2017. március 30., csütörtök

74. rész - Ostrom és Vihar /1

EI: Sziasztok, Sárkánylovasok!
Magamhoz képest időben sikerült kész lenni ezzel a résszel. Ami ebben az epizódban van, azt mind az előzőbe terveztem, így el vagyok csúszva egy teljes résszel... A fészeknél történő események ezen kívül körülbelül 3 részt fognak felölelni. Igyekszem kalanddal és akcióval megtölteni ezeket! :)
Kellemes olvasást!
EI/2: Hehe... Bár Kled, már tudod, a cím csak neked és Skirának! :P
(EI/3: Trixi ezen a szombaton nyelvvizsgázik, kedden pedig szóbelizik... #PrayforTrixi)

*Külső szemszög*


Az első két hajó jóval gyorsabban haladt a többinél. Az egyik valamivel nagyobb volt a másiknál, de a vitorlán lévő szimbólum mindkettőn ugyanaz volt: egy Szörnyennagy rémség feje karddal átdöfve...
A nagyobb hajó tatjában egy fiatal fiú álldogált. Könyökét a tákolmány oldalának támasztotta és nyugtalanul kémlelte a tengert. Bár nem tűnt ébernek, figyelte az eseményeket. Nagy volt körülötte a sürgés-forgás, hisz közeledtek a kikötéshez. A vasmacska kötelei mellett egy kisfiú ült késői ebédjét fogyasztva. Rikó figyelte egy darabig, de az ő torkán már reggel óta egyetlen falat étel sem ment le. A kisfiú felfigyelt, kissé talán meg is szeppent, hogy valaki ránézett a "nagyok" közül, de miután Rikó egy röpke mosoly után elfordult, megnyugodott. Új volt a többiek között, a legfiatalabb és a legfélénkebb. Az elmúlt időben sok változtatás történt a hajó legénységét illetően, amikor pedig harcolni mentek, kétszeres volt a káosz. A hajón tartózkodó emberek közel fele idegen volt csapdászunk számára.
Háta mögül nevetést hallott. Megütötte a fülét egy szintén ismeretlen, lágy, női hang, de inkább a léptek voltak azok, amikre felfigyelt.
- De lógatod az orrod, barátom! Talán a táborban hagytad a szekercédet? - ismerte fel Ethant. Rikó szembe fordult vele, de a másik nem volt egyedül. Mellette állt a lány a szomszédos hajóról. A fiú csak annyit tudott róla, hogy nem régóta erősíti a csapatot.
- Én? Ugyan, dehogy! - rázta a fejét. A lány kérdőn nézett Ethanre.
- Faragatlan vagyok. A kisasszony itt mellettem Nadia, nem hiszem, hogy ismeritek egymást.
- Nem, nem találkoztunk még - helyeselt a lány. - De sokat hallottam már rólad. Rikó, igaz?
- Igen, én lennék az. Gondolom csak rosszat mesélt rólam ez a fajankó - mondta, mire a másik kettő nevetésben tört ki.
- Kedves leszek és figyelmen kívül hagyom az iménti megszólalásodat, Rikó... - tette karba kezeit Ethan. - De csak azért, mert harcra készülünk, és a katonák nem őrizhetnek haragot.
- Úgy sejtem, este ennek még böjtje lesz - mondta Rikó, majd ismét a tenger irányába fordult.
- Lesz - nyugtázta Ethan. - Na, mi nyomja a lelkedet annyira?
- Semmi... csak túl nagy a csönd. Máskor, ha elindulunk valahová sárkányokra vadászni, öt perc múlva nincs hajónk.
Ethan felhorkant.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de szerintem annyira nem hiányoznak ide a csuhások...
- Lehet, hogy nem is tudnak róla - szólt közbe Nadia, értve, hogy miről van szó.
- Ezek mindenhol ott vannak.... és mindent tudnak...
- Pont, mint én! - vigyorgott Ethan. - Ha már ennyire hasonlóak vagyunk, össze kéne haverkodni velük...
Rikó felsóhajtott és a tenyerébe temette arcát. Pár másodperccel később Nadiara terelődött a tekintete.
- Őszintén sajnálom, hogy egy hajóra vagytok beosztva. Nekem elég a vacsoraosztásnál találkozni vele, ha kikötünk.
Nadia elmosolyodott, Ethan pedig egyenesen megsértődött.
- Kezdem megszokni - válaszolta. Rikó tekintete megakadt valamin. A lány fegyvertelennek tűnt.
- És mi vonz egy "kisasszonyt" a csapdászéletben?
- Micsoda kérdés ez? Naná, hogy én! - jelentette ki a másik fiú, mire Rikó szemet forgatott.
- Szeretek harcolni - válaszolta Nadia szűkszavúan. - És ez tűnt a legjobb helynek...
- Áh, értem - helyeselt. - Ne haragudj az udvariatlan kérdésért, de hordasz magadnál fegyvert...? Egy katona nincs biztonságban védelem nélkül, főleg, ha nő...
Rikó azt várta Nadiatól, hogy talán zokon veszi a kérdést, de nem így történt. A lány felgyűrte felsője ujját, az alatt pedig egy feltekert, vastag bőrszíj volt.
- Csak szeretem készenlétben tartani.
- Ostor? Ez érdekes. Nem sok embert ismerek, aki ostort használ... de kétségkívül jó választás.
- Van nálam egy-két tőr is, ha szükség lenne rá.
- Ejj, Rikó, ez is csak te lehetsz... Nézze meg az ember! Bemutatok neki egy lányt, erre elkezd vele beszélgetni a fegyverekről!
Rikó tett egy unott mozdulatot. Jól tudta, hogy ő és barátja különböznek néhány dologban. Viszont abban biztos volt, hogyha a lány új Ethan hajóján, akkor a fiú "remek" modorához illően már legalább egyszer megpróbálta randevúra hívni.
- Miért? Nem elég jó beszédtéma? - dőlt hátra.
- Inkább ne firtassuk. Kisfiúkkal nőügyekről nem tárgyalok.
- Mennyi sárkány lesz ott? - szólt közbe Nadia, hogy terelje a témát.
- Sok. Nagyon sok - válaszolta egyszerre a két fiú.
- Lehet, hogy szükség lesz mindkét dögcédulára - morogta Rikó. Még néhány perc beszélgetés után Eret szavai szakították félbe az eszmecseréket.
- Fiúk, mindjárt odaérünk! Húzzátok meg azt a vitorlát...!
Rikó és Ethan figyelte, ahogy az újak megpróbálnak felmászni az árbocra több-kevesebb sikerrel. Eret sóhajtozva csóválta a fejét.
- Srácok, megkérhetnélek...?
A kettő végül elindult, hogy megfogja a kötél két végét. Nadia hamar mellettük termett és nagy szemekkel figyelte a műveletet.
- Szívesen segítek, ha tudok! - mondta kedvesen és felemelt egy másik kötelet. A két fiú összekuncogott.
- És ne mondjátok, hogy az árboc nem nőnek való!
- Hát, ha tényleg szeretnél segíteni... kezdjük az alapoknál! Első lecke: így tartsd azt a kötelet... - adta a kezébe Rikó fordítva, majd elindultak a vitorlák irányába.



*Trixi*

"It's not a question about trust,
But will you stand with us?"
/Courtesy Call/


Amikor elhangzott a következő dörrenés, a mellettem lévő mindkét sárkány összerándult. Az eget gomolygó füst kezdte befeketíteni, ami feltört a vulkánból. Nem tudtam, mi történik. Csak abban voltam biztos, hogy a Vörös Halálnak köze van ehhez. A Szörnyennagy rémség hátrálni kezdett, egészen a peremig. Éreztem rajta, hogy fél... És egyre inkább aggódni kezdtem. Mitől félne egy titánszárnyú sárkány?!
~ A többiekkel kell mennem... - mondta dermedten.
A sárkány vetett egy jelentőségteljes pillantást Avóra, majd egy elég lenézőt rám. Aztán felrepült és követte társait. A sziget dörgött a lábunk (mancsunk) alatt. Mintha a levegő is ropogott volna.
- Azt akarta, hogy...?
~ Igen. Hogy vigyelek el valahova, ahol nem okozhatsz gondot.
- És elfogsz...?
~ Kettőt találhatsz - nézett pár másodpercig, majd felkapott a földről, és a titánszárnyúhoz hasonlóan követte a csapatot.
- Ezt nem-nek veszem. Egyébként... ez a sárkány... az anyád...?
~ Hehe... nos... igen...
- Oh, értem... - emésztgettem. - Mondanám, hogy részvétem, de nagy valószínűséggel csak engem nem bír.
~ Erre van némi esély.
Ahogy közeledtünk, már határozottan ki tudtam venni a vulkánt. A füstje még mindig feketén gomolygott. Morgást hallottam... mély morgást, ami biztosan nem a körülöttünk lévő sárkányoktól származott.
- Mérget vennék rá, hogy a Vörös Halál... - motyogtam.
~ Az. Érzem, hogy át akarja venni felettem az irányítást...
- Ne hagyd neki! - simogattam a nyakát. Fogalmam sem volt, mit csinálhatnék. Rázkódott alattam és remegett. Körülöttünk a legtöbb pikkelyes ilyen állapotban volt. Kissé megijesztett a tudat, hogy egyedül maradhatok több száz megvadult sárkánnyal.
- Tarts ki, kislány! Kérlek...
Avó hirtelen megindult, én pedig nem tudtam, ura-e az elméjének. Körülöttünk kezdett egyre melegebb lenni, ahogy egyre távolodtunk a szigettől. Ha kinyújtottam a karomat, majdnem elértem a köveket. A sárkányom leszállt az egyik kiálló sziklán. Megsimogattam és leszálltam a nyakáról.
- Tehát ott vagy benn... - gondolkodtam hangosan. Kapaszkodtam a nyeregbe, hogy ne essek le a meredek szikláról, és közelebb sétáltam a pereméhez. A szélénél leguggoltam és benéztem a tátongó mélységbe. Láttam a fortyogó lávát a vulkán alján.
~ Ne menj közelebb - figyelmeztetett Avó. Hallgattam rá. Néhány sárkány berepült. Elkaptam a pillantásukat: összeszűkült pupillák, meredt tekintet. Karmaik között zsákmányt hoztak a Királynőnek.
- Pont, mint a hibbanti krízis - csóváltam a fejem.
~ Vagy inkább rosszabb.
- Gyere, mutasd magad! - suttogtam.
Amikor egy Szárnyváltó egy nagyobb halat hajított bele a lávába, az alfa felnyomta magát, hogy elkaphassa. Vissza sem húzódott, várta, hogy a többi alattvalója is odaadja a fogását.
- Jegyzetfüzetet és szénceruzát kérek! - mondtam hátra sem fordulva.
~ Még pakoljak is neked!... Melyik táskába is tetted?
- Jobbról a harmadik. A kicsi.
~ Ha beleférne az orrom... - motyogott. Fogával kioldotta a táskán lévő gyenge zárat és kiemelte belőle a barna bőrrel bevont füzetemet. Abba volt téve a térképem is. A vállam fölé hajolt a könyvvel, én pedig elemeltem tőle. Felcsaptam a soron következő oldalnál és rajzolni kezdtem, amit látok (már, ha tudnék rajzolni... nevezzük firkálásnak).
- Nagyobb, mint emlékeztem.
~ Az biztos. Az orrát veheted kisebbre... igen, úgy! Kettővel több szeme van!
- Szeretnél esetleg te rajzolni? - mordultam rá. Ekkor érkezett meg Avó anyja is. Nála nem volt zsákmány, ennyi idő alatt biztosan nem tudott eleget összeszedni. Kíváncsi voltam, mi fog történni. A két sárkány érthetetlen dolgokat morgott.
- Tolmácsolsz, kislány?
~ A Királynőnek nem tetszik túlságosan, hogy anya semmit sem hozott... Ha csinál valamit, én odamegyek!
~ Hová jössz te, Szörnyennagy? - kapta fel hatalmas fejét az alfa. Ledermedtem.
- Kislány... halkabban nem lehetett volna...?
Avó meghúzta magát. Tudta, hogy egy ekkora alfával nem érdemes ujjat húzni.
~ Nem hallom! Hová jössz te? - emelkedett tovább. Kezdett világossá válni számomra, hogy ezek ketten nem bírják egymást.
- Ez hány Empire State Building nagyságú...? - gondolkodtam hangosan.
~ Mi az az Empájör...
~ Jól látom, hogy az ott egy ember? - szagolt a levegőbe a Vörös Halál. ~ És miért érzek még többet?
Még több ember? A titánszárnyú is ezt mondta... de hiszen én egyedül jöttem!
Avó fajtársai követték az alfa példáját és a levegőbe szimatoltak. Éreztem, hogy valami nincs rendben.
- Hogy érti azt, hogy még több ember?
~ Nem tudom... Trixi, mássz fel, gyorsan!
Az alfa még közelebb emelkedett, én pedig gyorsan a nyeregbe másztam. Éreztem, hogy csak minket néz azokkal a gigantikus, zöld szemekkel. Idegesen szorongattam Avó szarvait, amit talán érzett, de nem szólt semmit.
~ Mondd, sárkány... az emberlány szereti a lávában úszást?
1. NEM szeretnék lávában úszni!
2. Általánosságban sem tudok úszni!
3. MIÉRT kíváncsi mindenki arra, tudok-e úszni?!

- Bevadul, ha kipróbáljuk - válaszoltam a kérdésre. A sárkányok mind felém néztek. Sosem éreztem még magamon ennyi tekintetet... és ekkor esett le...
- Hupsz... most rájöttek, igaz?
~ Nem hiszem... mást éreznek... én is érzem. Emberszag.
- Mit érzel?
Az alfa morogni kezdett.
~ Áruló mocsok... embereket hozol a szigetünkre?! Eddig emlékeztél azokra, amiket elkövettek ellenetek?
~ Épp ez az, Királynő. Te akkor nem voltál itt...
És ekkor a Vörös Halál fellendült, egyenesen az irányunkba, és összezárta állkapcsát... De ezt már csak visszafordulva láttam. Ezek a sárkányok határozottan nem szeretnek...
Több gondolkodási időm nem volt. Foltokat láttam a távolban. Rosszat sejtve elővettem a messzelátómat és belenéztem: fehér anyagot láttam egy hosszú faárbochoz kötözve, rajta egy ismerős jellel...
- Avó, te is látod? - hebegtem, miközben a mellettünk elsuhanó sárkányokat kerülgettük. Feszengtem a nyeregben, nem tudtam törődni velük. Csak a két felénk tartó hajóra tudtam koncentrálni. Avó morogni kezdett, én pedig dühösen ökölbe zártam a kezeimet.
- Tudtam, annyira tudtam, hogy kevés hajó volt abban a kikötőben! És persze, hogy nem találkoztunk össze, kerülőúton jöttünk!
~ VISSZAJÖTTEK!
~ MIT CSINÁLUNK?
~ HARCOLUNK! - sivította minden sárkány a maga nyelvén. Ismét közel leütöttek a nyeregből. Nem értettem meg ezeket a sárkányokat. Szétszéledtek és ahányan voltak, annyi felé indultak el. Nem tudtam, mitől félnek. Odinra, két nyavalyás hajó volt! Aztán rájöttem, hogy a Vörös Halál talán átvette fölöttük az irányítást...
- Szálljunk le, kislány? - kérdeztem félve. ~ Vagy menjünk távolabb?
~ Hibbanton is megtalált... ott is megfog. Ne aggódj, bírom még.
A hajók közeledtek a partvonalhoz. Oda kellett volna mennünk, és felégetünk azokat a hajókat, de egyedül voltunk. Biztosan elkaptak volna. Láttam a mozgást, a messzelátón keresztül pedig azt is, hogy a kikötéshez készülődnek. Minden csapdászt ismertem már látásból. Egy ponton megállapodtam. Figyeltem egy arcot egy darabig.
- Nadia - suttogtam. - Nem megyünk oda. Még a végén őt is megsebesítjük.
~ Akkor... mit csinálunk?
- Szálljunk le... közelebbről többet megtudhatunk. Biztos nem csak ennyien lesznek.
A Szörnyennagy rémség engedelmesen ereszkedni kezdett. tekintetemet végig a legénységen tartottam, akik - úgy tűnt - nem vettek észre. A föld még egyet rezdült. Megesküdtem volna rá, hogy a Vörös Halál most is minket figyel...
Leszálltunk. Leugrottam a nyeregből és a fal mellett osontam közelebb. Hallottam a kiáltásokat. Csak annyi derült ki belőlük, hogy a közlegény nem tud csomót kötni...
~ Valaki jön...
- Térképezzétek föl a terepet egy kicsit! Éjszakára tábort kell kötnünk...
- Már, ha megéljük... - nyögte be valamelyik, mire mind nevetésben tört ki.
- Tetszik a hozzáállásod, fiam! Maholnap kapitány lesz belőled!
Jellemző... - morogtam.
Hallottam a közeledő lépteket. Benyomtam Avót a fák mögé, és ugrásra készen vártam, mi fog történni?
- A partvonal elég hely lesz? - ismertem fel Rikó hangját.
- Ha idetalálnak a többiek is végre, eléggé kicsi lesz - válaszolta neki a másik.
- Ez könnyen meglehet. Meglátjuk, mit találunk erre - hangosabb volt, mint az előbb, így arra következtettem, hogy közeledett. Ahogy megláttam, enyhe vigyorra húztam a számat.
~ És most, Trixi?
- Türelem, Avokádó. Szerzek némi információt - mondtam, és a fák takarásában követni kezdtem a fiút. Igyekeztem olyan hangtalan és láthatatlan maradni, hogy azt higgye, az árnyékán kívül senki nincs mellette. A peremen megállt és lenézett az alatta lévő partvonalra. Motyogott valamit, amit nem értettem. Kiléptem a takarásból és a háta mögé osontam. Mikor néhány méterre értem tőle, meg akart fordulni, de időben mozdultam. Az egyik kezemet a szájára tapasztottam, a másikat a nyakára szorítottam.
~ CSIHI-PUHI, NE SAJNÁLD!!!
Rikó felnyögött a meglepődöttségtől, és próbálta lefejteni magáról a karjaimat. Elkezdtem húzni. Erősen megmarkolta a csuklómat, és elhúzta a szájáról, a másikat azonban nem engedtem. Meglökött és rúgott. Fordítottam egyet magunkon, és nekinyomtam Rikót a mellettünk nyúló sziklafalnak, ezzel szembe kerülve vele. Kihúztam a fegyveremet és a nyakához szorítottam, a másikkal a vállánál tartottam. Néhány zaklatott levegővétel után szólalt csak meg.
- Miért nem lepődök meg? - kérdezte, mire rámorogtam.
- Mit kerestek itt?! - vittem közelebb a pengét a torkához.
- Tudod, ezt én is kérdezhetném tőled! - húzódott közelebb a sziklához. Tudtam, hogy próbál majd menekülési útvonalat keresni, de ezt sem én, sem Avó nem hagytuk neki.
- Nem vagy abban a helyzetben.
- Veled szemben valahogy sosem vagyok abban a helyzetben - mondta unottan.
- Nem kérdezem többször: mit akartok ezen a szigeten?
Rikó eltolta magától a csuklómat.
- Amit mindig, Trixi. Sárkányra vadászni.
Nem volt jó kérdés... pontosan tudtam, hogy ezért vannak itt. Hiszen ők sárkányvadászok... csapdásznak! Mégis, szükségem volt erre a válaszra.
- Volt egy erős megérzésem, hogy fel fogsz bukkanni - mondta hirtelen.
- Mindig ott vagyok, ahol a part szakad, Rikó. Megszokhatnád.
- Van, amit soha nem lehet megszokni. És most? Ismételten felégeted Drákó armadáját, majd továbbállsz?
- Szerepel ilyesmi a terveimben. Már csak az a kérdés, hogy akadályozol-e, vagy sem.
- Nem hiszem, hogy a hozzáállásom változtat bármin is.
Avó idegesen morogva pásztázta a vulkánból gomolygó fekete füstöt. Tudtam, hogy sietnünk kell.
- Két hajóval akarjátok meghódítani a világot? - fintorogtam.
- Leszünk még, efelől ne aggódj. Hogy mikor, az már kérdéses...
A helyére csúsztattam a kardomat - magam sem tudom, miért. A föld ismét megremegett alattunk. Mindketten kapaszkodni próbáltunk: én Avó nyakát, ő a sziklafalat találta menedékül.
- Mi az Odin verése volt ez? - morogta.
- Az alfa... - suttogtam.
- A mi?
- Az alfa. Egy sárkánykirálynő...
- Mármint... olyan, ami képes manipulálni a többi sárkányt? - kérdezte, mire bólintottam. - De hogy került ez ide?
- Azt én is szeretném tudni - mondtam. A sárkányok a fejünk fölött köröztek.
- Ha Drákó megtudná, hogy egy Királynő van ezen a szigeten... - gondolkodott hangosan, mire felkaptam a fejem.
- Miért, Drákónak szüksége lenne egy alfára...?
- Trixi. Drákóról beszélünk. Az őrült, mániákus vezérről, aki úgy használja ki a sárkányokat a céljai érdekében, ahogy csak tudja - mondta unottan.
Ezen elgondolkodtam. Ebben az egyben Rikónak kétségkívül igaza volt. Drákó épp elég gazember ahhoz, hogy...
- Hányan vagytok? Hány hajó?
- Sokan. Nem tudom pontosan, hány hajó, de... sok. Miért?
- Elegen ahhoz, hogy elbírjatok egy akkora sárkánnyal?
Rikó követte a tekintetemet a vulkán irányába.
- Mire gondolsz?
- Ha ki tudnám csalni azt a dögöt... Valahogy csak sikerülne! De ehhez az kell, hogy csak a Vörös Halált célozzuk...
Láttam, hogy érti a gondolatmenetemet.
- Tehát, ha jól értem... kihozod ezt a... valamit, és mi pedig gyűrjük le?
- Gyakorlatilag igen... Ha rá tudnám venni a többi sárkányt, hogy ők is velünk támadjanak...
Tudtam, hogy ez rizikós (Enci, meg ne szólalj...) De ez a Királynő eleget bántotta már a fészek sárkányait. Nem akartam, hogy Avó, vagy a többiek terrorban éljenek. Egyszer az életben talán hasznot tudok húzni a sárkánycsapdászokból.
- Így mindketten jól járnánk - bólogatott Rikó. - De nem garantálom, hogy nem kapsz majd hálót.
- De! - szóltam közbe. - Nem akarlak rajtakapni, hogy a sárkányokat lövöd! És hidd el, te sem akarod...
- Bocsáss meg, de nem hiszem, hogy van most időnk a fenyegetőzésre - bökött az égre. - Kezd kitörni a káosz. És, ha jól látom, gyarapodik a legénység.
Ismét igénybe vettem a messzelátómat. Legalább tíz nagyobb méretű hajót láttam.
- Én pedig azt nem garantálom, hogy nem fogom szétlőni azokat.
- Ezt sejtettem. Biztos vagy benne, hogy ki tudod kergetni?
- Nem. De megpróbálom... - mondtam elszántan. - Több száz sárkány élete a tét. Remélem emlékszel, mit mondtam neked. Ha megölöd, megöllek - mondtam végszóként, majd meghúztam a nyerget, hogy emelkedjünk. Kicsit sem bíztam a döntésemben, benne meg főleg nem. De muszáj volt kockáztatnom. Ha engem támad a Vörös Halál, egy egész armadányi sárkányvadász és és a szigetiek is, az esélyeink egyenlőek a nullával.
~ Ha nem jön neki össze, feldarabolom. És lehet, hogy téged is...
- Ha sikerül, ha nem, én akkor is feldarabolom. Hagyd meg nekem ezt az örömöt - simultam a nyakára a nagyobb sebességért.
~ Én is megkérdezem: elegek leszünk mi ehhez egyedül?
A tekintetem ekkor összetalálkozott a parton ácsorgó Nadia-éval. Elmosolyodtam.
- Talán nem is vagyunk olyan egyedül...

2017. március 19., vasárnap

73. rész - Betolakodó

EI: Sziasztok!
Elnézést kérek az újbóli késésért. Sajnos ez még így lesz egy darabig. Kijelenthetem, hogy már csak két vizsgám maradt *tapsvihar, örömtánc*, de ezek nincsenek túl messze, így a következő rész megint csúszni fog...
Köszönöm a 13 000+ oldalmegtekintést és a 18 feliratkozást!
Jó olvasást kívánok! :)



(El sem hiszem, van magamról képem XD)
Reggel a körülményekhez képest korán keltünk. Előkerült a régi páncél. Minden olyan volt, mint annak idején, csak az én öltözékem változott egy kicsit. Az eddigi szürke és éjfekete ruháimba csempésztem a kék néhány árnyalatából.
Ugyanúgy el tudtunk vegyülni az éjszakában, de legalább nem voltam egybefolyó paca... bár, volt egy olyan érzésem, hogy ha Dorci meglátna így, a képembe ordítaná, hogy "Te most léptél ki az Assassin's Creed-ből??!!"...
Avó látszólag jól érezte magát a páncéljában. Elégedetten megrázta magát, és ötvenhatodjára is feltette a kérdéseket:
~ Kész vagy már?! Indulhatunk végre?! Miért kell rád MINDIG várni?!
- Először rád csatoltam azt a valamit, és csak aztán kezdtem el magammal foglalkozni, szóval ülj le szépen a hüllőhátsódra, és foglald el magad! - mondtam, miközben azzal bajlódtam, hogy oldalra fonjam a hajam.
- Mehetünk. Irány az Aréna!
Furcsa volt a napsütésben hordani az éjszakára tervezett cuccokat, de igyekeztünk nem figyelni erre. Az Aréna üres volt. Nem tudtam, Hablaty és Fogatlan visszatért-e előző éjjel, de ekkor nem volt szándékom, hogy kiderítsem. A falhoz léptem, és az egyik karám ajtajára akasztottam üzenetemet:

"Srácok...
Sajnálom, de ez így nem mehet tovább. Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki kezd beleőrülni ebbe a helyzetbe. A sárkányainknak szükségük van ránk, bárhol is legyenek most. Nektek könnyű, sem Viharbogár, se Fogatlan, se a többi sárkány nem tűnt el nyomtalanul úgy, mint Kampó vagy Avokádó. A saját kezembe kell vennem a dolgot. Avó tegnap éjjel hazajött, de nem maradhat sokáig. Amikor ezt olvassátok, már messze járunk a hely felé, ahol a Királynő rettegésben tartja őket. Nem akarom, hogy kockázatot vállaljatok miattunk. Csak vigyázzatok Hibbantra...
Ha nem térnék vissza néhány héten belül, akkor baj van. Nem leszek engedetlen, így elmondom: a célunk a Keleti-sárkányfészek.

~Trixi D."

Amint végeztem, felsóhajtottam, és Avóhoz fordultam.
~ Biztos, hogy ez jó ötlet?
- Nem. De ismersz. Nem szoktam visszafordulni - válaszoltam, és a fejemre húztam a csuklyám, már a nyeregben ülve. Meglepetésemre egy alak tűnt fel az Aréna bejáratánál.
- Trixi...?
Takonypóc kezéből kiesett a szekerce, ahogy meglátta a sárkányt. Levontam a csuklyát. Kerestem a szavakat... mit mondhattam volna neki? Hirtelen szörnyű bűntudatot éreztem, hogy cserben hagytam...
- Takonypóc, én... ez hosszú.
- Mégis hogy került Avó vissza? Hol van Kampó? Mi ez a maskara? Mi folyik itt?!
- Tegnap késő éjjel repült haza. Fogalmam sincs. Erm... ez... egy izé... És semmi sem folyik! - válaszoltam meg minden kérdését. Végigpillantott rajtunk, fejét ingatta köztünk és az ajtó között.
- Elmész?
Lesütött szemekkel néztem a sárkányomra, aki ugyanolyan tanácstalan volt, mint én.
- Takonypóc... - szálltam le a nyeregből. - Avó el tud vezetni a többihez. Kampóhoz. Minden eltűnt sárkányhoz! Én bízom benne! Hablaty elment... és nem tudom, mi történt vele. De, ha minden sejtésem igaz, egy Vörös Halál garázdálkodik Avóék régi szigetén, aki rettegésben tartja a sárkányokat. Nézd... ez most nagyon abszurd... de...
- De... Odin nevére! A te sárkányod visszajött, neked már nincs mitől félned, de Kampó kinn van valahol már. Egy. Napja! Nem fogok karba tett kézzel várni, amíg te, vagy a "Nagy Sárkánymester" végre tudtok valami normális infóval szolgálni! - csapkodott Takonypóc. Éreztem a benne lévő aggodalmat és dühöt.
- Én ezt elhiszem és meg is értem! Épp ezért megyünk el. Segítenünk kell azokon a sárkányokon...
- Mégis honnan tudnád, hová mész?! - kérdezte élesen. - Fogalmad sincs, mit csinálsz, csak mész előre, abból meg MINDIG csak a baj van!
- Lenyugszol, köpcöske, vagy két pofon helyrerak?! - emeltem föl a hangomat, de hamar le is nyugtattam magam.
- Miért vagy ilyen agresszív?!
- Mert ideges vagyok, Takonypóc... - morogtam fogcsikorgatva.
- Hát azt látom... - jegyezte meg.
- Ezt nem csak magam miatt csinálom. Nem engedem vissza Avót egyedül. Nekem se könnyű. Nem vagy egyedül, Takonypóc - mondtam.
- Jó, ez igaz... Bocs...
- Én is sajnálom. Igen, mindig csak a saját fejem után megyek. De mégis így jutottam el idáig.
Takonypóc sóhajtott.
- A többieknek ne szóljak, ugye?
- Szólj nyugodtan. Nem akarok még egy vitát Hablattyal. Visszajöttek, ugye...? - kérdeztem aggodalmasan.
- Azt hiszem, igen. De nem vennék rá mérget - mondta furcsa komolysággal.
- Remélem, hogy igazad van.
~ Trixi, indulhatnánk?
- Ma is példaértékűen türelmes vagy, kislány... - morogtam.
- Tessék? - vonta össze szemöldökeit Takonypóc.
- S-semmi! Nem mondtam semmit...
~ Kösz a bókot! Nem tudom, ki húzza egyfolytában az időt!
- Rosszul áll a szénád, sárkány! - sziszegtem.
- Ok-ké... ez fura. Fura vagy - fintorgott.
- Aha, ja, biztos... szóval... akkor mi most megyünk... - dadogtam idegesen. - Köszönök mindent, Takonypóc.
Felmásztam Avó nyergébe, és megveregettem a nyakát, jelezve, hogy készen állok (ülök) az indulásra, ő azonban nem mozdult.
~ Látod, hogy aggódik szerencsétlen? Megmondanád neki, hogy Kampó jól van...? - kérte a sárkányom.
- Biztos vagyok benne, hogy Kampó jól van. Ismered! Makacs, de nagyon erős sárkány. Nem kell őt félteni!
~ *szip* Nagyon szépen mondtad...
- Mi lenne, ha nem parodizálnád ki minden mondatomat?! - kérdeztem fennhangon.
- Mit ne csináljak a mondataiddal? - értetlenkedett Takonypóc, mire fejbe csaptam magam.
- Nem te!
- Akkor ki? Avokádó?
~ Szentséges Szörnyennagy...
- Egoista! - morogtam.
- Trixi... biztos vagy benne, hogy nem mentél neki valaminek...?
Már láttam magam előtt, ahogy leugrok Avó hátáról és halántékon vágom a vikinget, de aztán rájöttem, hogy talán egy kicsit tényleg őrültnek tűntem. Kicsit...
- Na jó, most már tényleg indulnunk kell.
- Ácsi, te komolyan elmész?! És mi lesz velünk?! És a...
A többit már nem hallottam. Avó kiröppent az Aréna ajtaján. Másodpercekkel később már villámgyorsasággal szeltük az eget.

Az út ezen része szótanul telt. Forgattam a térképet és próbáltam megkeresni a legrövidebb utat. (Itt Trixi a gép előtt előveszi a kézzel készített Trixi-térképét, és les XD) A jegyzeteim szerint nem állt ismert sziget az utunkba. Viszont, ha egy irányba haladunk, biztosan szembe találkozunk egy új kikötővel, ami most nem lett volna szerencsés. Nem vadászokat keresek, hanem az úti célt. Ritka az, amikor kerülöm a harcot, de megesik.
- Fárasztó napnak ígérkezik, kislány! - veregettem meg a nyakát. - Ha sietünk, talán odaérünk holnap reggelre...
~ Az biztos, hogy nincs túl közel. Remélem, jó széllel kicsit hamarabb megérkezünk.
- Nem vennék rá mérget... mesélj nekem erről a szigetről!
Avó felsóhajtott belátván, hogy nem hagyok neki csendet és nyugalmat. Feltűnt, hogy kissé furcsán viselkedett, de úgy gondoltam, csak az izgalom és az idegesség az oka. Ha lenne még valami, elmondaná, nem?
~ Amióta nem jártam ott, ismét elkezdte visszahódítani magának a természet. Minden zöld, füves, van egy erdő és egy széles folyó is. A kis sárkányok ott tanulnak úszni - kezdte. ~ Az erdőből magasodik egy hatalmas hegy, tele karmolásnyomokkal. Nálunk az a szokás, hogy amikor a fiókák először repülnek egyedül, a kőbe vésik a nyomukat. Amikor kicsi voltam, a föld alatt is voltak fészkeink - mondta, de hangja zilált, csak darálta a mondatokat.
- Kislány, minden rendben?
~ Miért? - kérdezte úgy fordulva, hogy lássa az arcomat.
- Nem tudom, kimerültnek tűnsz. Félsz ettől az egésztől, igaz...? Mármint, nem úgy értem, te egy nagyon erős és kitartó sárkány vagy, de az otthonod... volt... - mondtam. Az utolsó szó bűntudatot hagyott bennem, de reméltem, hogy nem bántom meg vele a sárkányomat.
~ Jól mondod, volt. De a hely, ahol felnőttem, örökké a részem marad. Nem hagyhatom, hogy... hogy elvesszen, érted...? - kérdezte fájdalmas hangon.
- Avó, nyugodj meg! - simogattam pikkelyes fejét. - Minden rendben lesz. Nem adjuk meg magunkat senkinek sem. Főleg nem egy ezer tonnás, pökhendi, gigász gőtének.
Avó lágy hüllőmosolyra húzta a száját és belesimult az érintésembe. Éreztem, hogy remeg.
~ Viszont arra ne számíts, hogy a fészekben kedvesen bánnak majd veled... - mondta hirtelen. ~ A vad sárkányok nem szeretik az idegeneket...
- Hehe... volt már szerencsém vad sárkányhoz! - mondtam a Szörnyennagyra utalva.
~ Ők nem biztos, hogy ilyen kesztyűs kézzel bánnak majd kiskegyeddel! - rázta meg magát.
- Tudtommal sárkányok számára még nem gyártanak kesztyűt...
~ Mi nem vagyunk fagyosak, mint egyesek...
- A lényeg lényege lényegében lényegtelen! Van bármi, amivel kicsit közelebb férkőzhetek a társaidhoz? Sárkányfű, tőkehal...?
~ Egy sárkányt nem az győzi meg, hogy megeteted. Oké, ez nem igaz mindenkire, de... a kivétel erősíti a szabályt! - mondta. ~ A szándék a lényeg. Ha úgy látják, megbízhatnak benned, nem lesz belőled roston sült Trixi Dragons.
- Igazán biztató. Ezek szerint megnyerőnek kell lennem...
~ Nem szeretik az embereket. Azok ott mindent tönkretettek... És még, hogy egy sárkány embert engedjen a hátára! Egyenesen felségárulás! - parodizált.
- Baj lesz belőle...?
~ Tudják, hogy nem lehet betörni. Ha erőszakoskodnál, egyszerűen belevágnálak egy tóba.
- Kösz... - morogtam.

Ismét a térkép felé fordítottam a figyelmem. Avó pontosan tudta, merre megy, én pedig csak megbizonyosodni akartam róla, hogy nem tévedtünk el. Órákon át repültünk hol szótlanul, hol egy kis beszéddel reptetve az időt. Dél körül megálltunk egy elénk kerülő kis szirten, mert Avó kimerült. Egyre inkább aggódni kezdtem a hátasom miatt. Nem szokott így viselkedni. De, ha kicsit elgondolkodtam, meg lehetett érteni: nem lehettek könnyű napjai mostanság és annyi mindenért aggódhatott. Inkább csak az oldalának dőltem a halaink eszegetése közben, hogy tudassam vele, megnyugodhat. Egy kis pihenés után ismét útra keltünk. Sajnos rá kellett jönnünk, hogy közelebb vagyunk ahhoz a tengeri kikötőhöz, mint hittük. Egy óra újabb repülés után szerencsére még épp idejében vettem észre a távcsőnek hála, hogy feltűnés nélkül kikerüljük. Volt bennem egy kisebb inger, hogy visszamenjek és eljátsszam a megszokott "megjöttemésmostjólmeghaltok" játékomat, de tudtam, hogy fontos dolgunk van. A következő, amire rájöttem, hogy az átlagnál jóval kevesebb hajó volt a támaszpontnál. Reméltem, ez nem bajt jelent...

Már jóval dél után jártunk, amikor Avó felverte a rajtunk uralkodó csendet:
~ Azt hiszem, megérkeztünk.
Értetlenül kaptam fel a fejem, hisz több, mint egy napos úttal számoltunk.
- Ilyen hamar ideértünk?
~ Kerültünk egy kicsit... szerencsére találtam egy rövidebb utat a tábor után.
Meglepően hamar kirajzolódott előttünk egy sziget. A biztonság kedvéért megnéztem, de a térkép szerint semmi sem állt már az utunkba a fészekig, így biztos volt, hová jutottunk. Egyből láttam, hogy a sziget hatalmas. Láttam a magasodó hegyet, a zöldellő erdőket. Valahogy még a levegő is más volt itt. Nagy szemekkel, tátott szájjal bámultam körbe Avó pedig büszkén vigyorgott, hogy sikerült lenyűgöznie. A következő pillanatban azonban több tucat sárkány jelent meg, szinte a semmiből... És meg kellett jegyeznem magamnak, hogy a legkevésbé sem tűntek barátságosnak...
~ Trixi, bukj le! - szólt rám Avó hirtelen, én pedig kérdés nélkül a nyakához simultam. Ahogy a csapat elhaladt mellettünk, több sárkány megfordult. Éreztem, hogy Avó gyorsabb sebességre kapcsol, hogy minél hamarabb eltűnhessünk a közelükből.
~ Neked meg mi nőtt a nyakadra? - vetette ide az egyik. Hirtelen megijedtem az ismeretlen hangtól. Más sárkányt nem igazán hallottam még Avón kívül...
A sárkányom nem válaszolt. Kicsit lassított és egyenesen haladt tovább a sziget felé. Mintha az egész teste megmerevedett volna.
- Mit csinálsz? - suttogtam a lehető leghalkabban, de nekem sem felelt. Furán mozgott. Nagyon furán. Lassan hátrapillantottam, remélve, hogy a sárkányok más utat választottak, de csalódnom kellett. A csapat vezetője, egy kék Viharszelő a nyomunkba eredt, és a mozdulatommal felkeltettem az érdeklődését. Egyenesen felénk repült. Görcsösen kapaszkodtam Avó nyakába és szarvába.
- Észrevett, igaz?
~ Elég valószínű... - mondta halkan. Még mindig tartotta az érdekes testtartást. Rájöttem, hogy pont úgy mozog, mint Fogatlan tette régen a Vörös Halál hatása alatt. Viszont abból, hogy válaszolt, arra következtettem, hogy csak eljátssza az egészet. Okos... és még engem akartak színjátszó szakkörre íratni...
- Engem kicsit nyugtalanít, hogy követ minket.
~ Nem mondták még, hogy sokat beszélsz?
- Jó. Akkor most megsértődök.
A levegő suhogásából éreztem, hogy a hatalmas sárkány közeledik. Sőt, már az árnyékát is láttam. Nem volt akkora, mint Felhőugró, de hímnek tippeltem. Még így is sokkal nagyobb volt, mint Avó, és tudtam, hogy ebből hamarosan bajunk lesz... A következő pillanatban élesen elénk vágott egy Esőszelő és Avó megtorpant. Mögülünk jól ismert, zöld gáz szivárgott. A kis csapat körbefogott minket. Nagy, fehér fogakat csattogtattak, és úgy néztek rám, mint a következő vacsorájukra... vagy inkább, mint egy betolakodóra...
Biztosan miattam ilyen vadak...
Gondolkodni azonban nem volt idő. Avó a teste mellé szorította szárnyait és zuhanni kezdett. A vad sárkányok üldözőbe vettek minket.
- Ezek nagyon gyorsak! - sikoltottam a szembe szélbe. Már így is észrevettek, nem?
~ Megpróbálunk eljutni a szigetig, rendbe-
Ekkor szorítást éreztem a derekamnál, majd távolodni kezdtem Avótól. A Viharszelő hatalmas karmaival olyan erősen szorított, hogy levegőt is alig kaptam.
- Kicsit lehetne óvatosabban...? - kértem nehézkesen a sárkányt, mire rám nézett óriás bagolyszemeivel.
~ Ember...
Avó a víz felett kitárta szárnyait és azzal a lendülettel megfordult. Láttam a hüllőarcára kiülő dühöt, ahogy lángba borította pikkelyeit és fenyegetően repült a Viharszelő felé. Az engem tartó fenevad rázkódott a "nevetéstől". Igen, én is láttam, hogy elég egyértelmű a küzdelem kimenetele, de azért jólesett, hogy Avó visszajött.
~ Mit keres itt egy ember?! Miért hoztad őt ide?
~ Ereszd el... - morogta.
~ Miért kéne elengednem? Hisz betolakodó!
~ Velem van! Tedd le!
~ Hogyisne! Az Úrnő örülne egy kis desszertnek... - mondta az Esőszelő, mire nagyot nyeltem. Hallottam egy dörgő hangot.
~ Nem azért van itt, hogy vulkánba dobjuk! Engedd el a lányt!
~ Vagy? - húzta száját vigyorra a Viharszelő. ~ Vagy mit csinálsz, Szörnyen kicsi?
Avó szemei szikrákat szórtak. Most vagy menekülnek, vagy baj lesz...
~ Vagy szörnyen nagyon rémségesen megbánod, hogy kikezdtél a lovasommal... - válaszolta meglepően nyugodt hangon. A sárkányom pszichopata...
~ A middel? A lovasoddal? Pff... És mondd csak, ha megenni nem fogjuk, legalább tud repülni a drága lovasod? - kérdezte, és lendíteni kezdte a lábait.
Egyetlen pillanatig maradtam nyugodt. Aztán rájöttem, hogy a mókusruhám a nyeregtáskában pihen... Lassan néztem fel Avóra, aki szinte kiolvasta a szememből a gondolataimat.
~ Legközelebb én pakolok...
~ Akkor most meglátjuk... - engedett el a Viharszelő. Azzal még különösebben nem volt bajom, hogy nem volt szilárd talaj a lábam alatt, de amikor rájöttem, hogy a tenger felé zuhanok, kezdtem megijedni. Tudtam, hogy Avokádó el fog kapni... Vészesen közeledtem a víztükörhöz, már csak pár méter választott el, amikor szorítást éreztem a vállamon. Azonban túlságosan is szorosat ahhoz, hogy tudjam: Avó nem volt elég gyors...
A sárkány megállt a tenger felett. A tükörben láttam a saját ijedt arcomat, és az állaté is kirajzolódott.... A karmai pontosan olyanok voltak, mint egy Szörnyennagy rémségé, és láttam, hogy a többi testrésze is. De nem Avó volt és nem is Kampó...
Ekkor a Szörnyennagy megmozdult. Kitárta szárnyait és egy sárkánysikoly kíséretében felröppent. Hatalmasat rántott rajtam, de ekkor még csak a könnyebb felén voltam túl a dolognak. Hihetetlen sebességgel tartottunk az ég felé, ekkor azonban eldobott, pár másodperc múlva szilárd talajon értem földet. Gurultam egy ideig a sziget peremén, amíg meg nem találtam az egyensúlyomat. Felszisszenve kaptam a vállamhoz. A Szörnyennagy rémség leszállt. Ideje volt jobban szemügyre vennem a megmentőmet... vagy éppen a támadómat?
A szarvából ítélve nőstény Szörnyennagy rémség... Pikkelyei vörösek voltak, mint a vér. Szárnyait és arcát élénksárga foltok tarkították. Karmai éjfeketék, hatalmas termete pedig ijesztő külsőt kölcsönzött neki...
- Titánszárnyú... - suttogtam. Nagyobb volt, mint Avokádó, aki ekkor szállt valamivel mellettünk. Az idegen sárkány lassan közelített.
~ Mit keres itt egy ember? - kérdezte dühösen. Hangja mély volt, de nagyon szépen csengett. Az egész állat gyönyörű volt. Kevés sárkányt láttam még ilyen élénk színekkel...
A Szörnyennagy türelmetlenül nézett körbe.
~ Azt mi is szeretnénk tudni - jött közelebb hozzám a sárga Cipzárhát. Avó védelmezően mögém helyezkedett.
~ És te? - bökött fejével a hátasom felé. ~ Te hol voltál két napon keresztül? Miért nem szóltál senkinek, hogy elmész?
Avó egy kicsit behúzta a nyakát. Ezek szerint ő ismerte a titánszárnyút...
~ És egyáltalán hogy kerül ide egy emberlány? - fordult ismét felém. ~ És miért van még életben?
Avokádó halkan morogni kezdett és elém húzta a farkát.
~ Mit jelentsen ez? - sipította az idegen. Ismét hallottam a dörgő hangot, de erre minden sárkány felkapta a fejét és a levegőbe szimatolt.
~ Azt hittem, van még időnk... - mondta a Viharszelő, majd elrepült. Követtem az irányát és a távolban megpillantottam egy hegyet... vagy olyasmit...
- Az mi...? - suttogtam.
~ Márpedig nincs... és még több emberszagot érzek...
~ Az nem jelent jót...
~ A lovasod-vagy-mid szépen idehozta a fajtáját! - mordult fel az Esőszelő.
~ A micsodád? - hőkölt a Szörnyennagy.
Ismét egy dörrenés hasított a levegőbe, ez viszont sokkal hangosabb volt, mint az eddigi kettő. Legalább száz sárkány repült fel a szigetről egyenesen a Viharszelő után.
~ A vulkán... - hebegte Avó.
~ Erre most nincs időnk! Most azonnal mennünk kell! Az emberrel ráérünk később foglalkozni... Vigyétek zárt helyre!
~ Nem! - tiltakozott Avokádó, és elém állt. ~ Nem hozott ide senkit, és senkinek sem vétett ezen a szigeten! Nem engedem, hogy bántsátok ezt az embert!
~ Te hallod, amit mondasz?! - morgott a Cipzárhát, de a Szörnyennagy leintette egy komor pillantással.
~ Jól látom? Te ezzel megvédted ezt az embert velünk szemben? A fajtáddal szemben? A lényt, aminek a fajtája kiirtotta a fél csapatunkat? Tudod te, mi lesz, ha a fészkünket ismét ellepik a vadászok?
~ Ő NEM vadász! Nem engednék egy sárkányvadászt a szigetünkre!
Még egy dörrenés... de ebbe az egész sziget beleremegett. Már csak a két Rémség volt mellettem.
~ Erre később visszatérünk. Én megyek a többiek után, te meg rejtsd el az embert!
~ Nem! Nem jelent veszélyt sem ránk, sem a többiekre!
~ Tedd, ha mondom...
~ Bocs... anya... de...! - és erre még egy moraj hangzott fel...