78. rész - Ostrom és Vihar /3 - A hajnal hangja

EI: Sziasztok!
Megérkeztem a legutolsó Ostrom és Vihar résszel, amely hosszabbra nyúlt, mint terveztem. Ígérem, hogy minden kérdésre választ kaptok majd, ami felmerül a rész közben.
Jó olvasást kívánok mindenkinek! :)

--------------------

"Meet me on the battlefield
Even on the darkest night
I will be your sword and shield,
Your camouflage and you will be mine"

 /SVRCINA - Battlefield/


*Trixi*

Legalább tíz perce tartottam a táborunkhoz. Kicsit megkönnyebbültem, hogy beszéltem a vadásszal, bár magam sem tudtam, miért. Úgy éreztem, durva voltam Rikóval, de nem kérhetett tőlem tűzszünetet. Nemcsak személyes ellenségek voltunk, de a táboraink is háborúban álltak. Még akkor is, ha egyre kevésbé tudtam tartani a haragot.
- Megjöttem! Köszönöm, hogy őrköd...
A meglepetéstől nem tudtam befejezni a mondandómat. Avokádó nem volt a helyén, sem a többi sárkány. A lovasok mégis úgy aludtak, mintha mi se történt volna...
Idegesen néztem körül a táborunkban, hátha találok egy kis jelet, amiből rájöhetek, hová lettek a hátasaink. Észrevettem egy karmolásnyomot a földön, pontosan ott, ahol eddig Avó feküdt. 
- Ez biztosan az övé... - suttogtam. Nem tudtam nyugtatni magam azzal, hogy csak halászni mentek, mert mindannyian egyszerre tűntek el. Ráadásul Avót megkértem arra, hogy ügyeljen a többiekre. Nem ment volna el, amíg vissza nem térek.
Tudtam, hogy nem indulhatok a keresésükre egyedül. Fel kellett keltenem valakit. Ha felébrednek, és látják, hogy nem vagyok itt, még nagyobbat csalódnak bennem. Halkan letérdeltem Hablaty mellé és megráztam a vállait.
- Hablaty, kérlek, kelj fel! Baj van, nagyon nagy baj! - suttogtam. A fiú kisvártatva kinyitotta zöld szemeit és rám emelte tekintetét.
- Mi baj, Trixi? - kérdezte ásítva, miközben felült.
- Lesétáltam a partra és megkértem Avót, hogy ügyeljen rátok, amíg vissza nem jövök... És most...
Hablaty körbenézett a tisztáson. Nem kellett sok idő, hogy észrevegye a hiányzó tagokat és felkeljen.
- Hol vannak a sárkányaink? - kérdezte halkan.
- Ez az! Fogalmam sincs! Avó biztosan nem ment volna el, hisz megkértem az őrködésre! És a többiek... egyedül hagytak volna minket egy ostromlott sziget kellős közepén?
Hablaty megrázta a fejét. Megmutattam neki a karmolásnyomot.
- Nem hiszem, hogy a mieink dulakodtak volna. Olyan, mintha... mintha erőszakkal vonszolták volna el... Nézd! - húzta végig az ujját a talajon. A lábaim szinte földbe gyökereztek, ahogy belegondoltam, mi történhetett itt.
- Esküszöm, csak negyed órára tűntem el... 
- Mi dolgod volt a parton ilyenkor? - kérdezte továbbra is a nyomot tanulmányozva.
- Hogy úgy fogalmazzak, tartottam egy terepszemlét.
- Értem - biccentett. - És most... most mi lesz...?
- Muszáj megkeresnünk őket, de a srácokat nem hagyhatjuk őrizetlenül! De... ezt tényleg nem értem... Hablaty, a parton voltam a sárkányvadász hajóknál, egyetlen sárkányt sem láttam!
- Lehet, hogy a mai segítségük csapda volt. Vagy a reggeli... amikor idejött a két csapdász és téged keresett. Talán csak ki akarták deríteni, mennyien vagyunk és milyen sárkányok vannak velünk.
A szó a torkomon akadt néhány másodpercre.
- Nem hiszem... A katona, akiről beszéltek, tényleg megsérült, de... ez most mindegy is. Tudod, hogy megvan a véleményem a sárkányvadászokról, de ezt most képtelen vagyok elhinni róluk.
- Kitelik tőlük - mondta. Tudtam, hogy igaza van.
- Akkor most mi legyen? - kérdeztem idegesen.
- Szerintem a legjobb, ha ketten megyünk megkeresni őket. A csapat egyes tagjai egyszerűen nem tudnak rejtőzködni - nézett a horkoló ikrekre és Takonyra.
- Keltsük fel Astridot - javasoltam.
Ezt is tettük. Hablaty a szőke lány mellé osont és halkan felébresztette. Úgy döntöttem, magukra hagyom őket, így megvártam a fiút ott, ahol az erdő kezdődött.
- Astrid őrködik nekünk - érkezett meg két perccel később. - Induljunk!
Bár feszengtem Hablaty mellett, tudtam, hogy van fontosabb is abban a pillanatban, mint a saját sérelmeinkkel foglalkozni. Mutattam az utat le a hajókig. Amikor megérkeztünk, meglepetésünkre Drákó harcosai a parton gyülekeztek. Gyorsan visszarántottam Hablatyot a szikla mögé, amitől ő megcsúszott a műlábával, de még idejében megtartottam a hátát. Gyorsan összenéztünk, majd fülelni kezdtünk.
- Mégis mi történik itt? - kérdezte egy ismeretlen férfi.
- Ütődöttek... - morogta egy másik hang. Ezt viszont felismertem. Biztos voltam benne, hogy Drákó ficsúrjához tartozik.
- Az egyik éjjeli tolvaj kötötte el a sárkányokat! Láttam, amikor elfutott innen...
A szívverésem felgyorsult. Tudtam, hogy rólam beszéltek... De mégis hogy láthattak meg?
- Valóban? - Oberon hangja most nyájasabban csengett. Láttam, ahogyan odafordul az előbbi katonához.
- Mit láttál?
- Az egyik csuklyás lányt... Nem tudom, melyikük volt, de az egyik hajóaljból jött elő. Nem emlékszem, melyikből...
- Terepszemle, mi? - suttogta Hablaty.
- Részletes terepszemle - válaszoltam.
- Törd a fejed, barátom.
Látszott, hogy Oberon csupán haszonleső. Csak akkor lágyult meg, amikor valaki a hasznára vált. Tiszta apja. Tényleg családi vonás.
- Tényleg nem tudom - felelte a férfi kis gondolkodás után.
- És miért hagytad elmenni?
- O-oberon, én...
- Azt kérdeztem, miért hagytad futni? - ismételte meg. Lenéző hangjából sütött a felsőbbrendűség.
- Túl gyors volt, és az ég sötét, nem láttam jól...
- Miért nem hordasz magadnál fáklyát? És apám ilyen embereknek ad fegyvert a kezébe?
- Hablaty, én kimegyek... - hajoltam hozzá közelebb.
- Megőrültél?
- Még a végén megüti azt a szerencsétlent. Várj meg itt - indultam el. Hablaty elkapta a karomat.
- Ne csinálj butaságot!
- Ha csinálnék, jönnél és visszaráncigálnál. Elegen vannak ahhoz, hogy gond nélkül meg tudjam védeni magam - nyugtattam meg. Jól esett, hogy a történtek után is törődik velem.
A végül fiú elengedett. Biccentettem és kiléptem a sziklák mögül. A három katona hátralépett, míg Oberon egyszerűen átnézett a válla felett.
- Visszajött! - hebegte a férfi.
- Vagy talán el sem ment...
- Hé! Láttam, amit láttam!
- Tudod, kislány, ez erősen birtokháborításnak minősül - mondta Oberon.
- Nem, mintha ez a hely a tiétek lenne - léptem közelebb.
Oberon ökölbe szorította a kezeit.
- De az isteneknek hála nem is a sárkánylovasoké.
- Ez igaz - helyeseltem.
- De ettől függetlenül ami a miénk, az a miénk. - hallottam egy kattanó hangot, majd Oberon felém tartotta a pisztolyát. Rezzenéstelen arccal meredtem rá, majd egyszerűen megragadtam a puskacsövet és félrenyomtam.
- A sárkányomért jöttem. És magammal is viszem, kerül amibe kerül.
- Oberon, nem kellene megkö-
A férfi feltartotta a tenyerét.
- Nem. A lány tud valamit.
- Akkor vigyük el kihallgatni? - kérdezősködött tovább a sárkányvadász.
- Majd én kihallgatom. Tűnjetek el! - förmedt a társaira. Nem telt bele egy percbe, ketten (azaz hárman) maradtunk a parton. Oberon elemelte a fegyverét.
- Igazán kedves vagy az embereiddel.
- Térjünk a tárgyra, Holgerson. Mi szél hozott erre?
Megint ez a nyájas hang. Kiráz tőle a hideg...
- Már mondtam, hogy a sárkányomért jöttem.
- S mieinket nem hoztad vissza, ha jól sejtem.
- Nem nyúltam hozzájuk - vágtam rá.
- Hm. Ez igazán érdekes egybeesés, nem gondolod? Egy sárkánylovas meglátogat minket és hirtelen eltűnik a zsákmányunk.
- Mint mondtam, a mi sárkányaink is nyomtalanul eltűntek. Magyarázatot követelek! Hogy jutottatok el a táborunkba?
A férfi úgy tűnt, erősen gondolkodik valamin.
- Tehát teljesen egyedül jöttél ide, a vadászok közé? Vagy tagadod, hogy a társad is itt van? - hagyta figyelmen kívül a kérdésemet.
Egy pillanatra lefagytam. Mégis honnan tudta, hogy Hablaty velem jött?
Nem. Én ezt nem vallom be. Nem adom fel a barátomat!
- Egyedül állok előtted.
- Úgy látom, eléggé megszeppentél a kérdéstől - állt közvetlenül elém. - Vajon a vad lány a sárkánya nélkül is olyan erős, mint ahogy azt mutatni próbálja?
Úgy éreztem, mintha a fejemmel játszana. És nem tetszett az érzés. Mindenre rákérdezett, és próbált összezavarni. Ha pedig nem vigyázok, sikerülni is fog neki.
- Te mondtad, hogy maradjunk a tárgynál. Eléggé eltértünk tőle.
- Zavartnak tűnsz - ingatta a fejét.
- Még egyszer elmondom: nem vittem el a sárkányokat! - ismételtem dühösen. Válaszokat akartam, nem mellébeszédet.
Furcsa zaj hasított a levegőbe. Oberonnal mindketten felnéztünk az égre, keresve a hang forrását. Egy perc után egy sárkány csapódott be mellettünk. Avokádóra számítottam... Vagyis, inkább vártam, hogy ő legyen az, és véget érjen ez a nyomasztó rémálom. A megérzésem tévedett, a mellettem lévő Gyapjas Bömbölő védelmezően állt elém. Nem tudtam, ismertem-e a sárkányt, mert teljesen a háta mögé kerültem.
A Gyapjas nem mondott semmit, csak a  vicsorgását hallottam.
Oberon érzelemmentes arccal nézett a sárkány hatalmas szemeibe. Ötletem sem volt, mi fog történni. A Gyapjas egy lehetett a vad sárkányok közül, akkor pedig korán ér a halálom...
- Sejtettem. Sosem jársz sárkányok nélkül - mondta végül a vadász. Az állat közelebb húzódott hozzám, hallottam a levegővételeit.
- Te pedig sosem jársz a nyálcsorgató csatlósaid nélkül. Mit is várok egy ficsúrtól? - morogtam rá. Ez nem volt a legjobb visszavágás, hiszen most sem voltak itt az emberei, de... végül is igaz.
- Vidd el innen ezt a dögöt, vagy én fogom! - figyelmeztetett, de választási lehetőséget nem adott. Megragadta a Gyapjas nyakát, a sárkány felnyüszített a hirtelen fájdalomtól, és tudtam, hogy Oberon a következő mozdulattal el fogja altatni. Azonban az állat tapasztaltabb volt, mint azt hittem. Rázni kezdte szőrös fejét, majd a Vérdung másik keze után kapott. Oberon visszahúzódott, hogy fegyvert rántson, de én gyorsabb voltam ennél. Kivontam a kardomat, és bár a csapás közben a fegyvereink összecsattantak, sikerült hárítanom a támadást. A Gyapjas a fogaival finoman a ruhámba harapott, majd felemelt és arrébb tett. Megütődtem. Egy pillanattal később már szembefordult Oberonnal, és a harc folytatódott. Ha ő segített rajtam, én nem hagyhattam annyiban, és természetesen visszaszálltam a küzdelembe. Amíg a csapdász a Gyapjassal volt elfoglalva, az oldalába ütöttem a kardlappal. Felhorkant. Vérzést nem okoztam, de egy kék foltja biztosan lesz majd.
Ekkor Hablaty kirohant a szikla mögül és előhúzta lángfegyverét. A másik hárította az ütést, majd az enyémet is. Három év után végre találtam egy sárkányvadászt, aki nem omlik össze egy csapástól?
Oberon kardja végigvágta a páncélt jobb karomon. Sziszegve húzódtam hátrébb, de nem úsztam meg ennyivel. A vadász egy kis időre ártalmatlanná tette Hablatyot, majd lassú, szinte már félelmetes mozdulatokkal jött felém és ért el hozzám. Hátrálni akartam, hogy időt nyerjek a fogásváltáshoz, de Oberon a földre lökött és kiütötte a kezemből a kardomat. Kész. Lefegyverzett. Egy sárkányvadász. Nagyobb szégyen érhetne?
A hosszú, éles pengét a nyakamhoz érintette, így nézett velem farkasszemet.
- Sose becsüld alá az ellenfeledet - mondta hidegen. - Nem tudhatod, mire képes. Ha háborút akarsz nyerni, ezzel a harctechnikával el is felejtheted a győzelmet.
- Tévedsz. A táborokban csak puhányokkal találkoztam. Eddig.
Borostás arca egy pillanatra megrándult.
- Mostantól más idők járnak. Holmi kislányok nem fognak megdönteni egy ezrednyi katonát.
Katonát? Milyen katonákról beszél?
- Nem kislányokkal álltok szemben.
- A tudásotok nem mutat többet - húzta el a pengét a nyakamtól. A Gyapjas Bömbölő eddig mozdulatlanul állt, de ekkor megrázta a fejét és észrevétlenül felhúzta Hablatyot a földről.
- Meglátjuk, Oberon.
- Ha ketten állunk majd egymással szemben, ki fog derülni. De nem hiszem, hogy eljutsz odáig.
- Nem tudod, ki vagyok.
- De. Többet tudok rólad, mint amennyi számodra kedvező. Többet, mint te magadról.
Megelégeltem az üres szavakat, és felálltam. Elindultam a fegyveremért, de elém vágott a kardjával.
- Miért kóstolgatsz? Már levághattál volna.
- Látni akarom, meddig mész el - vont vállat. - A csúcson a legjobb befejezni.
- Ezt vegyem fenyegetésnek? - suhantam át a penge alatt. Felkaptam a saját kardomat és kitartva álltam meg előtte. A kardjaink egymás mellkasa felé mutattak.
- Inkább vedd puszta ajánlatnak.
Oberon leengedte a fegyvert és visszahelyezte a tokjába. Három szempár követte, ahogy eltűnt a másik szikla mögött.
- Jól vagy, Hablaty? - szaladtam oda hozzá. A fejbőréből kiserkent a vér, de nagyobb sebet nem láttam rajta.
- Én igen, de téged meg is ölhetett volna!
- Nem tette, és ezt itt és most hagyjuk is abba! Nincs időnk azon veszekedni, hogy mi lett volna, ha, amikor még mindig semmit nem tudunk a sárkányainkról!
- És ő? - bökött a Gyapjas felé. A sárkány oldalra döntötte fejét, jégkék szemei okosan csillogtak a holdfényben. Hirtelen úgy éreztem, mintha ismerném valahonnan a sárkányt.
- Várj, megpróbálom megszelídíteni - vette elő ismét a tűzkardot. Leírt vele egy nyolcast, majd lehajolt egészen a földig. A sárkány követte a fényt, de a tekintete semmit nem változott.
- Szerinted ez elég volt? - kérdezte Hablaty.
- Nem tudom, szükség volt-e rá egyáltalán... - érintettem meg a nyakát. Amikor nem ellenkezett, megsimogattam és betúrtam a bundájába.
- Olyan ismerős nekem ez a sárkány - merengtem. - Biztos vagyok benne, hogy már láttam valahol.
- Szerintem ő is emlékszik rád, egy sárkány nem véd meg csak úgy akárkit.
Biccentettem. A sárkány mélyen a szemembe nézett, majd megszaglászott. Emlékeztem a tekintetére, és arra is, hogy máskor is csinálta már ezt. Tudtam, hogy egy idősebb, de annál tapasztaltabb sárkánnyal van dolgom.
- Már biztosan tudom, hogy találkoztam vele ezelőtt. De azt még nem, hogy mikor.
A sárkány kisvártatva a levegőbe szagolt, majd utoljára rám nézett, mielőtt lassú mozdulatokkal visszaindult az erdőbe... de a saját lábán, repülés nélkül. Ahogyan az előbb nézett rám... Vajon azt akarja, hogy kövessem őt?
- Szerintem azt várja, hogy utána menj - jegyezte meg Hablaty.
- És te?
- Visszamegyek a többiekhez, mielőtt a sárkányvadász riadóztatja az embereit. Együtt megpróbálunk a sárkányok nyomára bukkanni. Van egy olyan érzésem, hogy a Gyapjas Bömbölő...
- Hogy elvezet hozzájuk? - fejeztem be a gondolatát.
- Határozottan kijelentette, hogy téged vár.
- Igazad van - helyeseltem. - Akkor... Sok szerencsét, Hablaty! - biccentettem neki, majd a sárkány után indultam a fák közé.
- Várj meg, kérlek! Hol vannak a...?
Egy nyomot vettem észre a homokban. Biztosan a Gyapjashoz tartozott. Úgy éreztem, direkt hagyta ott azt a nyomot, hogy követhessem. Vártam rá, hogy a sárkány megszólaljon, hogy könnyebben megtalálhassam, de nem tette. A sötétség befedte az erdőt, de a látásom mintha kiélesedett volna. Láttam a fákat, az alvó, vagy éppen vadra leső állatokat. Gyorsabban futottam, mint eddig valaha. Ekkora sebességre akkor sem lettem volna képes, ha egy tarantulabirodalom üldözne... Mégsem tudtam koncentrálni az érzékeim változására, igyekeztem inkább kihasználni őket.
- Hé, merre vagy? - kiáltottam. Beleszagoltam a levegőbe, majd jobbra fordultam és arra folytattam a futást. Néhány perc után emelkedő következett, amely a hegyre vezetett fel. Még félúton sem jártam, amikor észrevettem a falba vájt barlangot. A gyapjas Bömbölő odabenn ült, látszólag tényleg rám várt.
Nem éreztem fáradtságot, nem lihegtem, egyszerűen csak lefékeztem, és beléptem a vájatba. Lassú léptekkel közelítettem a sárkányhoz, de nemsoká megálltam és körülnéztem. Csak ekkor vettem észre, hogy a fal mellett volt egy asztal és egy szék, távolabb egy szekrény, és egy nádból készített alvóhely is. Itt lakik valaki?
~ Üdvözöllek, Trixi. Örülök, hogy könnyen idetaláltál.
Mély, de mégis kellemes hang. A Gyapjas hangja volt.
- Honnan tudod a nevemet? - kérdeztem rá.
~ Aprócska voltál még, amikor utoljára találkoztunk - húzta halvány hüllőmosolyra a száját. ~ Nagyjából nyolcéves lehettél. Emlékszel rám?
Ilyen kicsi voltam? Hisz akkor még nem is tudtam, hogy léteznek sárkányok!
- Emlékszem rád, de akkor még nem találkozhattam veled. Nem láttalak valahol... az elmúlt három évben?
~ Nem, te nem láttál engem. De én végig figyeltelek - állt a lábaira. Óvatosan lépett párat, majd megállt közvetlenül előttem.
- Tudnom kéne, hogy ki vagy...?
~ Talán. Nem nevelhetik ki belőled a régi ösztönöket.
- A miket? - pislogtam a sárkányra.
~ Sok minden van, amit nem tudsz még. Időbe fog telni, amíg minden eszedbe jut. Kale-nek igaza volt, nem szabadott volna téged elhozni onnan...
Nem tudtam, mire gondolhat a sárkány. Valahonnan ismerős volt a Kale szó, vagy ezek szerint név, egy szó formálódott a fejemben. Félénken érintettem meg a Gyapjas fejét.
- Bátor...? - kérdeztem rá. A sárkány elmosolyodott.
~ Úgy bizony.
Az emlékek záporoztak előttem. Emlékeztem rá, hogy játszottam a sárkánnyal, hogy megvédett, hogy meghallgatott, ha szomorú voltam. Hány éves lehettem, hat? Azt még nem értettem, hogyan, de tudtam, hogy köze volt a nagyapámhoz.
- De... te hogy kerülsz ide? - dadogtam pár perccel később. Bátor szárnyat vont.
~ Éreztem, hogy szükséged lehet rám.
Nem gondolkodtam. Szorosan átöleltem a Gyapjast, és a nyakába fúrtam az arcomat. Kiskoromban mennyit kerestem őt, de ő elment, és sosem láttam többet. Csak úgy, mint a nagyapa...
Szuszogást hallottam, majd a hüllő körülzárt a szárnyaival.
~ Mintha csak tegnap lett volna, hogy a mancsomig sem értél - horkant fel. ~ Régi szép idők...
- Miért tűntél el? Sosem kerestél többet, nem játszottunk...
Bátor habozva válaszolt.
~ Nem akarták, hogy keresselek téged. Sem én, sem más sárkány, amíg el nem éred a megfelelő kort. Megértettem őket, ez az élet túl veszélyes neked, de nem szigetelhetnek el így.
Nem értettem, miről beszél, de folytatta.
~ Mégis, itt voltál, vagy... évekkel korábban.
- Miről beszélsz? - toltam el magamtól a Gyapjast.
~ Hosszú történet, és azt hiszem, nincs is időnk rá - nézett ki a barlangból. ~ Kérlek, nagyon figyelj most rám! Az, hogy eljutottál ide, kitartásra és nagy erőre vall. Az pedig, hogy a hatalmad meg is mutatkozik... Te érted azt, amit a sárkányok mondanak. Tudnod kell, hogy az erő nem tart örökké. Nem tudod használni, sem kezelni, ezért nagyon veszélyes! Sose maradj egyedül, ha elzöldülnek a szemeid, vagy élesednek az érzékeid. Szükséged lesz bizalmasokra, de minél kevesebben tudnak erről, annál jobb.
Nem kérdeztem semmit, csak összpontosítottam, és próbáltam mindent megjegyezni. Ez fontos volt.
~ Az, hogy pontosan itt mutatkozik meg az erőd, hatalmas jel. Ez a fészek... Hogy te is értsd, évszázadokkal ezelőtt történt itt valami, ami most is kihat a sárkányok és az emberek életére. Majd ezt is megérted, nem mondhatok többet, mint amennyit muszáj.
- Miért vagyok képes erre?
~ Ezt még én sem tudom. Vagyis... Sejtem, nagyapád is sejtette, de nem hozhatjuk meg a helyes döntést, amíg meg nem mutatod, mire vagy képes.
- Mégis hogyan mutathatnám meg? - értetlenkedtem. - Azt sem értem, mi ez az egész, Bátor! Nem tudom irányítani, ezt te mondtad!
Az ég dörrent egyet.
~ Nem maradhatunk, ostrom alatt áll a sziget. A Királynő magához vonzotta az összes sárkányt.
Tehát ezért tűntek el! - futott át az agyamon.
- Le kell győznünk az alfát!
~ Nem kell legyőznöd őt. De mutasd meg neki, hogy egy oroszlán lakozik odabenn!
- Egy oroszlán? - kérdeztem rá.
~ Ez egy jelszó. Amolyan... családi dolog. De értsd jól minden szavát. Mutasd meg neki az erődet!
Nem firtattam, úgysem értettem volna. Bátor a fal mellett pihenő nyereg felé bökött.
~ A táskában találsz egy levelet, jól tedd el, és olvasd, ha egyedül leszel. Csatold rám a nyerget.
Úgy tettem, ahogy kérte. Belenyúltam a bőrtáskába, éreztem benne a papírdarabot. A zsebembe rejtettem, majd rásegítettem a nyerget a sárkányra.
~ Induljunk, Trixi. Ülj fel a hátamra!
Eleget tettem a kérésnek. Bátor kitárta a szárnyait, és kilépve a barlangból felemelkedett a levegőbe. Megkapaszkodtam a szíjban. A nyereg nem az én méretem volt, ha nem kapaszkodtam elég jól, lecsúsztam volna.
- Van tervünk, Bátor? - hajoltam a füléhez.
~ Ki fogjuk szabadítani a sárkányokat!
- És a csapdászok?
~ Ők most nem számítanak. Csak az alfára összpontosíts, történjék bármi, rendben? Akárki sérül meg, akárki pusztul el, nem törhetsz meg! Ez most fontos!
A hangjából is éreztem, hogy igazat mond, mégis megrémítettek a szavak. Rendben hát. Akármi is legyen a célja az erőmnek, akármit is hoz majd a hajnal, megteszek minden tőlem telhetőt!
- Értettem, Bátor. Így teszek - válaszoltam.
~ A kard mindig legyen a kezedben. A pengének a megfelelő kézben nagyobb az ereje, mint három alfasárkányé.
Rá akartam kérdezni, miért, de inkább nem tettem. Túl sok volt ez így egyszerre, hogy mindent felfogjak, talán nem is kellett. Elővettem a fegyvert. Sosem éreztem, hogy több lenne egy egyszerű kardnál, bár a nevem a pengén, a fém hőmérsékletének változása és az izzás... Talán több ez a kard, mint valaha hittem. Ezért akarhatták ennyien elvenni tőlem.
Suhantunk az éjszakai égen. Éreztem, hogy egyre közelebb érünk a sárkányokhoz és a vulkánhoz. Amikor a lávahegy látótávolságra ért, csak akkor eszméltem rá, hogy fogalmam sincs, mit kéne csinálnom. Eddig is bombáztunk, harcoltunk, de nem volt elég haszna. Akkor most mégis mi változhatna meg?
Untam már a harcot. Igen, kimondtam. Pont én, aki mindig csak harcolni akar. Láttam, hogy értelmetlen volt. Napok óta küzdöttünk, nem értünk el mást kisebb sikereknél. Mi is fáradtunk, fáradt a Királynő is, mi haszna volt ennek?
Aztán eszembe jutottak Bátor szavai. Most nem adhattuk fel, nem törhettünk meg. Most volt itt az ideje annak, hogy megfeszítsem magam. Megígértem Avónak és magamnak is, hogy mindent elkövetek a szabadságukért.
Megálltunk. A sötétben láttam körvonalazódni a Vörös Halál alakját kívül a vulkánon.
- Lát minket, Bátor? - suttogtam.
~ Nem, innen biztosan nem. Megkerülöm, és meglepjük, rendben? - ajánlotta, miközben felnézett rám. Aprót bólintottam, Bátor pedig elindult. Nekünk repült egy sárkány, kerülnünk kellett a vulkán mellett. Rásimultam a hátasra. Tudtam, hogy biztonságosan átjuttat minket a másik oldalra.
Amikor megálltunk az alfa mögött, körülnéztem. A sárkányvadász hajók is aludtak, legalábbis látszólag. Tudtam, hogy szervezkednek, és meg fognak támadni bennünket a sárkányaikért... és valószínűleg a banda támadással válaszol majd a támadásra. Elhessegettem a gondolatot. Bátornak igaza volt. Ha a kisebb ügyekkel foglalkozok, nem tudom elérni, amit muszáj. Nem menthetek meg mindenkit.
- Most mit csinálunk?
~ Várjunk - válaszolta halkan. Behúzódtunk egy kis résbe, figyeltük a sárkányok mozgását.
- Értesz valamit?
~ Nem...
- Rád miért nem hat az ereje? - kérdeztem kis idő után.
~ Azért, mert nem tudja, hogy betettem a mancsom a szigetre. Csak az ide tartozó sárkányokra koncentrál.
De a mi sárkányaink? Vagy rájuk már számít?
Végül biccentettem. A sárkányok feljebb emelkedtem, már a közelünkben is köröztek. Bátort hívogatták, és hallottam, hogy segítséget kérnek. A vadak, a sárkányok közül a legbetörhetetlenebbek könyörögtek azért, hogy szabadítsuk meg őket. Fájt a szívem. Egyikükre sem haragudtam a bizalmatlanságukért. Ők csak féltek...
- Szegény párák... - suttogtam. - Nem nézhetjük ezt tétlenül, Bátor!
~ Emlékezz arra, amit mondtam. Ki kell várnunk.
Feszengtem. Amikor Avokádó elszállt felettünk, megrántottam a szíjat.
- BÁTOR! - szóltam rá. - Indulunk, most!
~ Fogd vissza magad!
De én nem maradtam nyugton, sőt. Rángattam a nyerget, ösztökéltem a sárkányt az indulásra, de nem engedelmeskedett. Sőt, leült.
- Azt mondtad, mutassam meg az oroszlánt, vagy mit! Akkor most mi legyen?
~ Kivárunk.
Nem dacolhattam. Legalább egy óráig voltunk ott, de talán több ideig is. A vadászhajók felől fényeket láttunk, és pont a táborhelyünkre tartottak. Hablaty ott van, nem lehet baj. Nyugi, nincs semmi baj...
Bátor a hosszú csend után megmozdult. Szárnyait felemelte, és tudtam, hogy indulunk.
~ Gyerünk! - rugaszkodott el.
A gyorsaságunk minden eddigit meghaladott. Erősen kellett kapaszkodnom. Igyekeztem, de nem tudtam alkalmazkodni a nyereghez. Elengedtem a szíjat, hátracsúsztam a sárkányon, és szembenéztem a szédítő mélységgel.
Bátorság, Trixi, bátorság!
Lehajoltam a Gyapjas hasáig és kifűztem a bőrszalagot a csatból. A világ megingott alattam. Kicsúsztattam magam alól a nyerget, majd ledobtam a sziget fölött. Majd megtaláljuk.
A sárkány szőrébe kapaszkodtam, a combommal szorítottam az oldalát. Mindjárt más.
Szlalomoztunk a sárkányok között. Az alfa még jobban összehúzta a pupilláit, mire a sárkányok felénk fordultak. Értettem a tűzparancsot.
Másodpercekkel később menekülnünk kellett. Az összes sárkány nekünk támadt, mi pedig egyedül maradtunk. Nem tudtunk gyorsabban haladni, pedig muszáj lett volna. Egészen magam mellől hallottam a fogcsattogtatást.
Vészesen közeledtünk a csapdászhajókhoz. Két járőr volt a a legközelebbin, akiket egyből felismertem. Nem volt más választásom...
- Segítsetek! - kiáltottam. Ethan és Rikó fel, majd egymásra néztek. Rikó bágyadtan, de gyorsan lépett a hálóvető elé, és jobb ötlet híján elsütötte a fegyvert. Most az egyszer nem ellenkeztem. Egy sikoly, majd a sárkány a fedélzeten végezte. Ethan előrántott egy tőrt, és kifeszítette vele a sárkány állkapcsát. Harcképtelenné tette.
Rikó újra töltött, és megint lőtt. És megint. A fenyegetés egyszer csak elült. Az alfa azt hihette, minket is eltaláltak, mert visszarendelte a sárkányokat.
Nyugodtabban sóhajtottam fel. A hajóhoz reptettem Bátort, majd a fedélzetre ugrottam. Vetettem a fiúkra egy-egy hálás pillantást, majd elővettem a kardomat és odaszaladtam az első áldozathoz.
- Segítsetek, kérlek! - néztem vissza rájuk. - Vágjuk el ezeket!
- De hát megtámadtak, nem? - kérdezte Ethan. Amíg én egy siklóval, ő egy Ostorcsattal foglalkozott.
- Az alfa kényszerítette őket. Szerintem már rendben vannak.
Óvatosan megfogtam egy kipeckelt állkapcsú sárkány fejét, és felemeltem. A pupillája ismét tágra nyílt.
- Rendben, pajtás. Ne haragudj a kötelekért. Kiszabadítalak, de ne bánts minket, rendben? - simogattam meg nyugtatóan. Elvágtam a köteleket, és elhúztam Ethan tőrét. Néhány perc után mind a hat lelőtt sárkánnyal végeztünk. Nem mozdultak el, nem keltettek feltűnést a Királynő számára. Remegtek a kimerültségtől.
Felálltam, és szembenéztem a fiúkkal.
- Te miért vagy itt? - néztem Rikóra.
- Mert kellett az ember - vágta rá. Lesütöttem a szemeimet. Még mindig bűntudatom volt az előző éjszaka miatt. Most is csak úgy volt, mint ahogy néhány órája láttam. Páncél nélkül, egy szál ingben, az arca vörös volt a láztól. Mondani akartam valamit. Talán azt, hogy menjen és pihenjen le abban a minutumban, nem tudom. Végül másért szólaltam meg.
- Baj van - néztem fel. - Minden a Királynő hibája, nem raboltuk ki egymást!
- A többiek elindultak felétek... - nézett a sziget felé Ethan. Valamelyik katona figyelhette meg Hablatyot, ha tudták az utat.
- Nincsenek ott a sárkányaink, a barátaim védtelenek.
- Akkor ő? - mutatott a Gyapjasra. Láttam, hogy Rikó valamiért nagyon erősen méregeti a sárkányt.
- Hosszú. Valahogy meg kell akadályoznunk a harcot. Ha most kezdünk ehhez, akkor...
A két fiú bólintott.
- Csak kifárasztjuk magunkat reggelre, igaz? - csatlakozott Rikó.
- Nem. A reggel már nem számít. Ez az utolsó ostrom.
- Hogy érted azt, hogy az utolsó? - kérdezték egyszerre.
- Ma éjjel befejezzük ezt... Csak hajnalig kell idő. Érzem.
- Legkésőbb két órád van, mielőtt világosodni kezd. Elég lesz ennyi idő? Sárkányok nélkül? Segítség nélkül?
- Tudom, mit csinálok. Vagyis... igaz, fogalmam sincs. De megoldom, efelől ne aggódjatok. Sosem voltam még ennyire biztos semmiben sem... - néztem a sárkányokra. Lehajoltam az elsőhöz, és mielőtt bármit tehetett volna, a fejére tettem a kezem. Kértem őt, és a társait, hogy segítsenek a barátaimon. Ott az alfa nem találja meg őket... talán.
- A sárkányok mennek - fordultam a vadászok felé.
- Ahogy mi is - jelentette ki Rikó. Elővettem a kardomat és a nyakának szegeztem.
- Te biztosan nem.
- Miért?
- Azért, mert azt mondtam - sziszegtem. - Te szépen itt maradsz. Ethan, utálsz, utállak, de a húgod is ott van! - néztem a fiúra.
- Tudom - biccentett. - Talán jobb, ha odamegyek... Felmérni a helyzetet.
Visszafordultam Rikóhoz.
- Amennyiben meglátlak ott, nos hát... - toltam hozzá közelebb a pengét. - Remélem, eljutott az agyadig az üzenet.
Elvettem a fegyvert, majd visszasiettem Bátorhoz. Felültem a hátára, emelkedtünk. Az erősebb érzékeimnek hála hallottam, ahogy Ethan Rikó füléhez hajol, és belesúgja: "Szerintem bír téged". Bátor kérés nélkül tüzelésre nyitotta a száját, mire Ethan felrántotta a kezeit.
- VICCELTEM! VICCELTEM! ESKÜSZÖM, HOGY VICCELTEM! - mentegetőzött.
- Na azért - mondtam ridegen. Amikor ismét megindultunk, már nem néztem vissza.


Az idő gyorsabban telt, mint gondoltam. A táborunk felől kiáltások, mellőlünk sárkánysikolyok hallatszódtak, a színes pikkelytengerben nehezen jutottunk előre. De láttam az alfát. És ő is engem. A sárkányok önkénytelenül tüzeltek, a sötét eget lángnyelvek borították be. Az egész olyan volt, mint a szilveszteri tűzijáték, de mégis teljesen más. Én nem akartam sárkányok ellen harcolni... Én szerettem őket. És most félre kellett löknünk mindet, hogy előre jussunk. Egyre több kiáltás, és úgy éreztem, a hangok szétfeszítenek. Ahogy egyre erősebben fojtogatott a furcsa erő, a kardpenge forrósodott a kezemben. Már biztosra vettem, hogy éget.
- Bátor, nem bírom... - suttogtam.
~ Még muszáj.
Egyre közeledett a hajnal, és ezzel a magam elé kitűzött határidő is. Beláttam, hogy nem így nem tudunk mozogni, és egyedül is vagyunk. A szigeten váratlan mozgolódás kezdődött, kértem Bátort, hogy repüljünk le. A sárkánylovasok voltak azok.
- Srácok, mindenki jól van? - kérdeztem a nyeregből.
- Te meg hol voltál?
- Mi történik?
- Igen, jól vagyunk! - kiabált vissza Willow.
Lemásztam a nyeregből. Kérdezni akartam, rengetek dolgot kellett volna mondanom, de egy szóra sem jutott idő. Egetrengető sárkányordítás rázott meg minket... Szó szerint, ami azt illeti. A föld megremegett alattunk, de most nem hagytam, hogy az alfa elérje, amit akar. A többiek kapaszkodtam, az ikrek a földre estek, de én csak álltam. Majd szembefordultam a Királynővel. Hallottam, hogy ismét tűzparancsot ad ki, és épp felénk küldte a sárkányokat. Előttünk sárkányvadász hajók voltak, a sárkányok pedig bombázni kezdtek. Mellettünk lávabomba csapódott be. A kezeim ökölbe szorultak. Bátor noszogatott, hogy induljunk, de leintettem. Nem hagytam ott a barátaimat, nem menekültem, nem mozdultam. Nem kértem a védelemből többet. Eszembe jutott, mit mondott Oberon. Azt, hogy a sárkánylovasok sárkányok nélkül nem érnek semmit. A világnak, de leginkább magamnak akartam bizonyítani. A félelem elhalványult bennem, helyébe valami fojtogató érzés lépett. Először kínzott, de éreztem, hogy felülkerekedek az érzésen. Lehunytam a szemeimet, és úgy koncentráltam. Egész életemben menekültem, kerestem a biztonságot, de sosem találtam. Rá kellett jönnöm, hogy saját magamnak kell megteremtenem a békét, és nem várnom a csodára. Én több voltam ennél, több, mint hittem. A testem felforrósodott, a szemeim égtek. Mintha tűzlabdák cikáztak volna végig a bőrömön. Ezt nevezik erőnek? Önbizalomnak? Ismeretlen volt. Eddig hagytam, hogy mások döntsenek, hogy leszóljanak és megállítsanak. Ennek most és mindörökre vége.
Valami becsapódott mellettem, a barátaim rám kiáltottak. Elővettem a kardomat és rámarkoltam a pengére. Felidéztem Bátor szavait. A megfelelő kézben több alfa erejével is felért a kard. A penge égette a tenyerem. Nem láttam, de tudtam, hogy a fém felcsillan. Még egy hang... Egy tüske vált le egy sikló farkából, és mélyen a lábamba fúródott. Eddig terjedt az alfa ereje?
Mellettem kiáltások, hajók robbanása, tűz lobogása. Mintha az a tűz engem is elért volna. Hatalmas erőt éreztem magamban. Meg tudom tenni. Meg tudom mutatni. Gyerünk, egy oroszlán lakik itt benn!
- ELÉG! - ordítottam fel. Megremegtem a saját hangomtól. Mintha... nem is az enyém lett volna. Valami mély, földöntúli sikoly volt, hangosabb egy Éjfúriánál. Kinyitottam a szemeimet, a Nap előbukkant a hegyek mögül. Ez volt a hajnal első hangja.

"Our hero, our hero
Claims a warrior's heart.
I tell you, I tell you
The Dragonborn comes!"

A sárkányok lefékeztek. Kirántottam a lábamból a siklótüskét, félredobtam és a szirtre léptem. A szemeim égtek, az erő feszítette a testemet.
~ Mi ez? - mordult fel az alfasárkány. Elhagyta a vulkánt, egyre közelebb jött. Nem féltem, sosem voltam nyugodtabb. Lihegtem, ráfogtam a kardra.
~ Nézzétek, ez az a kard? - hallottam egy sárkány szavát.
- Ez a hely valaha a megbékélés tanúhelye volt, hát elfelejtettétek? - ordítottam. Valami belső hang suttogta a szavakat.
A Királynő megállt előttem. Minden sárkány- és emberszem engem figyelt.
~ Összemorzsollak, ember.
Éreztem, hogy a szemeimmel történik valami, a pupilláim összehúzódtak, és ezzel egy időben a Vörös Haláléi is. Megtántorodott. A lábai inogtak, és éreztem, hogy ezt mind én csinálom. A fejemben kavarogtak a hangok. Kitartottam a jobb kezemet, benne a karddal.
- Nem harcolhatsz az Ősök erejével - mondtam. Fogalmam sincs, miért ejtettem ki ezt a számon. Az alfa felordított, néhány sárkány átrepült az oldaláról az enyémre.
~ Mi ez az erő? Mi vagy te?!
- Holgerson vagyok, és megvédem azt a helyet, amit egykor az őseim vére áztatott!
Miket beszélek? Mi történik velem?
Egyre több sárkány szállt le mellém, Avokádó előttem ért földet.
- Agenor nem ezt várja el tőletek!
Éreztem, hogy az alfa ki akar törni az irányítás alól. Az erőm egy pillanatra megingott, a Vörös Halál méterekkel állt meg előttem.
~ Agenor csak legenda. Sosem létezett, vagy, ha mégis, már több száz évvel ezelőtt halott. Rossz húzás volt, Holgerson. Nem tisztelem a drága szenteteket - mondta, és ezzel felém kapott.
A kardommal a földre csaptam, a sárkányok tüzelni kezdtek. Nem tudtam, miért bosszantott fel ennyire az előbbi, hisz azt sem tudtam, ki, vagy mi Agenor. Csak azt, hogy nem beszélhet így róla.
Robbanások és tűzlabdák rázták fel a hajnalt. Ismét összehúztam a pupilláimat, hogy hatást gyakorolhassak a Vörös Halálra.
- Jól jegyezd meg, hogy a sárkányok között te is csak egy porszem vagy. Talán a legtöbbnél nagyobb, de még mindig alárendelt. Senki sem veheti így a szájára Agenort. Még te sem!
A Királynő hátrahőkölt a lövésektől. A sziget összes sárkánya mellettem állt vele szemben, már biztos voltam a győzelmünkben. Újabb ordítás a Vörös Halál részéről, ujjongás a hátam mögül. Ideje volt véget vetni ennek az egésznek.
- Tűnj innen! - csaptam ismét a karddal, a Királynő azonban még nem csinált semmit. Vártam.
~ Elismerem az erődet, Holgerson. De ne kérd, hogy tiszteljem is. Tartsd meg a szigetedet - mondta utoljára, majd ellépett a szirttől, és a vízbe merült. Az alakja lassan halványodott a horizonton, majd eltűnt a messzeségben.
Győztünk.
Most vártam az ujjongásra, a boldogságra, de minden elcsendesült. Megfordultam. A sárkányok egyként néztek rám, Bátor viszont elém repült, és mélyen a szemembe nézett.
~ Az Őrző hazatért - húzta hüllőmosolyra arcát, majd meghajtotta a fejét. Megütődtem. A sárkányok sorban követték őt, Avokádó is, Kampó is, az összes hibbanti és fészki sárkány. Elindultam a banda felé, sétáltam a sárkányok között. Párat megérintettem, vagy megsimítottam, de nem álltam meg, csak Hablatyék előtt.
~ Az Őrző hazatért! - zúgták most egyszerre. Fáradtan rogytam térdre, ahogy a hirtelen jött erő elhagyta a testemet. Éreztem, hogy valaki elkap, hátranézve Avokádó tekintetével találkoztam. Szorosan átöleltem a nyakát.
~ Büszke vagyok rád! - nyalta meg az arcomat.
De miért? Miért vagy büszke? Miről beszél itt mindenki? Én nem csináltam semmit, nem én voltam! Biztosan... biztosan nem én voltam...
Feltápászkodtam, de még mindig kapaszkodtam a Szörnyennagy szarvába. A banda nem szólalt meg, olyan arccal néztek rám, mintha szellemet láttak volna. Bár, megértem.
Egy másik hüllő közelségét éreztem. Szembenéztem Avó anyjával.
~ Nem hittem neked, Őrző, ezért bocsánatkéréssel tartozom - ült le előttem a titánszárnyú. ~ Megvédtél bennünket, ahogy ígérted.
- Nem tartozol nekem semmivel - ráztam a fejem.
~ De, sokkal.
- Ha úgy hiszed, hogy tartozol, lenne két kívánságom.
A sárkány hirtelen felkapta a fejét, de beleegyezett.
- Az első, hogy szeretnék hazatérni. Avóval együtt.
Rosszalló pillantásokkal bombázott.
~ Ha önszántából így határoz... Nem tehetek semmit.
Avokádó körülzárt a szárnyaival.
~ Anyám, én oda tartozom. Nem értheted, mit jelent nekem az az emberekkel teli föld, de ott érzem jól magam. Nem hagylak titeket magatokra, erre megesküszöm!
A sárkány biccentett.
~ És mi a másik kívánság? - kérdezte. Elmosolyodtam.
- Szeretnék adni neked egy nevet.
A Rémség pislogott párat, de felállt, és közelebb jött.
~ Megtiszteltetés, Őrző...
Gondolkodni kezdtem, mi illene rá. Vörös és sárga test, erőszakos jellem, de változó hangulat. Talán csak kis ideig ellenséges, de a gyilkosoddá is válhat.
- Vérvihar - mondtam végül.
Percekig hallgatott, ízlelgette a nevét. Ismét megdöntötte a fejét, én pedig hasonlóan tettem. Vérvihar visszafojtotta a lélegzetét.
- Én vagyok az, akinek van mit köszönnie. Örülök, hogy tehettem valamit értetek.
~ Miért hajolsz meg előttem?
- Azért, mert harcos vagy. Megérdemled a neked kijáró tiszteletet.
A sárkány még közelebb lépett, de nem mertem megérinteni. Szerettem volna megsimogatni, de rá kellett jönnöm, hogy ezt már nem kaphatom meg. Ő egy vad sárkány volt, aki sosem szelídül meg. Ahogy Avokádó sem. Ő csak bízik bennem, sosem kellett betörni. Ekkor éreztem igazán, mekkora kincs is ő nekem.
Hátranéztem a srácokra.
- Mielőtt bármit is mondanátok... menjünk haza... oké?
Pislogva fordultak meg, szinte egyként.
~ Hé - bökött meg Avó. ~ Nagy szolgálatot tettél nekünk.
- Lehetséges, kislány. De egy biztos: halvány hupikék fogalmam sincs, hogy ez mi volt...
Őrző, Bátor, Vérvihar... Ki kéne vennem egy évnyi szabadságot!
- Gyere, menjünk haza!

Megjegyzések

  1. TRIXIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    *nyekereg, mint egy olajozatlan kerék*
    Csak... b+. Légyszi, csak... b+. NEM ÉRDEKEL, HOGY NINCS, VARRJ MAGADNAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    *még mindig nyekereg*
    Fúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú, teeeeee...... és itt hagyod abba? ITT?! ENNYI RIKÓVAL, ENNYI ETHANNEL?!?!?!?!?!!?!??!?! ETHANT MÉG MINDIG IMÁDOM!!!!!!!!!!4 *------------------------------------------------------------------------------------------*
    Alfalegyőzés *-------* Agenor *------* OBIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII *-----------------------------------------------------------------------------------* BÁTOOOOOOOOOOOOOOOR *-------------* AAAAAAAAAAAAHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH..... *nyekereg tovább*
    Na szóval... siess a következő résszel, különben megbánod. Nagyon megbánod. Beleváglak a Balatonba szombaton, úgy, hogy csak úgy suhansz... És nagyon, de NAGYON kiszorítom belőled a szuszt, érted?! Fúúúúúúú.... De azért szeretlek <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉN!
      Köszönöm szépen, hogy elolvastad, cica :) Hogy Masont idézzem: "Ha tovább marakodtok, nincs Balcsi!" XD
      *---------------------------------------------------------------*
      Egyenlőre elégedj meg ennyi Rikóval és Ethannel, a csapból is ők fognak folyni XD
      Jó, majd varrok magamnak.
      OBIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII *--------------------------* MINDENKIIIIIII *-----*
      Sietek, sietek! Igen, igen, én is szeretlek! <3

      Törlés
  2. FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ Te lány. Ez....ez....ez.......Ez kész.
    Oberon...... (tudod mire gondolok XDDD)
    Gyapjas Bömbölő *---*
    "Szerintem bír téged" XDDDDDDD Ez kész.
    Trixi valld be félted Rikót. XDD
    A vége...... Na azon meghaltam.
    Vérvihar *---*
    Imádom! Imádlak kitty! :P
    Siess a kövi résszel amit hazaérkezel vagy nem kapsz több HIROOT!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. FÚÚÚÚÚÚÚÚ *-*
      Igen, amit írtál olvasás közben XD
      Bömbi *-*
      Ethan mindent tud :P
      Trixi: Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz! Szemen szedett hazugság!
      Sietek, ahogy csak tudok!........
      HIROOOOOOOOOOOOOOOOOOO!

      Törlés

Megjegyzés küldése