2017. február 11., szombat

72. rész-Sárkányélet

Avó felnyüszített, és a vállamba fúrta a fejét. Belesimítottam a pikkelyes nyakába, és hozzábújtam. Nem akartam megszólalni. éreztem, ahogy a meleg teste lüktetett. Ismét esett a hó. A sárkány ernyőt tartott nekem az egyik szárnyával. A fejével kicsit meglökte a hátamat, ezzel közelebb húzva magához, mintha attól félne, megfázok. Arcomat a pikkelyeibe temettem, amik pont olyan simák voltak, és finomak, mint mindig.
- H-hol voltál, te sárkány...? - hebegtem halkan, még mindig úgy csimpaszkodva, mintha az életem múlna rajta.
~ Túl messze... hiányoztál, Trixi...
Szemeim focilabda méretűre kerekedtek, és megdermedve engedtem el a sárkány nyakát. Az utcán rajtunk kívül egy árva lélek sem volt.
- Kinek hiányoztam én?! - fordultam körbe.
~ Te meg kit keresel? - hallottam megint a hangot, ami határozottan közelről jött. Avó oldalra fordított fejével találtam szembe magam, és a meglepődöttségtől hőköltem pár lépést.
~ Még a végén elesik...
Megbolondultam volna? Nem, azt hiszem még határozottan nem bolondultam meg... de talán közel álltam hozzá.
- É-én...?
Avó úgy nézett rám, mintha tényleg megbolondultam volna.
~ Kihez beszélsz?
- H-hát a hanghoz...
~ Milyen hanghoz?!
- A-ami felőled jön...
Erősen méregettük egymást egy darabig.
- Te beszélsz?! - ugrottam hátra... még két lépésnyit.
~ Te érted, amit beszélek?!
- TE. BESZÉLSZ???!!! - kezdtem el rázni a fejét idegesen. - Ki vagy te, és mit csináltál a sárkányommal?!
~ Nyugi!!! Ez... ettől... szédülök... - mozgatta a fejét jobbra-balra.
- Te beszélsz... - jelentettem ki elhűlten. - Te tényleg beszélsz...
~ De hiszen... eddig is beszéltem, most miért értesz engem?
- Nem tudom... szerintem kezdek megőrülni... Odinra, beszélgetek egy sárkánnyal, EGY SÁRKÁNNYAL, aki elvileg beszél, de én eddig nem hallottam, hogy beszél, de mégis beszél, ÉS MI VAN?!
~ Én ezt nem értem... akkor te most tényleg érted, amit beszélek...?
- A-aha... vagy tényleg megőrültem, és hallucinálok... a másodikra szavazok...
~ N-nem emlékszem, hogy zöldek lennének a szemeid...
- Miért lett ilyen érdekes a szemem most mindenkine.... ácsi... zöld?!
~ Igen... pedig barna szemeid vannak! Nekem ez gyanús... - szaglászott meg hozzáértően. ~ Felettébb érdekes...
- És ez mit is jelent?
~ Azt nem tudom, de szerintem a szemednek ehhez van valami köze... amíg normális volt, addig nem értettél engem, bár, néhány helyzetben talán jobb is, hogy nem...
- Miket hallok? - tettem csípőre a kezem, mire behúzta a nyakát. - Avó... hol voltál...? - váltottam komolyra. Még mindig sokkban voltam ettől az egésztől, de ki akartam használni a lehetőséget. Amilyen könnyen jött az erőm, olyan könnyen is mehet... A sárkány fújtatott.
~ Azt hiszem jobb, ha kerek-perec elmondom, mi a helyzet. Nem túl biztató, előre szólok, hogy lehetőleg ne akadj ki...
- Nem ígérek semmit - válaszoltam. - De talán menjünk be, ahogy látom eléggé kimerültél...
~ Trixi, nekem vissza kell mennem, nem maradhatok... - mondta, mire aggódva néztem rá.
- Nem értem... miért? Mégis hová? Nem baj, amíg tart a mesedélután, bejössz, mert veled ellentétben én HALÁLRA fagyok!
~ *sóhaj* Jól van, makrancoska...
- Tessék?
~ Öhm... még szoknom kell, hogy hallasz... izé... semmi!
Kinyitottam az ajtót, és betessékeltem rajta a sárkányt. Mit ne mondjak, kicsit nehéz volt...
- Téged agyonetettek? - néztem a sárkányra. - Meg ne haragudj, de felszedtél egy kis túlsújt...
~ Én nem vagyok kövér, csak nagy felületen szép! - húzta ki magát peckesen, így bevágta a fejét a plafonba...
- Nem szeretném újjáépíteni a házat... - jegyeztem meg csendesen.
A sárkány végre eltalált a szalmaágyáig, megfordult körülötte néhányszor, majd lefeküdt.
~ Ez nagyon hiányzott... - dorombolt, ahogy belesimult a szalmába.
- Azt látom - mosolyogtam, és leheveredtem mellé. - Kérsz egy kis vizet, vagy halat...? - kérdeztem, mire a sárkány szemei felcsillantak. - Ne válaszolj!
Vittem neki néhány halat, és egy vödörnyi folyadékot, amit boldogan lefetyelni, és enni kezdett. Csak mosolyogtam a sárkányon, aki úgy egy perc után végzett is.
~ Ez de finom volt!
- Egészségedre! - paskoltam meg az oldalát. - Kérem a mesémet!
~ Rendben... nos... először is, sajnálom, hogy csak így eltűntem, nem akartam. Vagyis, nem a saját akaratomból tettem.
- Ezt már kiderítettem... rendesen megijesztettél! Azt hiszem, tudom is, hogy miért. Avó, egy alfa van a dologban, igaz? - kérdeztem komolyan. A sárkány egy ideig fürkészte az arcomat.
~ Honnan tudod ezt?
- Amikor mi még nem találkoztunk, a hibbanti sárkányokat rettegésben tartotta egy Vörös Halál, talán már meséltem erről. Azok, akik a hatása alá kerültek, pontosan úgy viselkedtek, mint te, és... Kampó is.
~ Jól sejted... ráadásul pont egy Vörös Halállal keveredtem bajba... - húzta maga alá mellső lábait. ~ Tudod... én messze innen születtem... azt a helyet úgy hívják, hogy Keleti-sárkányfészek.
- Jé... akkor ezért voltál olyan furcsa, amikor megtaláltuk a térképen? - a sárkány bólintott.
~ Ott voltam fióka. Aztán... amikor fiatal felnőtt lettem, egyszer megjelent a fészkünknél egy csomó hajó... kétlábúak voltak rajtuk. Felénk nem jártak még emberek, csak úgy ismertük őket, mint veszélyes idegenek, akiknél hangos fegyver van.
- Puska?
~ Igen... először csak közelítettünk hozzájuk. Letáboroztak a partvonalon, és egyre beljebb jöttek a szigeten. Egy idő után nem hagyhattuk szó nélkül, hogy a területünkre lépjenek! Kíváncsiak voltunk, igazak-e a mesék. A bátrabb sárkányok belopóztak a kétlábúak táboraiba, hogy körülnézzenek... többet nem tértek vissza... - helyezte fejét a mancsaira. Szomorúan megsimítottam a fejét, és odahúzódtam hozzá. Tudtam, hogy mindjárt folytatja.
~ Aztán egy nap megtámadtak minket. Hozták a hangos fegyvereiket, és valami furcsa liánt, amivel a földre terítették a fajtársaimat...
- Kötelet? Olyat, amit a sárkányvadászok használnak? - kérdeztem.
~ Igen. Akkor még nem tudtuk, hogy tényleg vadászok voltak. Furcsák voltak... nem tudtuk felvenni a versenyt a hosszúkás valamikkel... azt hiszem, köpőcsőnek nevezik. Ha eltaláltak egy sárkányt, az elaludt... Nagyon sokan voltunk, és bírtuk is egy ideig, de aztán még több hajó jött... semmi esélyünk nem volt. A legtöbb sárkányt elhurcolták, csak nagyon kevesen tudtunk elmenekülni... azóta szétszórva élünk a szigetvilágban, a családomról sem tudok semmit...
- Hiszen ez szörnyű! Elfoglalták az egész szigetet?!
~ Igen... felforgattak mindent. A fákat kivágták, letaroltak mindent... nem volt többé otthonom. Így Kampóval a saját mancsunkra kellett állnunk.
- De... te ott voltál a Gyilkoson... nem kaptak el?
~ Ekkor még nem. A Gleccser-szigeten fogtak be... az a Hólidérc nem hagyott minket megpihenni, pedig mindketten nagyon kimerültek voltunk. Engem is meglőttek valamivel, és már repülni sem nagyon tudtam. Egyszer még kiolvasztom azt a nyavalyást... Szóval, amikor menekülni próbáltunk előle, ismét megjelentek a vadászok, és nem tudtam elszökni... ekkor kerültem arra a hajóra... három évig sínylődtem ott...
- Nem is repülhettél addig?
~ Nem. Szerencsém volt, ha az éjjeli tolvaj látogatásakor kiszabadultam egy időre... de mindig befogtak. Nem tetszett, hogy azt hitték, játszhattak egy sárkánnyal. Hiába olyan kicsik, szívósak... aztán, amikor a bajszosnak majdnem leharaptam a fejét, óvatosabbak lettek.
- Annak a szőrös pacáknak? - kérdeztem. - Hogy is hívták...?
~ Belfegor. Azt jelenti: ördög. Ezt a csapdászoktól hallottam. Pedig jól megismertem: ha velem kíméletlen is, de az embereivel nagyon jó volt. Nem volt kapzsi, mint a többiek. Nem ő volt az, akitől annyi sebet kaptam, hanem a fiatalok, akik azt gondolták, hogy nekem jobb lesz egy-két korbácsütéstől. Belfegor csak vitt. De sosem adott oda senkinek. Én voltam az elrettentő példa, hogy milyen is egy elfogott sárkánynak...
- Így lettél te a Vadóc, igaz?
~ Bizony. Ezt a nevet az Eret-vagy-ki aggatta rám. Engem nem lehetett betörni, és ez tetszett nekik. És igen, volt, hogy nem kaptam enni... ezzel hergeltek. Ekkor utáltam meg végérvényesen az embereket...
- A sárkánycsapdászok barbárok. Reménykedjünk, hogy a Pokolba jut az összes... - morogtam.
~ Nem kívánnám azért az összesnek - mondta. ~ Sok emberrel találkoztam. A vadászok sok gyereket elraboltak, hogy ne fogyjanak el... tudod, nem minden sárkány olyan finom és bájos, mint én.
Felsóhajtottam.
- Szarkazmus... tehát volt sárkány, ami... ölt...?
~ Nem is egy. Mindenki a szabadságára vágyott. Egy olyan helyen bevadítják a sárkányokat... Annyi fiatal csapdászt láttam, aki félt... Nem mert a közelembe jönni, mert tudta, hogy veszélyes vagyok. Néhány kölyköt egyenesen sajnáltam. A legrosszabb az, amikor erőszakkal hatnak rájuk... nem egyszer hallottam olyat, hogy megvertek egy kamasz fiút, mert hagyott elfutni egy sárkányt...
Kikerekedett szemekkel hallgattam Avót.
~ Aki különbözött a többitől, azt kikezdték. Szerencséje volt annak, aki nem vacsoraként végezte. A Gyilkoson is volt egy ilyen kölyök... nem is, kettő. Eret, meg a drága kedvencünk.
- Odinra... - sóhajtottam. - Ez tényleg hihetetlen... de miért nem szöktek el, ha így bántak velük?
~ Hova mennének, Trixi? Nekik nincsen családjuk... vagy, ha van is, nagyon messze. Félnek attól, hogy bántják őket. Az idősebbek már keményebbek, és igen, sokan szöknek el. A kisebbek próbálják meghúzni magukat, amíg lehet. ott akkor vagy valaki, ha már öltél... és nem mindenkiben van annyi rosszindulat, hogy elvegye egy ártatlan lény életét.
Néhány percig nem szóltam semmit, Avó is szünetet tartott. tudtam, hogy embertelen dolgok történnek egy csapdásztáborban, de ez még nekem is sok volt. Akaratlanul is egyetlen személy jutott eszembe, akire nem szabadott volna gondolnom...
~ Aztán jöttél te, és... megmutattad, hogy nem minden ember rossz. Talán úgy tűnhet, de nem védtem az embereket. Bármilyenek voltak, a fatájuk vett el tőlem mindent, ami fontos volt... Furcsa voltál. Egy kicsi kétlábú, aki erőszakosabb volt, mint gondoltam volna. Az első dolog volt, amit hallottam rólad, hogy betörted annak a kölyöknek az orrát... tökéletes belépő volt! - nevetett fel, amibe becsatlakoztam.
- Arra büszke vagyok!  Szerintem az volt a legszebb dolog, amit valaha is véghezvittem... Nincs is jobb, mint egy jól irányzott orrtörés... - sóhajtottam. - Ahogy érzed a csont reccsenését az öklöd erejétől... felbecsülhetetlen...
~ Te mindig ilyen pszichopata voltál, vagy az elmúlt időben golyóztál be?
- Nincs több lazac.
~ Befogtam! - mentette a menthetőt. ~ Szóval úgy éreztem, hogy benned bízhatok, és ez fura volt... egy sárkánytól főleg. Aztán leégett a hajó, és nem tudtalak otthagyni a lángok között... Te segítettél rajtam, tartoztam. Elgondolkodtam, hisz nem volt hová mennem, így úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt magamnak és neked is. Maximum eltűnök. Aztán ott volt Kampó, és...
- Tehát a pasid miatt maradtál velem? KÖSZÖNÖM! - löktem meg.
~ Neeeeem! - tiltakozott. ~ Megismertelek, és... jó volt itt nekem. Hasonlítottunk. Pontosan olyan voltál, mint én, és ez megfogott... Mintha én járkáltam volna nevetséges bőrökkel magamon...
- Ne kritizáld a viking divatot! - dobtam hátra a hajam.
~ Teltek az évek... mostanában egyre érdekesebben éreztem magam. Hangokat hallottam suttogni a fejemben...
- Akkor nem csak én őrültem meg.
~ Szeretlek, de a véredet még jobban... - nyalta meg a száját, mire én faarccal meredtem rá.
- Ez besült, kedvesem.
~ Nem vagyok a kedvesed! - emelte fel a fejét. ~ A hangok egyre tisztulni kezdtek. Rájöttem, hogy ne csak én hallottam őket, hanem minden sárkány, akivel együtt éltem a szülőföldemen... Nem értettük. A hang hívogatni kezdett, és egyre élesebbé vált... Volt, hogy teljesen elveszítettem a kontrollt magam felett. Egy Vörös Halál került a Keleti-sárkányfészek közelébe, és vissza akar szerezni minden sárkányt, aki valaha ott élt... Bármilyen eszközzel. Olyan erős hatást gyakorolt rám, hogy nem tudtam ellenállni neki... ezért mentem el... - fejezte be a monológot.
- Sosem bírtam a Vörös Halálokat...
~ Van valami rajtam kívül, amit bírsz?
- Az egódat, kislány... és a mézeskalácsot...
A sárkány az ölembe helyezte a fejét. Ahogy végignéztem a testén, tele volt karmolásnyommal...
- Miért van az, hogy ha te eltűnsz valahova, akkor nem marad ép pikkelyed? - csóváltam a fejem.
~ Nem tudom... - sóhajtottam. ~ Ne haragudj...
- Miért kéne haragudnom? - kérdeztem, miközben végigsimítottam a szarván.
~ Azért, mert itt hagytalak...
- Kislány, nem a te hibád! De azért... örülök a szívem mélyén, hogy nem azért mentél el, amire gondoltam...
~ Mire gondoltál? - nézett a szemembe.
- Arra, hogy agyonhajszoltalak, és eleged volt belőlem... - vallottam be őszintén, a kandalló lángjaira meredve.
~ Mégis miből gondoltad ezt? - tápászkodott fel kíváncsian.
- Furcsán gyenge voltál... letört, talán beteg is... én meg csak mentem a saját fejem után...
~ Trixi! Hisz látod, nincs semmi bajom! Ha lett volna, nem mentem volna veled... vagyis de, mert a bajtársam vagy, és ha kellene, addig repülnék érted, ameddig csak bírnék. De ismersz, nem adom magam könnyen. Ha én morcos vagyok, azt megérzed...
- Igen, hajnali kilenckor rikácsolsz, hogy keljek márt fel, és éhes vagy...
~ Kilenc óra neked hajnal?!
- Öhm... ja.
~ Bár, annak a lánynak, aki egész éjszaka hajókat süllyeszt... - kuncogott (?).
- De a sárkány velem süllyeszt... - érveltem.
~ Az biztos! Ki nem maradnék egy ilyen buliból.
Egy kis ideig ismét csend telepedett ránk.
- Vissza kell menned... ugye...?
~ Igen... - fújtatott. ~ Ha lehet, minél hamarabb. Csak tudatni akartam veled, hogy minden rendben, és visszajövök... de tartozom ennyivel az otthonomnak.
- Azzal, hogy robotolsz egy alfának?!
~ Nem. Hanem, hogy megpróbálok tenni ellene valamit... azok a sárkányok láttak felnőni, és én is őket, Trixi! Nem fogom cserben hagyni őket... de téged sem.
- Veled megyek - jelentettem ki. - Felettem nincs hatása, hisz ember vagyok. Rosszat nem teszek vele.
~ Maradsz.
- Megyek.
~ Nem alkudozunk. Maradsz.
- Mondom, megyek.
~ Miért akarsz ennyire jönni?
- Először is, mert tartozok neked ennyivel. Te minden őrült kalandban mellettem álltál, most én jövök. Másodszor, mert a csapatnak is tartozom ennyivel, akik úgy aggódtak, és épp annyira készültek ki, mint mi. Harmadszor, mert kíváncsi vagyok a szigetre, ahol születtél, és arra a kibírhatatlan alfára. Negyedszer, mert azt mondtam!
~ Morcos leszek...
- Nem baj. Ha valami történik veled, tudok segíteni. És másokon is.
~ Megértelek, Trixi. De... ott nem igazán kedvelik az embereket... - mondta Avó.
- Ha neked meg tudtam mutatni az emberek jó oldalát, másoknak is megfogom. A Sárkánylovasok legfőbb feladata, hogy az embereknek, és a sárkányoknak is megmutassa, hogy a másik nem ellenség... Nem értem azokat, akik harcolnak ellenetek. A sárkányok csodálatos, erős lények, különlegesek... ketten együtt sokkal többre vagyunk képesek!
~ Ezt használja k Drákó is. Csak ő nem túl szabályosan...
- Drákó is csak egy sárkányvadász... megvezethető, és ez a gyengéje. Mindenkinek van gyenge pontja, és ő minden lényben azt keresi, rejtegetve a sajátját. Ő akar a legnagyobb lenni. Nem tudom, hogy ez családi vonás-e... Most felbukkant a fia.
~ Őt még nem ismerjük, Trixi - kottyantott bele. ~ Lehet, hogy Drákónál is rosszabb.
- Neki még mindig csak egy fegyvere van, míg nekem egy tűzokádó fenevadam - vigyorogtam.
~ Úgy beszélsz, mint egy Holgerson... - fordult egyet.
Megint megfagytam egy pillanatra. (Tél van, na!) Ez volt az, ahogy Drákó mindig hívott. "A Holgerson lány"...
- Avó... mit jelent az, hogy Holgerson...?
A sárkány felkapta a fejét, és méregetni kezdett.
~ Azt jelenti, hogy kis sziget szülötte... *
- És ez mégis hogy jön ide? - kérdeztem.
~ Ja, hogy így kérdezed. Van egy család, akik nagyon rég óta védik a sárkányokat. Holgersonoknak hívják őket. Úgy álltál ki értünk az előbb, ahogy ők tennék. Csak eszembe jutott.
Nem tudom miért, de szomjaztam arra, hogy többet meséljen. Avó azonban lassan lehunyta a szemeit. Fáradt volt.
- Szerintem elég reggel indulnunk. Pihenj - mosolyogtam.
~ Köszönöm, Trixi... jó éjszakát!
- Jó éjt, pajti!
Percekig csak ültem, és figyeltem, ahogy lélegzik. Olyan jól esett viszontlátni. A legjobb barátom volt... Féltettem attól, ami holnap történhet. Elgondolkodtam az egész történeten, amit hallottam. A sárkányomnak nem volt könnyű élete. Nagyon nem. Sokkal többet szenvedett, mint gondoltam. Aztán eszembe jutott, hogy milyen különös, ahogy értjük egymást. Nem tudtam, hogyan lehetséges ez, hiszen ilyen nem létezik...
Ahogy sárkányok és vikingek sem a 21. században, ugye? - gondolkodtam el.
Mi lesz, ha holnap felébredünk, és minden olyan lesz, mint régen...?
- Avó... - suttogtam.
~ Hm?
- Aludhatok veled...?
A sárkány megfordult, és szétnyitotta a szárnyait. Mosolyogva átöleltem a nyakát, és hozzábújtam. A teste kellemes meleg volt.
- Idióta sárkány... - morogtam. - Ha még egyszer csak így eltűnsz, Fanta megkapja a haladagodat!
~ Az a kis pukkancs meg se bírná enni! - röhögött.
- Én vigyáznék a szavaiddal... Várj! Így talán őt is megérteném...?
~ Halvány lila gőzöm sincs... majd kiderül. Minden esetre elég fura ez a képesség...
- Képesség? *-* Képességem van? *-*
~ Ezek szerint... na, jó éjszakát! Aztán aludj nekem, mert holnap hosszú út elé nézünk...
- Igenis! Boldog Snoggletogot, pajti!
~ Boldog Snoggletogot!
Néhány másodperc múlva már mindketten húztuk a ló(/sárkány)bőrt...


* Utánanéztem néhány karakter/ dolog nevének jelentésének. A "Holger" név kis szigetet jelent, így a "son" végződéssel "kis sziget szülötte"-t csináltam belőle. Több karakter nevének jelentése szóba fog majd kerülni, főként Trixié és Rikóé, de az övéikre már tettem néhány utalást ;)

UI: Sziasztok! Remélem, mindenki megnyugodott Avót illetően, bár az őt érő csapásokat még nem szüneteltettem be ;)
Lenne hozzátok egy kérdésem: Tudjátok, hogy a 69. "Örök harag" rész minden lehetséges módon különbözött a többitől. Azért írtam, hogy könnyebben megérthessétek azt, amit az egész blogból ki szeretnék hozni (bár ezek inkább ebben az évadban lesznek fontosak). Ezeknek a részeknek a "Kale történetei" nevet adtam. Az lenne a kérdésem, hogy mit szólnátok még egy-két "Kale történetei" részhez? Lennének még dolgok, és easter eggek, amiket fel kéne vezetnem valahogy, és erre talán a múltba tekintés a legjobb módszer :) Még csak egy ilyen rész van a fejemben, ahol megjelenne egy új szereplő, aki nemsokára fel fog tűnni, és kicsit többet tudnánk meg a Holgerson-Vérdung ellentétről, előkerülne a kis Trixi a háborúk hálójában, illetve Oberonról is szó esne.
Viszont, mostanában egyre több újítás jut eszembe, aminek köszönhetően az évad várhatóan hosszabb lesz, mint 30 rész. Remélem, hogy ezzel nem okozok gondot senkinek :D
Köszönöm szépen a válaszokat! Remélem, hogy tetszett nektek a rész. Sziasztok!
UUI: Ha úgymond "végzek" a Kale történetei részekkel, mindenképpen írok egy összesítőt, ez így most elég zavaros lehet, családfával, mindennel XD