2016. december 23., péntek

69.rész-Örök harag

EI: Sziasztok!
Ez egy összekötőrész-féleség. Visszamegyünk "kicsit" a múltban, a történet előtti időszakra. Ez a a tipikus "ledarálom-aztán-egy-évad-múlva-megértitek", vagyis Susis feelingű (XD) rész lesz. A feltűnő Sarah és Mason a 4. évadban lesznek fontos szereplők, Kale-lel pedig ebben a 30 részben fogunk még "találkozni". Nagyon sok spoilert rejtettem el.
Jó olvasást! :D

"I was younger, I was named
A generation unafraid"
/SVRCINA - Battlefield/


*külső szemszög*


Kale csengetett, és a kapualjban várta, hogy valaki megjelenjen, és beengedje a házba. Kisvártatva egy nő lépett ki az ajtón, aki mosolyogva üdvözölte a férfit.
- Szervusz, Kale! Remek időnk van, nemde bár? - nyitotta ki a kaput, és félreállva beengedte az idős férfit.
- Szia, Sarah! Magam is úgy hiszem, rég sütött ilyen szépen a Nap - válaszolt menyének.
- A fiam itthon van? - kérdezte a férfi.
- Nem, Kale. Masonnek... hogy is mondjam... dolga akadt... - válaszolta a nő kisvártatva. Nehéz volt számukra "kódokban" beszélni. Még a végén rájött volna az egyik szomszéd, hogy a család titkol valamit.
- Csak én, és Réka vagyunk itthon. Bár már ő sem sokáig.
A férfinek az első mondatot hallva felcsillantak a szemei. Nagyon szerette az unokáját.
Először Kale lépett be a házba. Még le sem vette kabátját, mikor apró lábak kopogása ütötte meg a fülét.
- Anyu, így szép leszek? N-nagypapa? Mami, itt van nagypapa! - ujjongott a kislány, és Kale felé rohanva a karjaiba ugrott. Az idős férfi egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, de hamar visszanyerte, és nevetve ölelte magához a kislányt.
- Ohohó, hát itt van az én Trixikém! De izgatottnak tűnik valaki! - engedte el végül. A lányka nem lehetett több nyolc évesnél.
- Képzeld, nagypapa, ma Dorciékhoz megyek! - újságolta boldogan. - És biztos játszunk sárkányosat! És én leszek a nagy sárkány, és elkapom, így ni! - csapta össze a két tenyerét. Sarah és Kale összenézve mosolygott.
- Na! A sárkányok nem kapnak el embereket csak úgy! - kuncogott a férfi.
- De én elfogom! - nevetett fel a kislány. - Ó, kifelejtettem valamit! - rohant fel a szobájába, bár kissé bátortalanul lépkedett a lépcsőn.
- Óvatosan, Réka! - szólt utána az édesanyja. Mikor eltűnt, Kale cicegni kezdett.
- Mi a baj, Kale? - fordult felé az asszony.
- Álmodtam valamit, Sarah. Ezért vagyok most itt - váltott át suttogásba. Az asszony tudta, hogy valami nagy dolog történhetett.
- Mondd hamar, Kale!
- Azt hiszem, eljött az ideje a  Legendánk beteljesülésének... - sóhajtott.
- Kale...?
- Sarah, nem rejtőzködhetünk örökké! Trixinek tudnia kell, honnan jött, és...
A nő felsóhajtott, és megrázta a fejét.
- Kale... Te is tudod, hogy ha visszatérünk a Holgerson-szigetre, a Vérdungok ránk fognak támadni! Tudom, hogy te vagy a vezetőnk, és csak Agenor érdekeit szolgálod, de ez nekünk, és Rékának is túl gyors! Ő csak egy kislány, Kale, nyolc éves! Nem viking életet él!
- Sarah, az unokám a mi vérünk, viking vér! Oda tartozik, ahová mi is. Ha itt tartjátok, sosem fogja megtudni, mi a feladata!
A nő értetlenül meresztette a szemét.
- Milyen feladatról beszélsz?
- Én sem tudom, kedvesem - nyugtatta az asszonyt. - De ha nem lenne valami fontos megírva számára, a Vérdungoknak nem kéne ennyire. Ráadásul... közelednek... - suttogta a férfi.
- Közelednek...?
- Az északi tengereken valami nagy mozgolódás volt Gerda szerint, így hát felkerekedtünk Bátorral, hogy ellenőrizzük. Azok biztosan Vérdung hajók voltak...
- De hiszen nem is tudják, hogy élnek még Holgersonok! - hebegte Sarah.
- Valahonnan tudomást szereztek egy kislányról, aki...
A lépések ismét hallatszódtak, ahogy a kislány lefelé tartott.
- Kész vagyok! - mondta büszkén, de kezeit lehúzta a nehéz csomag.
- Ejj, ekkora batyu egy ilyen kislánynak? - kuncogott Kale, mintha mi se történt volna az előbb.
- Én nem vagyok kislány! - tiltakozott Réka, és karba tette a kezét. Hahotázás tört ki. A kislány hamar másik témába kezdett.
- Mikor megyünk? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Máris. Vedd a kabátodat! - mondta az édesanyja, aki pedig a csizmájáért nyúlt. Kale is indulni készült, hisz csak egy gyors látogatást tervezett, még járőröznie is kellett. Megvárta, amíg az unokája, és a menye elkészülnek, csak utána lépett a kislányhoz.
- Jók legyetek ám, Trixi! - mondta, és magához ölelte a gyermeket. A kislány nagy szemekkel meredt, de nem ellenkezett. Kale úgy szorította magához, mintha utoljára látná.
A kislány mosolyogva kivált az ölelésből, és beletúrt a férfi rövid szakállába.
- Pápá, papa! - kuncogott, majd kiszaladt az udvarra.
- Réka, a sapkádat... - kezdte Sarah, de csak legyintett, miután látta, hogy a lánya már megfürdött a friss hóban.
- Trixi, meg ne fázz!
- Kale, sosem fogod megszokni az igazi nevét? - fordult felé az asszony.
- Hiszen ő az én áldott utazóm. Be fogja járni az egész világot, hogy megmutassa az erőnket... ő lesz a mi békehozónk, Sarah...
A nő megcsóválta a fejét.
- Sejtem, mire készülsz, Kale. Vigyázz magadra! - mondta, majd egy gyors ölelés után a lánya után eredt.

Kale felsóhajtott. Hiányzott neki a régi életük. Veszélyes volt, igen. De egy viking sosem hunyászkodik meg, sosem adja fel... Igazat adott abban a fiának, és Sarahnak, hogy az unokáját meg kell védeni, de félt attól, hogy Trixi sosem tud majd beilleszkedni a viking világba ezután. Imádkozott az isteneihez, hogy adjanak nekik erőt, kitartást, de a dolgok egyre csak bonyolódni látszottak. Mit akarnak még a Vérdungok? Az ősi harag örökké megmarad, de úgy gondolják, minden Holgerson eltűnt, vagy meghalt. Mégis, hatalmas sereget toboroznak, a szigetvilágban elterjedt a híre, hogy a vezetőjükhöz, Drákó Vérdunghoz egy alfa is átpártolt. És ebben mi a vicc? Hogy pont a sárkányok iránti szemléletük miatt különböztek össze...
A Holgersonok eredendően békés emberek voltak, de az utóbbi két évszázad igazán felzavarta az alvó oroszlánt. Kemények voltak, és szívósak, aki csak hallott róluk, elismerte őket. Kale azonban jól tudta, hogy ők sem tökéletesek. A nép egyre inkább elpártolt a békekötés gondolatától, és sok ellenségük volt.... túl sok... a legnagyobbak a Vérdungok. Együtt kezdtek bele ebbe a gyilkos, véres táncba, amiből nem lehet csak úgy kiszállni. A háborújuk legendáját mindkét fél ismerte, csak nem mindenki hitt benne. A Holgersonok többségben igen. Ők tudták, hogy volt egy védelmezőjük, aki harcolt mellettük, de azt már sokallták, hogy elvileg egyszer vissza kéne térnie. Ez már történelem...

Kale megvárta, míg a kettő eltűnik az utca sarkán, majd elindult a saját útján. A falu melletti erdő felé vette az irányt, és kicsit messzebb állt meg tőle, ahol már nem járt sok ember (abban az időben még nem volt ott vasút). Várt. Már megszokott ruhája volt rajta: bőrpáncél, és a Holgerson kard lógott az oldalán. Erről a fegyverről ismerték fel őt, de ha nem is volt nála, bölcsességétől, és tapasztalatától tudták, hogy vezető. A hideg, téli széltől meg sem borzongott, ahol ő élt, ott ennél ezerszer nagyobb fagyok vannak. Nemsokára egy ismerős morgás ütötte meg a fülét. A levegőben közeledett valami. Alacsonyan szállt, nehogy észrevegye a karácsonyra készülő falu népe. Egyből kiszúrta az ősz férfit, és hamarosan le is ereszkedett néhány méterre tőle. Kale közelebb sétált a sárkányhoz, és megveregette gyapjas nyakát.
- Öreg barátom... - köszöntötte a Gyapjas Bömbölőt. A sárkány jégkék szemei barátságosan fürkészték az embert.
- Megpróbáljuk kideríteni, mit keresnek a Vérdungok ilyen közel. Mit szólsz hozzá?
A hüllő egyetértően biccentett, és kicsit megrogyasztotta magát, hogy gazdája felmászhasson a nyeregbe. Amikor ez megvolt, kissé megrázta magát, hogy megszokja az ismerős súly nyomását. Kérés nélkül fölszállt a levegőbe. Ismerte az utat. Órák teltek el szótlanul. Kale megint elgondolkodott, társa pedig nem zavarta.
- Bátor, kérlek, lassíts egy kicsit - kérte a férfi. Kora ellenére jó reflexekkel rendelkezett, így hamar kiszúrta a tenger közeledtét. Ott repültek, ahol biztosan nem járnak emberek, de körültekintően végigmérte a terepet.
- Innentől rád bízom magam - mondta Kale úgy, mintha eddig nem azt tette volna. Bátor nekiiramodott, egyenesen az egyre erősödő szélben. Itt kellett volna találkoznia néhány családtaggal, akik bizonyára elkísérték volna, de évek óta minden teljes káosz volt, a család szétszéledt, és bár a legtöbbjük a sziget közelében maradt, a távolabbi rokonsággal mintha megszakadt volna a kapocs. Kalenek több feladata gyűlt össze tavaly óta, mint húsz év alatt, és br senki nem gondolta volna, neki is sok volt.
Még mindig pörgött az idő.
- Barátom, nem érzel valamit? Ha sokáig idefenn maradunk, jégcsapokká válunk... - szólította meg a sárkányt egy idő után. A gyapjas felhorkantott, jelezve, hogy érez valamit a levegőben, csak ő sem tudta, mennyire távolról. A hátasa egyszer csak megállt, és egyenesen meredt előre. Valahonnan egy kiáltás hallatszott. Kale kihúzta kardját a hüvelyéből, és védelmezően tartotta maga előtt. A penge a halvány fényben megcsillant. A köd kezdett elülni, a kis csapatnak félre kellett húzódnia, hogy körül tudjon nézni. Kale messzelátójával kiszúrta a csatahajót, és magában megköszönte, mekkora szerencséje volt.
- Jó helyen járunk, Bátor. Gyere, kövessük őket!
Nem tartott sokáig, míg találtak leszállóhelyet. Ezek az anyahajók akkorák, hogy nem tudják minden zugát figyelni. Ahogy Bátor elég közel ért, Kale leugrott a nyeregből. Meglepetésére lépések közeledtek, a férfi pedig egy gyors kézjellel elküldte a sárkányát. Meglapult egy ketrec mögött, míg a hangok lassan alábbhagytak. Óvatosan elindult.
Nem harcolni jött, csupán információkat gyűjteni. Sosem szerette a vérontást. Néhányszor egészen közel járt ahhoz, hogy leleplezzék, de ügyesen kihátrált. Jól ismerte a Vérdungokat. Nem ülnek sokáig egy helyben, mindig úton vannak, és minden tervük kiszámíthatatlan... általában. Ám sokszor követnek el amatőr hibákat, amiket kihasználva lehet nyerni ellenük.
Kale bejárta a fél hajót, és kihallgatott néhány beszélgetést, de hasztalan volt. Semmi újat nem tudott meg. Nem ismert mindenkit látásból a hajón. Egész fiatal fiúk is rakodtak, tizenegy-tizenkét évesek, Kale nem kis megbotránkozására. Meddig süllyed még Drákó? Ráadásul ezek a gyerekek nem is Vérdungok voltak... megismerte volna őket a vonásaikról. Honnan szed össze ennyi gyereket?
A férfi elfojtotta haragját, és folytatta az útját. Nem akart hazamenni anélkül, hogy valami kézzelfoghatót képet kapjon az események hátteréről. Elhaladt egy fegyverraktár mellett. Kale kíváncsi volt, mit találhat ott, ezért besietett, hogy körülnézzen, miközben a tekintete végig az ajtón volt. A raktár tele volt különböző nyílpuskákkal, és köpőcsövekkel, többel, mint amennyire számított. A kezébe vett egy lövedéket, és jobban megnézte magának. Meg is szagolta. Az biztosan méreg volt. Kale nem értette, miért tartanak mérget, ha Drákó elvileg sárkánysereget épít... Mindegy, legyen az ő dolga. Voltak még kardok, bárdok, és egyéb ócskavasak is, de azok nem tűntek túl biztatónak. A nyilak hegye megint csak méreggel voltak átitatva. A férfi ekkor már tudta, hogy a helyzet tényleg jobban elmérgesedett, mint gondolta. A fiúkra gondolt, akik odakinn rakodták az élelmet, és a hadianyagot, nekik mennyit kell szenvedniük egy ilyen helyen... hallatlan!
Kale kilépett az ajtón, miután végzett a terepszemléjével, de meglepetésére pont szembejött vele egy kisfiú, aki a férfi hirtelen megjelenésétől megijedve hátrahőkölt. Kale pillanatnyi meghökkenése után megnyugodott. A fiúcska nagyjából egy idős lehetett az unokájával. Másrészt, a jelek szerint ő jobban fél tőle, mint fordítva. Az élete nem fog rajta múlni.
- Te vagy itt az őr? - kérdezte a férfi egy apró mosollyal. A kissrác nem volt a megszokott viking alkatú, inkább vézna. A mellkasáig sem ért, és egy kis tőrön kívül semmilyen fegyver nem volt nála.
- I-igen... - hebegte a fiúcska. - Ö-ön ellenség...? - kérdezte a betanított kérdést.
- Nem szeretnék bántani senkit. Csak körülnéztem, milyen szép új fegyvereitek vannak - válaszolta, amitől a gyermek kissé megnyugodott. Világosbarna szemei kíváncsian meredtek a férfira.
- Mondd csak, hogy hívnak? - kérdezte Kale.
- R-rikónak, uram... - válaszolta még mindig bátortalanul. A név nem utalt semmilyen előkelő családra, ahogy az öltözéke sem, de Kaleben ekkor tudatosult, ki is a gyermek.
- Rikó, apád elengedett a seregbe ilyen fiatalon?
- Nekem nincs apám... - húzta össze magát. Kale felsóhajtott. Úgy tudta...
- És édesanyád?
- Az sincs...
Az öreg egy ideig csendben maradt. Ez az árva nem is ismerte a szüleit... ő viszont igen.
- És önnek mi a neve?
- Kale Holgerson... - válaszolta egy dörgő, sötét hang a férfi helyett. Kale ismét előhúzta kardját, és farkasszemet nézett Drákóval. Mindketten klánvezetők voltak, mégis, Drákó a fia lehetett volna. És most adjunk hálát a Magasságosnak, hogy nem volt!
- H-holgerson?! - hebegte a fiú, ahogy a lehető leggyorsabban elfutott Kale mellől. Nem tudott ő semmit, csak amennyi egy ilyen fiatalra ráragad: "A Holgersonok rosszak, gonoszak, és meg akarnak ölni minket!"
- Drákó Vérdung... - sóhajtotta a férfi, ahogy egy másik fiú is megérkezett.
- Apa, mi az? - kiáltotta a megérkező fiú. Kale kapkodta a tekintetét Drákó és a fiú között, és a lehető legcsúnyább pillantásokat vetette rá, és Oberonra.
- Ezt azért nem gondoltam volna még rólad sem... - mondta Kale.
- Kutakodunk, belopózunk más területére? - dörögte a sötétbe öltözött férfi, figyelembe sem véve az előző mondatot.
- Te voltál az, aki betört a miénkbe - tett karba kezeit. - Láttad már a Holgerson-szigetet? Minden tele van a hajóiddal...
- Igen, volt már szerencsém hozzá - válaszolta hetykén. Oberon mindentudóan figyelte az eseményeket, míg Rikó a falhoz préselte magát, és figyelt.
- Nem szeretjük a parazitákat a vizeinken - mondta a Vérdung.
- Parazitákat? - vonta föl a szemöldökét. - Én a helyedben féken tartanám a nyelvem. Van közöttünk néhány év.
- Nem a kor számít, Kale, hanem a rátermettség. Amíg mi megtartottunk minden hajót, ti elmenekültetek. Ti hagytátok szabadon a szigetet. Ez egyfajta behívás volt, amire cselekedtünk.
- Behívás? Indokot mindig lehet koholni. Nekem tények kellenek.
- Aki itt követelőzhet, az én vagyok. Hová is rejtetted az unokádat? - kérdezte keményen.
- Hiányzik belőled a tapasztalat, Drákó. Tudhatnád, hogy egy Holgersonból, de belőlem főleg nem kényszeríted ki, hogyan tehetsz a népem ellen.
- Mindent lehet helyettesíteni. Neked csak szavaid vannak, nekem eszközeim.
- Ismerem azokat az eszközöket... mondd csak, jól alszol? - kérdezte, mire Drákó csak nevetett. - Látod, és tudod, mennyit szenved a legénységed! Az a fiú csak nyolc éves, ráadásul...
- Semmi közöd ahhoz, hogy mi történik a hajómon. Elég a bájcsevejből, nem a mi szokásunk. Oberon, hívd az őröket...
Rikó megfeszült. Gyermekésszel nem érthette, miért veszekednek. De ez a férfi az előbb kiállt érte. Tudta, hogy sosem merné megtenni, de meg akarta állítani az engedelmesen elsétáló Oberont.
- Nem kellenek ide őrök, Drákó. Ha akarsz valamit, tedd meg itt, és most. Lássa a fiad, hogy milyen apja van. Tudja meg mindenki, mekkora szörnyeteg vagy...
- Apa, menjek? - kérdezte Oberon.
- Várj még, fiam. Van még egy kis dolgom itt - válaszolta és Kale elé sétált. - Ha azt hiszed, hogy egy karddal, és néhány szárnyas féreggel fogod téríteni a világot, hát nagyon rosszul gondolod... - suttogta.
- Nem térítek. Tényekről beszélünk, Drákó.
- Öreg vagy már ahhoz, hogy prédikálj.
- Egy oroszlán annál erősebb, minél bölcsebb. Minél bölcsebb, annál idősebb. Többet láttam már a világból, mint te, Drákó...
- Felhagynál végre a szánalmas hasonlataiddal? A háborúban az erő a fontos, nem a szájalás. Igen, van közöttünk néhány év, de csak annyi különbséggel, hogy te mindent meg tudsz magyarázni... nekem nem kell... mert engem tisztelnek - mondta Drákó olyan mély hangon, ahogy még a fia sem hallotta.
- A tisztelet nem azon múlik, hány embert, vagy sárkányt öltél meg. Elhiszed ezt nekem?
- Ugyan, dehogy... - vigyorgott a Vérdung. Néhány másodpercig csak meredtek egymásra, de akkor a sötét megmozdult, előkapta fegyverét, hogy kiüsse a másikéból a sajátját. Kale azonban nem adta könnyen magát. Ellökte magától Drákót, és a következő ütést már kivédte.
- Nem vagyok olyan gyenge, mint hiszed.
- Tudom. Gyengébb vagy - csapott egyet a fiatalabb, ami Kale vállát érte, de a páncéljáról visszapattant a penge. Most Kale csapott, a fegyverek csattogtak, a Holgerson kard szikrázott. Egyikük sem engedett. Kale nem akart harcolni, de meg kellett védenie magát. Ezért hát azt is tette.
Egy lökés, egy súrlódás, egy koppanás. Drákó egy pillanatra a földre került, de hamar visszatornázta magát. Felbőszült, és csatakiáltással kísérve nekirontott Kalenek. A férfi - bármennyire is tartotta magát - nem volt már olyan jó erőben, mint Drákó. Fáradni kezdett, amit a másik is észrevett. A gyerekek hátul vegyes érzelmekkel figyelték a harcot.
- Feladod?
- Nem - válaszolta Kale, ahogy ismét nyomni kezdte Drákót. - Mit nyersz azzal, ha most végzel velem? Tiszteletet?
- Káoszt, Kale. Káoszt. Zűrzavart - válaszolta.
- Semmit nem fogsz megtudni a lányról.
- Ha te nem beszélsz, megtudom mástól. Nem mindenki lesz ilyen széplelkű, mint te... - mondta, és ezzel a másik kezével felpofozta a gyengülő Kalet, aki így a földre került. Fel akart állni, de nem tudott. Drákó időközben lefogta.
- Ti akartátok ezt, ti kezdtetek mindent! - vágta hozzá a Vérdung.
- Ez szemen szedett hazugság, te is tudod.
- És megint prédikál... mondd csak, nem unod még az életet? Megszabadíthatlak tőle.
Kale szeme megvillant. Egy pillanatnyi nyugalom, végső beletörődés húzódott végig rajta. Hirtelen megérzés: ennek most vége van. Kale tudta, mi jön. Az álom vége...
- És most megölsz? Ha ennyire akarod, tedd csak meg... gyáva vagy. Azt akarod, hogy felnézzenek rád, a vérengzésen kívül mással nem tudod magadra felhívni a figyelmet. Hálátlan... apád forogna a sírjában, ha tudná, mit tett a vére!
- Apám pontosan ugyanolyan volt, mint én...
- Nem... apád erőskezű vezető volt, de volt benne valami, ami belőled hiányzik.
- És mi az?
- Becsület!
Drákót elfutotta a méreg, és nem gondolkodott tovább épeszűn. Meglódította a fegyverét, és erős csapást mért Kale mellkasára, aki felnyögött. A hideg acél átszakította a bőrt, és a férfi testébe hatolt. Fuldoklott. A penge kétségkívül rossz helyen érte...
Drákó szemei vérben forogtak. Kale még éber volt, de egyre vontatottabban vette a levegőt. A két fiú hátul megrökönyödött, azzal a különbséggel, hogy Oberon nyugodt maradt. Többet tudott ő, három évvel idősebb fejjel, mint a másik. Rikó nem értett semmit. Kicsi szíve hevesen vert, és félt. Félt Drákótól...
- Most... jobb...? - hebegte Kale.
- Százszorta... - suttogta Drákó. - Milyen érzés? Most mindenkit cserbenhagysz... magára marad a családod... az egész klánod, mert te nem tudtál legyőzni engem... fáj, ugye?
- Nem törsz... meg... sosem fogsz...
- Már meg is tettem, Kale. Már meg is tettem...
- J-jól figyelj rám, D-drákó... - dadogott. Szemei egyre üvegesedtek. - Mindig ott lesznek... ő-ők igen... meg fogod... érdemelni, hogy... úgy végezd, mint é-én... mert úgy is fogod...
- Nem ijesztenek meg az átkaid, öreg!
- N-nem átkozlak... mert én tudom... jól jegyezd m-meg... m-megfizetsz minden bűnért... és... az unokám lesz, aki... b-behajtja rajtad... sz-szenvedj úgy... ahogy a gy-gyermeked szenved... de ne aggódj... a s-sírba... viszem a titkod...
Drákó szemei kidülledtek. Kale-en erőt vett a végelgyengülés. Hiába volt fiatal a lelke, mint egy szárnyaló madár, ha a teste kiöregedett... nem bírta már a strapát. Percekig szenvedett még.
- Drákó, kérlek, ne bántsd őt! - bátorodott fel végre Rikó, aki nem bírta már nézni ezt. Kale hörgései a lelkébe égették magukat.
Kale végtagjai elernyedtek...
A levegő megfeszült. Percekig csend volt, míg Drákó megnézte a pulzusát, ami akkorra már nem volt érezhető. A Holgerson kard hirtelen eltűnt. Négy év múlva egy lány találta meg.
A férfi megállt, kezében a gyilkos fegyverrel, és az előbb megszólaló fiúhoz lépett, és a falhoz nyomta.
- Jól jegyezd meg, Rikó: a Holgersonok rosszak... - mondta élesen.
A távolban felbőgött egy jégkékszemű sárkány...


*    *    *


Mason és Sarah idegesen járkáltak fel-alá. A férfi elveszítette az apját... a Vérdungok megint...
- Én megyek - állt föl a férfi, de a felesége visszafogta.
- Mason, kérlek! Még a végén te is...
- Nem érdekel! Elvette az apámat, elvette a becsületünket, mit akar még ez az aljas féreg?! - kiabált már a végén.
- Mason, nyugodj meg, tudom, mit érzel!
- Nem... nem tudod... - hajtotta le a fejét. A könnyek csak záporoztak a szeméből. Sarah átölelte a vállánál.
- Ő békét akart... ilyen kegyetlen vadállatokkal...?
- Oh, Mason... - vett erőt a zokogás a nőn is.
Percek után az ajtó kinyílt.
- Szia anyu, szia apu! - lépett be a kislány a küszöbön, vele pedig Dorci édesanyja.
- Köszönöm, hogy vigyáztál rá, Helena... - mondta Sarah.
- Valami gond van, kedvesem? - kérdezte az asszony, de amikor meglátta Masont, inkább nem firtatta.
- A-anya... miért sírtok? - billentette oldalra a fejét.
A szülők összenéztek.
- Réka... el kell mondanunk valamit... - kezdte az édesanyja, hiszen Mason nem volt abban az állapotban.
- Igen, mama...?
Néhány másodpercnyi csend következett.
- Kicsim... a nagypapa... a nagypapa nem jön többet haza...

Évek teltek el azóta, és minden megváltozott. A lányban eltört valami. Elvesztette azt, aki a legjobban megérthette volna. Ha Kale élne, nem esett volna csöbörből vödörbe. Akkor nem lett volna egyedül. Trixi nem volt Trixi többé. Amíg az élet nem keresztezte útját a sorsával...

SNOGGLETOG!!!!

Sziasztok, vikingek!
Kívánok minden sárkánylovas olvasómnak kellemes Snoggletogot, ünnepeket! Élvezzétek a téli szünetet (ha már én nem fogom... nyavalyás felvételi XD)! Óvakodni a jaklikőrtől, a lépten-nyomon előforduló sárkányfiókáktól, ideges vikingektől, és a dőlő fáktól...!
Természetesen idén sem hagyom ki a snoggletogi részt, de biztosan észrevettétek, hogy eléggé el vagyok csúszva :/ Szerintem senkit nem érdekel a nyolc soron átívelő magyarázkodásom, ami annyiból áll, hogy "jajj így, jajj úgy, jajj, suli, és felvételi", szóval ezt rövidre zárom. Ha jól számolom, 3 rész múlva fog kijönni a snoggletogi rész, sajnálom, hogy csúszás van! (Előre szólok, elég depi Snoggletogunk lesz :/)
És, mivel elég régen tettem ki részt (légy szíves, képzeljétek el, hogy össze-visszaszégyellem magam), hoztam egy kis spoilert :D Avagy, mi várható a 3. évadban:
  1.  Avó elment. Mi történhetett? Visszajön valaha? Miért gyenge? Talán van valami más is a háttérben a furcsa hangokon kívül?
  2. Trixi egyre csak süllyed lefelé. Avóról hír sincs már jó ideje, őt pedig lassan maga alá temeti a depresszió. Úgy érzi, egyedül maradt, és nem számíthat senkire. De mi történik, ha szabadjára engedi a Zöldszeműt?
  3. A csuklyás egyre többször bukkan fel. Nem is olyan soká, úgy hét rész múlva, majdnem végzetes kimenetelűre is sikerül a találkozás. Ki lesz az áldozat?
  4. Ami volt, elmúlt. Senki nem akarja már a harcot, de a büszkeség mindennél erősebb. Felülkerekedhet Trixi az érzésein, ha Rikó durván megsérül?
  5. És utoljára:  A Holgerson titok tovább bonyolódik. Kicsoda Kale? Honnan kapta a nevét Trixi? Mi ez az egész? És kicsoda Agenor?
Remélem, felkeltettem az érdeklődéseteket egy kicsit :D Haladgatok a következő résszel, remélem, ki tudom még tenni a szünetben :) Viszont, áprilisig, de talán a tanév végéig ilyen vontatottan lesznek a részek...
Búcsúzásképp egy Avó kép:

Boldog Snoggletogot mindenkinek! :D
 
  (UI: Gyerekek, találtam sárkányos karácsonyi dalt *-*)

~TrixiDragons