez? Gyerekek, mondjatok már valamit!
-M-megm-entett!-mondtam nehézkesen.
-Ezt ki kell vennünk!-próbálta őrizni a hidegvérét, de én átláttam a maszkon...neki fájt csak igazán.
Bólintottam. Hablatyból ömlött a vér. Azt hiszem az a pillanat örökké az emlékeimbe véste magát...ő...ennyi hazugság, és miegymás után...megmentett...nem értettem az egészet. Miért csinálta? Miért? Miért? Miért?
Az arcomról úgy folytak le a könnyek, mintha az eső zuhogna.
-T-tarts ki, H-hablaty! K-kérlek!-szipogtam. Elfordítottam a fejem, ahogy az anyja eltávolította a nyilat. Hallottam Hablatyot felszisszenni. Olyan...fájdalmas volt ez az egész. A testem remegett...szó alig jött a számra. Egyszerűen féltem. Nem akartam, hogy neki valaha bármi bajom essen. ahhoz ő nekem túl fontos ember...túl fontos barát...És nélküle semmi sem ugyanaz! Ezek a gondolatok pedig csak még inkább fájdították a szívemet...főleg az, hogy ez mind miattam van.
-M-megvan...-dadogott Valka.-Kérlek, tarts ki!-bátorította ő is. Igyekezett fogni magán...de a szemei mindent elmondtak.
-Viszont nagyon gyorsan el kell látnunk!
A következő pillanatban viszont még két csapdász jelent meg.
-Remek...szép volt, haver! Tömlöcbe vele!
-Micsoda?! ÉRZÉKETLEN FAJANKÓK!!!!! EZ A FIÚ HALDOKLIK, ODIN SZERELMÉRE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-Bocs, kiscsaj, de megbízásunk van...és te ebbe nem fogsz beleszólni!-jött felém az egyik, és nem kis meglepetésemre megfogott a vállamnál, és a vízbe lökött. A társaimmal nem tudom, mi történhetett. Ahogy evickéltem, láttam, ahogy elviszik Hablatyot...
Hogy ordítottam-e? Torkom szakadtából...Hogy pokolba kívántam-e minden. Egyes. Létező. Csapdászt a világon? Nem kérdés... Imádkoztam, bárcsak tudnék úszni. Avokádó hirtelen felkapott. Willow és Valka a hajón feküdt...kezdem érteni, hogy mire értette Drákó a tervet...Gondolom Willow-val akarták ugyanezt...
A fedélzetre érve láttam, hogy altatólövedéket kaptak. Gyorsan eltávolítottam, és vártam, hogy felébredjenek. mivel kihúztam, így nem kellett sokat várni.
-M-mi történt? Hol van Hablaty?! 
-Elvitték, és szerintem jobb, ha sietünk!

Mikor összeszedték magukat, fölszálltunk...láttuk, ahogy egy hajóba viszik a fiút...
-Oda zárják be? Mégis mit akarnak vele? Most ő lesz a túsz?!
-Úgy tűnik...
-Nem hagyom!-szorítottam ökölbe a kezemet.
-Mit tervezel?
-Miattam sérült meg...én hozom ki onnan! Ellenvetés nincs!-mondtam, és rohanni kezdtem a lejárat felé, amikor már tiszta volt a terep.
-Állj!-kapta el a csuklóm Willow.-Eszednél vagy? És ha elkapnak? Akkor mi lesz? 
-Nem érdekel!-téptem ki a csuklómat.-Ő nem hagyna engem! Ő nem hagyna meghalni! Nem hagyna hátra...Te ezt nem érted! És sosem fogod...ennyivel tartozom!
-Jó, de...siess!-néztek rám komolyan. Nagy levegőt vettem, és lesiettem a lépcsőn a cellákhoz.


*Külső szemszög*
Valka és Willow megfeszülten vártak odakinn. Már percek óta benn voltak...tudhatták volna, hogy Drákó agyafúrtabb ennél...és ez be is igazolódott. Már csak reménykedni tudtak.

"Because no matter where they take me,
Death, I will survive!
'Cause I don't need this life...
I just need..."
Ám akkor olyan történt, amire senki nem számított...egy vadász lépett elő, és egy kart rántott meg. A két mentő már későn jött rá, mi az...A hajó, ahol Hablatyot tartják fogva, egy hatalmasat robbant...
"Somebody to die for...
Oh-oh-oh...
Somebody to cry for..."
És ők nem tehettek semmit...a hajó árboca letört, és leesve betörte a fedélzetet, ezzel maga alá temetve a két fiatalt...