77. rész - Bűntudat

EI: Sziasztok!
Elnézést kérek az újbóli késésért, de most már (remélhetőleg) lesz időm blogolni. Külön köszönetet szeretnék mondani Bársony Enikőnek, amiért segített a harci részlet kitalálásában, és Draggg Dragongemnek, amiért ötletet adott a Rikós jelenethez!
Ez a rész ismét elég hosszúra nyúlt, de ettől függetlenül remélem, hogy élvezni fogjátok. Jó olvasást kívánok! 


----------

"I hate everything about you
Why do I love you?
You hate everything about me
Why do you love me?"



*Trixi*

A sárkányom oldalának dőlve ébredtem. Lassan felálltam, hogy kinyújtózzak és végignézzek a társaságon. Még mindenki javában húzta a ló/sárkánybőrt.
~ Már fenn is vagy? - mordult fel a félálomban lévő Avokádó résnyire nyitott szemekkel.
- Csak most keltem, pihenj még - cirógattam meg az arcát, mire a gőte visszahajtotta fejét a szárnya alá és aludt is tovább. Elmosolyodtam, átléptem Fafej fölött és leültem a tegnap esti tábortűz helyére. Csak ekkor vettem észre, hogy a fáklya még mindig a kezemben pihent. Megforgattam, próbáltam elolvasni a fában lévő faragványokat, de nem voltam a legjobb rúnaismeretből. Az volt csak a szerencsém, hogy a vikingek nagy része tud magyarul a több száz éves viking-hun háborúknak köszönhetően, ezért viszonylag könnyen ki tudtam magam fejezni köztük. Valójában csak alapkifejezéseket tudtam norvégul, a kiejtésem szörnyű volt. Kevéske tudásomat Hablaty és a nagypapa tanaiból szereztem.
Mozgolódást hallottam a hátam mögül, ezért félig hátrafordultam. Dorci ásítva ült föl, megdörzsölte a szemeit, majd valószínűleg rájött, hogy figyelem.
- Lusta banda - mondta rám nézve. Fel kellett nevetnem azon a fejen.
- Ha ők lusták, nem láttál még engem nulladik óra előtt.
- Az a gáz, hogy láttalak. Egyébként... szeretnék kérdezni valamit... - sejtelmeskedett és közelebb lépett. Lábujjhegyre állva nyomta a fejemre a csuklyát, majd kicsit eltávolodott.
- Na, nézz csak magadra! Te most léptél ki az Assassin's Creed-ből?!
Egy ideig csak meredtem a lányra, majd harsányan felnevettem.
- Annyira éreztem, hogy ezt fogod kérdezni.
- Mert a fejembe látsz, tesókám - kacsintott és finoman a vállamba boxolt.
- A tesód? Odin ments! - dörzsölgettem a valójában cseppet sem fájó pontot. A nevetgélésünk felkeltette a csapat nagy részét, valószínűleg azokat, akik nemcsak tettették az alvást. Amikor éledezni kezdtünk, ismét visszafogottan elhúzódtam és vártam a reggelire, amit a sárkányok kis idő múlva meg is hoztak nekünk. Nem bajlódtunk a tűzrakással, a hátasaink átsütötték nekünk a halakat (már akinek, khm, Takonypóc), és már ettünk is. Nekihúzódtam Avó oldalának, miközben sárkány valami fényes kövecskét kapargatott a karmaival. Olyan volt, mint egy szárnyas kiscica. Kuncogva álltam fel, megfogtam a követ és lóbálni kezdtem az orra előtt. Avó játékosan a kezem felé kapott, szemeivel követte a visszaverődő napsugarakat. Hátráltam, amíg a fák széléhez nem értem, majd elhajítottam a követ. Avó felugrott érte, a szájába fogta, majd visszahozta nekem, mint egy jól nevelt kiskutya. Ezt megismételtük még párszor. Végül a sárkány inkább a friss halakat választotta a kis tárgy helyett, és összegömbölyödve eszegette a reggelijét a földön.
- Ezt minden nap meg fogjuk ismételni! Le kell dolgoznod a felesleget - vigyorogtam. Avokádó rám se nézett, egyszerűen kigáncsolt a farkával. Aruna, Nadia Világréméje volt az, aki megvédett az eleséstől. Az újonnan érkező játékosan rásziszegett a Szörnyennagyra, aki megfordult és beleegyezett a fogócskába.

Mosolyogva figyeltük a hátasaink játékát, amíg léptekre nem lettünk figyelmesek. Minden sárkánylovas egyszerre fordult a hangok irányába, a sárkányaink feszülten közelítettek hozzánk. Két katonát pillantottunk meg a távolban. Biztos voltam benne, hogy mindketten Drákó táborába tartoznak. A magasabb, vörös hajú fiú egy botot tartott, melyen fehér kendő lengedezett.
- Támadjunk? - kérdezte Willow az unokabátyjától.
- Szerintem inkább várjunk. A fehér zászló azt jelenti, békével jöttek - tanácsolta Hablaty, neki pedig engedelemmel tartoztunk. Attól tartottam, hogy ez csak egy trükk, és a többi harcos valahol a közelben lapulhat a támadásra várva. Az egyik katonát ismertem csak fel: Ethan Haddockot, Willow testvérét, akivel utoljára tegnap találkoztam. A másik, idősebb férfit még sosem láttam.
- Mit kerestek a táborunkban? - kérdeztük, amikor tíz méternyire értek és megálltak. A kettő összenézett, majd a zászlót tartó Ethan előre lépett.
- Nem harcolni jöttünk. Mindössze a tábor egyik tagjával van dolgom. Vele - bökött felém a Haddock fiú, mire értetlenül pislogva néztem szét a csapaton. Ugyanolyan tanácstalanok voltak, mint én. Tehát ők sem tudták, mit akarhat tőlem.
- Én nem megyek sárkányvadászokkal sehová sem - szűrtem a fogaim között.
- Akkor hát azt várod, hogy a többiek előtt mondjuk? - kérdezte Ethan szokatlanul ridegen. Megrémisztett ez a hangnem.
- Mondd csak. Állok elébe.
- Ám legyen, sárkánytolvaj. Az egyik társamat hajnalban a hó alá temetve találtuk meg, eszméletlenül. Azóta is súlyos az állapota. Fejsérülést és közel fagyhalált szenvedett.
- És miért is mondod el ezt nekem? - vágtam közbe. - Semmi közöm ahhoz, ami a táborotokban történik.
- Csakhogy ez a táborunkon kívül történt - mondta hideg hangon. - A katonánál nem találtunk fáklyát, pedig amikor elindult sérülteket keresni, biztosan vitt magával. Nagyjából úgy nézhetett ki, mint az, ami most a kezedben van. Ezek után talán tudsz némi magyarázattal szolgálni.
A kezemben pihenő fáklyára pillantottam, de ekkor még nem tudtam összekapcsolni, mire gondol Ethan. A tárgy Rikóhoz tartozott, de az éjszakai beszélgetésünk után ő egyből a tábor felé ment. Ő nem lehetett az a katona...
- Fogalmam sincs, miről beszélsz - ráztam a fejem. Nem hazudtam.
- Pedig úgy tudom, neked lett volna okod megölni őt. Az pedig, hogy a társam fáklyája nálad van, nem kis bizonyíték. Te pedig, Nadia - nézett a sárkányok mögé rejtőzött lányra -, jobb, ha visszajössz velünk. A kapitányok keresnek, veszélyes itt maradnod.
Az utolsó két mondatra nem reagáltam. Ethan szavai ostorként csattantak rajtam, ahogy lassan összeillesztettem a kirakós darabjait. Ha a katonának nem volt fáklyája, és sérült volt... Valami, vagy valaki megtámadhatta, igaz?
A gerincemen végigfutott a hideg. Az csak Rikó lehetett a hó alá temetve... A Csuklyás őt találta meg helyettem...?
És innentől minden borult. A fejemben lévő zavartól a saját gondolataimat sem hallottam, olyan gyorsan pörgött minden. Mégis hogy történhetett ez az egész? Hol találhatta meg az a férfi? Talán végig tudta, hogy ott vagyunk? Nem is ment el? És most... rám akarják bizonyítani? 
- Azt... azt hiszed, én tettem...? - hebegtem közelebb lépve Ethanhöz.
- Az nem számít, én mit hiszek. A barátom majdnem meghalt miattad, a szemedbe akartam nézni.
Fájóan néztem félre. Igen... mindenképpen rám akarják bizonyítani.
- Nem, én nem...! - tudtam, hogy igazat mondok. Miután elment, nem láttam többet. És... ha Ethan ezt hiszi, ők ketten pedig jól ismerik egymást... Talán Rikó is...?
Amikor ismét feleszméltem, Willow Nadiaval veszekedett. Tudatosult bennem, hogy ezek szerint a lány lelepleződött Ethan előtt. A két lány sziszegő szavakat váltott egymással, mielőtt Nadia Ethan mellé lépett.
- Menjünk. Nem kockáztathatok.
- Ethan, várj! Mi történt Rikó-
A kérdés kellős közepén egy robbanás hallatszott, majd egymás után felhangzó sárkánysikolyok sivítottak a levegőbe. A sárkányvadászok támadtak, talán kicsit túl korán is. A két férfi legalább annyira meglepődött, mint mi. A csapdászok Nadiaval pillanatok alatt a másik tábor felé iramodtak, a lovasok a sárkányaik hátára ugrottak, hogy segítsenek a már most sérült sárkányoknak és visszaverjék a támadásokat. Elkezdődött.
~ Trixi, induljunk!... Hallasz engem?
"A barátom majdnem meghalt miattad, a szemedbe akartam nézni..." - tátogtam a csapdász szavait. Nem volt alkalmam megkérdezni, hogy van, vagy mi történt vele. Egyszerűen csak kimondták a tényeket.
~ Trix, mi a baj? - fordított oldalra a sárkányom. A fejével megbökött és finoman körbeszaglászott.
- Indulnunk kell... - mondtam monoton hangon. - Csak... menjünk, mielőtt... baj lesz...
A Rémség tudta, hogy baj van, érezte a hangomból, a szívverésemből. Talán csak azt nem tudta, mi lehet az. Még én sem tudtam. Annyit éreztem csupán, hogy valami mardos belülről. Erősen.

 *    *    *

 Magasan szálltunk az égen, a sárkányok egyszerű madaraknak tűnhettek alulról. Az újabb ostrom már legalább fél órája tarthatott. Teljesen Avóra hagyatkoztam, én pedig a gondolataimba mélyedtem. Kiszabadítottunk egy ágcsapdába esett siklót, de ha bárki megkérdezte volna tőlem öt perccel később, nem tudtam volna felidézni. Lélektelenül forgolódtam Avó hátához simulva, egészen addig, amíg közelebb nem merészkedtünk a hajókhoz. Akkor felkaptam a fejem és végignéztem az alattunk lévő deszkákon. Vártam Rikót. Vártam, hogy előkerüljön valahonnan. De nem tette.
Tehát tényleg igaz... - gondoltam magamban. Mégis hogy lehetett ennyire felelőtlen? Miért kellett ideadnia azt a fáklyát? Asgardra kérdem, miért kellett veszélybe sodornia magát pont miattam?
~ Várunk valakire? Nagyon figyelsz - jegyezte meg Avokádó.
- Irányíts, pajtás. Menj, amerre csak jónak látod - veregettem meg, mintha meg sem hallottam volna a kérdést. Nem váltottunk több szót, a víz szintjére ereszkedtünk. Szlalomoztunk a tengerjárók között. Avokádó észrevett egy elragadott sárkányt, majd tűzgolyóval megsemmisítette a hálóvetőt. Tetszett, hogy a társam tartotta magát az eredeti tervhez és nem bántotta a hajósokat. De, ha Rikó nincs itt, akkor honnan fogják tudni a vadászok, hogy az alfa a célpont...?
Ne gondolj már rá folyton! Ő csak egy sárkányvadász, egy ellenség, az ő baja, hogy megtámadták! - szidtam saját magamat. Talán tényleg nem kellett volna ezen kattognom, de képtelen voltam másra gondolni. A Csuklyásnak én kellettem, mégis mi dolga volt Rikóval? Miért nem engem sebzett meg helyette?!
~ JÉGFAL! - sivította Avokádó, majd hatalmas lendülettel kitért az előttünk magasodó jégtömb elől.
- NEM SZÓLTÁL VOLNA KICSIT ELŐBB, TE LAZACOS... MEGINT JÉGFAL! - ordítottam hozzá hasonlóan. Szerencsére ismét sikerült megúsznunk ép bőrrel.
~ Mit mondasz, Trixi? Nem kellene kicsit felhúzni azt a bolond nőszemélyt? - bökött a vulkán felé.
- Bolond nőszemélyt? - mosolyodtam el. - Ó, dehogynem! Most lenne időnk megmutatni neki a magunkét... - gondolkodtam hangosan, mikor berepültünk az egy ponton elhelyezkedő sárkánylovasok elé.
- A hajók megsemmisítése helyett inkább az alfát lenne érdemes kicsalogatni onnan - jegyeztem meg, amikor Bütyök épp szétrobbantott egy vitorlást a lávabombájával.
- Érdekes, hogy ők sem igazán minket támadnak... - gondolkodott hangosan Hablaty.
- A sárkányvadászok kiszámíthatatlanok. De azt pontosan tudom, mi történne, ha sikerülne... kikergetnünk a nyulat a bokorból.
- Mi? - fordultak felém egyként. Most, hogy minden szem rám szegeződött, kicsit nehéz volt megszólalni.
- A csapdászokat elvakítaná az alfa jelenléte. Vagy megpróbálnák legyűrni, vagy őket gyűrik le... És mi ekkor lecsapunk... Mit gondoltok? - néztem végig a csapaton. - És, mielőtt Takonypóc megszólal, nem főnökösködni próbálok,  csak elmondtam, mit gondolok.
- Évekkel ezelőtt mi is hasonlóan csináltuk - mondta az Éjfúriás fiú, de hamar közbevágtam.
- De most nem engedjük, hogy egyedül csináljátok! Már mi is elég edzettek vagyunk ahhoz, hogy kivegyük a részünket a harcból.
- Tudom, és ezért nem is akadályozlak titeket...
- Hogy?
- Mi?
- Jól hallottam? Hablaty megengedte, hogy beszálljunk a buliba?
- VILÁGVÉGE!
Dühös arccal néztünk az ikrekre és Takonypócra.
- Tudjátok, igazán megkomolyodhatnátok! - vetette oda Astrid, majd visszafordult Halvérhez, Hablatyhoz, Dorcihoz és hozzám. - Csináljuk! De most együtt. És ne hagyjuk, hogy bármelyikünknek is baja essen!
Hablaty mosolyogva nézett Astridra. Persze a kevésbé értelmesek gyülekezete megint eltolta a pillanatot.
- Igen, nehogy... izé, tudjátok... - Fafej a lábát fogta. Mind sorban, ritmusszerűen fejbe vágtuk magunkat.
- Szerintem... csak menjünk... - javasoltam. Hamar összeszedtük magunkat, kikerültük az elénk csoportosuló sárkányokat és lefékeztünk a hatalmas vulkán előtt. Mindenki más oldalról kezdte a tüzelést. Tőlem tíz méterre valami belecsapódott a kőbe.
- Pajti, mi volt ez?
~ Nekem valami lövedéknek tűnt. Nem sárkánylövedéknek...
Megfordultam a nyeregben. Észrevettem, hogy a vadászhajók követtek minket egészen idáig.
~ Nem kellene szólnunk a többieknek? - kérdezte a sárkányom.
- Ne... látod? Nem minket támadnak! Nekik is a királynő kell... - válaszoltam, és ösztönöztem a  társamat, hogy folytassuk az előbbi támadást. A kemény vas (közben rájöttünk, mi az) felszakította a hegy oldalát, befelé haladva egyre könnyebb volt a haladás. A következő katapultgolyót meggyújtottuk, amint elhaladt mellettünk, ezzel az utolsó lövedékkel a már puha kőzet áttört a belső térig. Be kellett vallanom, hogy a közös munka nem volt rossz ötlet.
A lovasok ujjongása csak addig tartott, amíg láva nem kezdett folyni a vulkán belsejéből. Az izzó folyadék végigégette a hegy lábánál fekvő erdőt. A sárkányok menekítették a fiókákat a kitörés elől. Repülés közben elkaptunk egy zuhanó Ostorcsatt fiókát, majd megvártuk az anyát és óvatosan átmenekítettük hozzá. Volt egy olyan érzésem, hogy a Királynő mozog odabenn, a láva pedig ezért spriccelt ki a tűzhányóból.
- Hé! Lőjetek egyet befelé! - kiáltottam a legközelebbi hajón álló vadászoknak.
- Mit mondott?
- Ahj, bízd rám! - vette át az irányítást Ethan a katapult felett, majd célzott és lőtt. A golyó magasra repült majd a belső térben ért talajt, ott, ahol látszódott a Vörös Halál taraja. Biccentettem Ethannek.
~ Kezdem unni a játékotokat - szólalt meg a Királynő. ~ Mikor fogjátok már befejezni?
És még neki áll feljebb, hát az eszem megáll...
- Fogatlan, tűz! - kiáltotta el magát Hablaty. Az Éjfúria egymás után két plazmabombát lőtt a lávába.
- Szerinted lassan elég lesz, hogy kijöjjön? - repültem a fiú mellé, aki kis gondolkodás után bólintott.
- Legalábbis remélem - tette hozzá. A sárkányvadászok újabb golyója csak a peremet találta el. A merészebb sárkányok bemerészkedtek a vulkánba és onnan lőtték tovább a lángtengert, majd a hangos morgáskor kirepültek hozzánk.
- Nem tetszik neki.
~ Az a jó! - vágta rá Avó. A másik oldalra repültünk át, ahol már fellazították a kőzetet. Néhány bomba után a fal nagy része beomlott, mire ismét feltört az a kísérteties sárkánymorgás. A Királynő mozgásától a föld ismét megremegett, a sárkányok eltávolodtak a hegytől. Visszatartottam a hátasomat.
- Tudom, hogy nehéz, de maradnunk kell, kislány! Harcos vagy! - veregettem az oldalát, hogy nyugtassam. És ekkor megtörtént, amire vártunk: a Vörös Halál felemelkedett a peremig.
~ Nem megmondtam, hogy fejezzétek be? - ordította. A pár sárkányt, amik túl közel maradtak, egyszerűen elkapott és pár másodperccel később le is nyelt. Látta, hogy a fészkét körbevették a hajók és a lovasok.
~ Hát rendben... - hajolt ki. ~ Nem könnyítitek meg a dolgomat, de nekem így is jó - szaglászott a levegőbe.
Ekkor még egy lövedék hasított a levegőbe. A Királynő fejét találta el.
- PUFF! A szeme közé! - hallottam Ethan diadalmas kiáltását. És a hangjából éreztem, hogy még büszke is volt magára, hogy eltalálta. - Így kell ezt!
Abban a helyzetben tényleg egy jó célnak számított Ethané. Egy pillanatra elmosolyodtam a lenti örömujjongáson, de tényleg csak egy pillanatra...
- Biztos, hogy ez jó ötlet volt...? - kérdeztem saját magamtól, amikor a Királynőre néztem. Annak a dögnek már vérben forogtak a szemei.
Hirtelen elfogott egy furcsa érzés. Egy kis idő után a feldühödött alfa pupillái összeszűkültek, és még fel sem készülhettem a kitörő káoszra, a sárkányok mind eszeveszett hajszába és sikoltozásba kezdtek. Beleértve az enyémet is.
- Avó, nyugodj meg! - kiáltottam a Szörnyennagy rémségnek. - Kérlek, állj meg! Avó, figyelj rám! ELÉG! - ordítottam a Királynőnek. Az a gonosz hüllővigyor örökké a lelkembe égett.
- A sárkányaink nélkül semmit sem tehetünk! - mondta Halvér, aki hiába próbálta megfékezni Gronkelét.
- Kislány, kérlek, térj észhez! Ne hagyd már egy pont ilyen diliszaurusznak, hogy megmondja neked, mit csinálj! Te ennél erősebb vagy!
~ Nem... nem vagyok... - hallottam kiszűrődni a zsivajból.
- Én tudom, hogy az vagy. Avó, hányszor akartak már megölni, elfogni, megkínozni és a többi? Hányszor? És hányszor mutattad meg nekik? Ez egy nyanya hozzád képest!
~ Gyenge vagyok ehhez... Sajnálom... - mondta, ezzel lezárta a köztünk folyó beszélgetést. Lemásztam a nyakéig, hogy közelebb legyek a fejéhez, de nem volt jó ötlet megmozdulni. Ahogy elhagytam a biztonságot nyújtó nyerget, Avó zuhanórepülésbe kezdett egészen a tenger felé.
- AVÓ, LASSÍTS! LE FOGOK ESNI! - sikítottam. Ez úttal senki sem volt, aki megmenthetett volna a megfulladástól.
Válasz nem érkezett. Az utolsó pillanatban forogva megfordultunk. Nem tudtam időben megkapaszkodni, hogy nyeregben maradhassak. A felhők közelében leváltam a sárkány hátáról és őrjítő sebességgel közelítettem a vízhez. Ordítottam és sikítottam, de egy lovas sem volt a közelben, aki meghallotta volna. Éreztem, hogy a szívverésem egyre csak gyorsul, ahogy a távolság köztem és a tenger között csökkent. Próbáltam magam felkészíteni a becsapódásra és a fulladásos halálra, de ekkor egy sárkány kivált a tömegből és elkapott. Láttam, hogy ismét a titánszárnyú Szörnyennagy rémség volt az, aki megmentett. Bár tudtam, hogy a sárkányom anyja utál, mégis áldottam a... nem létező nevét a segítségért. A túl gyors megnyugvást azonban korán megbántam. A Rémség elvitt a szigetig, és pont, ahogyan tegnap, ledobott a földre, csak most távolabbról. A fájdalom a gerincembe hatolt. Még le is bénulhattam volna miatta!
~ Megmondtam neked, hogy ne ártsd bele magad a sárkányok dolgába! - jött közelebb, egészen az arcomig. A fogait ijesztően csattogtatta, de én most is elmerengtem, milyen szép állat.
Aztán egy pillanat alatt eszembe jutott az előző nap. Hogy ez a sárkány otthagyott meghalni Rikóval együtt.
- Miért csinálod ezt? - álltam fel nem törődve a fájdalommal. - Miért nem hiszed el, hogy segíteni szeretnék? Mind segíteni szeretnénk!
~ Ó, igen, láttam! A társaimra uszítottad a Királynőt! Tönkre fogja tenni az egész szigetünket!
Elgondolkodtam, hogy lehetséges az, hogy a sárkány nincs kontroll alatt. Talán már kitapasztalta a szökési lehetőségeket?
- Azt hiszed, az én hibám? És azt nem vetted észre, amit tettem ezért a szigetért és a társaidért? És érted? - vágtam vissza. - Azt, hogy tegnap a saját életemet kockáztattam, hogy megmentselek, te pedig otthagytál abban a rohadt hajóban?!
A sárkány összehúzta szemeit és körözni kezdett előttem. Nem volt a legjobb ötlet a sárkányom anyjával kikezdeni, de nem voltam az a fajta ember, aki más képébe mosolyog, ha baja van.
~ Nem kértelek, hogy tedd meg, kiszabadultam volna - sziszegte. ~ Nem érdekel, mit akarsz csinálni, ugyanolyan vagy, mint a sárkányvadászok!
- Mint a sárkányvadászok? Ha most azokra gondolsz, akikkel EGYÜTT próbáltunk véget vetni az alfátok uralmának, akkor igen, olyan vagyok. De nem ölök sárkányokat, nem vadászok rájuk, mert tisztelem őket!
A sárkány meghökkent.
~ Hogy vagy képes válaszolni arra, amit mondok, ember? Talán érted a nyelvünket?
- Tudod, ha nem tudod értékelni a segítséget, teszek rá! Itt a legjobb barátom szülőföldje a tét és nem fogom feladni, amit tennem kell azért, mert neked úgy tartja kedved!
~ Nem beszélhetsz így velem!
- És te? Te a földre lökhetsz, otthagyhatsz a tűzben két ártatlan embert? Mégis melyik az a sárkánybecsület, amely ezt diktálja?
~ Te nem tudod, miken mentünk keresztül az emberek miatt! - jött közelebb ismét.
- De azok nem mi voltunk! Nézd... tudom, hogy nehéz megbízni egy idegenben, akinek a fajtája tönkretette a saját és a társaid életét, de ezért nem minősíthetsz egy egész fajt! Próbált már megölni vad sárkány, mégis csodállak titeket. Tudom, hogy miért tette. Nem áruló az, aki a másik fajjal szövetkezik! Leginkább csak békés és bölcs, mert képes elfogadni! - mondtam már nyugodtabban. - Hagyd, hogy megmutassuk, amit tudunk. Volt már dolgunk Királynővel és őt is legyőztük. De, ha nem engeded, hogy tegyük a dolgunkat, mégis mi lesz? Nem változik majd semmi! Rátok hatással van az a dög, ránk nincs! Nincsenek szárnyaink, de sok dologra vagyunk ám képesek, amik hasznosak lehetnek számotokra!
A sárkány hallgatott. Éreztem, hogy ő is lenyugodott, de azt is, hogy tart.
- Nem kérhetem, hogy bízz bennem, mert a bizalomhoz több kell, mint annyi, hogy ismerem a fiókádat, vagy egy napja láttál először. De akkor hallgass a lányodra, ő tudja, mennyit jelentetek nekem! Kérlek... Nem kell ellenségeskednünk egymással, ugyanazt akarjuk... csak... csak próbáld meg... - közelítettem a sárkányhoz kinyújtott karral, hátha sikerül megérintenem. Nem engedett közelebb egy méternél, elhátrált.
~ Ne várd, hogy bízzak benned. A mondandód egy része igaz, de félünk kockáztatni idegenekkel szemben.
- Tudom, én is félnék. És ne izgulj, a bizalommal is problémáim akadnak. Sok ember és sárkány van hasonló helyzetben. De néha muszáj... muszáj merésznek lenni, hogy elérd a céljaidat.
~ Már csak egy dologra vagyok kíváncsi, ember: hogyan érted a nyelvünket? Egyetlen ember sem képes erre.
- Hogy miért értem, azt én sem tudom, de nem is számít. A lényeg, hogy ez még hasznunkra válhat - a sárkány elé álltam és komolyan néztem a szemébe. - A barátaim odafenn vannak a megvadult sárkányokkal. Ha nem teszünk valamit, halálra vannak ítélve. Ne bízz bennem, ha nem akarsz. De kérlek, segíts megmentenem őket!
~ Mi vársz, mit tegyek? - kérdezte a titán.
- Azt kérem, hogy juttass el a barátaimhoz - válaszoltam határozottan. A sárkány fújtatva emelkedett a levegőbe, majd felkapott és visszaindult a többiekhez. Tudtam, hogy nem fog a hátára engedni.

*Éjszaka*

Egy újabb fárasztó ostromnapon voltunk túl. Sikerült néhány sárkány fejére beszélni, az ő segítségükkel folytathattuk, amit elkezdtünk. A Királynőt nem tudtuk a vulkánon kívülre csalni. Ez a következő nap feladata lesz. Mind kimerülten ültünk a tűz mellett és a harcról beszélgettünk.
- És holnap ugyanitt folytatjuk? - nyögte Takonypóc, ahogy lökött egy fatuskót a tűzre.
- Muszáj. Láttátok, mire képes egy alfasárkány. - válaszolta Dorci, és és ásítva eldőlt a sárkánya mellett.
- Egyet értek. Jobb lenne, ha mihamarabb nyugovóra térnénk ma... Holnap nehéz feladat vár ránk - mondta Hablaty. - Ki marad őrködni?
- Vállalom - mondtam. - Aludjatok csak. Jó éjszakát!
A többiek biccentettek, majd nekidőltek a sárkányaiknak. Perceken belül már mindenki aludt. És megint estére maradt az egész nap átrágása... Leginkább Ethan reggeli megjelenése maradt meg bennem. Óvatosan kicsúsztattam a fáklyát a nyeregtáskából és azt csináltam, amit reggel: forgattam és nézegettem.
- Odinra, mit csinált veled... - suttogtam a semmibe. Nem akartam elhinni, hogy talán azt gondolja rólam, hogy véget akartam vetni az életének. Ellenségek voltunk, igen, de nem lettem volna képes rá. Senkit sem tudnék megölni.
~ Mi a baj, Trixi? - horkant fel a sárkányom. Az egyik kezemmel masszírozni kezdtem a nyakát.
- Bevallom, nyugtalanít valami.
~ És micsoda?
- Ez itt - mutattam meg a sárkánynak a kezemben lévő tárgyat.
~ Ez nem olyasmi, amiről az a vörös gyerek beszélt reggel? - kérdezte ásítozás közepette.
- De, igen...
~ Mégis milyen sárkányvadász sérüléséhez van közöd? Ezt nem igazán értettem.
Sóhajtva gondoltam vissza az előző estére, amikor ott álltunk Rikóval a peremen. Emlékeztem rá, hogy féltem és egy pillanatra ő jelentette a biztonságot.
- Tegnap este, amikor elmentem... sajnos nem túl jó helyre keveredtem. Szembejött velem az a csuklyás férfi, akivel a hajóroncson találkoztunk. De nemcsak ő, hanem Rikó is... És nagyon furcsa ezt kimondani, de... Rikó megvédett...
Avokádó felkapta a fejét.
~ Hogy mit csinált?
- Nem mondtam rosszul. Megvédett. De ezért túl nagy árat fizetett... Tegnap este történhetett vele valami, mert sérülten került elő... Nem volt nála fáklya, mert ideadta nekem a sajátját, hogy visszataláljak... Szerintem a Csuklyás volt az, aki utánament, és... és ezt tette vele. Engem gyanúsítanak - folytattam. Avó emésztgette, amit mondtam neki.
~ De nem te voltál, igaz?
- Nem. Miután elment, nem találkoztunk.
~ Ez... ez nagyon furcsa, Trixi... Ha az az ember feltűnt, csak ő lehetett. Ezért voltál egész nap ilyen furcsa?
- Igen... aggódok.
~ Rikóért, vagy azért, mert rád akarnak bizonyítani valamit, amit nem követtél el?
Erre a kérdésre nem válaszoltam. Felálltam és így néztem szembe Avóval. Eszembe jutott egy merész ötlet.
- Ha én most lemegyek, őrködsz helyettem?
~ Mégis hová mész le?
- A hajókhoz. Megkeresem Rikót.
~ Hogy mit csinálsz? - csattant fel, majd hozzám hasonlóan felállt.
- Visszaviszem neki a fáklyát, elvégre az övé - válaszoltam.
~ Ez nem vall rád. Nagyon nem vall rád. Mikor érdekelt, hogy mi történik Rikóval?
- Avó, a Csuklyásnak engem kellett volna megtalálnia, nem őt! Tartozok neki ennyivel.
Legalább egy percig néztünk farkasszemet.
- Pihenj. Ne aggódj miattam, ekkor már nem olyan erős az őrség - simítottam meg a nyakát.
~ Menj, de vigyázz magadra! - szólt utánam. Ezzel elindultam a tegnapi ösvényen, majd letértem a homokos partra, ahol nem találtam senkit. Hajóról hajóra szálltam, majd lementem annak a hajónak a lépcsőjén, amelyiket a Gyilkosnak véltem.


*Rikó szemszöge*


Amikor felébredtem, Ethan már nem volt a kabinban. Az ajtó nyitva volt, az ablakon már nem szűrődött be a Nap fénye. Éjszaka volt.
Felültem az ágyon és levettem az átmelegedett vizes rongyot a fejemről. A mellkasom még mindig úgy sajgott, mintha egy sárkány ült volna rajta. Az előző éjjel nem tehetett jót a betegségemnek...
Megborzongtam, ahogy a kinti hideg levegő elért hozzám. Óvatosan kinyújtottam a kezemet a székig, ahol a felsőm volt. A láztól nehéz volt mozgatni a végtagjaimat, de végül sikerült megszerezni a pólót. Nehézkes mozdulatokkal vettem fel, majd visszahúztam magamra a takarót. Tudtam, hogy pihennem kell, ha vissza szeretnék szállni a harcba, de ez az egy ágyban töltött nap számomra maga volt a földi pokol. Hozzászoktam a reggeli edzéshez és a mozgáshoz. Csak remélni tudtam, hogy a lehető leghamarabb szabadulok majd innen. 
Már épp visszafeküdtem volna, de ekkor észrevettem valami furcsát az ajtónál. Az árnyékot. Nem olyan volt, mint az, amit a fal vetne. Volt egy olyan érzésem, hogy áll ott valaki.
Nem szóltam. Ha Ethan az, nemsokára bejön, más pedig nem keresett volna.
Végül az árnyék megmozdult, majd a gazdája benézett a kabinba. Kis habozás után belépett az ajtón. Amíg nem húzta le az arcát takaró csuklyát, nem hittem el, hogy tényleg ő az. Még jó, hogy felvettem azt a pólót...
- T-trixi...? - dadogtam.
- Rikó... 
Percekig csak néztem a lányt. Nem tudtam elképzelni, miért jöhetett ide. Miért keresne meg engem...?
- Hallottam, mi történt... - mondta kis idő után, amikor a csönd már kezdett kínos lenni. Becsukta az ajtót maga után. Gondolom nem akart lelepleződni.
- Oh... De mégis honnan?
A lány lassan közelebb lépett.
- Ethan... Reggel eljött a táborunkba - válaszolta. Kikerekedtek a szemeim.
- Mi? De... Mégis mit keresett ott Ethan? - kérdeztem. A szemeim nedvesek voltak az újabb roham visszatartásától.
- Elmondta, hogy rád találtak... És eszméletlen voltál, és... Tudni akarom, mi történt tegnap este! - tört ki belőle. Valahogy... más volt. Nem tudtam megmagyarázni, miért, de furcsán viselkedett.
- Azok után, hogy eljöttem?
- Igen.
Felsóhajtottam. A fejem sajgott a láztól, de tudtam, hogy ezt nem mutathatom Trixi előtt.
- Igazából nem sokra emlékszem. Az erdőn át haladtam, hogy levágjam az utat, amikor észrevettem, hogy nem vagyok egyedül. Valaki megtámadott. Harcoltunk egy ideig, majd leütött. Aztán minden elsötétült. Itt ébredtem fel. Ennyi történt.
Éreztem, hogy a lány minden szavamra nagyon figyel. Egy ideig csendben volt.
- Te is azt hiszed, hogy én voltam, igaz? Hogy én támadtalak meg?
Ez a kérdés meglepett. Nem tudtam, miért kellett volna ezt gondolnom. Biztosan látszódott az arcomon az értetlenség, mert Trixi felnézett. 
- Nem. Te biztosan nem csináltál ilyet. Lett volna alkalmad szemtől szemben elintézni engem. Te nem vagy gyáva, hogy hátulról támadj.
Láttam, hogy meglepődött, amikor kimondtam, de egyben meg is nyugodott egy kicsit. Tudtam, ki volt az az ember, aki ezt tette velem. Eszembe se jutott volna Trixit gyanúsítani.
A lány bólintott.
- És... hogy érzed magad? - arrébb húzta a falnál lévő széket és leült.
Ha az előbb meglepődtem, akkor most nem tudom, mi történt. Mióta érdekelte őt, hogy mi van velem?
- Öhm... Jobban, azt hiszem.
Habozva bólogatni kezdett. Nem akartam, hogy ismét beálljon köztünk a csend. Végül is, ez valószínűleg az egyetlen lehetőség ebben az évezredben, hogy van alkalmam beszélgetni vele. Nem szúrhattam el!
- Hogy áll az ostrom? - nyögtem be. Ez egy olyan téma volt, amire biztosan válaszol.
- Nem haladtunk sokra. Bár a vulkán egyik falát sikerült együtt leomlasztanunk.
- Együtt? - akadtam fenn a szón.
- Igen. Közösen a sárkányvadászokkal.
Már biztos voltam benne, hogy ez a nagy meglepődések éjszakája.
- K-közösen? 
- Igen. Úgymond összedolgoztunk... Ezek szerint tényleg beszéltél velük - mondta és halványan elmosolyodott. Ez is teljesen új volt. Nem láttam még mosolyogni. Rám mindig csak ellenségesen és csúnyán nézett. Mindenesetre megjegyeztem magamnak, hogy jól áll neki.
- Csak elmondtam nekik, hogyan járhatunk jól - válaszoltam végül. - De nem tudom elképzelni, hogy segítettek volna nektek.
- Inkább azt mondanám, hogy egy célért csináltuk. Az pedig sokszor összehozza az ellenségeket.
- Az biztos.
- El is felejtettem! Igazából azért jöttem, hogy visszaadjam ezt - tette le az ágyra a fáklyát.
- Oh... Köszönöm - mondtam és elvettem. 
- Nem kellett volna ezt csinálnod... 
- Mit? 
- Nem kellett volna ideadnod. Így magadat sodortad veszélybe.
- Nem kéne inkább örülnöd, hogy nem téged talált meg? - kérdeztem komolyan.
- Nem hiszem, hogy ilyen áron megérné örülni - sütötte le a szemeit. Úgy éreztem, most kétszer is meg kellett gondoljam, mit mondok. 
- Hogy érted azt, hogy ilyen áron? 
- Úgy nem éri meg épségben maradni, ha más sérül meg miattam.
- Azt hittem, te örülsz annak, ha velem ilyesmi történik.
A lány arca egy pillanatra elfehéredett. Leengedte a vállát, mintha fájtak volna neki a szavaim. Látszott rajta, hogy erősen gondolkodik.
- Más az, ha én küzdök ellened. Az a mi harcunk és nekünk is kell megharcolnunk... Ehhez az emberhez neked semmi közöd nem volt.
- Neked talán volt? 
- Nem...
- Akkor? Nézd, Trixi... Én tudtam, merre megyek, téged pedig üldözött az az ember. Azért adtam oda neked a fáklyámat, hogy visszatalálj és meg tudd védeni magad. Nem a te hibád, ami történt.
- De ha nálad lett volna, te is meg tudtad volna védeni magadat - vágott vissza.
- Nem tudom, ki ez az ember, de abban biztos vagyok, hogy egy gyáva alak. A fényben nem mert a szemedbe nézni, de engem elintézett, amikor "védtelen" voltam. Mehetett volna utánad is, és számítottam is rá, hogy megteszi. De ezek szerint nem ment utánad... igaz...?
- Nem. Szerencsére nem. De nem értem, miért pont utánad indult... Egyáltalán hogy mehetett bármelyikünk után is? Én azt hittem, akkor végleg elment...
- Lehet, hogy okosabb volt, mint mi és megvárta, amíg szétválunk. Annyi esze legalább volt, hogy kettőnkre nem támadt.
- Igaz. Ez lehetséges...
- Viszont, ha elfogadsz egy tanácsot, vigyázz vele. Most is megtalált...
Láttam, hogy összerándult.
- Nem tudom, hogy csinálta.
- Nem ismertem, biztosan nem sárkányvadász - mondtam.
- Igen, erre már én is rájöttem. De ki más lehet, ha el akart intézni?
Keserűen néztem fel rá.
- A sárkányvadászokról már csak az jut eszedbe, hogy el akarnak intézni téged? - kérdeztem. Trixi felsóhajtott.
- Nem ez az igazság, Rikó? Elraboltatok, megaláztatok engem és a barátaimat... és...
- Nem tudom, ki az a férfi, de nem közülünk való - vágtam gyorsan közbe. 
- Akkor ezt még ki kell derítenem - mondta elszántan. - Biztos, hogy jól érzed magad?
- Miért? - kérdeztem vissza.
- Nem tudom... Látszik rajtad, hogy lázas vagy.
A homlokomra tettem a kezem, de nem volt semmi haszna. A tenyerem ugyanolyan forró volt.
- Ez csak egy kis láz, nem lesz bajom - igen, Rikó, egy kis láz, persze...
- Akkor jó... Azt hiszem, nekem lassan indulnom kéne - állt fel. - Holnap már te is harcolsz?
- Nem tudom. Reményeim szerint igen.
- Akkor szia - mondta. Már a kilincsen volt a keze, amikor kikeltem az ágyból és elé léptem.
- Trixi... akkor ez most tűzszünet? - nyújtottam ki felé a karomat egy kézfogásra. A lány összevont szemöldökkel nézett végig rajtam.
- Eszedbe se jusson! Ha vége az ostromnak, lejár a mi szövetségünk is. És minden visszamegy a régi kerékvágásba.
Sóhajtva engedtem le a kezem. Mit vártam? Hogy segítek rajta és megenyhül a szíve? Ugyan már, ő Trixi!
- De, azért... köszönöm a tegnapit - mondta és kilibbent az ajtón. Ezzel búcsúzott. Percekig csak figyeltem a helyet, ahol kilépett a kabinból. Fejcsóválva mentem vissza az ágyhoz és kisvártatva le is ültem.
Ethan néhány perc múlva csatlakozott hozzám.
- Hogy vagy, Rikó? Öhm... az a szék az előbb is ott volt? - vakarta a tarkóját.
- Köszönöm, megvagyok. És nem, nem volt ott.
- Ez... ez fura...
- Trixi volt itt - mondtam hirtelen. Ethan meglepődve ült le a székre.
- Trixi? Mégis mit keresett itt? Jött bocsánatot kérni, amiért leütött?
Tehát Ethan miatt hitte azt, hogy ilyesmit gondolok róla.
- Ethan, nem ő volt. Visszaadta a fáklyámat és beszélgettünk egy kicsit.
- Oké... ez nagyon furcsa - mondta bólogatva.
- Trixit illetően egyre biztosabb vagyok valamiben.
- Tényleg? És miben? - kérdezte kíváncsian, miközben felém nyújtott egy tálnyi... valamit.
- Abban, hogy valami nincs rendben vele. 
- Mármint? 
Belekóstoltam az ételbe. Levesnek tűnt, de inkább egy összenyomott halra hasonlított, amire vizet öntöttek.
- Szerintem van valami a háttérben. Önmagát marcangolja... És ennek biztosan nincs köze hozzám vagy a többi vadászhoz. Szerintem a csuklya nála nemcsak egy ruhadarab, ami az arcát takarja. Mintha az érzéseit rejtené mögé... Ennek szörnyű íze van!
- Igen, tudom, velem is megetették. Ez pedig... nem tudom, mennyire lehet igaz. Én nem ismerem őt úgy, mint te.
- Én sem ismerem őt, Ethan. Nem engedi, hogy ismerjem... de nem hiszem, hogy bárkinek is engedi. Ha beszélek hozzá, olyan, mintha lenne köztünk egy fal. 
- Egy fal? Ez érdekes... De mégis milyen érzelmekre gondolsz?
- Nem tudom, Ethan. Nem tudom, mit titkol. De én ki fogom deríteni!

Megjegyzések

  1. Bogárkám olyan jól tudsz csatajelenetet írni. *------*
    Avó anyjával a beszélgetés.... Te jó ég! Eszméletlen!
    Úúú Valaki emszti magát valaki miatt. Hmmm *o*
    Megérte várni Rikó szemszögére. Pont olyan lett mint amit elképzeltem.
    Odinra! Trikó! *--------* Annyira szeretem.
    Köszi a részt! Most jöhet a kövi! :) Gyorsan!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, cicám *-* Igyekeztem jól megírni a beszélgetést. Nem véletlenül lett Bűntudat a rész címe, Draggg XD Nagyon köszönöm a segítségedet!
      Szerinted én mit éreztem írás közben? XD
      Sietek, ahogy csak tudok :D

      Törlés
  2. TRIXIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    TRIKÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! *---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------*
    RIKÓSZEMSZÖGURAMATYÁMMEGHALOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOK *------------------------------------------------------------------------------------*
    ETHAAAAAAAAAAAANNNNNNNNNNN *-----------------------------------------*
    TE. ÉN. KERT. ÁSÓ. MEGGYFA. MOST!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te jó ég... Szent Thor... Én nem ismerem őt!!! <3

      Törlés
  3. Hát ez nagyon jó lett !! <3
    Várjuk a kövi részt :D

    VálaszTörlés
  4. Ethan, imádlak. (MEG NE TUDJA, HOGY EZT MONDTAM)
    Rikó, imádlak. (TRIXI MEG NE TUDJA, HOGY EZT MONDTAM)
    ICH WILL EINE KUSS!!!! ÁHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH TRIXINEK BŰNTUDATA VAN ÁHHHHH NINCS ÁHHH EL IS HISSZÜK ÁHHHHHHH RIKÓÓÓÓÓ OLYAN TÖKÉLETES VAGYOOOOOOOOK *-----------------------------------------------------------------------------*
    ELÁSATLAK KASENNEL HOZZA A SZEKERCÉT
    DER TEUFEL WIRD NICHT LACHEN!!!!!

    VálaszTörlés
  5. 1. Ethant mindenki imádja
    2. De, megtudta, eljön érted *keresi a láncfűrészes medvét*
    3. Nem kapsz Trikó csókot!!!
    4. MÉG JÓ HOGY VAN NEKI
    5. NE MONDD RIKÓRA HOGY TÖKÉLETES MERT TÖKÉLETES MONOKLIT CSINÁLOK A TÖKÉLETLEN ARCODRA! (<3)
    6. KASENTŐL FÉLÜNK
    7. TANZ MIT MIR

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése